A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coach. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coach. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 6., szombat

Mit jelent a Life coach vagy Life coaching?


Nagyon sokszor hallottam az utóbbi időben azt a kérdést, hogy mit jelent a coach? 

Én kis balga azt hittem, ha én tudom, akkor már biztosan mindenki más is. De rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem így van. Sőt, amikor ez a kifejezés szóba kerül, zavarba jönnek az emberek, és azt gondolják, hogy valami alapvető dologgal nincsenek tisztában, hát erről szó sincs. Én nem elvártam, hogy mindenki képben legyen, csak arra gondoltam, hogy ma már annyira benne van a köztudatban a coach, hogy nincs szükség magyarázatra. Hát mégis van... 

Nézzük akkor részletesen

Való igaz, hogy ez a szó, COACH vagy COACHING elég furán hangzik, hiszen egy teljesen idegen szó. Ha felütöm az értelmező szótárt, és ott keresem a coach kifejezést, azt írja, hogy edző. Gondolom ezért sem lett igazán magyarosítva. Ha egy szóban kellene kifejeznem mit is csinál a coach, azt mondanám, hogy SEGÍTŐ. Egy olyan segítő, támogató szakember, aki sokat tanul és gyakorol azért, hogy felelősséggel és tudása legjavával végigvigye az ügyfeleit egy adott folyamaton. 

A coach nem pszichológus és nem pszichiáter. A Life Coaching (mert több válfaja van) egy önfejlesztő módszer, nem gyógyítás és nem terápia. Nem foglalkozik a múlttal, hanem a jövőt építi a jelenre koncentrálva. 

A pszichológus, pszichiáter és a coach között kettő hasonlóság van, az egyik a titoktartás. Ami az ügyfél és a coach között elhangzik egy ülés alkalmával, az ott is marad! A másik pedig az, hogy mindhárman kérdeznek. 

A coach nem ad tanácsot, nem ad ötletet, nem mondja meg az ügyfelének, hogy mit kellene tennie. A coach kérdez, célirányosan, jól felépítve és maximálisan az ügyfél témája alapján. A coaching egyszerre csak egy céllal foglalkozik, ezáltal megtanít a koncentrált gondolkodásra. Megtanít arra, hogyan tudsz megoldásfókuszú gondolkodást működtetni, méghozzá jól, és hosszútávon. 

Egy folyamat 5-7 alkalom. Heti 1x 60 vagy 90 perc, ami lehet videó telefon, vagy személyes. 

A Life Coavhing témái: önismeret,önbizalom, párkapcsolat- bár ez nagyon tág fogalom-,munka - magánélet egyensúly

időgazdálkodás, jövőkép, karrier, cégépítés

életközép válság, új célok, kihívások

konfliktuskezelés, motiváció, sport, stresszkezelés, pénzgazdálkodás, új vállalkozás indítása, életmódváltás  stb... .) 

Amikor valaki elkezdi látni a folyamatát, akkor szárnyakat növeszt egy perc alatt, és nem lökdösni kell előre, hanem inkább picit visszafogni. 

Tételezzük fel, hogy van egy vállalkozásod, ami egyébként egészen jól megy, de szeretnéd fejleszteni. (itt most nem multi cégről beszélek, hanem mondjuk egy családi vállalkozásról.) Tehát, a boltod megy, de szeretnéd fejleszteni. Vannak ötleteid, elképzeléseid. Néhány dolognak már utána is jártál, de azt nem tudod hogyan állj neki ennek a folyamatnak. Megvan a célod nagy vonalakban, de nem tudod hogyan érhetnéd el. Van egy halom információ a fejedben, de úgy érzed, hogy káosz az egész, és lövésed sincs mi legyen pl. az első lépés. Hol és hogyan kezd. És itt jön képbe a coach, aki segít neked rendet tenni. A káoszból rend lesz, és meg fogod látni a fától az erdőt is. Segít neked meghatározni a célodat, mindezt úgy, hogy egy konkrét időponthoz köti,pl 3 hónap, 6 hónap, egy év. kellően meghatározottnak kell lennie a célnak, látható és látványos változást és fejlődést hozva, úgy, hogy a számodra vonzó legyen az egész folyamat, és a mi a legfontosabb, reális legyen. Vágyálmok kergetésére a coaching nem alkalmas. 

Amikor megvan a konkrét cél, akkor jön maga a coaching folyamat. Szisztematikusan, lépésről lépésre halad a coach az ügyfelével egy nagyon jól működő rendszer mentén, ismétlem, maximálisan az ügyfélhez és a témájához igazodva. Minden ülésnek, alkalomnak van egy adott témája, de a teljes folyamatot mindig figyelembe véve. Kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az. 

Ha valaki változni vagy változtatni akar, az úgy tud működni, hogy a konkrét cél meghatározása után bizony tenni is kell azért a célért. Ez nem a sült galamb várásáról szól. Apróbb vállalásokat tesz az ügyfél, olyat, amit szívesen végez el a következő alkalomig. Ez a vállalás indítja el magát a folyamatot. Általában maga az ügyfél talál ki apróbb lépéseket, nem kell házi feladatot adni. Nincs rá szükség. 


Amikor az 5-7 alkalom véget ért, az ügyfél kezét elengedi a coach. Mostantól már egyedül is boldogulni fog, méghozzá eredményesen és biztonsággal, önállóan. És ez a lényeg, hogy az ügyfél egy adott célja, problémája mentén megtanul teljesen más szemmel rálátni a dolgokra, és az élete bármely más területein is működtetni tudja ezt. Ám, ha az ügyfél úgy érzi, hogy időnként jól esne egy összegzés, átbeszélés, egy kis önbizalomlöket, akkor a coach ismét szívesen segít neki, de ilyenkor már bőven elég egyetlen alaklom. A coach nem függőségi viszonyt alakít ki az ügyfelével, ellenkezőleg, az önállóságra tanít meg. Megtanít arra, hogy ne a kihívást lásd meg egy helyzetben, hanem a lehetőséget. 

Új nézőpontok, új viselkedést vagy reakciót váltanak ki belőlünk. És amikor egyszer csak elkezdünk másképp gondolkodni, másképp látni, másképp működni, másképp cselekedni, tenni dolgokat, másképp reagálni, akkor az eredmények is mások lesznek. Elkezdenek pozitív irányba fordulni a dolgaink. Amikkel eddig nem boldogultunk, akár évek óta, azok most szép lassan összeállnak, új lehetőségek adódnak, és persze mi is tele leszünk egy raklap új ötlettel... :) 

Van bármi kérdésed ezzel kapcsolatban? Írj nekem bátran! 

norapicture@gmail.com 

vagy facebook.com/norapictures 

NoraSm

2021. március 3., szerda

Téged is érdekel az írás? Támogatói program leendő íróknak 1. rész

Sokan gondolják és érzik úgy, hogy vonzódnak az íráshoz. Blog, cikkek, interjúk, esszék, és persze a könyvek! Mennyi embertől hallottam már, hogy úgy szeretnék írni egyszer egy könyvet! De ez a vágy szép lassan elillan. 

Elillan azért, mert az ember elkezd belegondolni abba, hogy milliónyi könyv van már a piacon. Milkónyi ismert és sikeres író van, és egy hétköznapi embernek ma, Magyarországon esélye sincs kitörni, és némi pénzt is keresni vele. Mégis úgy megy el sok ember egy könyvesbolt előtt, hogy lelki szemei előtt ott látja a saját könyvét. Megáll a bolt előtt egy pillanatra és még sóhajt is egy nagyot, egyszer az én könyvem is itt fog állni! (Ezt majd egy következő bejegyzésben kifejtem...) 

Ha én 10 évvel ezelőtt ezen agyaltam volna, hogy esélyem sincs íróvá válni, sose írok egy könyvet se, nem, hogy hármat, és készül a negyedik. Én azt vallom, hogy az ember elsősorban magának írjon. Azért, mert vannak gondolatai, történetei, amik kikívánkoznak már nagyon. Ne azért írj, hogy pénzt keress! Azért írj, hogy lekösd magad, hogy szórakoztasd magad, alkoss, hogy hagyj nyomot magad után  a világban, adj másoknak élményt, tudást, hogy legyen olyan dolog az életedben, ami fontos, NEKED! Legyen feladatod, amit magadnak adtál, nem pedig másoktól kaptál. Legyen kihívásod és persze sikered magad felé. 

Egyszer hallottam valahol ezt a mondatot: ha naponta írsz 1! oldalt, akkor 1 év alatt kész egy könyv

Ez persze nem igazán életszerű így, mert azt gondolom mindenki tudja, hogy ez nem teljesen így működik. Úgy szoktam fogalmazni, hogy van a megélés időszaka, és van az írás állapota. Nem hiszem, hogy amikor valaki nekiáll írni, akkor képes abbahagyni 1 oldal után, csak mert ez a terv. Azt hiszem abban egyetérthetünk, amikor valaki veri a klaviatúrát, azt azért teszi, mert megrohanták a gondolatok és csak ír és ír, ha kell éjjel 2-ig. 

Ha szeretnél könyvet írni, tessék szépen belevágni! :) 

Teljesen mindegy, hogy három hónap alatt, vagy két év alatt írod meg, nem hajt a tatár! Nem mindegy, hogy mennyi idő alatt lesz kész? DE! Mindegy!  A külvilág meg majd akkor fog értesülni az alkotásodról, amikor elmondod nekik. Ma már nincs szükség kiadóra ahhoz, hogy vásárlói legyenek egy  írónak, de majd erről is írok külön. 

Ha az a vágyad, hogy írni akarsz, akkor minden visszahúzó gondolatot tegyél félre! Ne hagyd, hogy erről lebeszéljen bárki, és magadat se beszéld le! Írj, alkoss, és add bele mindenedet! Ne agyalj azon, hogyan kell írni! Csak írj úgy, ahogy az jön belőled, mert ettől lesz a tiéd! Ettől lesz más, mint a többieké. Az írásban nincs koppintás, mert mindenki a saját lelkivilágának megfelelő szavakat fogja használni, tehát lehetetlen két azonos könyvet írni akkor sem, ha mindkét ember ugyanarról ír. 

Az írás a TIÉD! Felfoghatod én-időnek, hobbinak, fejlődésnek, kedves és vonzó kihívásnak. Amikor valaki ír, megszűnik körülötte szinte minden és csak arra figyel, amit csinál. Illetve arra pont nem, hanem csak a gondolataira figyel. Összevissza ütjük  a betűket, de ez sem számít, majd utólag javítjuk. Csak írd ami jön, úgy, ahogy jön! 

Arra gondoltam, hogy készítek egy sorozatot az írás témájában, kitérve különböző részletekre, ami fontos lehet, és segít eloszlatni a gátakat és blokkokat. Szeretnék segíteni, hogy minél több író legyen közöttünk, mert nagyobb szükség van rátok, mint azt gondolnátok! :) 

5 részes az INGYENES mini kurzusom, PDF 26 oldal, csak jelezd felém, ha szeretnéd megkapni: norakonyv@gmail.com és én küldöm neked! 

Kérdésed lenne? Írj nekem bátran! norakonyv@gmail.com

vagy https://www.facebook.com/norapictures messenger 

2021. március 2., kedd

Távol és közel


Tavaly tavasszal, amikor meglepett minket egy szemmel nem is látható, ám annál pusztítóbb vírus, írtam 4 bejegyzést, és utána megfogadtam, hogy soha többé! 

Mindenki erről ír, én viszont nem! Én szeretnék kedves maradni, szeretném továbbra is a jó dolgokat észrevenni, és ezt adni másoknak is. Az a négy bejegyzésem olyan rekord olvasottságú lett, hogy el se hittem, mégsem akartam folytatni a témát. 

Egészen tegnapig távol tudtam tartani magam attól a cirkusztól, ami pont egy éve vesz minket körbe és korlátoz lassan MINDENBEN, mégsem javul a helyzet, sőt! Tegnap egy ismerősöm oldalán láttam egy megosztott posztot, egy gyerekorvostól arról, hogy döntenie kell, marad továbbra is orvos, de belepusztul, vagy feláll, de nem lesz munkája. Ez a helyzet most odavágott nekem, rendesen! 

Mégsem ezt akarom most taglalni, hanem ....

... azt, hogy ez az elmúlt egy év, de leginkább az utóbbi néhány hét mit művel az emberek lelkével és érzelmeivel. 

Nem nézek híradót, de nézek tévét. Olyan dolgokat választok tudatosan, ami feldob, amiből tanulhatok, ismereteimet bővíthetem. Sok ismerősömet parkoltatom és nem látom a bejegyzéseit. Több hírportált töröltem, hogy ne lássam a sokkoló baromságait. Ettől még látok és hallok, pont eleget ahhoz, hogy képben legyek. 

Így is látok híreket, posztokat, véleményeket, kérdéseket, bizonytalanságot, félelmet bőven. Látom azt, hogy olyan gondolkodásbéli, tudatosságszintbeli, felfogásbeli, érzelmi és megnyilvánulási különbségek vannak, hogy számtalanszor megkérdeztem már, valóban egy azonos bolygón élünk? Annyiszor feltettem már ezt a  kérdést az elmúlt egy évben, hogy UNOM! 

Azt látom, hogy azok az emberek aki valaha egy követ fújtak, most nyíltan egymást támadják, és nincs közös nevező. Olyan szélsőséges és drasztikus változáson mennek keresztül nagyon sokan, hogy én már igazából inkább ettől félek, nem a vírustól. Milliónyi nyilvános beszélgetést láttam, és makacs, konok embereket, akik minden tudás és információ nélkül foggal-körömmel ragaszkodnak egy barom tézishez. Azt látom, hogy szakadék lett, azt látom, hogy nincs megértés. Illetve de van, azok részéről van megértés, akik kivárnak, és köszönik szépen, de egyelőre nem kérnek az oltásból. Ők tudják, hogy miért döntöttek így, és részletesen el is mondják, azért, hogy segíthessenek azoknak, akik tudattalanok vagy csak nem akarnak látni...

Azt látom, hogy távolodunk egymástól. Azoktól távolodunk, akiket eddig szerettünk, kedveltünk, felnéztünk rájuk. Most meg csalódtunk, méghozzá nagyot! 

Azt látom, hogy azok, akik eddig nem is ismerték egymást, valahogy mégis összetalálkoznak az internet segítségével, és idegenként közelítenek egymás felé. Kiderül, hogy hasonló volt  a gyerekkoruk, hasonló dolgokat éltek meg felnőtt korukban, hasonló terveik vannak és még segítik is egymást ebben. 

Azt látom, hogy nagyon nagy mértékben kicserélődnek az emberek körülöttünk, és ez igazából nem is baj. Új energiák jönnek az életünkbe, és az új barátok, ismerősök emelnek minket. Támogatnak, segítenek, inspirálnak, ötleteket adnak egy- egy beszélgetéssel. Megértenek minket  és sok esetben együtt találunk ki valami olyan dolgot, amivel másoknak is segíthetünk. 

Akik pedig maradtak a régi garnitúrából, ők az ÁLDÁS! 

Még erősebb lett a kötelék, még jobban figyelünk egymásra, még jobban vigyázunk egymásra, még jobban segítjük egymást, még jobban szeretjük egymást. Biztonságban vagyunk, mert akinek menni kellett, már nincs körülöttünk, akikre pedig továbbra is számíthatunk bármiben, ők itt vannak velünk, és itt is maradnak! 

NoraSm 

Facebook.com/norapictures

2021. január 18., hétfő

Ma már minden bokorban egy coach terem… bár így lenne…

 


A tavasszal elém került egy Facebook poszt egy férfi coach-al. Egy két és fél perces videó egy rádióbeszélgetésről. A kérdés a műsorvezetőktől az volt a meghívott, elismert coach felé, hogy miért mondják azt, ma már minden bokorban egy coach terem, és miért vagy mitől lesz igazán jó egy coach. Nagyon kíváncsi voltam a válaszra, így azonnal rá is kattintottam.

A válasz rövid lényege az, hogy ma Magyarosságon nincs annyi coach, amennyire egyébként szükségük lenne az embereknek. Jó coach pedig úgy lesz valaki, ha ki tud alakulni egy bizalmi viszonyt az ügyfeleivel. Bizalmi viszony ismerősökkel tud kialakulni, illetve elégedett ügyfelek által, akik az adott szakembert jó szívvel ajánlják az ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak. A coaching szakma a bizalomra épül, és az utcáról kevés ember esik be ismeretlen szakemberhez.



Tegnap én balga rákattintottam szintén a Facebookon egy coach iskola hirdetésére. Bár ne tettem volna! Az iskola tájékoztatója egyáltalán nem győzött meg arról, hogy náluk szeretnék tanulni, az ára pedig brutálisan irreális.

Azért mondom, hogy én balga, mert értelemszerűen azóta a Facebook dobálja be nekem az összes coach képzés hirdetését. Ma eddig négyet jelöltem, hogy nem kérem a tartalmat.



A coachingban rejlő csodás lehetőségeket majd egy másik bejegyzésemben fejtem ki, most maradnék az árnyoldalainak boncolgatásánál

Tehát, ma már mindenki coach

Mielőtt lassan egy évvel ezelőtt közelebbi ismeretségbe kerültem a coachinggal, tanulmányoztam és figyelgettem ezt a területet régóta, mert valahol mindig vonzott. DE! Én is azt láttam, hogy ma már mindenki coach. Sőt, azt láttam, hogy szinte mindenki rossz coach. Divatszakma lett, mint az ingatlanozás. Arról is mindenki azt hiszi, hogy milyen raj kis meló, és szarrá keresi magát az ember. Aki szokta olvasni az írásaimat, tudhatja, hogy több, mint 2,5 évet ingatlanoztam, Budapesten, jó irodánál, sikeresen. Tehát, tudom, hogy mi volt a mögött a munka mögött. Az ingatlan szektorból ugyanolyan sokan hullanak ki nap, mint nap, mint a coach hivatásból. Igen, itt is sokan azt hiszik, hogy elég, ah megtanulják, amit kell, aztán dőlnek az ügyfelek.

Egy nagy fenét! Arzét mert a tananyagot megtanultad, meg még le is vizsgáztál, az nem azt jelenti, hogy kész vagy a szakmádra. Sőt! Mostantól kell csak nagyon sokat gyakorolni. Ez egy olyan terület, ahol nem lehet hibázni! Nem lehet emberek féltett dolgaival dobálózni.

Ez a munka a bizalmon és a titoktartáson alapul. Ha valaki nem tud titkot tartani, ne válassza coaching szakmát, nem neki való.


Ha valaki nem tud figyelni az ügyfelére, de úgy teljesen, mert fontosabb a telefont nyomkodni, akkor ne dobja ki az iskola árát az ablakon, fölösleges.

Sorolhatnám még azokat a fontos dolgokat, amik feltétlenül szükségesek a coaching profi működtetéséhez, de nem lenne elég a papír. Még egy fontos ok eszembe jutott, aki csak a pénzért akar coach lenni, nem fog neki sikerülni, hogy megéljen belőle, mert ez ügyfelei érezni fogják rajta a merevséget és a háttérben meghúzódó közönyt. Ilyen coach-hoz pedig nem megyünk szívesen, kár érte az idő és a pénz.

Hála az égnek, vannak igazán jó coach-ok, én is ismerek nem is egyet. Ők annyit tanulnak, amennyit csak idejük engedi. Szeretik amit csinálnak, mert őket azt hajtja, hogy másoknak segíthetnek jobbá vagy átláthatóbbá tenni az életüket. Megtanítanak egy olyan letisztult, célorientált, de vonzó és elérhető célt találni egy adott témában, ami emeli őket minden egyes nap. A coaching megtanít egy logikus, gyors, átlátható szemléletre, amit utána az ügyfél már akár egyedül is alkalmazni tud az élete más területin is, hosszútávon és sikeresen.

Nem mondhatok ilyet, mert nem erőltetek senkire semmit. De mondtam már olyat, hogy adjatok egy coach-ot minden ember mellé egy folyamat erejéig, és csodálatos világban fogunk élni, mégis két lábbal a földön. Szóval, tudom, hogy ilyet nem mondhatok…

Egy igazán jó coach felajánlja az ügyfeleinek, hogy az első konzultáció ingyenes. Egy kötetlen nulladik típusú beszélgetés, amely alkalmával kiderül, hogy az ügyfél és a coach tudnak-e egy hullámhosszon beszélgetni. A téma, amivel az ügyfél felkereste a coach-ot, egyáltalán coach kompetencia vagy más szakemberre van szükség. Egy jó coach tudja, hogy hol vannak a határai, és mi az, amiben ő nem tud vagy nem segíthet. Mindkét fél mondhatja az első beszélgetés végén, hogy köszönöm, de nem kérem a folyamatot. Nem erre gondoltam, nem így képzeltem, igazából nem is akarok változtatni az életemen, más szakemberre van szükség, pl pszichológus, pszichiáter, bármilyen terapeuta.

Ebből pedig az látszik jól, hogy csak akkor indul a folyamat, ha mindkét fél így szeretné.

A coaching folyamat célja a változás, változtatás. Pont. A változás pedig csak dumcsival nem fog megtörténni. Coach-ot az keressen magának, aki képes új dolgokra nyitottnak lenni, aki képes tenni fizikailag is azért, hogy haladjon a célja felé. Ilyen segítséget az vegyen igénybe, aki elfogadja, hogy a coach nem tanácsadó. A coach kérdez. Célirányosan, kedvesen, figyelmesen, de hathatósan. Időnként mellbevágóak a kérdések, de jók. Nagyon jók! Az ügyfélre és az adott témára szabva, egy nagyon jól működő technika segítségével.

A coaching folyamat nem játék sem a coachnak sem az ügyfélnek. Itt nem babra megy a játék. Mindkét félnek ugyanolyan felelőssége van. Mindkét félnek ugyanannyit kell beletennie a folyamatba. Varázsütésre nem szoktak a dolgok jó irányba változni, maximum a mesékben….

NoraSm

Kovács Nóra Life coach 

Kérdésed van? Írj nekem bátran! :) 

nora.sm8@gmail.com

facebook.com/norapictures


2021. január 2., szombat

Évzáró és évtervező füzet ( 2020-2021) - YearCompass


Lehetőség szerint mindig ügyelek arra, hogy ne erőltessek másokra semmit.

 Azért, mert nekem valami jó, bejött, működik, segít, terel a jó irányba, és még élményt is ad, nem biztos, hogy ezt mások is így értékelik. 

Amit most ajánlok, az sem erőltetés, csupán egy lehetőség. 
Ez a kis évrendező füzet segít nekünk abban, hogy a mögöttünk lévő évet 
méltóképpen tudjuk lezárni. 
Segít abban, hogy csak a jó dolgokra figyeljünk és csak a jó dolgokat 
vigyük magunkkal az új esztendőbe. 
Segít rálátni, hogy mennyi minden jó dolog történt velünk, mennyire volt hasznos az évünk, 
miket tanultunk és miben fejlődtünk. 

Ezt a sok pozitív pillanatot összegzi nekünk, amire igen, időt kell szánni, 
néhány nyugodt órát az életünkből, de MEGÉRI! :)  
Elkészíthetjük egyedül, vagy nem egyedül :) 
A következő év tervezője pedig abban segít, hogy összegezni 
és tervezni tudjuk, mit várunk az új évtől. 
Mik a terveink? Mik a vágyaink? Mik az álmaink? Mert ez fontos! Ez húz minket előre.
Az írásnak nagy a hatalma! Amit leírsz, az jó eséllyel meg is valósul. 
Nyilván ehhez te is kellesz.. a leírt szavak önmagukban nem elegendőek. 
De ha már leírtad, elindul egy folyamat, és ha még teszel is érte naponta kicsi lépéseket, 
akkor Isten nem ment meg attól, hogy megvalósuljon mindaz, 
amit leírtál a 2021-es tervezőbe. 

Szívesen kipróbálnád az évrendező füzetet? 

Nálam még a pandémia blokk nélküli verzió van. 
Ha azt szeretnéd, szólj és szívesen elküldöm neked :) (PDF) 

Zárd a múlt évet mosollyal, és indítsd az új évet mosollyal és reális tervekkel, 
hogy 2021 decemberében lásd majd, mennyi mindent alkottál az év során :) 


Ha segítségre lenne szükséged, keress bátran! 
nora.sm8@gmail.com
https://www.facebook.com/norapictures
NoraSm

2020. május 3., vasárnap

Vége a nehézségeknek? Kifelé haladunk a Koronavírus krízisből?



Azon gondolkodom.... most, hogy nagy hirtelen úgy látszik, napokon belül vége lesz szinte minden tilalomnak, elzárásnak, korlátozásnak, hogy valahol egy kicsit sajnálom...

A lassított tempójú időszakban hirtelen mindenki olyan kreatív lett, és eltekintett a bevételeinek egy részétől, hogy tudjon másoknak segíteni. Hirtelen dömping volt az ingyenes konferenciák, előadások, hasznos információk tekintetében. Egy halom zenész játszott otthon a nappaliból, a kertjéből, stúdiójából. Ezáltal kicsit közelebb is kerülhettünk egymáshoz, kicsit jobban beengedtek mindenkit az otthonunkba. 

Utálom ezt hallani vagy mondani, de a kényszer tényleg nagy úr

Pillanatok alatt mindenki alkalmazkodott, váltott, átformálta az életét és veszettül kreatív lett. Aki ügyesen dolgozott az elmúlt közel két hónapban, sok új követőre, ügyfélre, vásárlóra tett szert. 

A magam részéről a tanulást választottam, mert nekem még bőven van mit... 

Tanulom a facebook hirdetések világát, egy kicsit a Számmisztikát, mert mindig is érdekelt. Nem mások évszámait akarom elemezgetni, hanem magamat jobban megismerni és feltérképezni. Végignéztem egy 21 részes Sorsfordító konferenciát itthonról a kényelmes fotelomból. Olyan emberekkel hallgattam komoly és nagyon hasznos beszélgetéseket, mint Balogh Béla, Sólya Bea, Bocsi Viki, Mosolyka, stb. 
Ha férfi vagy, és érdeklődnél a racionális világon túli, férfiasan spirituális világ felé, Balogh Bélánál jobb segítőt nehéz találni. Láttam mesélni olyan férfiakat a sikerről, kudarcról, padlóról való felállásról, ami minden férfi számára nagyon hasznos lenne. Láttam olyan férfiakat, akik tökéletesen tudják működtetni egyszerre a racionális világot a spiritualitással, mégis kő kemény és karakán pasik, tele élettel, tervekkel, és szeretettel. 
Azon gondolkodom, ha az elmúlt hetekben annyi minden okos elfoglaltság létezett az internet segítségével, ingyen, akkor ezt érdemes lenne folytatni.  Már most látom, hogy azonnal raklapnyi tanfolyam, konferencia, továbbképzés eseményei kerülnek fel pl a facebookra, de már mindegyik fizetős! 

Ha az elmúlt hetekben rengeteg esemény működhetett ingyenesen, akkor most gyorsan jönnek a fizetős események, hogy bepótolásra kerüljenek a kiesett bevételek? Én pl, sokkal szívesebben nézek meg itthon egy oktató anyagot, beszélgetést, előadást, akár pizsamában, vagy este 11-kor, mert akkor van rá időm vagy kedvem. 

Értem én a tömeg erejében lakozó energiát, és azt is, hogy jó együtt lenni, emberekkel találkozni. De ha az elmúlt hónapokban működhetett a netes információáramlás, akkor a korlátozások feloldása után is maradjanak olyan tanulási, fejlődési lehetőségek, amelyek megfizethetőek, itthonról elérhetőek. 

Soha eddig ki nem aknázott lehetőségeink lettek. Azt szeretném, és gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, szeretnék itthonról fejlődni, tanulni és változni.  Azt mondják, hogy ami ingyen van, annak nincs is értéke! Ez nem igaz.! Vehetek jegyet egy drága előadásra Budapesten, elkölthetek erre a napra akár benzinnel és kajálással együtt ötvenezret, ha nem fogtam fel az információkból semmit. Szar napom volt aznap, máshol jártak a gondolataim, erőszakolnom kellett magam, hogy tudjak figyelni, azaz elcsesztem egy raklap pénzt és még csak nem is fejlődtem. Ezzel szemben, ha van mondjuk 48 órás limitem, hogy megnézzem azt az adott beszélgetést, tuti, hogy a 48 óra elég lesz. Korrekt, mert kapok 48 órát. Azt szoktam mondani, ha valaki egy hét alatt nem olvassa el a könyvemet amit megvásárolt, vagy ajándékba kapott tőlem, akkor már nem is fogja. Ha valakinek nem elég 48 óra arra, hogy ingyen megnézzen egy olyan közel egyórás beszélgetést, ami nagyon hasznos lenne, akkor hagyjuk is! 

A javaslatom az arany középút lenne

Aki igényli a tömeget és szeretne ismerősökkel vagy idegenekkel találkozni egy- egy előadáson, konferencián, tegye, és fizessen érte, így a korrekt. De aki nem szereti a tömeget és egy előadás közben nem a mellette ülők traccsolását szeretné hallani, hanem papír és toll társaságában egyedül hallgatja meg az adott anyagot, akkor állítja meg a beszélgetést, amikor akarja, visszaléphet és meghallgathat újra egy mondatot, jegyzetel és iszonyúan figyel, hát hadd lehessen meg ez a lehetőség is. 

Ahhoz, hogy rátaláljunk azokra a módszerekre, lehetőségekre, amelyek mi vagyunk, bennünket szolgálnak, tanítanak, visznek előre, sok témában kell vagy érdemes információhoz jutni. Ahhoz, hogy képezzem magam, kinyíljon a világ még inkább, okos tanácsokat kapjunk, sok minden területet fel kell fedezni. Ehhez pedig a legjobb az, ha itthon tudunk válogatni. Az is lehet, hogy egyszerre 3-4 különböző témájú előadást tanulmányozok, és közben a köztük lévő párhuzamokat és logikát is látom, vagy azt, hogy egy adott dolgot négy különböző helyről erősítenek meg bennem, vagy rombolnak le és segítenek új nézőpontokat keresni és találni. 

Ha már új lehetőségek nyíltak a számunkra az elmúlt hónapokban, azt kérem, hogy ezt vigyük is tovább az új életünkbe! 

Nora Smith