A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötelező pihenés az ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötelező pihenés az ősz. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 19., kedd

Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem ...

Ezt írja Petőfi Sándor, én pedig elkövetek mindent, hogy tudjak azonosulni az ő gondolatival, mert én sajnos nem szeretem az őszt, ahogy a telet sem.

A tavaszt és a nyarat szeretem, és már július közepén kezdek megfeszülni, hogy rövidülnek a nappalok, hamarosan jönnek a hulló falevelek, a hideg nappalok és még hidegebb éjszakák. A korai sötétedéstől kiborulok, alig látok ki az autóm szélvédőjén, mert nap már sokkal alacsonyabb szögben süt, és elvakít folyamatosan. Napokig esik az eső, és úgy kell megerőszakolnom magam, hogy kivigyem a kutyát sétálni.

Még ki sem pihentük a nyarat, máris minden üzletben a karácsonyi dalok szólnak, amitől eret tudnánk vágni, és inkább keresünk valami jó zenét a fejünkben, hogy ne halljuk a last Christmas-t. Minden polcról folynak lefelé a csoki mikulások, szaloncukrok, bonbonok, szörnyű!!

Nem ülhetsz ki egy padra este 7 körül, mert odafagy a segged. Délután négy körül már elindulni sincs kedved sehova, mert este van, és ez rád van kényszerítve. Sötét van, maradj otthon és ne csinálj semmit. A korai sötétedés és a hideg idő arra kényszerít, hogy ne csinálj semmi egyebet a kötelező dolgokon kívül.

Értem a természet körforgását, azt is értem, hogy fölösleges olyan dolgokra ráfeszülni, amin változtatni nem lehet. Csak az én kedvemért ( tudom, hogy nem vagyok egyedül az érzéssel) nem lehet télen verőfényes napsütés, este hétkor. Vagy költözzek el olyan helyre, ahol egész évben meleg van. Szeretek itt élni, úgyhogy maradnék. Igyekszem megtanulni alkalmazkodni.

Olvastam egyszer egy újságban, hogy a négy évszak összefüggésben van az emberek életkorszakaival. A kicsi gyerekek és a fiatalok a tavaszt és a nyarat szeretik, az őszt és telet nem. A középkorú emberek az őszt szeretik, és az idős emberek pedig a telet. Tök logikus. Sok tudományos felmérés ehhez nem is kell. Hogyan szeretné a negyven fokos nyarat egy közel hetvenéves ember? Mondjuk egy kisgyerek szeretheti a telet, hiszen lehet szánkózni, a meleg szobából nézni ahogy esnek a hópelyhek. Én inkább azt mondom, hogy nem vagyunk egyformák, és mivel van négy darab évszakunk, talán elegendő arra, hogy mindenki eldöntse melyik az ő kedvence.

De akkor maradjunk az ősznél

A tavalyi volt az első, amikor azt mondtam, hogy gyönyörű őszünk van! Magam is meglepődtem ezen kijelentésemen, de így volt. Ettől még nem szeretem, de ami szép, az szép. Kellemes napos idő volt sokáig. Lehetett sok programot csinálni a szabadban, vagy egy jót kirándulni. A rövidebb nappalokat is jobban elviseljük, ha napnyugtáig valóban süt a nap. És az idei ősz is ilyen. Lassan vége a novembernek, és igazán hideg idő még nem volt. Nem kellett kapargatni a jeget reggel és este az autó szélvédőjéről. Nem anyázunk vezetés közben a csúszós úton, mert balfasz az előttünk haladó autós. Szép időnk van. És mintha végre lenne átmenet a nyár és a tél között.

Így pedig könnyebb észrevenni az ősz szépségeit. Fotósként be kell valljam, hogy a természet ilyenkor a legszínesebb, legérdekesebb, és ilyenkor lehet a legszebb természeti fotókat lőni. A párás vízcseppek egy sárguló falevélen, egy park, ahol nem látszik a fű, mert elfedik a színes falevelek. falevelek borítják. az új bor kóstolása finom ételekkel, nagy beszélgetések, és közben ropog a tűz a kandallóban. Egy bögre forró csoki tejszínhabbal a tetején, hogy megkezdjük a karácsonyi hízást, és egy jó könyv a kényelmes fotelban kuporogva.

Van olyan barátom, férfi, aki feldíszíti az egész lakást őszi és karácsonyi dekorációval, illatgyertyákat gyújt és filmeket néz. Ő imád munka után bekucorodni a hangulatos nappalijának kanapéjára és már a lépcsőházban érezni az illatgyertya illatát. Sose gondolnám, hogy ez nem férfias, de igenis az!

Tudom, hogy szükségünk van a pihenésre. Tudom, hogy a természet nagyon okosan tartja egyensúlyban a dolgokat. Tiszteletben is tartom. Tavasszal elvetjük a magokat, nyáron gondozzuk, gyomláljuk, metsszük, locsoljuk a növényeinket, és imádkozunk, hogy jó termésünk legyen. Ősszel betakarítunk. Ki mint vet, úgy arat. Télen pedig élvezzük a betakarításunk gyümölcsit. Tele a padlás dióval, a pincében ott a sok krumpli, hagyma, alma. A füstölőn pedig már lógnak a kolbászok és a sonkák. Télen bőség van, Illetve kihúzzuk a tavaszig. Aztán indul a körforgás újra.

A dobozokban pedig pihennek és kicsit porosodnak az őszi és téli dekorációk, díszek. Arra várnak, hogy újra megpihenjünk, és végiggondoljuk, hogy mennyi sok hasznos és csodálatos dolgot tettünk egész évben. Mennyit tanultunk, fejlődtünk, változtunk, erősödtünk és lettünk gazdagabbak sok sok élménnyel és tapasztalattal.



Szeretünk téged ősz, mert megmutatod az idő múlását, azt, hogy egyszer mindennek vége lesz. De a vég után mindig jön az új kezdet.

Nyugodalmas, meghitt pihenést kívánok mindenkinek!

NoraSm

Nézz be hozzám a facebook-on is: