2019. március 8., péntek

Nem bánok semmit, minden úgy van jól, ahogy van?

Hányszor hallottad már ezt a mondatot egy filmben, vagy egy ismert emberrel való beszélgetéskor, biztos, hogy sokszor...

Tegnap este eszembe jutott ez a gondolat, hogy nem bánok semmit.... 

Nem a fenét nem! Dehogynem! Annyi olyan epizód és történet van az életemben, amelyek amikor eszembe jutnak sok év távlatából, még mindig egy igazi  gyomros érzését váltják ki belőlem, és igen odateszem a kezemet a hasamra, hogy valamelyest megnyugtassam, magam. Sok év távlatából az elhibázott döntések olyan élesen élnek bennem, mintha csak tegnap történtek volna. Mindegyik érzés baromira negatív és kimondottan szar, és valahogy nem akarnak elfelejtődni. Bezzeg a  pozitív és boldog érzésekből valahogy jóval kevesebb van.  

Nyilván ez is a mi hibánk, mert nehéz felfogni, hogy csak a hitünkön múlik minden. 
Hogy mondhatja azt valaki, hogy ő nem bánt meg semmit eddigi élete során?! Nem hiszem, hogy létezne sok- sok olyan földi halandó, aki valóban azt mondja, hogy minden bánata, minden kudarca úgy jó, ahogy van! 

Én maximum azt mondom, hogy nem történtek véletlenül. A rossz vagy helytelen gondolkodásom eredménye még évekkel később is kísért. Persze, megtanít a helyes ösvényen haladni, és egyre kevésbé megbízni az emberekben, de ez meg mire jó? Ha bízol magadban, akkor könnyebb eldönteni, hogy  a többiek közül kiben bízz és kiben ne. Miért jó, ha arra törekszünk, hogy ne bízzunk senkiben, mert akkor kevesebb lesz a kudarc? Ha nem más emberek okozzák a kudarcainkat, akkor majd meggyártjuk ezt mi szépen saját magunknak. Másokat meg eleve nem okolok a kudarcaimért, mert minden az én döntésem. Tehát a felelőssége is az enyém. Nem mások döntenek helyettünk, maximum hagyjuk magunkat befolyásolni, mert nem bízunk magunkban eléggé.
Milliószor kimondtam már magamnak, hogy ezt vagy azt rettenetesen bánok, és ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor máshogy és másképp csinálnám, másképp döntenék, és másképp cselekednék, és ma lehet, hogy máshol lennék. Nem nyugtatni szoktam magam, hogy ennek így kellett lennie, hanem megkeresem a hibafaktort, azt a faktort, amit én követtem el. 
Igen, borzasztó érzés szembenézni önmagunkkal, és igen, szégyellem magam ilyenkor saját magam előtt, és ez a jó benne! Mert így eljut a tudatomig és a lelkemig, hogy mit tettem! Végigmegyek gondolatban az egész történeten akkor is, ha legszívesebben elfutnék magam elől! Szembenézek, lesütöm a szemeimet, szarul érzem magam, mert bántottam magamat, de rájövök arra is, hogy egy következő helyzetben hol lesz az  a pont, ahol érezni és tudni fogom, hogy nem jó az irány. Teljesen mindegy, hogy munkahely, anyagi természetű dolog, magánélet, család, barátok, vagy egészségről van szó, több hibát nem követek el. Majd lesznek más, új hibák. Nekem ez jelenti a változást és  a fejlődést. 

Lehet, hogy a semmiből fog előjönni egy régi élethelyzet, minden előzmény nélkül, ahogy nekem is, tegnap. De az a történet azért bukkan elő, hogy foglalkozz vele. Rágd végig egyedül újra. Vizsgáld meg milliónyi oldalról és szemszögből. Már nem vagy benne, eltávolodtál tőle valamelyest, tehát sokkal jobban fogod látni és átlátni a helyzetet. Lehet, hogy a történet újraélése mélyről jövő érzéseket szakít fel benned, nem baj, ez hozzátartozik. Tisztulsz. Az, ami a mélyben, a lelked mélyén évekig nyomasztott, egyszer csak a semmiből a felszínre kerül.  Éld át újra, és legyél okosabb, tapasztaltabb általa, majd két könnycsepp kíséretében engedd el! :) 


NoraSm

Nézz körül nálam! :)