Mi, mint fotósok nem öt perce kezdtük a szakmánkat. Mi, mint fotósok nem úgy lettünk fotósok, hogy jó anyagi helyzetünket kihasználva vettünk egy jobb gépet, és máris munkába álltunk. Mi, mint fotósok nem celebek vagyunk, akik a kapcsolataink által egyik percről a másikra tele lettünk munkával. Mi, mint fotósok vacak géppel kezdtük, és ahogy az anyagi helyzetünk engedte, egyre jobb masinákat vehettünk. Mi, mint fotósok úgy lettünk elismertek, hogy bizonyítottunk, sorozatban!
Amikor tizennégy éve elkezdtem a fotózással foglalkozni az élményért tettem, és azért, hogy megőrizhessem az életet. Kicsit azért is, hogy ne múljanak el az emlékek, és évekkel később is beleélhessem magam egy régi pillanatba. Tele voltam kétellyel, hogy vajon visszaadják-e a fotóim azt az érzést és mondanivalót, amit én láttam és éreztem a fotó elkészítése közben. A közvetlen környezetem nem volt mérvadó, hiszen elfogultak, és ez természetes is. Mivel ők ezt látták is rajtam, megkértek, hogy keressek fotópályázatokat, és méressem meg magam ott, mert igen is jó vagyok.
A fotópályázatok világa
Négy évig fotóztam hobbiból és örömből, hogy tanuljak és tanuljak. Olvastam sok könyvet a témában, de mivel mindig is öntörvényű voltam, abban hittem, hogy a saját tapasztalataim, és a hibáimból való tanulás visz előre. Filmes géppel kezdtem, aztán jött az első digitális masina, és ezzel egy új korszak is elindult a fotózásomban. Költségkímélő volt, és azonnal vissza tudtam nézni a fotókat, hogy még a helyszínen tudjak korrigálni ha hibáztam volna. De ezt a változást és korszerűséget csak az értheti meg, aki még tudja milyen volt pl. az orsós magnó. Aki teljesen a modern kor gyermeke, az sosem fogja átérezni, hogy mekkora változás és segítség ez egy fotós számára, óriási előrelépés. Kellemetlen egy római utat megismételni ha otthon derül ki, hogy valami gubanc volt a filmes géppel, és egy darab kép sem sikerült.
Szóval, én négy évig gyűjtöttem a képeket, és képeztem magam egyedül,és tanultam sok más fotós munkájából, hogy fel merjem venni a versenyt egy pályázat által. Az első évben sikerült bekerülnöm egy válogatás könyvbe, ami óriási érzés volt nekem is, de amikor az anyukám fellapozta, és meglátta benne a római Colosseumról készült fotómat, elsírta magát.
- Kicsiiiiim! Olyan büszke vagyok rád!
Azt hiszem ekkor hittem el először, hogy van némi közöm a fotózáshoz. A következő évben egy Balatoni sorozatommal különdíjas lettem, és egy évvel később a Jordánia sorozatom vitte el a "pálmát". Mindhárom pályázatot a Magyar Művelődési Intézet írta ki, tehát a szakmai hozzáértés evidens volt. Igen, ezzel megkaptam a visszaigazolást, amire már annyira vágytam. Feltöltött és borzasztóan inspirált, és vitt tovább a fotózás útján.
Néhány év alatt teljesen feltérképeztem a fotópályázatok világát, és kitapasztaltam, hogy sajnos sok közülük csak a fotók begyűjtésére alapoz, és a szerzői jogaimról le is kell mondanom, így közel harminc pályázat után, abba is hagytam.
Közben elkészült a saját weboldalam, ami tele volt a fotóimmal ,és veszettül élveztem, hogy az olvasóim, látogatóim számára sok kellemes percet adhatok általuk. Gyűjtöttem magamnak egy szép referencia anyagot, és elkezdtek felkéréseim lenni. Ergo, letettem az asztalra valamit, ami bizonyította, hogy elismernek, és szükség van a munkámra.
Na ja, de ezzel az is jár, hogy a megrendelők azt hiszik ha dicsérnek, akkor ingyen dolgozom. Így jött az újabb kihívás, megszabni a saját értékemet, pénzben is, és ezt meg is kapni. Néha úgy érzetem, hogy ez nagyobb művészet és kihívás, mint fotókat készíteni.
Egy fotónak akkor is értéke van, amikor azt ki kell fizetni. Több feszült helyzetem volt emiatt, mert a megrendelők visszaéltek azzal, hogy ismernek engem, és bizony volt, hogy ingyen kérték volna a munkámat, hiszen nekem csak kattogtatnom kell párat, és kész is. Nos, ha ez valóban ennyi lenne, akkor mért nem csinálják meg a saját gépükkel? Egy fotózás ott kezdődik, hogy az időmet, tudásomat, fényképezőgépemet adom. Benzinköltség, fotózás ideje, otthon válogatás, retusálás, ismét válogatás, és utána még egyszer találkozom a megrendelővel. Ez kérem idő és pénz.
Ha valaki bemegy a boltba egy kiló kenyérért, azt sem kapja meg ingyen vagy féláron csak azért, mert a boltos mondjuk a szomszédja. A kenyér árát is ki kell fizetni, tehát a fotózást is. Tiszta sor, hogy adok kedvezményt a munkadíjamból, de ingyen nem dolgozom. Vagyis dolgozom ingyen, de az egy másik kategória.
Folyt köv....
NoraSm
facebook.com/norapictures
nora.sm8@gmail.com
