Amikor egy jó ideig nem írok cikket, blogot,
a szokásos szösszeneteimet, akkor úgy járok, hogy amikor leülnék írni, nincs
ötletem. A munkámról nem akarok blogban írni, mert az sokkal mélyebb téma
ennél, ez a részem könyvbe kívánkozik. Amikor pedig ihlet hiányban szenvedek,
akkor írok egy gyors körmailt néhány barátomnak, olvasómnak, és tőlük kérek
ötleteket, és mindig jobbnál jobb javaslatokat kapok, ahogy most is.
Miről írjak?
"Szerintem írhatnál arról is a blogodban, hogy ki, mit választana: jó állás messze az
otthontól vagy maradni a család mellett segíteni a mindennapokban, nem magukra
hagyni őket...."
A fura ebben az, hogy ez a téma tényleg a lábam előtt hever, hiszen részben benne vagyok, mert épp helykeresésben vagyok, másrészt bőven vannak olyan emberek, akik hozzám közel állnak, de fizikailag mégis messze vannak tőlem. No, ilyen Bori is, aki a fenti témát feldobta nekem. És ha már így belerángattam őt a sztoriba, akkor hagyom is benne, és elárulom, hogy ő a férjével éppen Németországban táncol egy turnén, három hónapig, táncművészek. Adódik is bennem a kérdés, hogy könnyebb-e a párunkkal külföldön lenni, élni, dolgozni, vagy jobb inkább egyedül menni, vagy nincs különbség, mert egy idő után pokol ez mindenképp? Minden este másik szállodában aludni, más színpadon fellépni, állandóan egy buszban utazni, mindig éttermi koszthoz alkalmazkodni, no meg a társulathoz, az egy nagy buli, vagy kicsinál egy idő után, és már semmi másra nem vágynak, mint a saját ágyukra?
Vegyük általánosságban a kérdést, bárhol külföld, mindegy, hogy egyedül
vagy párban, és mindegy az is, hogy milyen munkát végez az illető. A biztos
anyagiak miatt évek telnek el, és pénze ugyan van, de elmegy mellette az élet,
mert a családja és barátai életéből kimarad? A külföldi élete során mennyi
olyan élménnyel gazdagodik, amelyek feledtetik vele, hogy nem a saját hazájában
él és érvényesül? Meddig lehet azt csinálni, hogy minden élményt és sikert és
kudarcot, csak a technika segítségével tudsz megosztani azokkal, akik közel
állnak hozzád?
Mi felnőttek nem igényeljük az anyai abajgatást, de jól
tudom, hogy milyen érzés az anyukám főztje utáni sóvárgás, és az ölelés hiánya.
Ha nem kapsz a szeretteidtől fizikailag érzelmeket, akkor nincs az a pénz, ami
kárpótol.
Éltem a szüleimmel, éltem egyedül közel a szüleimhez, éltem kapcsolatban, éltem vidéken, éltem a fővárosban, éltem külföldön, és érdekes, hogy mostanában a vidéki élet az én rezgésem, de hogy kezeli ezeket az érzéseket az az ember, aki nem mer lépni, aki mer változtatni, aki nem meri vagy nincs lehetősége települést, várost vagy országot váltania? Kell-e pénz ahhoz, hogy valaki bejárjon néhány helyet, hogy közben még jobban megismerve önmagát, kitalálja és eldöntse, hogy hol van az ő helye? Ki is ő valójában? El kell-e menni ahhoz, hogy valaki igazán megismerje önmagát? Zárójelben megjegyzem, hogy szerintem
igen!
Néha el kell távolodni az otthonunktól, hogy megértsünk, átlássunk, felfogjunk, megtapasztaljunk dolgokat, és mivel a tapasztalás tesz minket bölcsebbé és okosabbá, kell az idegen hely és környezet és emberek és elvárások ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan reagáljuk le az idegen behatásokat és helyzeteket.
A barátaim és ismerőseim közül sokan vannak külföldön, vagy voltak, de rém kevés azok száma, akik kint is maradtak. Én azt tapasztalom, hogy a többség elmegy ugyan, de egy idő után vissza is jön. Persze más világnézettel és más elvárásokkal, de visszajön. Én is visszajöttem, holott úgy mentem el, hogy nem szándékozom visszajönni. Így alakult, és nem bánom. Vállaltam azt, amikor elmentem, és azt is, amikor visszajöttem, és nekem hasznos volt az a hét hónap. Ma már nem akarnék végleg elmenni, de néhány hónapra szívesen, csak annak már kemény feltételei lennének....
NoraS