Akinek két keresztneve van, jól tudja, hogy teljesen más érzéseket vált, ki ha egyik vagy a másik nevén szólítják, mert két teljesen különböző személyiségről van szó. Az egyikkel tud azonosulni, a másik név hallatán viszont furán érzi magát, tehát kialakul, hogy melyik nevet tartja és érzi magáénak, és törekszik arra, hogy a régi és új környezete csak azon a nevén szólítsa, amit jó érzés számára hallani.
De, ha valakinek csak egy keresztneve van, akkor is érezheti a különbséget, amikor az eredeti nevén, vagy a becézett, kicsinyítő képzős, avagy az évek alatt a környezetétől kapott becenevén szólítják.
Az elmúlt hat-hét évben én szép lassan elhagytam az Anettet és Nóra lettem, ennek minden lelki és érzelembeli hatásával együtt. A régi barátaimtól vagy ismerőseimtől nem kértem, hogy szokjanak rá a Nórára, mert ha az Anettet szokták meg, ám legyen. Viszont van jó pár olyan barátom, aki megértette és átérezte, hogy Nóra vagyok, és hogy őket idézzem, " Te tényleg Nóra vagy, nem Anett". Akad viszont olyan ismerősöm, aki amikor Anettnek hív, érzem a hangjából, hogy direkt teszi ezt. Velük nem szoktam vitatkozni, mert nincs értelme, egyszerűen csak elteszem az információt magamnak, hogy se nem tisztel, se nem kedvel.
Egy időben rá akartam szokni arra, hogy csak a Nórát használom, de az meg megint nem én vagyok. Amikor bemutatkozom igen is mindkét nevemet mondom, és kérem hogy Nórának hívjon. Arra próbálok rájönni elég régóta, hogy ha egyértelműen kérem, hogy Nórának hívjanak, vagy Nóraként írok alá egy levelet, akkor miért nem tisztel meg az illető azzal, hogy a nevemen hív, miért mond állandóan Anettet? Olyan is volt már, hogy ezt szóvá tettem, és nyomatékkal kértem, hogy Nórát írjon, vagy megszólítson, és nem! Már csak azért is maradt az Anett névnél, minden indoklás nélkül. Szerintem egyetérthetünk abban, hogy ez sértés. És ezek után miért gondolja az illető azt, hogy megbíznék benne, és miért gondolja, hogy akkor én tisztelni fogom őt? De találkoztam már olyan emberrel is, aki csak a Nóra nevemet tudta, és soha nem bírta kimondani. Mindig csak úgy beszélt velem vagy rólam, hogy te, vagy ő, de a nevemet soha sem mondta ki. Ez vajon mitől lehet? Te jártál már így, hogy valaki képtelen volt a neveden szólítani? Arról nem is beszélve, hogy személytelenné válik a beszélgetés, és a kapcsolattartás.
Miért nem tisztelik meg az emberek egymást azzal, hogy odafigyelnek a névhasználatra? Ez annyira alap dolog, lenne... De igazából nem az én nevemről van szó, vagy arról, hogy ez engem bánt, idegesít, dühít vagy sért, hanem arról, hogy ebből a példából is tisztán látszik, hogy az odafigyelés és tisztelet nem dívik manapság. Miért nem? Hova tűnt az empátia? Lassan már a szó jelentését is csak páran ismerik, pedig aki nem képes beleképzelni magát egy másik ember helyzetébe, érzelmi állapotába, ott baj van, nagy baj!
NoraS
