Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2013. július 15., hétfő

Kyani a mindennapok hőseinek

Írtam már néhány gondolatot, tapasztalatot a Kyaniről, és ezt a szálat most tovább fűzöm.

Múlt év novemberének végén olyan állapotba került a jobb vállam, amit az ellenségemnek sem kívánok, sem a tortúra, de főként az iszonyatos fájdalom miatt sem. Egyik napról a másikra romlott a vállam mozgás készsége, és a harmadik nap hajnalán arra ébredtem, mintha megbénult volna a kezem, és az ezzel járó fájdalom elviselhetetlen volt, mintha az izmaimat tépné le valaki a csontjaimról. Mázlim volt, hogy az anyukám éppen nálam volt, és látva az eltorzult arcomat, azonnal mentőt hívott. Nem sokkal később már az ortopédián voltam egy nagyon kedves orvosnál, aki hatalmas adag Lydocaint nyomott a fájó vállam közepébe. Ez se volt kellemes, de egy perccel később lezsibbadt az egész karom, így a fájdalom legalább elmúlt, egy időre. A röntgen felvételen két mandula nagyságú meszesedés volt látható, amit nagy valószínűséggel műtéti úton fognak eltávolítani. No persze csak akkor, amikor a gyulladás majd elmúlik. Gyógyszer hegyeket, izom lazítót kaptam, és türelmesen kellett várnom a gyógyulásra, ami sajnos sehogy sem akart elindulni, sőt, csak még rosszabb lett. Az orvosom a gyors műtétet javasolta, de én erről hallani se akartam. Kerestem egy vaskezű gyógymasszőrt, és inkább végigüvöltöttem az első háromszor egy órát a masszázs asztalon, mint, hogy felvágassam a jobb vállamat. Hat alkalommal vette fel a harcot a masszőr a meszesedésekkel szemben, de sikerült olyan állapotba hoznia a vállamat, hogy kímélő üzem módban ugyan, de ismét tudtam használni a kezemet. A műtétet megúsztam, de jött a hónapokig tartó gyógytorna, aminek őszintén szólva sok hasznát nem éreztem. Gyakran fájt a vállam, és sok pihenést igényelt, aminek az lett a következménye, hogy sorvadni kezdett a vállizmom. Ez pedig nem hangzik jól... Azt hittem, hogy soha nem lesz már teljes mértékben használható a kezem és a vállam. 

Márciusban találkoztam a Kyanivel. Tettem egy próbát, és öt napra kipróbáltam a Sunrise készítményét, ami már a második napon hatalmas javulást hozott. Egyszerűen elmúlt a tompa fájdalom, mozgékonyabb lett a vállam, erősebb lett, és mindeközben a porcikáim többi része is feltöltődött energiával. Olyan, mint amikor egy elemet, akkumulátort újratöltenek. Mondhatnám azt is, hogy olyan lettem, mint a Duracell nyuszi. Jó kedvű, energikus, és minden fájdalmam megszűnt. Egy beteg ember számára a legnagyobb kincs, ha megszűnik a kínja, ami depresszívvé, és sebezhetővé tette. Bevallom őszintén, ahogy a Sunrise megtette a hatását, és megszabadított a kínjaimtól, lemondtam a gyógytornát, és többet nem mentem.  

Ha egy kis tasak gyümölcslé (Sunrise) ekkora erővel bír, akkor lássuk, hogy mire képes még.  Mivel tesztelgetős típus vagyok, szeretem a kézzel fogható eredményeket, tehát úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Kyani többi termékét is, amibe már belevontam a családomat és a közeli barátaimat is. Minden készítményre 30 napos pénz visszafizetési garancia van, tehát veszíteni való nincs, sőt! 

A Sunrise három nap alatt levitte az anyukám vérnyomását 180-ról 130-ra, beállította az emésztését, energikussá és jókedvűvé tette, és a rendszeres migrénje is eltűnt. A NotroXtreme a hatalmasra dagadt bokáját tíz perc alatt leapasztotta, és szépen kezeli a visszereit is. A Sunrise az apukám koleszterin szintjét egy hét alatt a 7,1-es értékről levitte 2,1-re, és végre megszűntek az alvás zavarai. 

Teszteljünk tovább

Abba a csoportba tartozom, akiknek a homlokán mindig ott villog a "Szkeptikus" felirat. A puding próbája viszont az evés. Ha egy kis tasak Sunrise ( 11kg gyümölccsel) ekkora eredményeket mutatott, akkor jöjjön a többi termék is, így becsatlakoztattam a Nitro Fx-et, amely szintén folyékony, tehát nem terheli a májat és a vesét, a felszívódása pedig már a nyálka hártyán elkezdődik. Az Nitro Fx-nek rémesen egyszerű feladata van, beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Utána olvastam a témának, és kiderült, hogy az emberi szervezet működésének egyik legfontosabb eleme a Nitrogén monoxid, amit olyan 20 éves korunkig bőségesen termel a szervezet, ám ahogy a felnőtt kor elkezdődik, a Nitrogén monoxid termelődése csökken, ez az öregedés maga. Egy gyerek, ha elvágja a kezét, vagy eltöri a lábát, pillanatok alatt meggyógyul, de egy idősebb felnőtt esetében ugyanez a baleset sokkal több idő alatt gyógyul meg. Nos, ez a Nitrogén monoxid hiánya miatt van. A NitroFX pedig ebben segít, beindítja a nitrogénmonoxid termelődést azon a helyen, ahol szükség van a gyógyulásra. Okos szerkezet az emberi test, és egy kis támogatással csodákra képes. Ha a Sunrise már feltöltött téged energiával, és vitaminnal, akkor a Nitro FX elvégzi a többi munkát.

Sokan úgy gondolják, hogy csak akkor kell az egészséggel foglalkozni, amikor már megszületett a probléma. Azt viszont ne felejtsük el, hogy egy alvás zavar, étkezési gondok, súlyfölösleg, kedély ingadozás, köröm problémák, izzadási gondok, szintén betegség jelei, csak annyira hozzá vagyunk már szokva ezekhez, hogy fel sem merül a megoldás lehetősége, inkább megtanulunk együtt élni ezekkel. 

Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek odafigyelni arra, hogy rendszeresen tápláljam magam vitaminnal. A Kyani termék család 3+1 készítménye nagy feladat volt a számomra, mert azt gondoltam, hogy képtelen leszek odafigyelni arra, hogy reggel kivegyek a hűtőből egy tasak Sunrise-t, majd nap közben csöpögtessek a NitroFx-ból a nyelvem alá háromszor tíz cseppet, este pedig a vacsora tájékán dobjak be három Sunset halolaj kapszulát. Túl sok feladat ez nekem egy napra az egészségemért, a halat pedig gyűlölöm, akármennyire tudom, hogy egészséges és szükségem van rá. Nos, végül úgy kaptam rá a dologra, hogy észre sem vettem. Egyszerűen kívánta a szervezetem őket, és jelezte, hogy itt az idő bevenni a következő adagot. Semmiféle gondot sem okozott odafigyelni. Alig vártam már a reggeleket, hogy a hideg Sunrise-t ihassam. A NitroFx annyi energiát adott egész napra, hogy hegyeket tudtam volna megmozgatni, és közben szép lassan leszoktat a kávéról, egyszerűen nem kívánom, pedig rajongok a kávé ízéért, de a hatására nem volt szükségem. Az estéket pedig azért vártam, hogy nyúlhassak a Sunset üvegcse után, és úszkáljanak a halak a pocakomban. A Sunset hidegen sajtolt vörös lazac olaja,( Omega3)  megturbózva természetes E-vitaminnal, ami segít az erek rugalmasságának megőrzésében, jobb agyműködést biztosít, segít elaludni és jó aludni. A Nagy dózisú E vitamin, a daganatos betegségek legnagyobb varázslója, mert körbe veszi a rákos sejteket, és nem hagyja táplálékhoz juttatni, és szép lassan elsorvad. Nincs ilyen problémám, de így meg is előzöm a lehetséges kialakulását. Az E vitamin szép bőrt, hajat, és körmöt is eredményez. Tehát a három készítmény folyamatos használata egy átfogólag ható regenerációt eredményez. 

Az előbb beszéltem arról, hogy az apró problémákhoz idővel hozzászokunk, és nem gondolnánk, hogy bármivel is orvosolható. Azt szeretem a Kyani  termékeiben, többek között, hogy megkeresi a szervezetben mindazt az apró rést, ahol ő gyógyíthat. Ilyen volt nekem pl. a havi ciklusom. Az elmúlt évek alatt megszoktam, hogy a ciklust megelőző napokban nagyon érzékeny, fáradékony és letört voltam. Amikor pedig eljött a vérzés ideje, marok számra zabáltam az Advil Ultra Fortét, hogy némi fájdalomtól és görcstől megszabadítson, de ugyanolyan fáradékony, rosszkedvű és érzékeny voltam. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezen bárhogyan is lehetne javítani. Beletörődtem a sorsomba, ahogy hozzám hasonlóan rengeteg nő ezt teszi. 

A kyani termék családot azért is ajánlom és javaslom több hónap távlatából, mert valóban képes helyrehozni, javítani olyan kínokat, amit nem is gondolnánk. A második hónapban a havi ciklusom előjelei eltűntek. Nem voltam fáradt, depresszív, és hiperérzékeny. A marok számú Advil sem kellett, csak 2db összesen. A második hónapot már úgy csináltam végig, hogy fülig ért a szám reggeltől estig, és egyetlen Advil sem kellett. Fogtam a hasamat, és vártam a fájdalmat, de nem jött! :) 

Ettől kezdve pedig kerestem olyan lehetőségeket, amelyek által még durvább dolgokat és problémákat tesztelhetek az Egészség Háromszöggel, vagy akár külön külön. Az Xtreme- et is meg akartam ismerni jól, ami a Nitro FX erősebb változata. Azt tudtam, hogy a dopping teszten jól vizsgázott, tehát sportolók is használhatják, mert megakadályozza a savasodást, tehát nem lesz izom láz, így növeli a teljesítményt, anélkül, hogy pörgetné a szívet. De a mindennapokban mit tud? 

A Nitro Xtreme-el eltüntettem már anyajegyet, öntöttem égési sérülésre, használtam izzadás gátlónak, öntöttem nyílt sebbe, ami azonnal láthatóan összehúzta a sebet. Nagyon tetszik, hogy a gyógyulási folyamatot lerövidíti a felére, ha nem látom és nem tapasztalom, nem hittem volna el. 

Szkeptikusságom már rég elmúlt a készítményekkel kapcsolatban, hiszen a saját bőrömön éreztem a pozitív változásokat. Az ember pedig abban tud hinni, amit megélt. Hihetetlennek tűnik, hogy a Kyani készítményei az emberek 87%-nál 5-7 nap alatt pozitív hatást érjenek el, de így van! Teljesen mindegy, hogy hiszel-e benne vagy sem, akkor is működik. Azt szokták mondani, hogy azért működik valami, mert hiszünk benne. Nos ez ebben az esetben fordítva van. Azért hiszek benne, mert működik, pláne, hogy én is szkeptikus voltam az elején. 
Az embereknél működik a placebo hatás, de az állatoknál nem! A 11 éves Boxer kutyusom rajong az FX-ért, és energikussá tette. Több ismerősöm és barátom használja a Kyanit kedvence egészségének javításában, avagy azért, hogy szép hosszú élete lehessen. Elképesztő eredmények vannak az állatok esetében is. A gyerekek elől pedig zárni kell a hűtőszekrényt, mert a Sunrise íze "függővé" teszi őket a legjobb értelemben véve.

A kyäni termék család segítségével azon betegségek, mozgásszervi-, belgyógyászait-, vagy neurológiai, magas vérnyomás, szív problémák, depresszió, cukorbetegség, allergia, asztma, stb.  problémák kezelését is bátran rábízhatjuk, melyek összetettebbek, több irányból is gondot okoznak, vagy hosszú távú terápiát igényelnek.
A termék használata felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, és az elért eredményt stabilizálja! Itt a lehetőség kipróbálni valami újat. A kyäni  lehet Neked is a kulcs a gyógyulásához!

Több kedves ismerősöm és barátom próbálta már ki a termékeket, és mondhatom,  hogy jól döntöttek, mert  sugárzó mosolyokat, nagyobb elégedettséget, fantasztikus sikerélményt, és rövidebb idő alatt bekövetkező stabilabb gyógyulásokat tapasztaltak.

Ha további kérdéseid vannak, és Te is szeretnél részt venni egy ingyenes termék tesztelésen, itt a remek alkalom!  Jelentkezz az alábbi elérhetőségen: miss.anett.nora.kovacs@gmail.com

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures
  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése