A befelé fordulás jelentése és jelentősége

Nem gondoltam volna, hogy ezt magyarázni szükséges, de előző írásom olvasói mégis „erre kérnek”

Nem lehet állandóan és mindig befelé fordulni, mert eltorzul az ember személyisége. Ha én csak és mindig befelé fordulnék, csak magammal beszélgetnék, nem írnék és nem beszélgetnék az emberekkel, már nagy valószínűséggel meg is őrültem volna.

Két típusú ember van, aki szereti a saját társaságát, és aki nem szereti. Aki nem szeret saját magával kettesben lenni, társfüggőnek hívják. Aki pedig szeret egyedül lenni, sőt igényli is, tud befelé fordulni önmagába, tud Istennel vagy az Angyalaival beszélgetni, az tud a többi emberrel is.

Amikor valaki befelé fordul, és figyeli a saját belső hangját, érzéseit, testének visszajelzéseit, nem a nap 24 órájában teszi ezt. Vannak dolgok, amikről szívesen cseveg vagy csacsog, de van olyan helyzete, állapota, élménye, amit egyelőre nem oszt meg senkivel. Az egyelőre az ő története. Majd egyszer valamikor, amikor úgy érzi, mesél róla valamennyit. Senki sem szereti, amikor lehurrogják, kiröhögik, becsmérlik a gondolatit és érzelmeit, no meg a tetteit.

Az emberek többsége kifelé él

Bármi történik, azonnal posztolja, ha kell, ha nem, Ha bármi történik, azonnal felhív valakit és elújságolja, ha jó, ha rossz. Azonnal kap valamilyen visszajelzést és máris letért a jó ösvényről. Lehet, hogy elmesélek valakinek valamit, de ha éppen egy rossz napján találom meg az illetőt, máris olyan reakciót fogok kapni, ami nagy valószínűséggel nem reális. Vagy rohadtul nem érdekli az én friss kínom vagy örömöm, vagy befolyásolni fog, akarattal vagy akaratlanul. Ha egy friss élményben vagyok, és másokkal beszélgetek róla, úgy elvisznek, mint maci a málnásba. Azaz nem a valóságot látom, hanem mások hangulatát. Amikor egy behatás ér minket, annak ülepednie kell, időre van szükség, hogy én, akit érint reálisan lássam. Egyáltalán nem igaz az, hogy a kívülálló mindent jobban lát. Mi van, ha a kívülálló féltékeny vagy irigy arra az örömre, ami engem ért? Mi van ha az én helyzetem, amiben nekem kell és lehet döntenem, rábízom valaki másra?

Vannak olyan emberek az életemben akiket meg szoktam kérdezni, hogy ő mit tenne a helyemben? De ezek az emberek már régóta és jól ismernek engem. A kérdéseimből tudják, hogy milyen lelkiállapotban vagyok és ha szükséges, felrángatnak a földről. Ha szükséges, akkor csak annyit mondanak, hogy nyugi, megcsinálod! És ezt nem azért mondják, hogy lerázzanak és váltsunk témát, hanem azért, mert nekem nem kell riszálni és órákig ápolni a lelkemet! Ismernek, és tudják, hogy mire és mennyire van szükségem, hogy megrázzam magam, felálljak, és fülig érő szájjal álljak neki a feladatnak vagy kihívásnak.

Velem is történnek olyan jó dolgok, ami miatt biztosan lesz olyan, akit azonnal felhívok! Képzeld!!! Amikor viszont nem jó dolgot élek meg, akkor vagyok nagyon csendben. Soha életemben nem futkároztam fűhöz-fához a kínjaimmal. Nem traktáltam a barátaimat azzal, hogy velem milyen rossz dolog történt. Csendben vagyok, és figyelek a belső hangomra. Nagy a baj vagy csak nagy hűhó semmiért? Nagy a baj, vagy nem eszik olyan forrón a kását?

Az emberek sajnos hajlamosak arra, hogy szélsőségesen gondolkozzanak vagy érezzenek. Ha azt mondom vagy írom, hogy nagyon jó terápia a befelé fordulás, akkor azt úgy értelmezik, hogy mindent magába fojt az illető. Ha valakit úgy ismernek, hogy csacsog ha kell, ha nem, akkor arról nem is gondolják, hogy igényli a csendet.

Engem sokan úgy könyveltek el, hogy sokat beszélek. Pedig ez nem így van! Olyan szívesen vagyok csendben egy társaságban, hogy csak na. Beszéljenek mások, én meg hallgatom, és tanulok belőle, vagy full nem értek vele egyet, de ezt is magamban rendezem le.

A befelé fordulás nem azt jelenti, hogy titkolok bármit is. Azt jelenti, hogy az életem minden mozzanata nem tartozik mindenkire. Nem akarok mindent elmondani magamról, miért is kellene? Miért kellene pl. a munkahelyemen a főnökömnek sok mindent tudnia velem kapcsolatban? Azért, hogy támadási felületet adjak neki? Azért, hogy sebezhetővé tegyem magamat? Miért kellene a kollégáimnak, ügyfeleimnek olyan dolgokat tudniuk rólam, amihez konkrétan semmi közük!?

Én biztosan nem gondolkodom ezzel kapcsolatban szélsőségesen. Az én életem az enyém, a te életed pedig a tiéd. Mindenki úgy éli, ahogy akarja. Én csupán azt mondom, hogy sokkal de sokkal többet és gyakrabban kellene becsukni az ajtókat a külvilág előtt, és nem másokra hagyatkozva dönteni és lépni, hanem egyedül. A tetteink következményét mi viseljük! Nem mehetek oda Gézához, hogy bakker, haver! Milyen szar tanácsot adtál te nekem? Géza pont leszarja, hogy nekünk milyen ostoba tanácsot adott három héttel ezelőtt.

A befordulok önmagamba egy kis időre, nem azt jelenti, hogy depressziós az ember és antiszociális. Nem befordulok, mint a tejeskocsi! Az a baj, hogy ez is rosszul van kommunikálva, ezt sem tanítja senki, hogy magaddal legyél, magadban. Nyüzsög mindenki ha kell, ha nem, mert azt hiszik, hogy így figyel rájuk a környezetük. Minél hangosabb valaki, annál több ember veszi őt körül, és ettől gondolja magát értékesnek és nélkülözhetetlennek. Borzasztóan rossz gondolat és felfogás.

Az egyik legjobb dolog az, amikor beülök képzeletben a kis kényelmes fotelembe, és onnan nézem egy üvegfalon keresztül, ahogy a többiek full fölöslegesen nyüzsögnek, hangosak, és rohangálnak, mint a hangyák. Rosszabbnál rosszabb döntéseket hoznak a káoszban és utána verik a fejüket a falba, hogy ez most miért történik???

Ülj le a seggedre néha, aztán maradj csendben! Nem olyan félelmetes, amikor megszólal a belső hangod és még jó tanácsokat is ad neked. Te meg leszel végre annyira bátor, hogy magadra hallgass végre, ne a Gézára, és képzeld, jó döntéseket fogsz hozni! Örömmel fognak eltölteni az egyedül hozott döntéseid és lépeseid, és képzeld, sokkal eredményesebb leszel, mint eddig. Aztán ha van elég hited, akkor rákapsz arra, hogy magad dönts és éld az életedet, sikeresen!

NoraSm 

Köszönöm, hogy megosztod az írásomat! :) 

Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

Szeretsz olvasni? Akkor gyere! http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Figyeled a körülötted zajló és változó világot?

Ezt a témát már többször boncolgattam, több oldalról. Kezdtem onnan, hogy 25 évvel ezelőtt, ha azt hallottad valahol, hogy Agykontroll, kirázott a hideg! Baromság, manipuláció. Aztán eltelt néhány év, a bátor és nyitott emberek elmentek egy Agykontroll tanfolyamra, ahogy én is, és megtapasztalták, hogy semmi földöntúli nincs ebben a technikában és lehetőségben. Arról van szó csupán, hogy az Agykontroll mindig is létezett, csak nem kapott gyűjtőnevet. 

Mára pedig ott tartunk, hogy mindenki környezetében jócskán vannak olyan emberek, akik ismerik az Agykontrollt és sikeresen alkalmazzák is  a mindennapjaikban. Lelkileg kiegyensúlyozottak, egészségügyi problémáktól mentesek, és sokkal gyakrabban élik meg a boldogságot, elégedettséget, mint azok, akik nem élnek az Agykontrollal. 

Ma már óvodában tanítják a kicsiknek, és ezzel egy életre megvan a mankó a kezükben, hogy kezelni tudják a stresszt és az iskolai feszültséget. Megtanulnak figyelni és tanulni. Minden egyes rájuk váró helyzetben nyugodtak és pozitívak tudnak maradni. 

Az Agykontroll után szép lassan bekúsztak életünkbe a különböző terápiák, melyekről a legtöbb ember még mindig azt gondolta, hogy baromság és inkább áll közel a sarlatánsághoz, mint hogy igaz lenne, és használna. Néhány éve kipróbáltam a családállítást, avagy Hellinger terápiát, hát nekem nem jött be, sőt! Rombolt és nem épített, mert nem hozzáértő szakember végezte. Jó néhány évre padlóra vágott az ott történtek, és csak csúsztam lefelé a lejtőn. Sejtettem, hogy valami nem stimmelt az én terápiám alkalmával, de sajnos egyedül nem tudtam ezen változtatni. 

Aztán kaptam egy mentőövet, és megismertem a Théta Healinget. Itt derült ki, hogy nem jó helyen jártam Csalásállításkor, és a lezáró, feloldó rész kimaradt, és szépen benne lettem hagyva a múltamban. Holott ennek pont az lenne  a lényege, hogy feltárja a múltat, feloldja és lezárja.  Számomra eddig a Théta Healing adta  a legnagyobb felismeréseket és segítséget önmagammal kapcsolatban. 

Tíz éve már, hogy először hallottam azt a kifejezést, hogy Ikerláng! Én már akkor elolvastam mindent ebben a témában, mert éreztem, hogy nekem ezzel dolgom lesz! Ikerláng két ember közötti olyan mély kapcsolódást jelenti, amit egy hétköznapi ember felfogni sem tud, nem hogy elfogadni. Nem is érint mindenkit ez az élmény, ugyanis annyira szélsőséges és mély érzelmeket és helyzeteket takar, amit sokan képtelenek lennének megélni, felfogni de leginkább kezelni, és hinni abban, hogy egyszer minden a helyére kerül.

Az a két ember, akik ebben az "állapotban"  élnek, a külvilág számra teljesen érthetetlenek, elítélik őket, megpróbálják befolyásolni őket és mindent elkövetnek, hogy szétválasszák őket!

Az Ikerláng kapcsolódás olyan érzelmeket és élményeket ad folyamatosan, ami ezt a két embert arra kényszeríti, hogy  a környezetét kizárja ebből. Nem mesél, mert tudja, hogy szinte senki sem érti őket.

Ez az állapot nekem azért nem idegen, mert amióta fotózok és írok, megtanultam, hogy rengeteg olyan ember él a környezetemben, akik egyáltalán nem értékelik, amit csinálok. Szavaikkal ezt üzenik, de tetteikkel, hozzáállásukkal lépten-nyomon elárulják magukat. Az ő számukra én nem szimpatikus vagyok és esetleg követendő példa, hanem pont ellenkezőleg. Az én hitem és töretlen haladásom, fejlődésem azt üzeni nekik, hogy ők kevesebbek, holott ez nem így van! Nem fotózhat mindenki, nem írhat mindenki, nem lehet agysebész vagy cukrász mindenki. Olyan alázattal végzem a munkáimat, amennyire csak lehet. Sosem voltam nagyképű, sosem pakoltam ki a kirakatba, hogy én több lennék, maximum más. Mindig arra törekedtem, hogy tanítsam az embereket a jóra és arra, hogy legyenek őszinték és nyíltak minden helyzetben. Nem virítok az elismeréseimmel, elért eredményeimmel, mert tudom, hogy irigységet váltok ki az emberekből. Igyekszem lassan, finoman lépésről lépésre segíteni mindazokat, akik erre vevők és szükségük van rá, és nem erőszakolok semmit senkire. Annyira megtanultam már kussolni az eredményeimről vagy sikereimről, hogy az félelmetes! Befelé végtelenül boldog tudok lenni, de kifelé maximum azt látják az emberek, hogy itt egy nő, aki tud mosolyogni és végzi a dolgát.

Az ikerláng létezés is pontosan ilyen!

Arra késztet, hogy befelé élj, és befelé érezz. Arra késztet, hogy ne tedd a kirakatba  a magánéletedet, viszont ezáltal befelé sokkal de sokkal intenzívebb az élmény. Arra késztet, hogy védd az érzelmeidet, tanulj meg befelé élni, és érezni. Arra késztet, hogy megtanuld a különböző érzetek és érzelmek jelentését. Arra tanít, hogy bízz a belső hangodban és minél többet beszélgess önmagaddal! Arra késztet, hogy tudd mi a jó és mi a rossz. Arra késztet, hogy bivaly erős hittel éld a mindennapjaidat, és a szád sarkából mosolyogj azokra az emberekre, akik csak felszínesen tudnak élni, és azt mondják, hogy egy életünk alatt akár sok partnerünk, szerelmünk lehet. Nagyon sokan elképzelni sem tudják, hogy létezik olyan kapcsolódás, ami mindent kibír, ami átsegít a legnehezebb pillanatokon is. Olyan belső nyugalmat és magabiztosságot ad, amit senki sem tud áttörni vagy megváltoztatni. 

A legtöbb ember sajnos, olyan kapcsolatban vagy házasságban él, ami egy lyukas garast sem ér, de nekik ez a normális, és a jó. Nincs nekem ezzel semmi bajom! Mindenki úgy él, ahogy akar és ahogy hiszi, hogy az jó. Tehát én is, és hozzám hasonlóan egyre többen hiszünk egy olyan erőben és feltétel nélküli tökéletesen tiszta érzelemvilágban, mondhatni burokban, ami megvéd minket mindentől!

Közben pedig szép lassan kerülnek elő azok a szakemberek,( pl. Balk Henrietta) https://www.facebook.com/Ikerl%C3%A1ng-1730040000652043/ ) akik körültekintően, őszintén, bizalommal kutatják az ikerláng kapcsolódást és létezést.

Ezek a szakemberek segítenek eligazodni, megérteni, és megélni az ikerláng kapcsolódást és létezést. Tegnap pedig belefutottam egy regénybe is, ami végigvisz az ikerláng létezés minden egyes fázisán. Megmutatja a mélységeit, a lehetőségeit, és rávilágít arra, hogy életeinken át hordozunk magunkban valakit, aki a másik felünk. Ha elég erős a hitünk és kitartóak vagyunk, megtapasztalhatjuk a furcsának hangzó, de létező, tökéletes boldogságot, és minden jót ami ezzel együtt jár.

Eljött az idő, hogy a vaskorszakból valóban felébredjünk és megtapasztaljuk az aranykort. Elfogadjuk, majd a legnagyobb hasznunkra fordítva szanáljuk a lehetőségeket, terápiákat. Nem vagyunk egyformák, tehát minden ember számára más lesz az a technika vagy tudás, ami az ő számára el-és befogadható, elsajátítható és működtethető. Nem kell mindenkinek az ikerláng párját keresnie, mert nincs mindenkinek. Egyszer azt olvastam erről, hogy Ikerláng lelkiállapotot csak azok fognak megélni, akik brutál erős lélekkel vannak megáldva, mert azok a pofonok, csalódásnak tűnő helyzetek, bezárt ajtók, fájdalmak, amik az ilyen emberekre várnak, kő kemények! Aki nincs tudatában annak, hogy mi várhat rá, meg sem fogja ezt tapasztalni.

Nincs szüksége mindenkinek az ikerláng adta földöntúli boldogságra, ám ha lehetőség szerint mindenki elővenné a hitét, és arra vágyna, hogy szeressék, megbecsüljék, és ő is ezt adná viszonzásul, sokkal több boldog és kiegyensúlyozott ember élne körülöttünk. Nem lennénk ekkora szarban, mely szerint sivár az életünk. Nem az! Az élet szép, és mindig kerek a világ, csak nem tanítják meg az iskolában, hogy legyél boldog, hogyan legyél önmagad, hogyan higgyél magadban.

Én pedig pont ebben szeretnék segíteni, hogy legyen hited! Minden lehetséges, ha hiszed! Mindent elérhetsz, ha hiszed! Boldog kapcsolataid lehetnek, ha hiszed! Tárd fel a gyerekkori traumáidat, félelmeidet, rossz élményeidet, söpörd ki őket az életedből, ha kell, bocsáss meg valakinek, aki vétett ellened, és bocsáss meg magadnak is, hogy negatív érzelmeket tápláltál önmagad és mások felé. Egy tisztító- gyógyító meditáció, amiből milliónyit találsz a neten, már hatalmas változást tud eredményezni az életedben. Ne a TV-t kapcsolgasd és siránkozz, hogy szar az élet! Az élet csoda szép, de csak rajtad múlik, hogy mennyit veszel észre belőle!

NoraSm 

Köszönöm, hogy megosztod a barátaiddal az írásomat! :) 

Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

Szeretsz olvasni? Akkor várlak a weboldalamon! http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Utazás az életem körül fotókiállítással egybekötött könyvbemutató - Középiskolás évek poklai

Egy hónappal ezelőtt kaptam egy kedves felkérést, hogy lenne-e kedvem, középiskolások számára bemutatni az első,Hogyan lettem Nóra című könyvemet, illetve egy mini fotókiállítást létrehozni? 

Néhány nappal később elmentem a kollégiumba, Miklós Judit mestertanárhoz, aki az eseményt megálmodta és kivitelezi. Juditot egy korábbi munkám által ismertem meg és beszélgetéseink által úgy gondolta, érdekes lehet az én életem, és munkám a fiatalok számára.  Megbeszéltük a koncepciót, és az időpontot, én pedig kisebb pánikba estem, hogy fiatalok számára még nem csináltam beszélgetős estet. Mit adhatnék, mit mondhatnék nekik, ami róluk és hozzájuk szól? Mivel tehetnék hozzá a fiatal életük mindennapjaihoz?

Aztán eszembe jutott, hogy én is voltam középiskolás, én is voltam annyi idős, mint most ők, a könyvem egy nagyobb része pedig pontosan erről az időszakomról szól. Mert ez a néhány év nekem rettenetesen rossz élmény a mai napig is. 

Magamból adni a tinédzsereknek csak egy módon lehet, őszintén. A mai világban, amikor ezek  a gyerekek le sem szakadnak a mobiljukról, kösd le őket közel egy órára! Nagy kihívás, és még nagyobb felelősség.  Ha nem vagy őszinte vagy ferdítesz, csúsztatsz, azt ők azonnal levágják, és vége  a dalnak. 

Mindhárom könyvem piszok őszinte, ahogy én is, lehetőség szerint mindig, minden helyzetben. Hát, akkor most piszok őszintén fogom elmesélni nekik, milyen érzés, amikor az embert éveken át szívatják a tanárai. Milyen érzés pusztán un szimpátia miatt megbukni matekból, amikor közben tudod, hogy  a logikáddal és az értelmeddel az ég világon semmi baj sincs. Milyen érzés egyszer csak otthagyni a gimnáziumot, és inkább munkát vállalni, csak végre legyen egy kis sikerélményed, de legalább pénzed.  Milyen érzés a fotózásba menekülni, hogy legyenek olyan pillanataid, amik csak rólad szólnak? Milyen érzés több, mint tíz év fotózás után rájönni arra, hogy miért is lettél fotós? Azért, hogy adj és kapj, önzetlenül! 

Milyen érzés 16 évig úgy élni a mindennapokat, hogy félbehagytál egy iskolát, aminek igazából pusztán szimbolikus jelentősége van. Milyen érzés 16 év után egy szórólapon olvasni egy felhívást, hogy létezik egy alapítványi iskola, levelező tagozaton, ahol befejezhetem a gimnáziumot.  Milyen érzés pusztán egy szórólap látványa, ami annyira nekem szólt, hogy napokig sírtam a feltörő fájdalmaktól. Milyen érzés ezen túllépni, megkeresni a régi bizonyítványt, elmenni az iskolába, beiratkozni, és beülni az iskolába, tök egyedül, egy teljesen ismeretlen közegben. Milyen érzés rájönni arra, hogy 16 év alatt változott annyit az oktatási rendszer, és maguk az órát adó tanárok, hogy nem ellenem vannak, hanem velem.  Milyen érzés sok év kihagyás után matekot, kémiát, történelmet tanulni? Veszedelmesen jó! Milyen érzés hármas és négyes matekdolgozatot írni? Olyan, hogy hegyeket tudnál megmozgatni! 

Milyen érzés, amikor egy dolgozatra, feleletre, négyes és ötös osztályzatot kapok? Milyen érzés az, amikor egy vizsgám után a magyar tanárom azt mondja, hogy élmény engem vizsgáztatni? Milyen érzés az, amikor 16 évvel később kapom meg a visszajelzést arról, amit én egyébként is tudtam, azt, hogy nem vagyok hülye! Sőt! A világ egyik legjobb érzése! 

Biztos vagyok benne, hogy a mai fiatalok között is vannak jócskán, akiket beskatulyáztak a tanárok, és ha megfeszül szegény diák, akkor sem fog jobb jegyet kapni a hármasnál.  Miért nem arra törekszik egy pedagógus, hogy lehetőség szerint minden diákja sikeres legyen és szeressen tanulni? Miért nem akarják kihozni belőle  a legtöbbet? Tanulni az egyik legjobb dolog a világon! Minél több ismerete, információja, tudása van valakinek, annál könnyebben igazodik el a világban. Magabiztosságot ad, az önértékelés szintről nem is beszélve. Nagyon jó érzés, amikor mellettem két ember beszélget valamiről, és én azt értem, azt én tanultam, az a téma ismerős. 

Kíváncsi voltam, hogy ha nem kötelező ezeknek a kisdiákoknak részt venni az én könyves és fotós eseményemen, hányan lesznek rám kíváncsiak? Majdnem tele volt a terem! És senki sem nyúlt a telefonjáért, minden szempár ránk szegeződött és figyeltek. 

Fehér Csabának, az intézmény vezetőjének nagyon köszönöm, hogy kedves szavaival köszöntötte a vendégeket, és egy részlet felolvasásával megadta a családias hangulatot a beszélgetéshez. A kiállítás megnyitására Mustos Istvánt kértem fel, aki Nemesvámos község alpolgármestere, és akivel lassan négy éve dolgozom együtt, nagyon sok eseményen, hiszen harmadik éve vagyok a település fotósa. István hozzám hasonlóan fotózik, ír, járja a természetet, és  a zene is összeköt minket. Sok közös élmény és még több beszélgetés van már mögöttünk. István is arra ösztönözte a gyerekeket, hogy írjanak! Az írás egy varázslatosan jó terápia. Nem kell mindenkinek írónak lennie, írj magadnak, és olvasd vissza három hónap vagy három év múlva. Benne lesz az életed lenyomata. Segít rálátni az életünkre, a gondolatainkra, és arra hogy hol tartunk ma. Mennyi mindenben fejlődünk és változtunk, és ez hitet, erőt ad ahhoz, hogy bármit elérhessünk, bármiben sikeresek lehessünk. 

Kötelező iskolai tananyagnak írnám elő, a sikerélményre való nevelést, mert mindenki jó valamiben,. Mindenki sikeres lehet(ne)valamiben! 

Nagyon köszönöm Miklós Juditnak, hogy betekintést nyerhettem egy középiskolai kollégium életébe, megismerhettem kicsit a majdnem felnőtt gyerekeket. És bízom benne, hogy a könyvemmel és a fotóimmal inspirálhatom őket arra, hogy mindig a legjobbat hozzák ki magukból, még akkor, is, amikor hatalmas falakba ütköznek. 

Törd át a falakat, és lépj át a romokon a siker felé! 

Hálásan köszönöm a felkérést, a lehetőséget, és az őszinte figyelmet! Nagy élmény volt!  

NoraSm 

Nézz be hozzám itt is:

 https://www.facebook.com/norapictures/

A Hogyan lettem Nóra című könyvemről itt tudsz még többet olvasni: 

http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Úgy fotózunk, hogy az élmény legyen

Az utóbbi napokban többen kérdeztétek tőlem, hogy vállalok-e családi fotózást, vagy olyan sorozatot, amiért nem kell műterembe menni és mások előtt feszengeni? 


Persze, szívesen vállalok. Ezeket szeretem a legjobban. Saját közegben, egy játszóházban, vagy egy séta alkalmával sokkal természetesebb fotókat lehet készíteni. Egy romos, ám nagyon hangulatos épületben zavartalanul lehet egyedi képeket lőni.  

A férfiak többségét nem lehet rávenni egy műtermi fotózásra, de az otthon biztonságában és melegében már ők is feloldódnak, akárcsak a gyerekek. Szívesen megyek házhoz vagy egy megbeszélt kedvelt helyre, és lövöldözünk kötöttségek nélkül. 


Egy 1,5-2 órás fotózás alatt bőven készül annyi kép, amiből lehet válogatni családi albumba, karácsonyra a nagyszülőknek és persze előhívatni is egy szép keretbe, hogy új dísze legyen az otthonnak.

Nem rajong azért mindenki, amikor fotózzák, én sem. Ezért tudom azt, hogy milyen érzés, rossz! Nagyon rossz. De  több mint 20 év fotós tapasztalata alapján azt is tudom, hogy mindenkiről lehet olyan fotókat készíteni, ami a valódi arcot és lelkivilágot adja vissza. Ehhez ad segítséget az, hogy otthon vagy egy megszokott, ismert közegben fotózunk. Nálam nincs beállítás, úgy fotózok, mintha ott se lennék. A pillanatot keresem, és meg is szoktam találni.

Amikor valakiről (végre!) készül egy olyan fotó, amin szívesen látja viszont magát és azt mondja, igen, ez az én arcom, ez vagyok én, azt tekinthetjük terápiának is. Aki egyszer csak magát látja viszont egy fotón, nem fogja zavarni, ha máskor is fotózzák. Önértékelés növeléshez kiváló, tapasztaltam  már sokszor, jó érzés, nagyon!

Az elkészült sorozatot először a megrendelő látja és utána osztok meg belőlük én is néhányat, de csak néhányat. 

Elsősorban Veszprém megyében dolgozom, de fotóztam már az ország legtávolabbi szegletében is! :) 

Időpontot tudsz velem egyeztetni https://www.facebook.com/norapictures/ messengeren vagy e-mailben: norapicture@gmail.com.

A készült fotókat (50-100 db) eredeti méretben, retusálva készítem el, adathordozóra, vagy E-mailben. Foglalj időpontot minél előbb!

Szeretsz olvasni? Akkor nézz be hozzám a weboldalamon: http://hogyanlettemnora.ukit.me/

NoraSm 

A poszt nyilvános, tehát bárki megoszthatja az ismerőseivel! Szép napot mindenkinek!   Nóri 

A testünk mindig jelez, amikor nem vagyunk összhangban önmagunkkal

Embere válogatja, hogy kinél mikor, de egyre többen érzik, észlelik a testük által adott jeleket.

Nagyon érzékeny műszer vagyunk, csak senki nem tanította meg nekünk az iskolában, hogyan használjuk, és hogyan lehetünk vele összhangban. Összhangban lenni a testünkkel elengedhetetlen! Benne élünk, ő az otthonunk, vele vagyunk a nap minden egyes percében, akkor is, amikor alszunk. Nem tanítanak meg minket arra, hogyan vigyázzunk rá, mire figyeljünk, és hogyan üzen a testünk. Arra pedig végképp nem tanít senki, hogy a legjobb útmutatónk.

Az életünk során átélt élmények és kudarcok, pofonok, sikerek, betegségek tanítanak meg minket arra, hogy a figyelmünket fordítsuk befelé, és ha a testesünk egy elhangzott mondatra vagy kérdésre feszültséggel válaszol, akkor az a dolog a mi számunkra biztosan nem jó.

A legtöbb ember nem mer nemet mondani senkinek semmire, miközben pedig belül olyan feszültség tombol, hogy törni zúzni tudna. Ezek már ordító jelek, mégsem hallgat rá a legtöbb ember.

Nekem is át kellett élnem több betegséget vagy rossz egészségügyi állapotot, műtétet, hogy felfogjam a testem nem játék! Húszévesen még lehetett napi 3-4 órás alvásokkal hónapokig létezni, dolgozni és pörögni, de harmincöt éves kor felett ez nem fog működni. Nem tudod megerőszakolni a testedet, mert kinyírod!

Tíz évvel ezelőtt még nem sokan értették, ma már mindenki tényként kezeli, hogy minden betegség oka a stressz, a félelem, az elfojtott feszültség, indulat, ki nem mondott fájdalom, harag és düh.

Ha valaki egyszer csak felcsattan kiabál, ordibál, majd utána megnyugszik, az ellenszenvet vált ki a közegből. Holott ő teszi jól! Megszabadult a feszültségtől, és már tud is tovább lépni.

Amikor pedig egy katasztrófát, valakinek az elvesztését, egy rohadék betegséget is csendben és (látszólagos) fájdalom nélkül tűr és visel el az ember, akkor előbb utóbb beteg lesz. Először a lelke lesz beteg, és utána a teste is.

Miért fojtunk magunkba annyi fájdalmat, kínt, gyötrelmet, szenvedést? Miért érezzük és gondoljuk úgy, hogy ezt így illik? Miért szakadunk bele abba, hogy eljátsszuk, minden rendben van, amikor belül olyan pokoli háború dúl, ami ki fog fakadni belőlünk abban a pillanatban, amikor kettő kibaszott percre egyedül maradunk fizikailag. Fizikailag egyedül vagyunk, és a szörnyű gondolatok, képek, filmek máris betódulnak a fejünkbe és a szívünkbe. Ülünk az autóban a piros lápánál, megszólal a rádióban egy zene, és eltörik a mécses! A feszültség megtalálja a lehetőséget arra, hogy kiszakadjon belőlünk. És amikor nem tudunk már tovább uralkodni magunkon, és kitör belőlünk a sírás, akkor jövünk rá, hogy mennyire fölösleges elfojtani a fájdalmakat.

Nem kell erősnek látszanom senki kedvéért, amikor fájdalmat érzek. Nem kell színjátékot játszanom, hogy velem minden rendben van, amikor kerülöm a tükröt, mert a húsz évvel öregebb arcomat látom. Nem kell kerülnöm beszélgetéseket, hogy egy szó vagy fél mondat hallatán egy pillanat alatt hervadjon le az arcomról az amúgy sem természetes mosoly.

Amikor a lelkivilágomban ráfeszülök valamire, jelez a test! Izzad a tenyerem, nem egyenletesen veszem a levegőt. Konkrétan elfelejtek levegőt venni és utána meg jönnek a nagy sóhajok. Remeg kezem, lábam, megfeszülnek a kezemben az izmok. Felborult az egyensúly. Nem véletlen, hogy a meditáció alapja a légzés. A testi lelki egyensúly megtartásához a legfontosabb az egyenletes levegővétel. Csak amikor kínod van, nem az jut eszedbe először hogy a legelővételre figyelj és nyugodj meg, hanem sokkot kapsz, padlót fogsz, kisebb pánikrohamaid vannak. Lepörögnek lelki szemeid előtt olyan képek amiket soha nem akartál látni. Fejben és lélekben egyszerre fogsz fel valamit, amiről legszívesebben tudomást sem akarnál venni, nemhogy veled megtörténjen, érintsen téged, vagy csak hatással legyen rád.

Azért kapunk időnként sokkot valamitől, hogy megtanuljuk a folyamatot? Hogy legközelebb, amikor ennél is nagyobb sokkot élünk meg, már tudjuk, hogy mi a felépülési folyamat?

Sokk

Azonnali helyzetmegoldás

Újabb sokk, mert felfogod, hogy mi történt körülötted

Brutális belső feszültség

Felrobbansz belül, ami utána testet ölt a külvilágban

Megengeded, hogy összeomolj és hagyod, hogy fájjon

Kisírtad magad és megszabadultál a feszültségtől

Mély levegő

A lelked megtisztult

Sétálsz egyet a friss levegőn, közben a légzésed is megnyugszik, egyenletessé vált

És visszatérsz az életbe a többiek közé

Még nem szívből jön a mosolyod, de már majdnem képes vagy újra bízni, szeretni, és haladni tovább.   

NoraSm

 Tetszett a bejegyzésem? Köszönöm, ha megosztod! :) 

Nézz be hozzám a facebookon is: https://www.facebook.com/norapictures/

Hogyan lettem Nóra című könyvemről itt olvashatsz: 

https://hogyanlettemnora.com