Távol és közel

Tavaly tavasszal, amikor meglepett minket egy szemmel nem is látható, ám annál pusztítóbb vírus, írtam 4 bejegyzést, és utána megfogadtam, hogy soha többé! 

Mindenki erről ír, én viszont nem! Én szeretnék kedves maradni, szeretném továbbra is a jó dolgokat észrevenni, és ezt adni másoknak is. Az a négy bejegyzésem olyan rekord olvasottságú lett, hogy el se hittem, mégsem akartam folytatni a témát. 

Egészen tegnapig távol tudtam tartani magam attól a cirkusztól, ami pont egy éve vesz minket körbe és korlátoz lassan MINDENBEN, mégsem javul a helyzet, sőt! Tegnap egy ismerősöm oldalán láttam egy megosztott posztot, egy gyerekorvostól arról, hogy döntenie kell, marad továbbra is orvos, de belepusztul, vagy feláll, de nem lesz munkája. Ez a helyzet most odavágott nekem, rendesen! 

Mégsem ezt akarom most taglalni, hanem ....

... azt, hogy ez az elmúlt egy év, de leginkább az utóbbi néhány hét mit művel az emberek lelkével és érzelmeivel. 

Nem nézek híradót, de nézek tévét. Olyan dolgokat választok tudatosan, ami feldob, amiből tanulhatok, ismereteimet bővíthetem. Sok ismerősömet parkoltatom és nem látom a bejegyzéseit. Több hírportált töröltem, hogy ne lássam a sokkoló baromságait. Ettől még látok és hallok, pont eleget ahhoz, hogy képben legyek. 

Így is látok híreket, posztokat, véleményeket, kérdéseket, bizonytalanságot, félelmet bőven. Látom azt, hogy olyan gondolkodásbéli, tudatosságszintbeli, felfogásbeli, érzelmi és megnyilvánulási különbségek vannak, hogy számtalanszor megkérdeztem már, valóban egy azonos bolygón élünk? Annyiszor feltettem már ezt a  kérdést az elmúlt egy évben, hogy UNOM! 

Azt látom, hogy azok az emberek aki valaha egy követ fújtak, most nyíltan egymást támadják, és nincs közös nevező. Olyan szélsőséges és drasztikus változáson mennek keresztül nagyon sokan, hogy én már igazából inkább ettől félek, nem a vírustól. Milliónyi nyilvános beszélgetést láttam, és makacs, konok embereket, akik minden tudás és információ nélkül foggal-körömmel ragaszkodnak egy barom tézishez. Azt látom, hogy szakadék lett, azt látom, hogy nincs megértés. Illetve de van, azok részéről van megértés, akik kivárnak, és köszönik szépen, de egyelőre nem kérnek az oltásból. Ők tudják, hogy miért döntöttek így, és részletesen el is mondják, azért, hogy segíthessenek azoknak, akik tudattalanok vagy csak nem akarnak látni...

Azt látom, hogy távolodunk egymástól. Azoktól távolodunk, akiket eddig szerettünk, kedveltünk, felnéztünk rájuk. Most meg csalódtunk, méghozzá nagyot! 

Azt látom, hogy azok, akik eddig nem is ismerték egymást, valahogy mégis összetalálkoznak az internet segítségével, és idegenként közelítenek egymás felé. Kiderül, hogy hasonló volt  a gyerekkoruk, hasonló dolgokat éltek meg felnőtt korukban, hasonló terveik vannak és még segítik is egymást ebben. 

Azt látom, hogy nagyon nagy mértékben kicserélődnek az emberek körülöttünk, és ez igazából nem is baj. Új energiák jönnek az életünkbe, és az új barátok, ismerősök emelnek minket. Támogatnak, segítenek, inspirálnak, ötleteket adnak egy- egy beszélgetéssel. Megértenek minket  és sok esetben együtt találunk ki valami olyan dolgot, amivel másoknak is segíthetünk. 

Akik pedig maradtak a régi garnitúrából, ők az ÁLDÁS! 

Még erősebb lett a kötelék, még jobban figyelünk egymásra, még jobban vigyázunk egymásra, még jobban segítjük egymást, még jobban szeretjük egymást. Biztonságban vagyunk, mert akinek menni kellett, már nincs körülöttünk, akikre pedig továbbra is számíthatunk bármiben, ők itt vannak velünk, és itt is maradnak! 

NoraSm 

Facebook.com/norapictures