Március elején, amikor Kriszta barátnőméknél jártam
vendégségben, azzal a hírrel fogadtak, hogy Gábor megkérte Kriszta kezét, április
közepére tervezik az esküvőt, és szeretnének megkérni arra, hogy töltsem velük
és örökítsem meg ezt a napot. Boldogan vállaltam a feladatot, és azonnal
faggatni is kezdtem őket a részletekről.
Szertartás helyszíne, vendégek száma, ötletek, elképzelések, tervek,
lehetőségek.
A szertartás a 12. kerületi Barabás Villában lesz, április
12.-n, délután fél háromkor, az ünneplés pedig itthon a teraszon, mert a
harminc vendég otthonosabban és felszabadultabban érezheti magát, mint egy
étteremben feszengve. Arról nem is beszélve, hogy a ház és a terasz egy
gyönyörű erdő szélén van. Csiripelnek a madarak, kék az ég, zöldek a fák, és
süt a Nap. Bevallom, hogy házi esküvőn még nem voltam, de nagyon tetszett az
ötlet, mert valami hasonló dolgot tudnék elképzelni egyszer én is. Írtam már
erről az első könyvemben, hogy értem én az ülésrendet és táncrendet egy
esküvőn, de hogy én ilyet sosem írnék, az is biztos. Tehát Krisztáék
elképzelései nagyon közel álltak hozzám és örültem, hogy új élményekben lesz
részem.
Ha otthon megy férjhez az ember lánya, és fia, akkor az
igényel némi tatarozást, felújítást, szerelést, pakolást, és ezek akár hetekig
is tarthatnak, de ezzel együtt jönnek az élmények és ajándékok is. Mindig
érkezik valaki, mert hoz, vagy visz valamit, kérdez, segít, ötletel és
nyugalmat ad a leendő párnak, akik napról napra feszültebbek, hiszen ez a
lelkiállapot hozzátartozik egy házasságkötéshez. Az egyik szomszéd nászajándékba megcsinálja az
ajtókat, kisebb asztalos munkákat, a másik szomszéd beszerez, elintéz, megold
valamit. Az összes lámpába új égő kerül, a fölösleges dolgok elpakolásra
kerülnek, és a nagytakarítás végén egy tündérien feldíszített, hangulatos
otthon várja a vendégeket. Az ifjú pár pedig az esküvőt követően napokig ebben
a hangulatban lehet.
Kimondottan tetszett az is, hogy a menyasszony és a vőlegény
ruhája nem bérelt, hanem erre az alkalomra lett beszerezve, amelyek tíz év
múlva is ott fognak állni a vállfán a szekrényben, és minden alaklommal, amikor
Kriszta vagy Gábor szeme rájuk vetődik, eszükbe fog jutni ez a nap, és mosoly
fog a szájuk sarkába költözni.
Péntek reggel csatlakoztam az előkészítő csapathoz, hogy
szombat kora délutánra minden a helyére kerüljön, és kezdetét vehesse Gábor és
Kriszta ünnepe.
A sürgés, forgás, pakolás, közepette szép lassan befutottak
az örömszülők, akik italokat hoztak, Terike és Era elvonultak esküvői menüt
főzni, Imre bácsi díszeket készített és felszerelte őket gondosan és ízlésesen.
Gábor telefonnal a fülén rohangált, közben pedig kiválasztotta a bevonuló és búcsúzó zenéket és
lerohant velük az Önkormányzathoz. Kriszta pedig lassan kezdte elveszíteni a
fonalat, mert mindenki tőle kérdezett mindent, és egy idő után a káosztól
kettőig sem látott. Én meg mivel sok ilyet láttam már, jókat mosolyogtam
rajtuk. Egyáltalán nem tudták elképzelni péntek kora este, hogy szombatra hogy a
viharba fog elkészülni minden?
Hatalmas ötlet, hogy az esküvő napja előtt lehetőség nyílik
arra, hogy a vendégek találkozzanak, megismerjék egymást, jókat beszélgessenek,
hozzátehessenek az eseményhez a munkájukkal, segítségükkel, együtt kötözzenek
díszeket, mert mire eljön a szombat délután és gyülekezik a násznép a
szertartásra, már egy ismerős csapat foglal helyet a székeken, és a sírást sem
fojtják vissza annyira, mintha most látnák egymás először. Ez az előnap nekem
már Boriék esküvőjén is nagyon tetszett, összehozta az embereket és egy kicsit
nyaralós, osztálykirándulós, táborozós hangulata is lesz az esküvőnek, arról
nem beszélve, hogy tovább is tart az ünnep, vagyis korábban kezdődik. Mélyebb
és tartalmasabb tud lenni egy olyan esemény, ahol nem vadidegen emberek
találkoznak, és addigra rázódnak össze, mire vége a lagzinak. Az előnapos
esküvők meghittebbek, és felszabadultabbak.
Természetes dolog, hogy a menyegzőre indulás előtti
percekben olyan rohangálás és kapkodás van, mint az amcsi filmekben, de ez ettől
jó. Amikor viszont az a pillant következett, hogy Gábor és Kriszta egymásba karolva
belépdelt a csodaszép házasságkötő terembe, már nyoma sem volt rajtuk az előző
napok feszültségének. Én egy békét és nyugalmat árasztó nőt és férfit láttam.
Nem szeretem a polgári házasságkötést, mert nekem rideg és
futószalagszerű, de ez most szép volt. Nem láttam még huszonéves
anyakönyvvezetőt, aki ráadásul olyan alkat volt, mintha épp egy hétvégi
szórakozóhelyre készülne, de baromi jól állt neki. Semmi baki, semmi hiba,
aranyos volt és szeretettel teli, tehát felőlem mehet bulizni a szertartás után,
mert a munkáját kifogástalanul végezte, és az összes vendég ezen a véleményen
volt. Fura volt a kislány, de mégis jól állt neki.
A Barabás Villa kertje és maga a környezet jó pár percre maradásra
bírta a társaságot, és jó helyszín volt
a fotózáshoz is. Kicsi esküvő, mégis sok a helyszín, és változatos sorozatot
lehet készíteni. Akkor irány haza és a csillebérci erdő, ahol megint hangulatos
képek készülnek, aztán, pezsgős koccintás, köszöntők, majd a várva várt
vacsora, ami önmagában nagy élmény volt, aztán a torta, és beszélgetés, móka,
kacagás, ezer éves történetek mesélése kellemes zene és gyertyafény mellett, éjszakába
nyúlóan. Szeretem Kriszta szájából hallani az új mondatát,
-
Hol a FÉRJEM? J
Ott van melletted, te pedig mellette!
NoraS
