 |
| Fotó: Antal László |
Íme a beszélgetés, amit ígértem. Beszélgetés Herczeg Zoltánnal, ami több hétig készült, csak azért, mert ráértünk, mert nekem nincs lapzárta, és igényes, tartalmas, őszinte interjút akartunk készíteni. Volt időnk kérdezni és volt időnk nyugodtan válaszolni. A jó munkához idő kell, a még jobbhoz, pedig még több. Élmény volt minden perce. Minden kérdés az eredeti és minden válasz az eredeti, nem változtattunk semmin. A fotókat Zolitól kaptam, és vannak köztük olyanok is, amelyet eddig nagyon kevesen vagy akár senki nem látott. A képek a beszélgetés témájával teljes összhangban vannak, bármennyire is másként tűnik. Egy nagyon aktuális időszakban, nagyon aktuális témákról kérdeztem Herczeg Zoltánt, mégis kihagytuk belőle, szándékosan, az elmúlt hetek rémálom helyzetét. Zoli beszél a 90-es évekről, milyen volt egyetemistának lenni Magyarországon. Mesél a ruhatervezés kezdeteiről, arról, hogy ki ő ma, és szerinte mit tehetünk önmagunkért, egymásért, és a fejlődésünkért, előrelépésekért, és arról, hogy merre tart a világunk.
 |
| Fotó: Antal László |
Van
egy név, amit már 15 évvel ezelőtt is szívesen hallottam. Egy
név, amire mindig felkaptam a fejemet. Egy totálisan egyedi és
megismételhetetlen személyiség. Egy nagyon megosztó személyiség.
Olyan, mint Csernus doktor. Nem szeretek hasonlítgatni, mert nincs
két egyforma lelkivilág, de ők ketten mégis hasonlóan mély
benyomást tesznek rám minden alkalommal. Amikor meghallom vagy
olvasom, Herczeg Zoltán, kikapcsolom a külvilágot, és csak arra
figyelek, hogy ő mit mond, vagy ír vagy tervez. Teljesen mindegy,
hogy a téma a divat, az egyediség, az alkotás, a kultúra
fejlődése, sikeres és kevésbé sikeres emberi vagy üzleti
élmények, Zoli mindig hiteles! Akkor is hiteles, ha a szavai
ellenállást, vitatkozást váltanak ki a hallgatóból vagy
olvasóból, mert ezzel is formál és hihetetlenül kizökkent.
Meghökkentő egyéniség, és roppant figyelemre méltó.
Herczeg
Zoltánnal beszélgettem múltról, jelenről és egy kicsit a
jövőről
 |
Közgáz Egyetem, Tarkarét utcai kollégium 1994.
Ezen az ágyon aludtam 6 évig |
Nora
Smith: Menjünk
vissza az időben egy
kicsit,
kérlek!
Ki
voltál 1992-ben? 20 évesen hol voltál, mit csináltál? Milyen
volt a környezeted, mik voltak az álmaid, terveid, céljaid?
Herczeg
Zoltán:
A
’90-es
évek eleje egy rendkívül érdekes és izgalmas korszaka volt az
életemnek. A rendszerváltás után közvetlenül, tele reményekkel
és álmokkal az ország egyik legmenőbb egyetemén, a Közgázon
voltam másod éves közgazdász hallgató ’92-ben,
egy teljesen új világban, egyenrangú felnőttek között, a
tudomány világában. Elbűvölve,
elvarázsolva néztem magam körül körbe, minden új volt, minden
olyan vibráló, izgalmas, érdekes. Újszerű és nagyon felemelő,
fennkölt érzés volt, hogy egyetemre járhattam, a tudás
fellegvárába a saját erőmből egy sikeres, de egyáltalán nem
könnyű felvételi után. Bár tény, hogy zűrös, zavaros korszak
is volt egyben, nem volt modell a világon a kommunista rendszerből
a kapitalista gazdálkodásba való átmenetről, a tanáraink,
professzoraink is épp csak előttünk jártak ebben a témában.
Jellemző például, hogy Sárközi Tamás jogprofesszor úr írta
nem sokkal előtte a Kárpótlási Törvényt, és ezért nem is
vette tőlünk túl szigorúan a gazdasági jog vizsgákon, mert
nagyon jól tudta, hogy ő se tudja igazán, mert úttörő a
terület. Lehet, hogy fél év múlva már teljesen más lesz a
törvényi környezet, mehet az egész a kukába. Ezekkel együtt
akkor nyílt ki nekem a világ: egy Szerencsről Miskolcon át
(középsuli) a családi körből kiszabadult tinédzsernek a nyakába
szakadt a korlátlan szabadság. Itt már nem voltak szigorú
középiskolai nevelőtanárok a kollégiumban, önmagunkat
"kormányoztuk", és hát el lehet ugye képzelni, hogy ez
milyen lehetett egy koedukált kollégiumban. Elszabadult a "pokol",
az azóta is tartó Rock&Roll korszakom tulajdonképpen ott vette
kezdetét, ez az időszak alapozta meg a szabadság és a művészet,
ill. a tudás iránti elkötelezettségemnek, ott még egyelőre az
előbbi kettő javára. Talán az első saját tervezésű gönceim
is ekkorra datálhatóak, mikor az unokanővérem nagy, fekete
bundáját alakítottam át "saját célra". Ekkortájt és
kb. pont ezek miatt szakítottam első, még középsuliban összejött
menyasszonyommal is, ebben a kérdésben azóta se jutottam sokkal
előbbe, bár az e téren azóta szerzett rutin sem elhanyagolható...
 |
Fotó: Kilinszky Gábor 1996.
A bizonyos átalakított, fekete, női bunda,
és az elsők közül származó, csíkos naci |
N.S.:
Hogy találja ki egy férfi, hogy ruhákat szeretne tervezni,
leginkább férfiaknak? Nem tetszett neked az akkori divat?
H.Z.:
Nem
találtam ki sehogy, hogy ruhákat tervezzek, szimplán csak
elkezdtem magamnak csinálni, mikor úgy éreztem, nem kapom meg azt
sehol, amit szívesen felvennék. Az Anthrax volt a kedvenc zenekarom
középsuliban, és amit akkortájt ők hordtak, korszakalkotó volt,
legalábbis
számomra. Csak hogy a kommunizmusban nemigen lehetett még Converse
tornacipőt kapni, se hawaii mintás inget, se laza beach style
bermudákat, így valahogy meg kellett őket alkotnom. Ebben volt
segítségemre egy nagyon kedves varrónő ismerősöm, akivel
közösen megalkottuk az első havaii mintás, rövid ujjú ingemet,
majd az akkor trendi színes répanacikat a la Van Halen, és akkor
és ott megindult valami, amit már nem tudtam, és nem is akartam
megállítani. Az első saját kezű alkotásom egy holstein-fríz
marhabőrből készített egyedi bőrmellény volt, amihez egyetlen
cérna öltést se alkalmaztam, ezt ugyanis szegecseltem,
ragasztottam és összefűztem, elképesztően jó lett. Majd az
unokanővérem fekete bundáját szabattam magamra, és jöttek
sorban az akkor nagyon menő és obligát bőrnadrágjaim, amelyek
kivitelezőihez kalandos úton kerültem közel a rock'n'roll
segítségével. Szóval ment ez magától, mint a karikacsapás, és
hamarosan eljött az első megrendelőm is, egy akkori nőismerősöm
kért magának egy akkor még nem kapható leggings-et, én meg
megalkottam neki egy királykék kígyómintás elasztikus műbőrből.
Mindez még bőven az egyetemi évek alatt...
 |
| Párizs 2000 körül |
N.S.:
Te tényleg az az ember vagy, aki nem hagyja, hogy hassanak rá a
külső tényezők. Meg sem fordult a fejedben, hogy ez kinek fog
tetszeni, vagy kinek nem.. Magadnak csináltad, neked tetszőnek, és
megjöttek hozzá a követők. Tehát, te nem tervező akartál
lenni, hanem magadnak alkottál…
H.Z.:
Pontosan
így
történt.
Még
most se vagyok biztos benne, hogy
ez a pályám.
 |
| Fotó: Antal László |
N.S.:
Szerintem mindenkinek vannak különböző korszakai. Egy ideig egy
bizonyos tevékenység, munka, hivatás igenis te vagy. Beleteszed a
kreativitásod, tudásod legjavát, de simán megtörténhet, hogy
menet közben új vagy más dolgok kúsznak be az életünkbe és
visznek el minket rövidebb vagy hosszabb időre másfelé. Azt pedig
az idő fogja megmondani, hogy mi is az, amik leginkább vagyunk.
Szükséges, hogy időnként lássunk bele új, más dolgokba is, és
nem baj, ha időnként kicsit eltávolodunk olyan dolgoktól, amelyek
a mindennapjaink részét képezték eddig. Új impulzusokat
gyűjtünk, és majd kiderül, hogy hol és hogyan tudjuk őket
hasznosítani.
Vallod,
hogy az utóbbi években foglalkozol a politikával, vagy ezt másképp
fogalmaznád?
 |
| Fotó: Kiss Áron, 2015 |
H.Z.:
Vallom.
A politika a közélettel való foglalatoskodás, és mivel én is
ebben az országban élek, alkotok és adózok, ezért foglalkoznom
is kell vele, mint mindenki másnak is kéne, ez állampolgári
kötelességünk, nem csak lehetőségünk! A görögök idiótának
(tanulatlan, érdektelen ember) hívták azokat, akik nem
foglalkoztak a közélettel. Ez annyit jelent, mint semlegesnek,
közömbösnek, közönyösnek lenni a saját világunkkal, a
környezetünkkel, ebből következően saját magunkkal, tehát
egyfajta, magas fokú igénytelenség. Bár ha egy kulturált,
civilizált, magasan fejlett intelligenciájú országban élnénk,
nem kéne ennyit foglalkozni vele, mert akkor az intelligens és
igényes közönség, a felnőtt és érett társadalom méltó
vezetőket választana magának, akik elvégzik helyette, amire
megválasztották őket. Sajnos Magyarország fényévekre van ettől.
Viszont mert én is itt élek, dolgozok és adózok, számomra nagyon
is fontos a politika, mert utálom feneketlen kútba dönteni a
nehezen megkeresett pénzemet. Magyarországon a befizetett adópénzek
zöme magánzsebekben landol, a fennmaradó pénzt pedig rendkívüli
gonoszsággal, aljassággal és dilettantizmussal költik el,
szembemenve minden európai és egyetemes értelemmel, kultúrával,
jövőképpel, haladással. Ezt nem nézhetem tétlenül. Vallom,
hiszem, tudom, hogy a példamutatásnak hatalmas ereje van, ezért a
pártpolitikában szomorúan csalódott emberként a civil
kurázsiban, a bátor honpolgári kiállásban, a citizen erejében
és tudásában, de legfőképp tiszta szívében és nemes
szándékaiban hiszek. Ezért teszem, amit teszek, egy jobb
országért, egy szerethetőbb, értékesebb, tartalmasabb
Magyarországért, a jövőmért, a jövőnkért, a boldogságunkért,
így persze saját magamért.
N.S.:
Látsz változást vagy fejlődést, egyre növekvő pozitív
érdeklődést a magyar emberek részéről az utóbbi 3-4 évben a
közélet és a bennünket érintő politika iránt? Mit tapasztalsz,
nyitnak vagy zárnak az emberek?
 |
| Fotó: Antal László |
H.Z.:
Sajnos
a tömeg részéről nem látok semmilyen fejlődést, ők mennek a
tömegmédia mérhetetlen alacsony szellemi szintű sodrával, nem
gondolkoznak, nem értenek, nem ébrednek, csak butulnak és
kényelmesednek a tévék előtt. Így válnak lassan életképtelenné
a saját mesterséges, természettől elszakadt, már-már virtuális
világukban. Egy kis mag van, akik felelősen gondolkoznak és
tesznek, alkotnak, gondolkodnak és akarnak, de őket sajnos legyőzi
az ostoba, műveletlen, igénytelen tömeg. A megváltás ezért csak
egyéni szinten elképzelhető, a társadalom nem is akar
megváltódni, mert fogalma sincs róla, hogy hatalmas szarban van.
Ez az emberkísérlet így vélhetően bukásra van ítélve, az
emberiségnek vége lesz, ha a Föld gondol egyet, és újra megrázza
magát, ahogy az már néhányszor előfordult az évmilliók során.
De az egyén mégis megváltódhat, ha lelkiismeretesen, szívvel,
lélekkel, és persze ésszel él, ezt biztosan hiszem, sőt tudom.
N.S.:
Gondolod, hogy a kis csoport képes lesz az apró magokat elvetni a
saját környezetben és közegben? És ebből idővel lehet egy új
gondolkodás, felfogás, hozzáállás, világnézet, és aztán
tettek?
 |
| Fotó: Naky |
H.Z.:
Csak
egyéni szinten működhet, mivel a tömegmédia hatalmassága a
temérdek tőkével és gonosz, politikai akarattal a háta mögött
meggátolja a tartalmas, érdemi, hasznos és életmentő információk
terjedését. Ezért gondolom azt, hogy sajnos csak szűk körben,
egyénileg, kis közösségekben lehet kellő hatásfokkal
terjeszteni és megvalósítani a túléléshez szükséges taktikát
és stratégiát. A profithajhász, mindig éhes, kielégíthetetlen
étvágyú kis gömböcöt (óriás-gömböcöt!) csak a totális
kataklizma állíthatja meg, de sajnos akkor már késő lesz, jön a
Mad Max korszak. Abba pedig az addig jelentős eredményeket elérő,
önellátó, gazdálkodó, életképes, zárt kis közösségek is
belepusztulnak majd, mert visszatérnek a kegyetlen farkastörvények.
Az ember maga a vírus, aki elpusztítja saját szent élőhelyét.
Ez a keserves diagnózisom. Senki nem mond le önként ma a holnap
javára semmiről, luxusutazunk, luxusautózunk, luxuskajálunk,
luxustévézünk, luxusélünk, és áldozat nélkül ugye nincs
eredmény.
N.S.:
Hogy képzeled el a világunkat, elsősorban Magyarországot 20 év
múlva? És milyennek szeretnéd látni 20 év múlva?
 |
| Fotó: Herczeg Zoltán 2020 tavasz |
H.Z.:
A
"hogyan képzelem el" és a "milyennek szeretném
látni" kérdéseket most ketté veszem, pedig ez egy kéne
legyen. Szeretném, ha ez a mostani válság vagy a következő, még
súlyosabbak kitisztítanák végre az ember fejét és szívét, és
visszatalálhatna oda, ahonnan eltévedt: a valós önmagához, az
isteni természetéhez, a feltétlen szeretethez, ami az adást, a
szolgálatot, az alázatot, könyörületet, irgalmasságot és
tiszteletet jelenti minden irányba saját magától kezdve
embertársaiig, a környezetéig, Istenig, a univerzális valóságig.
Ezzel szemben sajnos nincsenek illúzióim, a modern ember sajnos
végtelenül korlátolt és ostoba lett, nem tudom, miféle
kataklizma, mekkora világégés kéne ahhoz, hogy végre befejezze
azt, amit most csinál: a vég nélküli fogyasztást, hihetetlen
pazarlást, a mérgezést, az önpusztítást, környezetszennyezést,
a (rab)szolgaságot, butaságot, folyamatos háborút, a vak, alvó,
mihaszna létezést. Hogy a két opció közül melyik végzi be
sorsát a Földön vagy Hazánkban, nem tudhatom, nem vagyok jós, se
látó, se vátesz, de azt hiszem, megváltás egyénileg lehetséges
csak, társadalmilag sokkal nehezebb az ügy. Egy ember lehet okos és
bölcs, de sok általában együtt sajnos teljesen hülyévé válik.
Mikor Jézus és Barabás között kellett választani a kínhaláltól
megmenekülőt, minden egyes ember Jézus nevét mormolta, a tömegből
végül mégis Barabás nevét hallhatta ki Pilátus. Ez, azt hiszem
feloldhatatlan dilemma, nem is nekem kell feloldanom. Amit én
tehetek saját magamért, hogy megteremtem magamnak és családomnak
a szerény, élhető, tiszta, pozitív, egészséges és boldog,
fenntartható jövőt, ezzel mutatva jó példát, hiszen ez az út
mindenki előtt járható. Ahogy Apám mondja: nincs lehetetlen, csak
tehetetlen. Egyebekben mivel idealista mellett realista is próbálok
lenni, azt hiszem 20 év múlva nagyobb lesz a szar, mint most itthon
és a Földön is. Mondom, nincsenek illúzióim. Hatalmas nagy erők
(pénz, politika, média) munkálnak a gonosz mellett, és az emberek
önként elfogadják ezt, mert halvány lövésük sincs, mi és
miért történik. Ám végül mégis csak mindig a Fény
győzedelmeskedik! Csak mi ezt már sajnos nem éljük meg. Illetve
igen: lélekben. Most! Ámen!
N.S.Tökéletes
végszó lehetne az Ámen, de szeretném ezt a beszélgetést
optimista és szeretetteljes hangulatban nem befejezni, csak egy
időre abbahagyni. Mit üzen Herczeg Zoltán a mának és a
holnapnak?
 |
| Fotó: Naky |
H:Z.:Nincs
más út, csak a lélek, a szellem útja! Az anyag csupán
összesűrűsödött energia, a hullámait, a rezgéseit mi magunk
alakítjuk saját energiáinkkal. Bármit elérhetsz ezzel a
tudással, bármeddig eljuthatsz ebben a valóságban, az itt és
most-ban. Nincs
holnap és nincs tegnap, csak a ma van, most is teremtesz, most vagy
aktív, mindig csak most. Közhely, a csapból is ez folyik, valahogy
mégse hisszük el, mégse cselekedjük, pedig ez az egyetlen üzenet
és feladat van, a mindenható SZERETET
feladata. Ez
a legmagasabb frekvencián működő energia, ami mindent meghatároz
ezen a Földön, árad, terjed és mindent begyógyít, meggyógyít,
lelket, testet, szellemet, és rögtön feláll a szentháromság,
stabil az ember, stabil a világ, csak fénylik, csak tündököl,
mert Isten örökkön szeret Téged! Nincs más út!Ámen!
Herczeg Zoltán
Facebook
Hivatalos facebook
weboldal
Nora Smith
Facebook
blog
weboldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése