A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testünk jelei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testünk jelei. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 24., vasárnap

A testünk mindig jelez, amikor nem vagyunk összhangban önmagunkkal

Embere válogatja, hogy kinél mikor, de egyre többen érzik, észlelik a testük által adott jeleket.

Nagyon érzékeny műszer vagyunk, csak senki nem tanította meg nekünk az iskolában, hogyan használjuk, és hogyan lehetünk vele összhangban. Összhangban lenni a testünkkel elengedhetetlen! Benne élünk, ő az otthonunk, vele vagyunk a nap minden egyes percében, akkor is, amikor alszunk. Nem tanítanak meg minket arra, hogyan vigyázzunk rá, mire figyeljünk, és hogyan üzen a testünk. Arra pedig végképp nem tanít senki, hogy a legjobb útmutatónk.

Az életünk során átélt élmények és kudarcok, pofonok, sikerek, betegségek tanítanak meg minket arra, hogy a figyelmünket fordítsuk befelé, és ha a testesünk egy elhangzott mondatra vagy kérdésre feszültséggel válaszol, akkor az a dolog a mi számunkra biztosan nem jó.

A legtöbb ember nem mer nemet mondani senkinek semmire, miközben pedig belül olyan feszültség tombol, hogy törni zúzni tudna. Ezek már ordító jelek, mégsem hallgat rá a legtöbb ember.

Nekem is át kellett élnem több betegséget vagy rossz egészségügyi állapotot, műtétet, hogy felfogjam a testem nem játék! Húszévesen még lehetett napi 3-4 órás alvásokkal hónapokig létezni, dolgozni és pörögni, de harmincöt éves kor felett ez nem fog működni. Nem tudod megerőszakolni a testedet, mert kinyírod!

Tíz évvel ezelőtt még nem sokan értették, ma már mindenki tényként kezeli, hogy minden betegség oka a stressz, a félelem, az elfojtott feszültség, indulat, ki nem mondott fájdalom, harag és düh.


Ha valaki egyszer csak felcsattan kiabál, ordibál, majd utána megnyugszik, az ellenszenvet vált ki a közegből. Holott ő teszi jól! Megszabadult a feszültségtől, és már tud is tovább lépni.

Amikor pedig egy katasztrófát, valakinek az elvesztését, egy rohadék betegséget is csendben és (látszólagos) fájdalom nélkül tűr és visel el az ember, akkor előbb utóbb beteg lesz. Először a lelke lesz beteg, és utána a teste is.

Miért fojtunk magunkba annyi fájdalmat, kínt, gyötrelmet, szenvedést? Miért érezzük és gondoljuk úgy, hogy ezt így illik? Miért szakadunk bele abba, hogy eljátsszuk, minden rendben van, amikor belül olyan pokoli háború dúl, ami ki fog fakadni belőlünk abban a pillanatban, amikor kettő kibaszott percre egyedül maradunk fizikailag. Fizikailag egyedül vagyunk, és a szörnyű gondolatok, képek, filmek máris betódulnak a fejünkbe és a szívünkbe. Ülünk az autóban a piros lápánál, megszólal a rádióban egy zene, és eltörik a mécses! A feszültség megtalálja a lehetőséget arra, hogy kiszakadjon belőlünk. És amikor nem tudunk már tovább uralkodni magunkon, és kitör belőlünk a sírás, akkor jövünk rá, hogy mennyire fölösleges elfojtani a fájdalmakat.

Nem kell erősnek látszanom senki kedvéért, amikor fájdalmat érzek. Nem kell színjátékot játszanom, hogy velem minden rendben van, amikor kerülöm a tükröt, mert a húsz évvel öregebb arcomat látom. Nem kell kerülnöm beszélgetéseket, hogy egy szó vagy fél mondat hallatán egy pillanat alatt hervadjon le az arcomról az amúgy sem természetes mosoly.

Amikor a lelkivilágomban ráfeszülök valamire, jelez a test! Izzad a tenyerem, nem egyenletesen veszem a levegőt. Konkrétan elfelejtek levegőt venni és utána meg jönnek a nagy sóhajok. Remeg kezem, lábam, megfeszülnek a kezemben az izmok. Felborult az egyensúly. Nem véletlen, hogy a meditáció alapja a légzés. A testi lelki egyensúly megtartásához a legfontosabb az egyenletes levegővétel. Csak amikor kínod van, nem az jut eszedbe először hogy a legelővételre figyelj és nyugodj meg, hanem sokkot kapsz, padlót fogsz, kisebb pánikrohamaid vannak. Lepörögnek lelki szemeid előtt olyan képek amiket soha nem akartál látni. Fejben és lélekben egyszerre fogsz fel valamit, amiről legszívesebben tudomást sem akarnál venni, nemhogy veled megtörténjen, érintsen téged, vagy csak hatással legyen rád.


Azért kapunk időnként sokkot valamitől, hogy megtanuljuk a folyamatot? Hogy legközelebb, amikor ennél is nagyobb sokkot élünk meg, már tudjuk, hogy mi a felépülési folyamat?



Sokk
Azonnali helyzetmegoldás
Újabb sokk, mert felfogod, hogy mi történt körülötted
Brutális belső feszültség
Felrobbansz belül, ami utána testet ölt a külvilágban
Megengeded, hogy összeomolj és hagyod, hogy fájjon
Kisírtad magad és megszabadultál a feszültségtől
Mély levegő
A lelked megtisztult
Sétálsz egyet a friss levegőn, közben a légzésed is megnyugszik, egyenletessé vált
És visszatérsz az életbe a többiek közé
Még nem szívből jön a mosolyod, de már majdnem képes vagy újra bízni, szeretni, és haladni tovább.   



NoraSm


 Tetszett a bejegyzésem? Köszönöm, ha megosztod! :) 


Nézz be hozzám a facebookon is: https://www.facebook.com/norapictures/

Hogyan lettem Nóra című könyvemről itt olvashatsz: