Egy hosszú bejegyzés

Amióta befejeztem a NÓRA 2. részét nehéz kiszakadnom ebből a lelkiállapotból, mert elsősorban összeszedetté váltam a könyv írása közben, másod sorban pedig biztonságot adott a könyv és az írás mögötti -jó értelemben vett- megbújás. 

Letettem megint magamról sok fájdalmat, rossz emléket, sallangot, és figyelmet elvonó apróságokat. Újra hatalmas felfedezésekre jutok nap, mint nap és ismét összeállt egy halom mozaik bennem, amelyek új képeket festenek magamról. Nagyon régóta vártam már ezt az érzést, mert sikerült megtalálnom magamban a harmóniát, és visz előre egy teljesen új , mégis ismerős ösvényen.

Tettem a könyvbe a blogjaimból néhányat, hiszen amikor annak idején megírtam őket, már tudtam, hogy a könyvben lesz a helyük, mert az egy dolog, hogy sokan olvassák a bejegyzéseimet, de a neten olvasni valamit nem ugyanaz, mint kézben fogva. Sokan lógnak a neten a reggeli kávézás közben, vagy este miután a gyerekeket letették aludni, de az a pár perc kevés ahhoz, hogy az olvasó ráhangolódjon a soraimra, pláne, ha hosszabb bejegyzést írtam. 

Nagyon sokat olvasok az elmúlt két hétben, ismerősök, idegenek blogbejegyzéseit, interjúkat, könyvet, és rá kellett jönnöm valamire. Ha a neten olvasok, bármennyire is érdekes írást, négy perc után egy megmagyarázhatatlan idegesség fog el, és nem tudom folytatni az olvasást. Pár percig mást kell csinálnom, majd visszamegyek a cikkre és olvasom tovább. Néhányszor nekem is mondták már olvasóim, hogy, " Nóri, imádom amiket írsz, csak olyan hosszúak, és nincs rá időm, hogy elolvassam őket." Ez a kedves olvasó viszont a könyvemet két nap alatt olvasta ki. Érted, hogy mit akarok éreztetni veled? 

Amikor az anyukám olvasgatta a készülő NÓRA2-t, többször megjegyezte, hogy minden cikkemet olvasta a blogomban, de nyomtatásban teljesen más érzéseket vált ki belőle ugyanaz az írás. Milyen érdekes, hogy ha valamit a kezünkbe tudunk venni, érezzünk, hogy a miénk a könyv, akkor amit olvasunk benne, azzal pillanatok alatt tudunk azonosulni és már nem számít, hogy öt vagy hatvanöt perce olvassuk, egyszerűen elvisz magával a történet, és teljesen kikapcsol minket. Kíváncsi lennék egy olyan olvasó véleményére, aki mondjuk rendszeresen tableten olvas könyveket, hogy az ő számára van-e különbség a papír és a fém érintése között, az olvasás közben? Számít ez az érzés egyébként, vagy csak én vagyok erre ennyire érzékeny? 

Haladunk a korral, ez nem vitás, hiszen így sokkal több emberhez tudnak eljutni a szavaink és gondolataink, de én mégis félek attól, hogy felgyorsult világunkban szép lassan kimegy a forgalomból a klasszikus könyv, és el fognak veszni az igazi mély érzelmek, és velőtrázó felfedezések. 

A múlt hétvégén kezembe vettem a NÓRA1-et, és elolvastam az elejétől a végééig, na jó, kb. negyven oldalt átugrottam, én sem vagyok fakír. Ha nem olvasok egy-egy részt, akkor is tudom, hogy mi van ott, hiszen én írtam. Elég volt a tudat, hogy ott vannak a mondatok, így is felszisszentem néhol. Milyen fura, hogy két évvel később a saját könyvemet olvasva, mennyire fel tud kavarni egy egy történet, rengeteg új dolgot mond, visszaigazol, vagy szembesít, és mégis tudom úgy olvasni, mintha nem én írtam volna. Az egyik legfurább érzés az volt, hogy tudattalanul vetítettem előre benne dolgokat, vagy régen vágytam dolgokra, szinte hihetetlennek tűnően, és ma két évvel később már megtettem, megkaptam, átéltem, vagy lezártam őket. 

Mondom én, hogy jó móka a könyvírás, és ne mondd, hogy ehhez nem ért mindenki! Én sem értettem, és ma sem értek, csak leírom mindazokat a dolgokat, amik bennem vannak, mert tudom, hogy benned is ott bujkálnak, csak néha kell valaki, aki kimondja helyetted a dolgokat, no, ez vagyok én.  Az írás a legnagyobb önismereti tréning, amin valaha részt vettem, pedig sok mindent kipróbáltam már az elmúlt években, hogy végre választ kapjak arra a kérdésemre, ki vagyok én valójában?  

Belőlem írás - és persze fotózás - közben jönnek és szakadnak ki a mélységben lévő gondolatok, és érzések, és van, aki egyik napról a másikra mondjuk elkezd festeni, vagy bútorokat készíteni, holott nem is ért hozzá! Egyszerűen csak ösztönösen jön belőle az alkotási és a sikerélmény vágy. Elismerésre vágyunk mindannyian, te is, én is. Ám ahhoz, hogy több és több ember nyíljon ki, elsősorban önmaga számára, sokat kell olvasni, és igen, olykor hosszú bejegyzéseket is, mert megéri. "Rákényszerít" az olvasás arra, hogy egy kis időre kikapcsolj, és magaddal foglalkozz, mert ha ezt az állapotot elérted, meg fog szólalni a belső hangod, és így megtalálod a belső bölcsességedet, amik által a lehető legjobb útbaigazítást, ötletet, tanácsot és önbizalmat fogod kapni! :) 

Sok sikert! 

NoraS

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT:
http://norasmith.empowernetwork.com