A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Internet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Internet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 31., szerda

Mi lenne akkor, ha..... I. rész



Mivel sokat vagyok Veszprémben, a  Balaton környékén, és Budapesten is, Kedves olvasóim, és barátaim azt javasolták, hogy  kezdjem el összehasonlítani több szemszögből megközelítve az embereket.  A feladat pedig cseppet sem esik nehezemre, mert van tapasztalatom és összehasonlítási alapom bőven, csak fel kell frissítenem őket, és egy kicsit még jobban odafigyelnem a körülöttem lévő dolgokra. 

Az első téma kézenfekvő, hiszen kiszúrja a szememet, ez pedig az okostelefon.  Néhány nappal ezelőtt Budapesten metrózva  tudatosan figyeltem az embereket.  A látványtól nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Bár legszívesebben felálltam volna a helyemről, és hangosan ordítottam volna, hogy öt percet se bírtok ki, anélkül, hogy ne a hülye telefonotokat nyomkodnátok? A velem szemben lévő ülésen hat hely van, hat ember ült, és mind a hat a telefonját babrálta kényszeresen. Sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép, és nem örökítettem meg, mert óriási kép lett volna. 

Amikor öt évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és tömegközlekedést használó lettem, az utasok többsége vagy könyvet olvasott, vagy zenét hallgatott a mini fülesével. Ma, öt évvel később alig páran olvasnak nyomtatott könyvet, páran táblagépen olvasnak, néhányan zenével kötik le magukat, hogy ne vegyenek tudomást a környezetükről, de a legtöbb utas az okostelefonját nyomogatja. Kényszer, kényszer, kényszer! Tényleg megállna az élet, ha néhány órát a Facebook és a Twitter nélkül töltenének?  Ennyire fájdalmas érzés, hogy lemaradnak egy egy friss posztról, vagy baromságról? 

Tény és való, hogy a mindennapi életünket, munkánkat nagyban elősegíti az internet, és sok ember számára nagyon fontos, hogy szinte mindig elérhető legyen, ezt aláírom, de amikor azt látom, hogy egy fiatal anyuka teljesen belefeledkezik a telefonjába, és az öt év körüli kisfiára csak a szeme sarkából figyel, holott ő mesélne neki, és érdeklődve várja az anya figyelmét, de nem kapja meg, az dühít, nem kicsit.
Én még a régi idők korának gyermeke vagyok, aki fel tudott nőni mobiltelefon és internet nélkül.  Még mindig nincs okostelefonom, holott a munkám miatt kénytelen leszek beszerezni, pláne, hogy a mostani készülékem kezdi felmondani a szolgálatot. De az biztos, hogy akkor is csak felhasználó barát üzemmódban fogom használni. 

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért van ez a kényszeres közösségi oldalakon való posztolás, like nyomogatás, holott annyira nyilvánvaló. A figyelem hiány az oka.  Figyelemre vágynak az emberek, és ennek beszerzésére a legegyszerűbb eszköz a közösségi média.  Azokon a posztokon szoktam a legnagyobbat röhögni, ami a TV-ben éppen futó műsorok becsmérléséről szól. „ Én ugyan nem nézek Tv-t de ez az Éjjel Nappal Budapest valami botrány” Ennek a posztnak a kihelyezését követő 3 percen belül, ismerősök hada repül rá a témára, és ócsárolja megerősítve az információt. 

A másik kedvencem, a magamat fotózom egyedül  vagy a haverokkal, a strandon, egy kávézóban, akárhol és bárhol, miközben az adat lapon ott figyel a pontos lakcím és emelet, ajtó szám.  Miért adtok támadási felületet? Nem is értem. Őszintén szólva, ki a fenét érdekel, hogy az ismerőseim éppen hol vannak, kivel, és mit csinálnak? Persze, csinálj fotót arról, hogy hol jártál, és mit láttál, de ha utólag teszed ki, akkor annak az üzenete arról szól, hogy egy szép élményben volt részed, amit megosztasz másokkal, nem pedig arról, hogy lám-lám mennyi helyre jársz egy héten belül. Valóban senkit se érdekel. Képes vagy elmenni pisilni anélkül, hogy ezt ország-világgal közöld? Hidd el, minél kevesebb információt osztasz meg, annál érdekesebb személyiség leszel az ismerőseid körében.  Ha minden szart megosztasz, senki sem fogja megkérdezni tőled, hogy vagy, és mi történik veled mostanában. 

Péntek este a barátnőmmel elmentünk a Veszprémi Utca zene Fesztiválra, ahol emlékeim szerint az elmúlt négy évben nem jártam. Amikor sok éve az Utca zene elkezdődött, este tizenegykor vége volt a rendezvénynek. Ma pedig éjjel kettőkor annyian voltak pl. a színház kertben, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, és reggel ötkor még tele volt  a város bulizókkal. Mindenképpen hatalmas elismerés illeti a szervezőket, hogy néhány év leforgása alatt ekkora tömeget megmozgató rendezvény sorozatot építettek fel, és a város jó hírnevét ezzel is erősítik.  Viszont éjjel kettőkor  a tömegben lavírozva fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha a telefon és internet szolgáltatók egymással egyeztetve úgy döntenének, hogy nem több, de huszonnégy órára lekapcsolnák a telefon és net kapcsolatot. Gondolj bele! Megállna az élet!
Annyira felgyorsult a világ, és akkora hatalma van az Internetnek, hogy létezni sem tudunk nélküle.  Nem a cégek, üzletek, hivatalok munkája megbénítása kapcsán játszadoztam el ezzel a gondolattal, hanem a kényszeres internetező gyerekek, fiatalok, és persze a felnőttek miatt. Mi lenne, ha csak egy napig nem tudnák az Emiljeiket megnézni, ha csak egy napig nem tudnának posztolni, hogy mi megy  a TV-ben, és csak egy napig nem tudnák fotókkal illusztrálva megosztani, hogy éppen hol vannak, és mit csinálnak. 

Biztosra veszem, hogy többen kapnának dührohamot, és idegesen rohangálva próbálnának meg bármi áron kapcsolatot csiholni. Ez egy függőség, ami azért alakult ki, mert hiány pótlás. Figyelemre van szükségük, és ezt sajnos máshogy nem tudják elérni.  Holott ezerféle módja lenne annak, hogy felhívják magukra  a figyelmet, de ebben nem segítek, találja meg magának mindenki azt a tevékenységet, amivel ki tud tűnni és elismeréseket kaphat. 

Tegnap éjjel egy hatalmas vihar söpört át Veszprémen, aminek következtében az internet kapcsolat tönkre ment. Ma reggel felhívtam a szolgáltatót, ahol egy nagyon kedves úr rögzítette a problémát, majd még kedvesebben közölte, hogy a szerelő holnap délután kettő és négy között érkezik. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, de megismételte az időpontot, holnap! Miután letettem a telefont jót nevettem, hogy tessék! Minek játszom a gondolattal, hogy huszonnégy órára net nélkül maradjak, most megkaptam. Ha lenne okostelefonom, nem zavarna az egy nap várakozás, mert a telefonomon tudnék dolgozni, de nincs okostelefonom. El kell árulnom, hogy ekkora nyugalom már régen vett körül, mint most! :)  Észreveszem a körülöttem lévő dolgokat, ( bár én eddig is  észrevettem)  van végre időm írni, és egy cseppet sem bánom, hogy lövésem sincs róla, mi történik a világhálón, és hány emailt kaptam, amikre válaszolnom kellene. Akinek nagyon hiányzom, vagy sürgős megbeszélni valója van velem, tudja  a telefon számomat.  A többi dolog pedig meg fog várni! 

NoraS 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures