2013. január 14., hétfő

Travel 1.

Amikor valami mosolygósról akarok írni, akkor mindig az utazásaim jutnak eszembe.  Minden utazásomról van egy halom élményem, amiket akkor azért nem meséltem senkinek, mert túl frissek voltak, vagy személyesek, ma pedig már annyira messze vannak, hogy olyan, mintha nem is ebben az életemben lettem volna bizonyos helyeken.  Így itt az ideje, hogy írjak róluk, hogy közben még több emlék és információ eszembe jusson, és hogy néhány jó ötletet neked is adhassak az utazásaidhoz, mert utazni tudni kell!

Furán, és talán nagyképűen hangzik, hogy utazni tudni kell, de mégis így van. Általában egy hetes utakra utazik a turisták többsége, az az egy hét pedig nagyon kevés, tehát érdemes arra törekedni, hogy minél több mindent lássunk és kipróbáljunk, tehát utazni tudni kell.

Vannak olyan emberek, akik rettegnek az utazástól, és nem érzik biztonságban magukat idegen helyen, és talán idegen nyeleveken sem beszélnek, ezt elfogadom, így nekik továbbra is a telepített idegenvezetőket javaslom, ha külföldre mennek pihenni vagy nyaralni.

Az utazással kapcsolatos írásaimat inkább azoknak ajánlom, akik elég magabiztosak, és bátrak ahhoz, hogy egy könyv és némi nyelv ismeret segítségével eligazodjanak egy számukra idegen helyen, országban.

Gyakorlatiasnak, leleményesnek és néha kedvesen pofátlannak kell lenni, de elsősorban tisztelet tudónak. Az alapvető szokásokbeli különbségeket tudni kell, hogy otthonosabban és nyugodtabban vághassunk neki a saját felfedező túráinknak, és ne sértsünk meg egy arabot vagy törököt azzal, hogy nem fogadjuk el a teát, amire kedvesen meginvitált minket, mert ez a barátság jele, nem pedig azé, hogy mindenképpen vásárolni fogunk a boltjában.  

Tudni kell azt, hogy sokkal érdemesebb helyi utazási iroda túráira, programjaira befizetni, ( Jordániától a Kanári-szigetekig mindenhol beszélnek legalább angolul) mint az itthoni utazási iroda kitelepített idegenvezetőjénél befizetni, mert sokkal rövidebb, tartalmasabb és lényegesen olcsóbbak a helyiek programjai.  A helyiek mégis csak jobban ismerik az adott országot vagy szigetet, és nem csak a történelmi adatokat fogják felsorolni, hanem rengeteg érdekes történetet, hiedelmet, titkot is elmesélnek, és sok hasznos tanáccsal ellátnak minket az ott tartózkodásunk idejére.  Jordániában  nem kell meglepődni azon, ha a helyi utazási iroda egy Holt-tengeri kirándulásra ( ami nagyon hosszú túra autóval is) Taxit küld értünk, náluk ez természetes és simán fedezi a befizetett kirándulás ára. Csak kényelmesebb közel háromszáz kilométert Taxival utazni, egyedül vagy kettesben, hármasban, mint egy negyven fős csoporttal buszozni órákon át. Aki eleve útikönyvvel a kezében érkezik a nyaralóhelyére, sok gondja nem lesz, ha pedig van benne némi felfedezési vágy és a vadászat élménye az új dolgokra, amit maga fedezhet fel, akkor izgalmas, esemény dús, hasznos, és nagyon tartalmas utazásról fog hazatérni.

Mielőtt viszont bárhova is indulnánk, kössünk utasbíztosítást. Én amikor Ausztriába megyek egy szombat délelőtt csokit meg kávét venni, akkor is megkötöm a minimális, három napos utazási biztosítást, nem hogy akkor nem indulok el nélküle ha Horvát országba indulok, a többiről nem is beszélve. Ha jól tudom az egy hetes biztosítás ára háromezer forint körül van, és részben ad egy lelki nyugalmat, hogy ha bármi történik, rendben leszek, másrészt az utazás legfontosabb eleme, valódi tartalma és biztonsága miatt, részben pedig babona.

Sok olyan utasról hallottam már, akik nagy sok pénzért elmentek családostul Spanyol országba, Olaszországba nyaralni, persze biztosítás nélkül, és ellopták a pénzüket, útlevelüket, mindent amit kell. Hogy lehet egy család fő olyan felelőtlen, hogy az egész család együtt van, autóval, külföldön és elindulnak biztosítás nélkül?
Az én apukám még azt sem engedi, hogy négyen egyszerre egy autóban üljünk, de soha nem is repülhetnénk együtt sehová, csak részletekben utazhatunk. Sokáig ezt baromságnak tartottam, hogy megfoszt minket attól, hogy együtt nyaraljunk, de ha jobban belegondolok, teljesen igaza van.
Tehát az utazásra szánt pénzből sose hagyd ki az uatasbiztosítást! 

Folyt....
    
NoraS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése