Varga Róbert ajánlója könyvemhez
Kezembe került egy könyv,
 a címe tömör és édes, Nóra. Olyan szerencsés voltam, hogy a könyv 
írójával is találkozhattam. Beszéltünk, és nyugodt, békés haraggal 
váltunk el, amit nem egymás inkább a világ iránt éreztünk. Első 
pillanattól kétségtelen volt ugyanis, bár a planéta nagy része nem, mi 
ketten egy nyelvet beszélünk.
Ahogy hazaértem, ledobtam a kabátomat, az utcán vett Napi Gazdaságot,
 és leültem a könyv mögé. Három nap alatt végeztem vele, és újult dühvel
 ültem le a számítógép elé. Azt azonnal tudtam, hogy a laptopom csendes 
üzeme, integrált eszközrendszere nem lesz elég, hogy a gondolataimnak 
elég széles intervallumot találjak, és hogy azokat megosszam veletek. 
Klaviatúra, monitor és egy régi, 5.1-es hangrendszer (legalább 24 órára)
 és egy 2,4 GigaHerzeses processzor monoton zörgése szükséges az 
információáram jó irányú disztribúciójához. Most a nagyszobában tekergek
 egy pc előtt a könyv konklúzióinak tengerében.
A Nóra nem regény. Őszinte, makacs, szép, szelíd, féltő hanggal 
megírt korkép. Az elmúlt 20 évünk summázva egy fotós szemszögéből, ahol a
 hangsúly nem a látványon van. Hanem az érzelmeken. A történet a 
hetvenes években kezdődik Padragkúton, majd a család Veszprémbe 
költözik. Nóra - akkoriban a leírások szerint még Anett- otthona először
 Veszprém, majd Budapest lesz. A fotózás iránti érdeklődése, 
kíváncsisága sokfelé eljuttatja belföldön és külföldön egyaránt, 
Mallorca egy kirándulás során pedig valósággal szerelembe esik iránta. 
Szépen lassan egyértelművé válik számára, ahogy szeme előtt csillog a 
földközi tenger - napjának lemenő sugarában, igazi otthont csak egy 
szigeten találhat.
Csalódásokon és sikereken, párkapcsolatokon és utazásokon keresztül 
megismerhetjük a főszereplőnket, és a jól építkező események 
láncolatában, előbb a felnőtt nőt szeretjük meg, majd szépen lassan 
választ kapunk, ki is a narrátor, csendes zárszóként pedig azt, hogyan 
segít a könyv, hogy én, te vagy bárki otthonra leljen. Amikor olvastam, 
és úgy a könyv felénél jártam, rád gondoltam, kedves olvasó, és 
szégyenemben döntöttem el, mivel nem tudok ilyen őszinte 
megnyilvánulással közeledni hozzád, azt fogom írni, amit nem gondolok, 
de elég szájbarágós ahhoz, hogy megértsd. Amit mondani akartam, 
hazugság, így hangzik: ez a könyv nem való mindenkinek. Azt akartam 
írni, hogy azok az emberek olvassák el, akik látni akarják egy fotós 
életét nappal és éjszaka, a 2000-es évek színes és komplex kultúráját.
Azt akartam írni, hogy az az ember olvassa el, aki tud szeretni, csak
 nem tudja irányítani a környezetét, mert nincs elég energiája. Le 
akartam írni, hogy az olvassa csak el, aki tudja, hogy valami nem 
stimmel körülötte, és változtatni akar magán. Ez lett volna az én kis 
hazugságom, az első, mióta hozzád beszélek. Oka is volt. Féltettem a 
jogtulajdonost. Ugyanis az ego kritikája a könyvvel szemben – tudom -, 
magabiztos erővel állítja, a könyv nem értékes, nem igaz, nem kell rá 
hallgatni. De ez már nem az én hazugságom. A hét eseményei azonban 
átírták a terveimet. A könyv és a valóság okozta kontraszt között 
düledezve annyi dolog kavargott a fejemben, hogy másnap hunyorogva, de 
pánik nélkül – egyszerűen- nyugtáztam: nem tudom felidézni, hogy Pest 
levegőjétől megrészegülve hogyan jutottam haza kedden.
Csütörtökre pedig az is világossá vált, hogy a könyv köré (a 
mindannyiunk köré) rakódó valóság haldokló jele, hogy élni kell, 
mindkettőnk (Nóra és én) szerint saját maga ellen fordult. És rájöttem, 
hogy személyes beszélgetésünk során mit nem mondott el nekem Nóra. Csak 
alig látható mosolyt hagyott szárazan nekünk a könyv hátoldalán 
ahelyett, hogy közhelyekkel traktált volna. Van, amit őszintén kell 
kimondanunk. Most azt írom a "nem" ezen kallódó valóság válasza valami 
kínos mulasztás elkendőzésére. És azt mondom, a könyv Értékes, Igaz, 
kell rá hallgatni. Rá kell hallgatni. Ez a könyv mindenkinek való, de 
félek (látszik, nekem is van még hova fejlődni) attól, hogy 
komolytalanul kimondott szavak elmennek a füleitek mellett. És attól is,
 hogy dogmatikus megállapításomat nem veszitek (elég) komolyan. Pedig 
belül te is tudod, segítség kell. A mai kor keserű, rideg, és az ember 
nehezen dönti el, kiben bízhat.
A Nóra viszont tudja, és azt is, kit szerethet, és kit kell messzire 
kerülnie. Csak az a kérdés, hogy megengeded-e Neki, hogy elmondja. Én 
régóta tudom, hiszen a Nórával ugyanaz a munkánk. Segíteni az embert az 
emberré válásban. Más köveken lépkedünk, és bár messzebb jár, mint én, 
ugyanazon az úton haladunk, és a sötétség haramiáit könyörtelenül 
semmibe vesszük.
Remek könyv, és rengeteget lehet róla beszélni, de azzal nem jutsz 
előrébb. Ha viszont elolvasod, és hallgatsz rá, megértheted azokat az 
ősi energiákat, amik régen csodát műveltek, most pedig hamuként várják 
egy poros, éhes kandalló mélyén, hogy rátalálj, hogy újra meggyújtsd és 
hogy boldogulj!
A könyvet itt tudod megrendelni: norapicture@gmail.com
Friss rádióinterjú a könyvről: http://soundcloud.com/kov-cs-anett-n-ra/vegleges-mono



