Mit lát a kívülálló?

Hányszor hallottad már azt, hogy egy kívülálló, sokkal jobban átlátja a mi dolgainkat, és sokkal objektívebben tud..hat véleményt, és pláne ötletet adni, hogyan oldjuk meg a saját problémáinkat?! Pppfff…

Amikor jó pár évvel ezelőtt, először jártam Fehér Mariannál a Juventus rádió Budapesti arcok című műsorában, kaptam kérdéseket tőle, bőven. A beszélgetésünk témája az első, Nóra című könyvem tartalma és persze a háttere volt. Mariann azt kérdezte, hogy megbeszéltem-e valakivel, vagy kértem-e tanácsot valakitől, mielőtt eldöntöttem és megszerveztem, hogy Budapestről, Mallorcára költözöm. (Mert, hogy az első könyvemet Mallorcán írtam) Mariann kérdésére gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nem! Nem beszéltem meg senkivel és nem kértem tanácsot senkitől. Teljesen egyedül döntöttem. Mariann pedig kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy egyedül döntöttem? De mégis miért?

Azért, mert nem volt olyan ismerősöm, aki magyar és Mallorcán él vagy élt volna. Azért, mert itthon fölösleges is lenne megkérdezni bármelyik barátomat, mert nem ők akarják elhagyni a megszokott környezetüket, hanem én. Nem ők élik az életemet, hanem én. Hogyan adhatna nekem tanácsot olyan ember, aki még nem volt a helyemben, és talán nem is akar a helyemben lenni? Én tudom, hogy miért és hogyan jutottam el arra a lelkiállapotra, hogy menni akarok. Miért kérdezzek meg olyan embert, aki szándékán kívül ugyan, de elkezd lebeszélni engem? Az nekem miért jó? Ő azt látja, hogy van hol laknom, van rendes állásom, egy halom ismerősöm. Akkor minek innen elmenni? Jó úgy minden, ahogy van. Neki. De nem nekem.

A döntéseim a sajátjaim. Azokért nem tudok hibáztatni senkit. Csak magamat. Amikor van egy munkahelyi vagy magánéleti problémád, és megkérdezel valakit, vagy valakiket, hogy mit tennének a helyedben, biztosan tesznek fel néhány kérdést, hogy tisztábban lássák a helyzetet. Te válaszolsz, de az éppen aktuális lelkiállapotodnak megfelelően beszélsz róla. Nem pedig objektíven. Vagy haragszol, vagy elfogult vagy, de nem objektív. Akkor a kívülálló haver, vagy barát mi alapján döntsön vagy adjon neked tanácsot?

Tegyük fel, adott valami tanácsot. Esetleg ő már volt ilyen helyzetben, vagy hasonlóban és ezt megosztja veled. De jóó, nála működött. Mit csinálsz? Ugyanazt fogod tenni, mert a havernál működött. Igen, csak nincs két egyforma helyzet és két egyforma ember. Ami a havernál működött, vagy bevált, nálad pont nem fog. Szar lépést tettél, rosszul reagáltál valamire, de basszus, már nem lehet visszacsinálni. Te meg haragudni fogsz a haverra, hogy rossz tanácsot adott. Közben meg vered a fejedet a falba, hogy hallgattál valaki másra. Már, ha egyáltalán szoktál magadba nézni. A legtöbb ember mindig másokat hibáztat, de ezt most hagyjuk.

Ha a belső hangodra hallgattál volna, jó döntést hoztál volna, és még jobb lépést tettél volna. Senki sem lehet az én helyemben vagy helyzetemben, csak én. Senki sem vállalhat felelősséget az én tetteimért és a kimondott szavaimért, csak én! Akkor hogy jön az ide, hogy a kívülálló jobban látja az én dolgaimat?

Dehogy lát. Nem lát az semmit, csak morzsákat.

Te vagy a helyzetben, veled történik, a te bőrödre vagy sikeredre megy a vásár, akkor miért mások döntsenek? Miért mások tanácsára várunk? Mondjuk én nem. Az lehet, hogy mesélek a dolgaimról a barátaimnak, de nem kérdezek, hanem közlök. A bizonytalanságom és az esetleges kétségeim az enyémek, nem másé.

Tehát nekem kell eltávolodnom az adott megoldandó helyzetemtől, de csak annyira, hogy más szemmel láthassak rá, és ha végre kihúzom a fejemet a saját káoszomból, akkor előfordulhat, hogy teljesen más nézőpontból látom ugyanazt a helyzetet. Ha megtanulom lefoglalni magam és a hülye, nyomasztó gondolataimat nem hagyni bekúszni a fejembe, naponta milliószor, akkor csend lesz körülöttem és bennem. Amikor pedig lecsendesedtem végre, olyan jó ötleteim és lehetőségeim adódnak, hogy meg fogok lepődni. Sok ilyen élményem volt már, azért mondom.

Tudom jól, hogy amikor valaki nagyon ideges, haragszik, becsapták, kihasználták, hazudtak neki, félrevezették, vagy saját magának okozott fájdalmat, csalódást, irtó nehéz lenyugodni. Amikor legszívesebben törnél-zúznál, vagy agyonvernél valakit, senki se mondja, hogy nyugi! Úgyis csak idegesebb leszel. Tehát, nem árt fizikailag levezetni először a feszültséget. Menj el sétálni vagy túrázni. Menj el futni egyet vagy fogj egy boksz-zsákot, akkor is, ha nem vagy boxoló. Verd szét a zsákot, és megnyugszol. Ezután már sokkal könnyebb lesz időt szakítanod mondjuk arra, hogy beülj az autódba, és elmenj egyedül egy kedvenc helyedre. Ülj le a padra, az a legjobb, ha nincs körülötted senki, és ha úgy érzed, sírd ki magadból a feszültséget. Olyan nincs, hogy a sírás ciki. A sírás feszültségoldás. Használd, és ne szégyelld, pláne magad előtt, akkor se, ha férfi vagy. ( Tudod, ezt már írtam korábban, a pasik nem sírnak, a férfiak igen.)

Sok esetben tapasztaltam már, hogy a természet feltölt energiával, és elviszi magával az én fájdalmaimat, vagy dühömet. Helyette kapok nyugalmat és hitet. Hitet önmagamban, és abban, hogy minden történés az én javamat szolgálja, még akkor is, ha most ebben a pillanatban cudarul vagyok. Minden okkal történik.

Kitől kérhetnék hát igazán jó tanácsot a döntéseimhez, mint saját magamtól. A belső hangomtól, aki arra is figyel minden történésben, amire én már nem tudok. A lelkemben minden pillanata és mozzanata el van raktározva egy helyzetnek. Tehát, ki segíthet nekem dönteni, ha nem én magam?!

Ezt is többször mondtam már…. Ego, ész, szív és lélek. Ők négyen számomra teljesen külön tényezők. Sokszor futottam már bele abba, hogy azt hittem a józan eszem, az a józan eszem, és sajnos utólag kiderült, hogy az egom volt. Rossz tanácsot adott, mert okos akartam lenni. Nem a szívemre hallgattam és a belső lelki hangomra.

Nagyon nehéz megtanulni lenyugtatni magunkat egy rohadt vagy nagyon nehéz helyzetben, tudom! Nagyon nehéz megtalálni a módját, hogy fizikailag is megnyugodjunk, de ha eddig képes vagy eljutni, tényleg megnyugszol, és briliáns ötleteid lesznek. Húzd ki a fejed valahogy a mosógép forgódobjából, (nem akarom írni, hogy a moslékos vödörből) és minden a helyére kerül.

Ki éli az életedet a főnököddel vagy a pasiddal? Te vagy egy haverod? Ne keverd össze a bizonytalanságot azzal, hogy mesélsz a dolgaidról. Teljesen másként hat az egyik és másképp a másik. Ki vezeti a te életedet? A haverok vagy te?  Ki áll oda egy másik ember elé és mond igent vagy nemet? Te vagy egy barátod? Annyira igaz ide az, hogy egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ez pont erről szól. Minden döntést magunknak kell meghozni, de nem a környezetünk véleménye és befolyásolása alapján, hanem a saját megérzésünk és legjobb tudásunk alapján.

Micsoda álomvilágban élnénk, ha mindenki a maga dolgával, mindenki a maga kapcsolatával foglalkozna, nem pedig a másokéval. Biztosan azt is hallottad már többször, hogy mások dolgaiban de okosak tudunk lenni, azt hogy átlátjuk. A magunkéval meg nem tudunk mit kezdeni. Tehát, ha te magad képes leszel legalább egy kicsit eltávolodni a saját adott problémádtól, vagy megoldandó helyzetedtől, te fogod hozni a legjobb döntést, te fogod megtenni a legjobb lépést, és még sikeres is lesz. Tehát, a saját sikered ad majd erőt a következő feladatod megoldásához. Már magadban fogsz bízni, nem pedig a haverokban.

Közben pedig fejlődtél, erősödtél, tapasztaltál, és sokkal bátrabb lettél. Aztán pedig elmeséled másoknak a kínjaidat és a sikereidet is, de nem úgy, hogy receptet adsz nekik, dekára és deciliterre, hanem erőt és hitet, hogy valóban mindenki a saját maga szerencséjének kovácsa. És persze segíts magadon, Isten is megsegít! Ha más nem, isteni sugallattal, szeretetérzéssel, vagy valami apró csodával. :) 

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

Nem tudom mi….

Mindig azt hiszem, ha egy jó darabig nem írok, kijövök a gyakorlatból, és nem lesz olyan tiszta, érthető és világos, mint szokott. Attól tartok, hogy nem fogom megtalálni a kellő szavakat és elfelejtem, hogyan érzékeltessek dolgokat.  Általában konkrét témával és elképzelésekkel ülök le, de most nem. Most csak elindult a kezem egy új dokumentum megnyitására, és elkezdtem írni, a nem tudom mit.

Néhány hónapja még az volt a belső válasz, hogy most a megélés, tapasztalás időszakában vagyok, fura is lenne írni, majd amikor megjön a késztetés hozzá. Ám az utóbbi hetek, napok valahogy megint megforgattak a saját tengelyem körül. Voltak jó és rossz dolgok is, amiket átéltem, és most olyan mintha állnék egy nagy rét közepén, ahol egyetlen fa áll előttem és forog a világ! Egyelőre azt sem tudom eldönteni, hogy a világ forog nélkülem, vagy velem, de szédülök és émelygek. Mindenesetre szeretném visszakapni azt a nyugalmat magam körül, ami néhány napja még itt volt. Vagy túl nyugalmas volt az életem önmagamhoz képest, és itt volt az ideje egy kis tavaszi ébredésnek lelki értelemben?

A nyugalmat az ember maga teremti meg, és a káoszt is, de olykor előfordul, hogy az élettől kapunk hirtelen felbukkanó feladatokat és érthetetlen helyzeteket. Old meg, hülyegyerek! Lássuk, mit kezdesz vele! Mennyit tanultál az életről és magadról az utóbbi időben? Gyere, vizsgázz egy kicsit!

Jópofa, nem? Kár, hogy ez annyira nem vicces, amikor ott állsz a gondok előtt, tök egyedül. Hiába kérsz tanácsot bárkitől is, egyedül vagy benne a helyzetben, helyzetekben. Ez akkor igazán remek, amikor sorra jönnek a feladatok, és a végén már azt érzed, hogy megfulladsz! Egy feladattal megbirkózik az ember, ha egyébként jól van. A gond akkor kezdődik, amikor sorozatban kapod őket. Az egyik már nyomaszt, és jön a következő, meg a következő. Benne is vagy az ördögi körben, és csak ki szeretnél jönni belőle!

Mit szoktak ilyenkor az emberek csinálni? Van olyan, aki észre sem veszi, hogy változnak a dolgok körülötte? Van, aki csak megy és csinálja, ami elébe kerül, de nincs rá hatással lelki téren? Van, aki nem érzékeli az energiákat maga körül? Az ilyen embernek minden napja ugyanolyan? Ha van ilyen, lehet, hogy most egy kicsit irigylem.

Van olyan, amikor az adott problémával kapcsolatban ugyan jól tudod, hogy egyedül kell döntened vagy megoldanod, de mégis keresel hozzá segítséget? Nekem van ilyen! Nem akárkit, hanem átgondoltan mérlegelve kiválasztasz egy vagy két embert a környezetedben, akikkel megosztod a kínod. Az egyikről jól tudod, hogy tökéletesen meg fog érteni, és támogat. A másik viszont legyen olyan ember, aki kőkeményen, ám szeretettel átitatva és nagy figyelemmel tükröt fog eléd tartani. Lesz-e elég bátorságod belénézni és elviseled-e ha nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem feltesz neked jó pár kérdést, majd magadra hagy, hogy magadnak válaszolj. Kinyitogatja a kis páncélod ajtaját, hogy ne is legyen más választásod, mint szembenézni önmagaddal. Ám közben felnyitja a szemedet, felkapcsolja a reflektorokat a fejedben, hogy végül meglásd a fényt az alagút végén, de az úton mégis egyedül mentél végig. Tehát, minden tanulsága és értéke a tiéd.

Vagy marad a kiborulás? A hirtelen felindulásból elkövetett „emberölés” ? Melyik a jó lépés, ha kiborulsz azonnal, de megszabadulsz a kínzó és nyomasztó érzésektől, gondolatoktól, vagy az a jobb, ha képes vagy azonnal átlátni a helyzetet, hogy három lépés hátra, nyugalom, hidegvér és kérdezz, mielőtt rombolsz?! Ez tanulás vagy embertípus kérdése? Nálam isis. Mindig tudtam fejben, hogy mi lenne a helyes, de sajnos nem mindig tudtam betartani a hidegvért, és előfordult, hogy okoztam hülye helyzeteket. Nem gyakran, de amikor becsúszott, az csúnya volt.

Találd meg az egyensúlyt magadban, ha érzékeny és szélsőséges típus vagy. Találd meg a nyugalmat magadban akkor is, ha éppen felrobbanni készülsz, vagy fáj a lelked, nagyon fáj! Találd meg a bizalmat magadban, hogy képes vagy megoldani a kemény helyzetet, mert tudod, hogy sikerül, ha akarod, és meg is érdemled a sikert. Amikor elkezded érezni magadon, hogy csökkent az energiád, és nem vagy elég erős ahhoz, hogy megbirkózz egy helyzettel, akkor mit teszel? Hogyan nyugtatod le magad, hogy képes legyél leülni egy padra, egyedül akár órákig és feltenni magadnak néhány velős és nagyon mély kérdést? Majd meghallani rá a választ, és elfogadni, megemészteni akkor is, ha meglep a belső hangod. Kinek van ennyi türelme és ideje önmagához és a világgal szemben? Rohanunk, és mindent azonnal akarunk megoldani, de ez így nem megy! Nem fordítunk elég időt arra, hogy kicsit eltávolodjunk dolgoktól és kivegyünk belőle érzelmeket, majd objektíven nézzünk vissza rá, holott ez lenne a megoldás, mert máris egy másik képet kaptunk, amit megint elemezhetünk egy darabig J  

NoraS