A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísérlet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísérlet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 26., szombat

Kísérleti a nyúl by Kyani

Több, mint egy évvel ezelőtt egy ismerősöm unszolására elmentem Budapest belvárosába egy iroda házban tartandó előadásra. Ez a szokásos, előre nem mondom meg, hogy miről fog szólni az előadás, de tuti, hogy nekem tetszeni fog. Az ilyet nem szeretem, mert az elmúlt évek alatt buktam már be Amway és hasonló dolgokat, és mivel nem az én világom az MLM és termék tukmálás, az időmet sem szeretem ezekre pazarolni. Ebben az esetben is biztos volt, hogy valami hasonlót kell végighallgatnom, de a meghívóm váltig állította, hogy ez most valami teljesen más. Egy olyan termék és kereseti lehetőség, ami Magyarországon most indul. Így beadtam a derekamat és rászántam az estémet.

Ahogy beléptünk az előadó terembe és megláttam a Kyani feliratot és a termékek fotóját, valóban kíváncsi lettem, mert sosem hallottam még róla. Az előadás érdekes volt és a beszámolók a termék tapasztalatokról valóban elgondolkodtatott, de nem vagyok az a hirtelen beleugrom típus. Éppen fog problémám volt, és az előadás után kaptam egy olyan próba terméket, amelynek pillanatok alatt meg kellett volna oldania az íny fájdalmamat. A cuccot mind egy szálig el is használtam, de a fogam nem gyógyult meg, és a végén a fogorvosomnál kötöttem ki. Mivel a Kyani nem használt nekem, eszemben sem volt belefogni ebbe a munkába, mert ha engem nem győzött meg, én hogyan legyek hiteles? Sehogy. Ha pedig nem vagyok hiteles, nem tudom fogalmazni sem. Zárójelben hozzáteszem, hogy nem lett volna az a szer, ami megmentett volna a fogorvosi kezeléstől, tehát nem a termék a rossz.

Eltelt egy jó év, és ezalatt sokat nem is hallottam a Kyaniről. Úgy két héttel ezelőtt egy nagyon kedves veszprémi barátom felhívott péntek este, hogy másnap délelőtt lenne egy előadás a Lurdyban, amit egy kedves hölgy tart, menjek már el meghallgatni. Tény, hogy programom volt akkorra, meg sejtettem, hogy megint valami beszervezős sztori lesz a dologban, így nem erőltettem, hogy ott tudjak lenni.

Múlt hét szombaton hazajöttem a szülőkhöz néhány napra, és jeleztem a barátomnak, hogy itthon leszek, ha ideje engedi, fussunk össze egy kávéra. Kedd estére meg is beszéltük, hogy találkozunk. Ő egy kötetlen baráti beszélgetést tervezett velem, de én nem hagytam őt békén, és faggatni kezdtem, hogy mi az az előadás, amire el akart engem Pesten küldeni? Néhány perccel később pedig kiderült, hogy a Kyaniről van szó. Húztam a számat rendesen, hogy ne mááár! Ezt a cuccot én már láttam, hallottam, próbáltam, de nekem nem jött be, és így bele sem kezdtem, hogy foglalkozzak vele, és emberek életét tegyem jobbá vagy segítsek nekik meggyógyulni.

Ez az a helyzet, amikor nem mindegy, hogy kitől milyen információt kapsz és hogyan. Az ő személye és tapasztalata egy teljesen más megvilágításba helyezte a Kyani-t, és mire  a beszélgetés végére értünk, elkezdett érdekelni a dolog, és ismét kaptam egy terméket tesztelésre. Az eredeti terv az volt, hogy apukámat kérem meg, használja a Kyani Sunrise termékét öt napig, hiszen neki magas a vérnyomása és cukorbeteg is. Öt nap alatt érezni fogja a termék jótékony hatását.
Hazaérve az én jó apám közölte velem, hogy ezt ő ugyan sose fogja meginni, hagyjam őt békén a baromságaimmal.   

Nem örültem az elutasításának, de nem dughatom le  a torkán, hogy lássam öt nap alatt a látványos javulást a vércukorszintjén. Közben pedig a hülyeségem kezdett látványos jeleket ölteni nálam. Sok éve asztmás vagyok, sprét használok, és most életemben először Pesten hagytam a gyógyszert. Mivel napok óta nem fújtam, kezdett szépen sípolni a tüdőm és fáradékony, erőtlen lettem. A cicám és  a két kutyusom szőrére is allergiás vagyok, viszketett a szemem, és előjöttek a  kiütések is a bőrömön.  Mit volt mit tenni, úgy döntöttem, hogy én leszek a Kyani kísérleti nyula. Hallottam, hogy képes az asztma tüneteit teljesen eltüntetni tehát nosza. 

Megittam az első adag Sunrise-t, és két órával később már nem sípolt a tüdőm, valamint a hengerűrtartalom is megnőtt, sokkal több levegő jutott a tüdőmbe. El se hittem, hogy egy adag Kyani Sunrise olyan hatással van a szervezetemre, mintha az asztma sprémet használnám. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors és látványos javulást eredményez. Minden nap megittam az adagot, amely ízre is nagyon kellemes, olyan, mint egy multivitamin gyümölcslé. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, és ami a legmeglepőbb, jól alszom.

Nem gondoltam volna, hogy öt nap elég lehet egy ilyen látványos javulásra, és mégis. Ha az asztmám tüneteit képes orvosolni, akkor nem kérdés, hogy erre van szükségem. 

NoraS