Rá kellett jönnöm, hogy a saját csapdámba estem. Nem kicsit. Amikor tíz évvel ezelőtt az első könyvemet írtam, többen jelezték, hogy készüljek fel arra, ki kell majd tennem magamat a kiarakatba, azaz nem bújhatok el a könyvem mögé, mintha nem is léteznék, mert akkor a könyvem sem fog létezni. Pedig, én pont ezt szerettem volna, hogy a könyv legyen a reflektorfényben, ne én. Az elmúlt években ezt annyira jól sikerült gyakorolnom, hogy sokszor én is elfelejtettem, hogy mára írtam már 3 könyvet, nem hogy az olvasóim...
Ebből is tisztán látszik, hogy elsősorban önterápiának szántam őket, nem pedig a meggazdagodás reményében firkáltam közel ezer nyomtatott oldalt.
Bizonyítottam magamnak eddig háromszor, ha elkezdek valamit, be is tudom fejezni. Igen ám, csak rossz volt a saját programozásom! Én csak addig terveztem, hogy megírom, és kiadom. Az én tervem eddig tartott, és nem volt benne az, hogy sok kedves ember, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és hasonló szép és siralmas dolgokat éltek meg eddigi életük során, és tisztán értik a gondolataimat, otthon ülnek a foteljukban, vagy egy parkban egy padon és engem olvasnak. Nem toltam ki a tervemet addig, hogy a sok elégedett vásárló és olvasó a könyveim befejezése után kövessenek a blogomon. Nem toltam ki addig a történetet, hogy beszélgetős esteket hozzunk létre sok, kedves, érdekes emberrel, akikkel időről időre az írás mentén interaktív élményekben legyen részünk.
Az elmúlt bő két évben a háttérben sok olyan témát tanulmányoztam, vagy konkrétan iskolában tanultam és sikeres vizsga után egy új szakmával bővítettem a tudásomat, amellyel önmagamhoz sokat tettem, de ami fontosabb, hivatalosan segíthetem mások életét. Foghatom a kezüket egy adott helyzet megoldásának folyamatában. Valahol mindig is ez volt a titkos vágyam, hogy papírom legyen arról, adhatok tanácsot, adhatok ötletet, adhatok segítséget, útravalót, feladatot egy új látásmódot, más érzésvilágot, más megközelítést egy adott problémához. Megtanultam, hogy nem problémák vannak, hanem helyzetek. Tanultam sokat, gyakoroltam sokat, és mindig tanulok valami újat másoktól és magamról is.
Mit akarok magamból és mit akarok magamtól?
Megráztam a káoszfámat, mert az utóbbi időben már én se tudtam, hogy mik a fő csapásirányaim. Egy coachnak legyen saját coacha, nekem van, nem is akármilyen! -Egy következő bejegyzésben be fogom őt mutatni nektek. - Olyan káosz volt/van körülöttem, hogy a negyedik coaching alkalommal tudtam átlátni az egészet és megrázva a káoszfát, megnézni, hogy a sok sallangból mi marad a fán. Mi az a gyümölcs, ami annyira erős, hogy a fán szeretne maradni. Maradt a coching, hiszen ezt akartam igazából. Maradtak a könyvek és az írás minden területe és témája. És maradt a fotózás, hiszen a vérem egy része.
 |
Jön a tervezésem, aztán a tartalmak :)
Lenne ötleted a számomra, vagy kérdeznél? Csak bátran! :)
nora.sm8@gmail.com
NoraSm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése