Miért nem szeretik hazánkban az olyan embereket, akikre lehet számítani, jók a szakmájukban és megbízhatóak?

Jó néhány éve időről időre olyan helyzetbe kerültem munkáim során, hogy egyszer csak azzal szembesültem, nem kérnek belőlem és a munkámból többet. 

Ráadásul mindezt úgy, hogy nem állt elém az adott főnököm vagy tulajdonos, megbízó hogy ezt a szemembe is mondja. Úgy intézte, hogy én döntsek és én mondjam ki, VISZLÁT! 

Tudom jól, hogy ezzel a helyzettel nem vagyok egyedül. Sok barátom, ismerősöm ismeri ezt az érzést, sajnos nagyon jól. 

Pontosan érkezel a munkahelyedre, megbízható vagy, lehet rád számítani, nem a könnyebbik végén fogod meg a munkát nap, mint nap, hanem odaállsz és beleállsz mindenbe. Tudásod legjavát adod, kedves vagy, barátságos, feltalálod magad mindig, igyekszel a többiek segítségére lenni, fizikailag és lelkileg is. Mégis egyszer csak elkezded érezni, hogy már nem ide való vagy! Valahogy már nem illesz a képbe, szép lassan kilök magából az adott közösség. 

A munkáddal, teljesítményeddel nincs semmi gond, belekötni sem lehet, mégis érzed, hogy már nincs itt rád szükség. 

Miért és mitől van ez? 

Sok idő és helyzet kellett ahhoz, no meg a barátokkal, ismerősökkel folytatott beszélgetések, hogy rájöjjek, mi is lehet a gond? 

Az a gond, hogy a kifogástalan munkád mellett nem vagy birka, nem vagy csicska, téged nem lehet irányítani és befolyásolni, megvezetni, hülyének nézni. Nem hajtod igába  a fejedet nem bólogatsz mindenre, csak azért, hogy megtarthasd a munkádat. A kezdeti megállapodást csak te tartod be, a másik fél már nem, és ennek vagy hangot adsz, vagy már nem vagy olyan lelkes, mert miért is lennél az? A munkádat ugyanúgy elvégzed, de vannak határaid, és van önérzeted, és van önértékelésed. No és persze ki mersz állni magadért, vagy ha szükséges, akkor másokért. 

Nem szólsz bele mások dolgaiba, nem vezényelsz, nem uszítasz, csak jelzed, hogy eddig és nem tovább. Ha én nem azt kapom a munkáltatómtól, munkaadómtól, megbízómtól, amiben megállapodtunk, akkor neki semmi joga nincs elvárni azt, amit én ígértem és ajánlottam. Ennek ellenére mégis megteszem a tőlem telhető legtöbbet, ami a határhaszon fogalmába belefér. 

Ha azt érzem, hogy kihasználnának, visszaélnének a jóságommal, munkámmal, teherbírásommal, tudásommal, azt nem engedem meg! 

Nem hisztizek, nem balhézok, csak már másképp üzemelek, és hála az égnek, ezzel nem vagyok egyedül. 

Volt már olyan munkahelyem, ahonnan azért utált ki a tulajdonos, mert szerettek a vendégek, és néhányan már miattam jártak vissza az étterembe. 

Volt olyan fotós megbízásom, aminek azért lett vége, mert nem hódoltam be  a megbízónak és nem udvaroltam, nem puncsoltam neki, hát nem is!  Én munkára szoktam szerződni, legyen az bármilyen jellegű is, nem arra, hogy a főnököm, tulajdonos vagy megbízó hiúságát legyezgessem azzal, hogy körbeugrálom és kérdezgetem, hogy mivel és hogyan járhatnék a kedvébe. Ezt eddig sem tettem és eztán sem fogom! 

Nézzük más oldalról is

Ma Magyarországon vajmi kevés lehetőséged van arra, hogy jelezd a főnöködnek, szeretnél egy szintet lépni a ranglétrán. Van már annyi tudás, tapasztalat mögötted, hogy tudd, képes vagy több és komolyabb feladatok ellátására is. Szeretnél fejlődni, szeretnél haladni előre. Ha ezt itthon közlöd, kiröhögnek, és betesznek a sor végére. 

Az egyik legjobb barátom egy külföldi cégnél dolgozik, leginkább külföldön. Az ő munkája komoly tudást, tapasztalatot és odafigyelést igényel. Ő szólhatott a főnökének, hogy úgy érzi, tudna és szeretne is szintet lépni. Miért van az, hogy ezt külföldön ÉRTÉKELIK??! Méghozzá nagyon is! Annyira, hogy néhány héten belül meg is kapta a magasabb pozíciót, amit azóta is boldogan végez.  

Magyarországon ez miért nem működik? 

Ha itthon szintet akarsz lépni, azt valahogy azonnal fenyegetésnek érzik, és mindent megtesznek azért, hogy ne juthass előre. Miért jó ez? 

A magyar rendszer arra ösztönzi ezeket a kihullott és kilökött embereket, hogy két dolgot tehessenek, vagy elhúzza a csíkot külföldre vagy vállalkozásba kezd, ahol nincs hatalmi harc a főnökkel, tulajdonossal, és olyan szabályok, értékek mentén dolgozhat vagy szolgáltat, ami minőségi, kiváló, és visszajáró ügyfelei lesznek. 

Tehát, ha innen nézzük, hatalmas köszönet jár minden ilyen kizsákmányoló és gusztustalan, inkorrekt munkahelynek és munkáltatónak, mert minket arra ösztönöz, hogy a magunk urai legyünk, és minden tudásunkat, tapasztalatunkat egy olyan dologba tegyük bele, ami minket tükröz, és eljussanak hozzánk azok az ügyfelek, akik a korrekt, megbízható vállalkozókat keresik. 

Hála és köszönet, hogy a legjobb szakembereket, legjobb lelkű embereket, leglelkiismeretesebb dolgozókat kilökitek magatokból, és igaz, hogy kemény és rögös úton, de mi beérünk önmagunkhoz, és olyan vállalkozók, szolgáltatók leszünk, amilyenek ti sosem lesztek! 

Írhatnám ide a végére, hogy abban bízom és remélem, hogy eljön az az idő, amikor megváltoztok, és megtanultok becsülni és megtartani minket. Optimista ember vagyok, nagyon is, de a mesékben nem hiszek! És mire ez az idő eljönne, addigra mi leszünk olyan pozícióban, hogy a nálunk, de inkább velünk dolgozó embereket maradéktalanul megbecsüljük, és arra törekedjünk, hogy szeressenek felkelni nap, mint nap, hogy együtt dolgozzunk, és alkossunk, CSODÁS DOLGOKAT!

NoraSm