Mi lenne akkor, ha..... I. rész

Mivel sokat vagyok Veszprémben, a  Balaton környékén, és Budapesten is, Kedves olvasóim, és barátaim azt javasolták, hogy  kezdjem el összehasonlítani több szemszögből megközelítve az embereket.  A feladat pedig cseppet sem esik nehezemre, mert van tapasztalatom és összehasonlítási alapom bőven, csak fel kell frissítenem őket, és egy kicsit még jobban odafigyelnem a körülöttem lévő dolgokra. 

Az első téma kézenfekvő, hiszen kiszúrja a szememet, ez pedig az okostelefon.  Néhány nappal ezelőtt Budapesten metrózva  tudatosan figyeltem az embereket.  A látványtól nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Bár legszívesebben felálltam volna a helyemről, és hangosan ordítottam volna, hogy öt percet se bírtok ki, anélkül, hogy ne a hülye telefonotokat nyomkodnátok? A velem szemben lévő ülésen hat hely van, hat ember ült, és mind a hat a telefonját babrálta kényszeresen. Sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép, és nem örökítettem meg, mert óriási kép lett volna. 

Amikor öt évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és tömegközlekedést használó lettem, az utasok többsége vagy könyvet olvasott, vagy zenét hallgatott a mini fülesével. Ma, öt évvel később alig páran olvasnak nyomtatott könyvet, páran táblagépen olvasnak, néhányan zenével kötik le magukat, hogy ne vegyenek tudomást a környezetükről, de a legtöbb utas az okostelefonját nyomogatja. Kényszer, kényszer, kényszer! Tényleg megállna az élet, ha néhány órát a Facebook és a Twitter nélkül töltenének?  Ennyire fájdalmas érzés, hogy lemaradnak egy egy friss posztról, vagy baromságról? 

Tény és való, hogy a mindennapi életünket, munkánkat nagyban elősegíti az internet, és sok ember számára nagyon fontos, hogy szinte mindig elérhető legyen, ezt aláírom, de amikor azt látom, hogy egy fiatal anyuka teljesen belefeledkezik a telefonjába, és az öt év körüli kisfiára csak a szeme sarkából figyel, holott ő mesélne neki, és érdeklődve várja az anya figyelmét, de nem kapja meg, az dühít, nem kicsit.

Én még a régi idők korának gyermeke vagyok, aki fel tudott nőni mobiltelefon és internet nélkül.  Még mindig nincs okostelefonom, holott a munkám miatt kénytelen leszek beszerezni, pláne, hogy a mostani készülékem kezdi felmondani a szolgálatot. De az biztos, hogy akkor is csak felhasználó barát üzemmódban fogom használni. 

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért van ez a kényszeres közösségi oldalakon való posztolás, like nyomogatás, holott annyira nyilvánvaló. A figyelem hiány az oka.  Figyelemre vágynak az emberek, és ennek beszerzésére a legegyszerűbb eszköz a közösségi média.  Azokon a posztokon szoktam a legnagyobbat röhögni, ami a TV-ben éppen futó műsorok becsmérléséről szól. „ Én ugyan nem nézek Tv-t de ez az Éjjel Nappal Budapest valami botrány” Ennek a posztnak a kihelyezését követő 3 percen belül, ismerősök hada repül rá a témára, és ócsárolja megerősítve az információt. 

A másik kedvencem, a magamat fotózom egyedül  vagy a haverokkal, a strandon, egy kávézóban, akárhol és bárhol, miközben az adat lapon ott figyel a pontos lakcím és emelet, ajtó szám.  Miért adtok támadási felületet? Nem is értem. Őszintén szólva, ki a fenét érdekel, hogy az ismerőseim éppen hol vannak, kivel, és mit csinálnak? Persze, csinálj fotót arról, hogy hol jártál, és mit láttál, de ha utólag teszed ki, akkor annak az üzenete arról szól, hogy egy szép élményben volt részed, amit megosztasz másokkal, nem pedig arról, hogy lám-lám mennyi helyre jársz egy héten belül. Valóban senkit se érdekel. Képes vagy elmenni pisilni anélkül, hogy ezt ország-világgal közöld? Hidd el, minél kevesebb információt osztasz meg, annál érdekesebb személyiség leszel az ismerőseid körében.  Ha minden szart megosztasz, senki sem fogja megkérdezni tőled, hogy vagy, és mi történik veled mostanában. 

Péntek este a barátnőmmel elmentünk a Veszprémi Utca zene Fesztiválra, ahol emlékeim szerint az elmúlt négy évben nem jártam. Amikor sok éve az Utca zene elkezdődött, este tizenegykor vége volt a rendezvénynek. Ma pedig éjjel kettőkor annyian voltak pl. a színház kertben, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, és reggel ötkor még tele volt  a város bulizókkal. Mindenképpen hatalmas elismerés illeti a szervezőket, hogy néhány év leforgása alatt ekkora tömeget megmozgató rendezvény sorozatot építettek fel, és a város jó hírnevét ezzel is erősítik.  Viszont éjjel kettőkor  a tömegben lavírozva fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha a telefon és internet szolgáltatók egymással egyeztetve úgy döntenének, hogy nem több, de huszonnégy órára lekapcsolnák a telefon és net kapcsolatot. Gondolj bele! Megállna az élet!

Annyira felgyorsult a világ, és akkora hatalma van az Internetnek, hogy létezni sem tudunk nélküle.  Nem a cégek, üzletek, hivatalok munkája megbénítása kapcsán játszadoztam el ezzel a gondolattal, hanem a kényszeres internetező gyerekek, fiatalok, és persze a felnőttek miatt. Mi lenne, ha csak egy napig nem tudnák az Emiljeiket megnézni, ha csak egy napig nem tudnának posztolni, hogy mi megy  a TV-ben, és csak egy napig nem tudnák fotókkal illusztrálva megosztani, hogy éppen hol vannak, és mit csinálnak. 

Biztosra veszem, hogy többen kapnának dührohamot, és idegesen rohangálva próbálnának meg bármi áron kapcsolatot csiholni. Ez egy függőség, ami azért alakult ki, mert hiány pótlás. Figyelemre van szükségük, és ezt sajnos máshogy nem tudják elérni.  Holott ezerféle módja lenne annak, hogy felhívják magukra  a figyelmet, de ebben nem segítek, találja meg magának mindenki azt a tevékenységet, amivel ki tud tűnni és elismeréseket kaphat. 

Tegnap éjjel egy hatalmas vihar söpört át Veszprémen, aminek következtében az internet kapcsolat tönkre ment. Ma reggel felhívtam a szolgáltatót, ahol egy nagyon kedves úr rögzítette a problémát, majd még kedvesebben közölte, hogy a szerelő holnap délután kettő és négy között érkezik. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, de megismételte az időpontot, holnap! Miután letettem a telefont jót nevettem, hogy tessék! Minek játszom a gondolattal, hogy huszonnégy órára net nélkül maradjak, most megkaptam. Ha lenne okostelefonom, nem zavarna az egy nap várakozás, mert a telefonomon tudnék dolgozni, de nincs okostelefonom. El kell árulnom, hogy ekkora nyugalom már régen vett körül, mint most! :)  Észreveszem a körülöttem lévő dolgokat, ( bár én eddig is  észrevettem)  van végre időm írni, és egy cseppet sem bánom, hogy lövésem sincs róla, mi történik a világhálón, és hány emailt kaptam, amikre válaszolnom kellene. Akinek nagyon hiányzom, vagy sürgős megbeszélni valója van velem, tudja  a telefon számomat.  A többi dolog pedig meg fog várni! 

NoraS 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

  

Egy milliárdos naplója...

Néhány héttel ezelőtt éppen a Facebookon lógtam, amikor felugrott a chatablak, és egy ismeretlen pasi köszönt be hozzám. Mint kiderült, annyira nem is volt ismeretlen, hiszen az ismerőseim listáján van, bár arról lövésem sem volt, hogy került oda, mert személyesen nem ismertem. Ez az átka annak, ha közel 1200 ismerőse van valakinek, de ez most még mindegy is. Elkezdtünk beszélgetni, aminek az lett a vége, hogy az ismeretlen ismerős egy fotós munkát ajánlott nekem. Éppen fotóst keres havi rendszeres feladatra, fix háromszázezres díjazással. 

Ki az a hülye, akinek a meglévő munkái mellé ne férne be egy fix meló, és fix kereset. Persze, sima ügy! Valami divatfotózás lesz a téma, mert a megbízóm épp egy divatáru részleget akar beindítani a már meglévő sok sok egyéb tevékenysége mellé. Kért egy önéletrajzot és néhány referencia anyagot, amit rögvest meg is kapott. Elolvasta az anyagomat, és nagyon tetszett neki, így megbeszéltük, hogy kapcsolatban maradunk, és egyeztetünk egy időpontot, hogy személyesen találkozzunk, megismerjük egymást, és megbeszéljük a munka részleteit. 

Mivel a megbízóm, Péter, rettentően elfoglalt ember, nagyon nehéz volt megfelelő időpontot találnunk, sajnos több megbeszélt időpontot is le kellett mondania, ám a netes, hosszú beszélgetésekre mégis volt ideje, így szép lassan sok mindent megtudhattam róla. Korát tekintve piszok fiatal, ám egy hatalmas birodalom élén vezet, közel 3000 embert. Húsgyár Romániában, szépségszalonok szerte Budapesten, több üzlet a Westendben, közel 50db ingatlan, melyeket bérbe ad, és persze egy ingatlanfejlesztő vállalata is van, no meg egy villa Athénban, és egy másik gyár Ausztriában, A garázsban egy X5-ös BMW, egy Aston Martin, és éppen most rendelte meg az új F430-as Ferrariját. Álom főnök, álom lehetőségekkel, és mindehhez állati kedves és nagyon jó fej, közvetlen és barátságos. Ki hinné, hogy ilyen létezik?  

A Facebook szerint közel 80 közös ismerősünk van, így meg sem fordul az ember fejében, hogy az előbb vázolt hatalmas vagyon és a mögötte lévő rengeteg munka ne lenne igaz. Ha valaki kitűz maga elé egy célt, jó üzleti érzéke van, és keményen hajt, valamint még a szerencse is mellé szegődik, simán meg lehet valósítani mindent pár év alatt, nem igaz? A beszélgetéseink pedig egyre inkább barátiak lettek, bár aki engem ismer, tudja, hogy óvatos vagyok. Munkáról és laza barátságról beszélhetünk, de amikor feltette a kérdést, hogy mi lenne, ha feleségül mennék hozzá, és költözzek hozzá, elég vicces volt. 

Eszembe sem jutna egy huszonéves sráchoz hozzá menni, pláne ha milliárdos. Sajnos nem vagyok megvásárolható, és az eltartott viszonynak mindig nagy ára van. Így megkértem őt, hogy maradjunk a munkakapcsolatnál. Ez pedig őt lepte meg, mert nem szokott hozzá, hogy valaki nemet mondjon egy korlátlan anyagi háttérrel rendelkező, egészen vonzó pasinak, de az élet már csak ilyen. 

Lassacskán eljött az a nap is, amikor végre találkoztunk. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy ki ez a pasi, és milyen az életben egy roppant gazdag ember. Nos, ugyanolyan, mint bárki más, csak több léptékkel az átlag feletti számokkal játszik és gondolkozik. Ha valaki naponta tízmilliót keres, másképp él meg dolgokat, más az érték és a mérték, de sajnos ő sem tud mindent megvásárolni. Barátságot, egészséget, és persze szerelmet nem lehet megvenni, még neki sem. Pokoli lehet egy gazdag ember számára, hogy soha sem tudja önmagáért vagy a pénzéért szeretik-e. Hiába van rengeteg pénze valakinek, ha közben nem boldog, ha nincs aki őszintén szeresse, és nincs aki reggelente mellette ébredne. Csak az van, hogy a bejárónő főzte kávét és reggelit kapja nap, mint nap. Egy parkolási büntetést, gyorshajtást pillanatok elintéz a kapcsolatai által, de nem szerethet és őt sem szeretik. Vagyis ő szeretne, de tudja jól, hogy őt csak a pénzéért szeretik. Olyan körökben mozog, ami a normális földi halandó számára egy álomvilág, csak ez a világ lelketlen, mert ez semmi másról nem szól, mint a pénzről, és ettől egy idő után kiég az ember, és már legszívesebben elégetné azokat a papírdarabokat, amit pénznek hívunk, csak had élhessen normális életet, tehát a pénz bizony nem boldogít!   

Hosszú beszélgetés volt ez, és őszintén szólva elég hiteles is, de a munka valahogy szóba sem került. Végül is hova sietünk? Mindegy mikor kezdek el nála dolgozni, többet úgysem lesz gondom sem a munkára, sem a pénzre. Most már jó helyen vagyok, és biztonságban. 

Teltek a napok és a hetek, és mi egyre többet beszélgettünk. Megtudtam róla és a családjáról is mindent. Képzeletben fogtam a kezét, amikor a torokgyulladása miatt magánklinikára került 40 fokos lázzal, vagy amikor kiborult egy érzelmi válság miatt. Azt viszont ő nem tudta, hogy ki vagyok én, és mit gondolok vagy teszek a színfalak mögött.... mert a hülyét mindig remekül játszom, amikor az eszem, az élettapasztalatom, az intuícióm és a jó szimatú orrom jelez, és megszólal a vészharang! 

A gyanú árnyékában

Az igazság az, hogy az én vészjelzőim már az első beszélgetésnél bekapcsoltak, és ennek megfelelően is álltam a dologhoz. Szép lassan egyre több infót, és adatot szedtem ki az emberünkből, és elkezdtem nyomozni. Ha kapok egy Facebook jelölést, látom, hogy van-e közös ismerősünk, hány, és kik azok. Ebben az esetben, amikor a csekkolásom elindult, leesett, hogy én ezt a srácot azért jelölhettem vissza kérdezés nélkül, mert ahogy említettem 80 közös ismerősünk van (szinte mind Dj) így rányomtam, hogy ok, és ennyi. Amikor olyan ember jelöl, akivel alig van közös szálunk, simán megkérdezem, hogy ki ő, és honnan ismerjük egymást? Szóval, nem árt résen lenni, én itt hibáztam.  Péter valódi nevét beírtam a google-ba, de szinte semmit sem találtam róla. Gyanús volt az is, hogy a profilján csak olyan fotók vannak róla, amin egyedül van, és Plázamacska módjára magát fotózza telefonnal, tükörben. A fotós munka valahogy már nem volt aktuális, jött helyére egy irodavezetői munka, cégautóval, magas fizetéssel, és minden földi jóval.... 

Sorolhatnám reggelig a részleteket, de itt már nem ez a lényeg, mert réges régen levágtam, hogy emberünk semmi más, mint egy pszichés gondokkal küzdő, csaló. Tanácsot kértem egy ügyvédtől, hogy ilyen esetben mit javasol. És most jön a meglepetés, azt tanácsolta, hogy forduljak a rendőrséghez. Eső hallásra ez elég blődnek hangzik, nem? Amikor betöréssel, vagy még komolyabb ügyekkel nem tudnak mit kezdeni, ezzel a piti dologgal simán kiröhögnek engem.

Néhány nap gondolkodás után viszont úgy döntöttem, hogy miért is ne? Legalább megtudom, hogy milyen egy ilyen helyzet, megint tanulok és tapasztalok. " A negyven körüli nő bement a kerületi kapitányságra, hogy feljelentést tegyen Péter ellen." Közel két órát vártam a soromra, és közben valóban úgy érzetem magam, mintha a gyanú árnyékában című sorozatból szalasztottak volna. De akkor már azt is tudtam, hogy ezt a sztorit meg fogom írni azért, hogy mások hasznára fordíthassam a történteket, és arra figyelmeztessek mindenkit, hogy nem kell mindent elhinni, és készpénznek venni. Két óra várakozás után felvették a jegyzőkönyvet, valamint elláttak minden hasznos tanáccsal, és ötlettel. Amiről én azt hittem, hogy bagatel dolog, arról kiderült, hogy egyáltalán nem az.   

Tudd, hogy bármi apró dolog később nagy jelentőséggel bírhat, és megtettél azért mindent, hogy egy esetleges problémával kapcsolatban bebiztosítottad magad. Mint az mára kiderült, Péter közokirat hamisítás, csalás, és néhány még húzósabb dolog miatt már többször került javítóintézetbe és büntetésbe. És ez az ember ott figyel 80 ismerősöm Facebook profilján! 

NoraS