Barát-ok

Igazából az előző írásom címének kellett volna ennek lennie, Barát-ok. Pláne, hogy nem gondoltam volna, írok folytatást. Barát-ok, azaz okkal barátkozik veled valaki, nem pedig önmagadért. Nagyon meglepődtem, hogy ennyi visszajelzést kaptam tőletek a kifejtett témám kapcsán, mert erre sem számítottam. Én nem azaz író vagyok, akitől hangos az Internet, és reakció áradat érkezik a gondolatai után, hanem az, akit egyre többen olvasnak, de a tőlem olvasott szavak és mondatok után, szinte mindenki csendben van. Nem is baj, ezek szerint sikerült elindítanom bennetek olyan gondolatokat, amelyek befelé hatnak, nem pedig kifelé.

Milliónyi gondolat maradt ki a Barát-ságból, de tényleg nem akartam litániát írni. Magamból indultam ki, mert nem szeretek hosszú írásokat olvasni, akkor sem, ha érdekes és feldobják fotókkal. A legtöbb embernek 2-3 percnél több ideje nincs, hogy elolvasson egy számára érdekesnek tűnő bejegyzést, vagy cikket. Ha pedig hosszú a szöveg és az olvasójának indulnia kell, elfelejti, hogy félbe maradt egy cikk olvasásával. Biztosan nem fog visszatérni az adott weboldalra, hogy elolvassa a végét is. Egy könyvet simán leteszünk, akár hetekre is, de ott van benne a könyvjelző, ami segít, hogy hol tartottunk. Az internetes írásokkal már sokkal hanyagabbul bánunk. Ezért törekszem arra, hogy három percbe lehetőség szerint beleférjek. Örömmel tölt el, hogy nem éreztétek hosszúnak a Barát-ságot, viszont annál őszintébbnek és támogatónak. Köszönöm!

Azt sem gondoltam, hogy bejegyzésem olvasása után még jobban megnyílik a környezetem, és mesélésre késztetem őket. Valahogy mindenkinek volt egy gyors sztorija, hogy nála mikor és miért jött el az a pont, ahol azt mondta, elég! Érdekes, hogy eddig még senki sem mondott olyat, hogy ne lettek volna kellemetlen és fájdalmas élményei, helyzetei a barátokkal kapcsolatban, amiből sajnos tanulnia kellet, hanem azt mondta volna, hogy ő bizony mindig csak jó emberek között mozgott. Ő mindig olyan közegben élt, tanult, kikapcsolódott, és dolgozott, ahol csupa jó emberek voltak, és mindig egyensúlyban volt az adok és kapok. Szeretnék egyszer egy ilyen emberrel találkozni, bár félek, nem fog összejönni.

Olyan, mintha a barát-ok kifejezés lenne a legnagyobb tanulási feladat. Ha a barátokat tudod kezelni és jól válogatni, akkor az élet más területein ez már kisujjból fog menni, reflexből. Az emberek még munkahelyet is előbb váltanak a rossz légkör miatt, mint, hogy megváljanak a barátaiktól, akik adott esetben sokkal jobban mérgezik őket, mint bármi más.  Egy barát tud úgy viselkedni, mintha a főnökünk lenne, tud úgy viselkedni, mintha a gyerekünk lenne, vagy anyánk. Tud úgy viselkedni, mintha a párunk lenne, akkor is, ha azonos neműek vagyunk. Volt már olyan érzésem nővel lévő barátsággal kapcsolatban, mintha párkapcsolatban lettem volna vele, holott szexuálisan sosem volt semmi közünk egymáshoz. Tehát, nem így értettem. Hanem az emberi féltékenységre gondolok, a zsarolásra, hisztire, irányítási vágyra. Tuti, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hasonlattal, és simán el tudom ezt képzelni két pasi között is. Az egyik uralkodni akar a másikon, közben meg jól kihasználni. Átgázolni rajta, hülyének nézni,  és még csak az sem érdekli, hogy áldozata ezt érzi-e vagy sem. Tudatában van ennek, vagy sem. Az ilyen emberektől meg minél előbb érdemes megválni. A „sajnálom, de nem érek rá” mondat elég sokáig használható. És előbb vagy utóbb nyugalom lesz. Nem fog keresni, te pedig remekül fogod érezni magad, mert kapsz levegőt. Nem kell minden barátságot hangos szóval és ordibálással befejezni. Lehet azt csendben is. Ez is tanulás. Mit hogyan zársz le. Mit hogyan fejezel be. A lényeg, hogy neked jó legyen a módszer. Ne a másikat nézd, hanem magadat. Mondtam már, ideje kicsit önzőnek lenni! Nem olyan nehéz az!   

Ha a lezárást, váltást, változást, befejezést, és persze minden új dolgot is érzésből csinálsz, és a belső hangodra hallgatsz, nem tudsz rosszul dönteni. Én ebben nagyon sokáig nem hittem. Okosnak gondoltam magam, és el sem tudtam képzelni hogyan hagyatkozhatnék a megérzéseimre. Úgy tanultam, hogy az eszem után haladjak. Több év, és apró dolgokban megengedett belső hangos döntéseim után konkrétan kénytelen voltam rájönni, hogy jó irányba, jó helyekre, jó lehetőségekhez, jó emberek közé vezet. Méghozzá tartósan. Az a típus vagyok, aki már csak azért is szembe megy sok olyan dologgal vagy témával kapcsolatban, amiről azért mélyen sejti, hogy igaz és valós. Szükségem van arra, hogy több oldalról, kézzelfogható bizonyítékom legyen egy adott dologgal kapcsolatban. Mégis sokáig az eszemre hallgattam, ami sokszor összemosódott az egoval. Hát az meg szegényem a legrosszabb tanácsadó. Rengeteget beszélgettem magammal, hogy rendet tudjak tenni az érzéseim és a gondolataim között és megtaláljam az egyensúlyt. Nem egyszerű feladat, és még ma is előfordul, hogy felborulok, de már legalább azt is tudom, hogyan tereljem vissza magam a saját vágányomra.

A barát-ok megtanítanak arra, hogy a füledre hallgass. Az, ami a szemed előtt történik csak egy dolog. Ígérgetni lehet. Nagyon régóta arra figyelek, ki hogyan mondja azt, amit mond. Őszintének hat, vagy sem. Azt mondom, hogy a barátok-ok a legjobb iskola, tréning, workhsop, csapatépítő tréning a világon. Ha megtanultál közöttük vitorlázni a kis hajóddal, akkor nem lesz ez probléma az élet más területein sem.

Egy kedves ismerősöm azt mondja, könnyek szöktek a szemébe, amikor először határozott nemet mondott valakinek. Igaza van, én is átéltem, de csak egyetlen perc erejéig. Ugyanis azonnal az jutott eszembe, hogy kár könnyet hullajtani és kár lenne nekem rosszul éreznem magam, amikor az az ember, akinek nemet mondtam, rettentően támadóan reagál. Őt nem érdekelte, hogy tőlem olyat kér, ami nekem teher. Akkor engem sem érdekel, belőle mit váltok ki azzal, hogy nem ugrom az első szóra. Most már nem. Miért is szeretném ezek után olyas valaki társaságát, akit nem érdekelnek az én érzéseim, és az időm. Ha ezen túl tudsz lépni, nem lesz nehéz bezárni egy vagy több kaput.

Barát-ság című írásom kapcsán egy kedves barátom megkérdezte, hogy melyik véglet ihletett engem ennek a témának a megírására? A csalódás vagy az öröm? És nagyon jól esett, hogy végre azt írhattam neki, az öröm. Részemről az öröm ihlette a témát, de a környezetemben sajnos pont az ellenkezőjét látom, és hallom. Ezért gondoltam arra, ha megosztom, hogy én milyen helyzeteken és folyamatokon menetem keresztül, akkor segíthetek a többieknek. És a visszajelzésekből az derül ki, hogy sokkal több embernek okoznak gondot és fejtörést, lelki vívódást ezek a dolgok, mint azt én gondoltam volna. Ha én őszinte vagyok, akkor talán mások is azok mernek lenni. Vesszőparipám az őszinteség, igen. De nekem csak így működik, minden!

Régen barát-ok vettek körül, mára pedig barátaim lettek!


Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

NoraSm 

Barát-ság

Az utóbbi időben kezdek rájönni arra, hogy jócskán vannak olyan szavaink, amiket mintha nem mindenki ugyanúgy értelmezne és ebből adódóan másképp is kezeli. A napokban elindult egy gondolat a fejemben és a lelkemben is a barátokkal kapcsolatban.

Tíz évvel ezelőtt még senkitől sem hallottuk azt, hogy ha egy barátságról úgy ítéled meg, hogy már nem vezet sehova, vagy inkább romlik és leépít, akkor azt érdemes befejezni, ugyanúgy, mint egy párkapcsolatot. Az utóbbi években, pedig ahogy spirituális világunk kinyílik, és másképp kezdünk gondolkodni, viselkedni, viszonyulni, cselekedni, úton, útfélen azt olvasom vagy hallom, hogy a rossz vagy mérgező barátságokat bizony be kell fejezni.

Micsoda lelki vívódást jelent egy tíz vagy annál is régebbi barátságot befejezni és lezárni. Hatalmas, én már csak tudom.

Néhány évvel ezelőtt annyi barátnak mondott ember volt körülöttem, hogy azt éreztem, de jó nekem, mennyi ember van körülöttem és milyen sokan kedvelnek, vagy netán még szeretnek is. Aztán szép lassan elkezdtem rájönni különböző helyzetek kapcsán, hogy ők nem is barátok, csak úgy tettek. Tőlem elvárták a szabadidőmet, a figyelmemet, azt hogy vigyem őket ide meg oda, de amikor nekem lett volna szükségem arra, hogy meghallgassanak, akkor szélnek eredt mindenki, mert nincs rám idejük, vagy pont leszarják az én dolgaimat.

Nem volt mit tennem, mint leülni saját magammal beszélgetni erről, hogy ennek nincs értelme. Sokkal értékesebb vagyok annál, mint hogy morzsákat kapjak a körülöttem lévő sokaságtól, míg én megtettem értük, amit csak lehetett. Mert ilyen vagyok. Vagyis ilyen voltam.

Nekem az odafigyelésre lett volna szükségem. Tudod, arra az igazi őszinte, mély beszélgetésre, ami után az ember úgy érzi, hogy kicserélték, újjá született. Nem kell megoldani helyettem semmit, nem kértem sosem lehetetlent vagy túl sokat senkitől, de amit én adok, azt el is várom viszont.

És itt jön a lényeg! Ha nem várod el valakitől, hogy odafigyeljen rád, akkor nem is fog. Logikus, nem? Az viszont azért még nekem is új egy kicsit, hogy várd el a szeretetet! Hogyan lehet azt valakitől elvárni? Ezen a kérdésen is átrágtam magam, és rájöttem, hogy igenis el lehet várni a szeretetet. El lehet várni a figyelmet és a megbecsülést.

Ha te változol, a környezeted is változik. Ha te elkezdesz keményebb lenni a barátokkal, és simán tudsz nemet mondani valamire, akkor azzal azt üzented, hogy nem vagy marionett bábú, akit rángatni lehet. Ha képes vagy azt mondani valakinek, hogy sajnálom, de ebben nem tudok neked segíteni, vagy most nem érek rá, akkor az először fura lesz, és haragot is szülhet, de te ezzel ne foglalkozz! Nem akarom azt mondani, hogy egyszer mindenki eljut arra a pontra, hogy kapásból, gondolkodás nélkül nemet mond valakinek valami kérésre, csak sok pofon és tanulólecke kell hozzá, mert nem jó az ilyen mondatokat hallani. Sokkal inkább azt szeretném mondani, hogy tanulj meg a belső hangodra hallgatni. És ha ő azt mondja, hogy ezt és ezt a kérést szívesen teljesíted, akkor mondj igent bátran. Ám ha a kérés hallatán rossz érzések ébrednek benned, akkor mondj nemet bátran! Legyél önző, és csak azt nézd, hogy neked mi a jó! 

Nekem ezeket a dolgokat sajnos nem mondta el senki, sosem. A saját bőrömön tanultam meg, hogy ne legyek jó mindenkihez, mert nem éri meg. Nem leszek lelkileg erősebb és kívülről szebb, ha mindenkinek igent mondok, segítek, elintézem, megoldom. Akkor leszek lelkileg erős, nyugodt és kiegyensúlyozott, ha simán azt mondom valamire, hogy nem. Tudom jól, hogy az a típusú ember, aki szeret adni és érzékeny, el sem tudja képzelni hogyan, lehet valamire vagy valakinek nemet mondani. Segítek. Apró pici lépsekkel érdemes kezdeni. Miért baj az, ha egy férfi nemet mond valamire a párjának? Azok a pasik a legvonzóbbak, akik tudnak nemet mondani a nőnek. Miért baj az, ha egy szülő nemet mond a gyerekének? És miért baj az, ha nemet mondok valamire a munkahelyemen? Elég sokáig cipeltem azt a bélyeget, hogy az a hülye úgyis megcsinálja, az a hülye majd úgyis megoldja. Sok évembe és sok helyzetbe került, és biztosan másoknak is, hogy ki tudjuk alakítani a saját értékrendünket és a határokat mások felé.

Ha megtanulsz végre nemet mondani, boldogsággal fog eltölteni. Simán ki tudod mondani, hogy ne haragudj, de ebben nem tudok segíteni. Vagy nem akarok! Tudom, hogy a nem tudok, és a nem akarok, között hatalmas különbség van, de hidd el, csak az eleje nehéz. Egyáltalán nem szabad foglakozni azzal, hogy a másik mit él át akkor, ha én nemet mondok neki. Itt szokott jönni a lelki-terror, mert ha megszokták tőled, hogy igent mondasz, brutális meglepetés lesz a számukra az első nem tőled. Én annak idején kaptam nagyon durva megjegyzéseket, de ez meg arra volt jó, hogy engem igazoljon, nem érdemli meg az illető, hogy segítsek neki, tehát már nem is érzem rosszul magam, hogy nemet mondtam neki. Sőt! Kellemetlen a „barátok” számára, ha lepattintod őket magadról. De ez legyen tükör és azonnali visszajelzés arra is, hogy az illető nem barát. Én ugyan annak tekintettem őt és úgy is kezeltem, ő viszont ezzel a helyzettel igazolta vissza, hogy semmi másért nem „tartott” engem, mint a velem járó előnyökért vagy lehetőségekért. Meg azért, mert egy kihasználható hülye vagyok.

Amikor átéled az első ilyen helyzetet, jönni fog a többi is sorra, mert elindítottál egy folyamatot. Ha Gizikének tudtál nemet mondani kedden, akkor Józsikának is tudsz majd nemet mondani csütörtökön. Aztán amikor Gizikékből és Józsikákból volt elég, akkor rájössz, hogy ebben a díszes nagy csapatban igazából csak kettő olyan ember van, aki megértette, ha nem értél rá, megértette, ha rossz napod van, és simán felhívhatod akár sírva is, hogy segíts! Ő segíteni fog!

A barát-ság nem érdek dolgokon alapul, hanem teljesen másról szól. A barátok, barátok. Barátnak tekintem azt az embert, aki odafigyel rám. Aki a szemembe néz, amikor beszélek hozzá, nem pedig kifelé bámul az ablakon és minden más jobban érdekli, mint én és az, amit mondok neki. Volt már olyan, aki mellől legszívesebben felálltam volna, mert én csak meséltem, ráadásul mély és fontos dologról, ő meg nézegette az embereket a kávézóban. De nem tettem, nem álltam fel, csak eltettem magamnak az érzést és többet nem akartam vele beszélgetni.

Barát az, aki ott van velem és mellettem, ha röhögni lehet valamin, és akkor is, ha gond van. Nem bírál, nem tesz megjegyzéseket.  Meghallgatja a szépet és velem örül, őszintén. És halálra aggódja magát, ha gondban vagyok. Én pedig halálra aggódhatom magam, ha ő van szarban. Lerághatom a kezeimet, míg a szülőszobában életet ad a gyermekének, és alig várom, hogy berohanhassak a kórházba megnézni őket.

Nem attól lesz barát valaki, ha naponta ott lóg mellettem és belevinne minden simlis ügyletbe, meg velem veteti meg a piáját és tőlem kér cigit, mert amúgy nem is dohányzik, de most (is) rágyújtana. A barát lakhat az ország másik végében is, vagy külföldön. Ma már nincs határ egy jó beszélgetéshez. Tiszta sor, hogy a személyes dumcsi klasszisokkal jobb, mint a neten történő, de mégis több a semminél. Inkább beszélek telefonon a barátaimmal, mint hogy olyan slepp vegyen körül minden nap, akik csak az energia szintemet csökkentik, de nem tesznek hozzám semmit.

Amikor eljutsz odáig, hogy határokat húzol magad köré és nem lehet veled akármit megtenni, akkor valóban ki fog cserélődni a környezeted. Egészen egyszerűen olyan emberek fognak melléd sodródni és szegődni, akik olyanok, mint te. Mindegyik jó ember lesz. Olyan, mint te. Egyik sem fog kihasználni, egyik sem fog hülyére venni és a szemedbe fognak nézni beszélgetés közben. A kérdéseikből tökéletesen érezni fogod, hogy érti, miről beszélsz. Ennél jobb érzés pedig kevés van. A barátok megértenek bennünket, a „barátok” pedig azt mondják, hogy jó hülye vagy, hogy ezen a dolgon pörögsz, szard le! A barát veled van, a vélt barát pedig ellened. Nekik csak addig kellesz, míg kielégíted az igényeiket, utána viszont dobnak a kukába.

A barátok fogják a kisujjadat és nem engedik, hogy egyedül légy. És ha a helyzet úgy kívánja, kiveszik a telefont a kezedből, vagy a kocsi kulcsot, nehogy hülyeséget csinálj! A barátok ismerik a lelkivilágodat és tudják azt is hogy mire fogsz igent és mire fogsz nemet mondani. Elég sok és sokfajta helyzetet éltetek meg együtt vagy meséltetek el egymásnak ahhoz, hogy tudják mi a te világod és mi nem az. Azt is tudják, hogy mit hogyan tálaljanak neked. Mikor mondjanak valamit és mikor ne. Mikor van az, hogy nem szólnak egy szót sem, csak odahúznak magukhoz, hosszan megpuszilják a homlokodat, és azt mondják, szeretlek! Te meg elsírod magad, ahogy a gesztustól szétárad benned az őszinte mély szeretet és odafigyelés.

A barátok előre röhögnek, hogy egy adott helyzetre hogyan fogsz reagálni, mert egyszerűen ismernek. Tudják ki vagy, merre tartasz. A barátok tisztelnek és tiszteletben tartják a számodra fontos dolgokat akkor is, ha nem teljesen értenek veled egyet. Tisztelik a döntéseidet akkor is, ha nem értenek veled egyet és bármikor felhívhatod őket, hogy elmeséld milyen csodálatos dolog történt veled. Ők sosem lesznek irigyek vagy féltékenyek rád. Ők ott fognak állni melletted, ha katasztrófát kell elhárítani.

A humor és a mosoly a legjobb gyógyír minden gondra és bánatra. Vagy kínjukban fognak nevetni, és már neked sem lesz más választásod, mint, hogy hangosan röhögj, velük együtt.

Amikor eljutsz odáig, hogy egy, na, jó, két kezeden meg tudod számolni hány jó ember van az éltedben, sínen vagy! Minden helyzetben ott fognak állni melletted és mögötted, mint egy erős bástya. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy fordítva is igaz. Te is az ő bástyájuk vagy. 

Miután megtanultál nemet mondani és válogatni a neked szánt feladatok között, elkezdődik egy új élet, ami arról fog szólni, hogy végre te is kapni fogsz, nem mindig csak adni. Munkát szereznek neked a barátaid, veled képzelnek el munkacsapatot, téged választanak egy fontos vagy fontosabb feladatra. Kihívásokat és lehetőségeket fogsz kapni, egyre többet és jobbakat. Mire megtanulsz válogatni az emberek között, megtanulsz válogatni a lehetőségek között is. Mert ekkorra már nem feladataid lesznek, hanem lehetőségeid. 

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

Legyél őszinte, aztán nézd meg mekkora pofont kapsz érte

Alcím, miért probléma, ha valaki 35 felett még nem vállalt gyereket?

Többször érintettem már a gyerekvállalás és a férjválasztás témáját, de úgy igazából nem merültem bele ebbe a témába, eddig. Sokat gondolkoztam rajta, hogy kifejtem ezt kicsit nyilvánosabban is, de valahogy mindig vártam vele. Nem feltétlenül szeretném mindenkivel tudatni azt, hogy koromból adódóan miért nincs még gyerekem, elvált férjem, vagy férjeim és nyilván egy balfasz, aki mellett most élnék, mondjuk legalább két gyerekkel, persze egyik sem az övé.

Kezdjük ott, hogy bírálat. Azok az emberek, akiknek van már gyerekük, olyan nyíltan és fennhangon bírálják azokat a nőket és persze férfiakat is, akiknek még 35 felett nincsen gyerekük, hogy az már néha fáj. Olyan savazást kapunk lépten-nyomon, hogy felfoghatatlan. Ők gyerekkel a hátuk mögött pálcát törnek felettünk, hogy önzőek vagyunk és az élet rendje ellen megyünk, mert rohadt törtető karrieristák vagyunk. Mi viszont, akik ismerjük magunkat és az életet, fel bírtuk mérni, hogy egy gyerek nem játék és a legkevésbé sem eszköz, hogy különböző előnyökhöz, vagy csak vélt előnyökhöz juttassa apukát és anyukát. És mi, akiknek nincs kölykünk hogyan merünk megjegyzést tenni a szülőre, aki ordít a gyerekével a boltban vagy az utcán? Ő, aki megalázza szavakkal és türelmetlen szegény gyerekkel, saját húsával, vérével, ő bírálhat engem, hogy nincs még gyerekem. Egyik ex pasimat sem minősítem a következő mondatokkal, nem róluk fog szólni, hanem általánosságban fogok beszélni.

Szóval, azért, mert én, és hozzám hasonlóan még nagyon sokan, egyszer, többször, sokszor hallgattunk a megérzéseinkre, és nem mentünk férjhez az első jelentkezőhöz, és nem szültünk 25 évesen, nem vagyunk rossz emberek. Csak mi hallgattunk a szívünkre, ami azt mondta, nem ő az igazi! Mi igazi családra és igazi társra és igazi szeretetre vágyunk, nem pedig a Facebook-ot használnánk egy kis lélekmelegítéses visszajelzésre like hegyek formájában. 

Mi nem tesszük a nyilvánosság elé, ha boldogok vagyunk, és azt sem, amikor csalódtunk, vagy fájdalmat okoztak nekünk, vagy mi magunknak. Azért, mert egy nő kijelenti, hogy nem szeretne korán anyává válni, miért rossz ember? Azért, mert van türelme felfedezni az életet és önmagát? Azért, mert éhes a tudásra, amit utána át tud adni majd a gyerekének? Akkor most én is bírálok! Egy húszéves kislány mitől lesz jó anyuka, amikor lövése sincs az életről? (tisztelet a kivételnek, tudom, hogy van ilyen, de kevés) Egy negyvenes nő miért ne ülhetne be a gyerekével a homokozóba? Azért, mert a húszas éveikben járó anyukák kiutálnák és kinéznék őt onnan? Biztos, hogy így lenne. Nekem sokszor olybá tűnik, mintha azok a nők, akik a húszas éveikben szültek azért haragudnának ránk, mert mi önmagunktól is elértünk valamit, nem csak egy aláírt házassági levelet, meg három gyereket. És mi nem csapoljuk a férjeink pénztárcáját. Mi mertük követni az álmainkat, hogy ennek az erejét át tudjuk adni majd a gyerekeinknek.

Miért nem dönthetem el én, hogy hogyan szeretném élni az életemet? Miért gondolja azt bárki is, hogy ebbe bármi beleszólása vagy egyáltalán véleménye lehet. Lerágott csont lesz, amit most mondok, mindenki sepregessen a saját portáján, és tartsa tiszteletben más, pláne idegen emberek életét, gondolkodását és döntését. Az én életemről csak én dönthetek. Azok a szülők, akik a magam fajtát bántják és bírálják, inkább foglalkozzanak a saját gyerekükkel, aki nagy valószínűség szerint figyelemhiányos és megveszne azért, ha anyuka annyit kérdezne tőle, jól vagy, picim!

Nem azért nincs még gyerekem, mert nem akarok, hanem azért, mert nem jött még el az ideje. Ha úgy van megírva, akkor anya leszek, ha pedig más feladatot kapok az életemtől, akkor abból fogom kihozni a legtöbbet. Mindenkinek joga van elcseszni az életét, de a gyerekemét nem fogom azzal, hogy szinte gyerekként akarok olyan feladatot felvállalni, ami alatt összeroskadok, szép lassan néhány év alatt. Mi tiszteletben tartjuk, hogy te korán akartál szülővé válni. Kérünk téged arra, te is tartsd tiszteletben a mi döntéseinket.

Üdv, a 35 feletti nők és férfiak

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

NoraSm