Nem tudom mi….

Mindig azt hiszem, ha egy jó darabig nem írok, kijövök a gyakorlatból, és nem lesz olyan tiszta, érthető és világos, mint szokott. Attól tartok, hogy nem fogom megtalálni a kellő szavakat és elfelejtem, hogyan érzékeltessek dolgokat.  Általában konkrét témával és elképzelésekkel ülök le, de most nem. Most csak elindult a kezem egy új dokumentum megnyitására, és elkezdtem írni, a nem tudom mit.

Néhány hónapja még az volt a belső válasz, hogy most a megélés, tapasztalás időszakában vagyok, fura is lenne írni, majd amikor megjön a késztetés hozzá. Ám az utóbbi hetek, napok valahogy megint megforgattak a saját tengelyem körül. Voltak jó és rossz dolgok is, amiket átéltem, és most olyan mintha állnék egy nagy rét közepén, ahol egyetlen fa áll előttem és forog a világ! Egyelőre azt sem tudom eldönteni, hogy a világ forog nélkülem, vagy velem, de szédülök és émelygek. Mindenesetre szeretném visszakapni azt a nyugalmat magam körül, ami néhány napja még itt volt. Vagy túl nyugalmas volt az életem önmagamhoz képest, és itt volt az ideje egy kis tavaszi ébredésnek lelki értelemben?

A nyugalmat az ember maga teremti meg, és a káoszt is, de olykor előfordul, hogy az élettől kapunk hirtelen felbukkanó feladatokat és érthetetlen helyzeteket. Old meg, hülyegyerek! Lássuk, mit kezdesz vele! Mennyit tanultál az életről és magadról az utóbbi időben? Gyere, vizsgázz egy kicsit!

Jópofa, nem? Kár, hogy ez annyira nem vicces, amikor ott állsz a gondok előtt, tök egyedül. Hiába kérsz tanácsot bárkitől is, egyedül vagy benne a helyzetben, helyzetekben. Ez akkor igazán remek, amikor sorra jönnek a feladatok, és a végén már azt érzed, hogy megfulladsz! Egy feladattal megbirkózik az ember, ha egyébként jól van. A gond akkor kezdődik, amikor sorozatban kapod őket. Az egyik már nyomaszt, és jön a következő, meg a következő. Benne is vagy az ördögi körben, és csak ki szeretnél jönni belőle!

Mit szoktak ilyenkor az emberek csinálni? Van olyan, aki észre sem veszi, hogy változnak a dolgok körülötte? Van, aki csak megy és csinálja, ami elébe kerül, de nincs rá hatással lelki téren? Van, aki nem érzékeli az energiákat maga körül? Az ilyen embernek minden napja ugyanolyan? Ha van ilyen, lehet, hogy most egy kicsit irigylem.

Van olyan, amikor az adott problémával kapcsolatban ugyan jól tudod, hogy egyedül kell döntened vagy megoldanod, de mégis keresel hozzá segítséget? Nekem van ilyen! Nem akárkit, hanem átgondoltan mérlegelve kiválasztasz egy vagy két embert a környezetedben, akikkel megosztod a kínod. Az egyikről jól tudod, hogy tökéletesen meg fog érteni, és támogat. A másik viszont legyen olyan ember, aki kőkeményen, ám szeretettel átitatva és nagy figyelemmel tükröt fog eléd tartani. Lesz-e elég bátorságod belénézni és elviseled-e ha nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem feltesz neked jó pár kérdést, majd magadra hagy, hogy magadnak válaszolj. Kinyitogatja a kis páncélod ajtaját, hogy ne is legyen más választásod, mint szembenézni önmagaddal. Ám közben felnyitja a szemedet, felkapcsolja a reflektorokat a fejedben, hogy végül meglásd a fényt az alagút végén, de az úton mégis egyedül mentél végig. Tehát, minden tanulsága és értéke a tiéd.

Vagy marad a kiborulás? A hirtelen felindulásból elkövetett „emberölés” ? Melyik a jó lépés, ha kiborulsz azonnal, de megszabadulsz a kínzó és nyomasztó érzésektől, gondolatoktól, vagy az a jobb, ha képes vagy azonnal átlátni a helyzetet, hogy három lépés hátra, nyugalom, hidegvér és kérdezz, mielőtt rombolsz?! Ez tanulás vagy embertípus kérdése? Nálam isis. Mindig tudtam fejben, hogy mi lenne a helyes, de sajnos nem mindig tudtam betartani a hidegvért, és előfordult, hogy okoztam hülye helyzeteket. Nem gyakran, de amikor becsúszott, az csúnya volt.

Találd meg az egyensúlyt magadban, ha érzékeny és szélsőséges típus vagy. Találd meg a nyugalmat magadban akkor is, ha éppen felrobbanni készülsz, vagy fáj a lelked, nagyon fáj! Találd meg a bizalmat magadban, hogy képes vagy megoldani a kemény helyzetet, mert tudod, hogy sikerül, ha akarod, és meg is érdemled a sikert. Amikor elkezded érezni magadon, hogy csökkent az energiád, és nem vagy elég erős ahhoz, hogy megbirkózz egy helyzettel, akkor mit teszel? Hogyan nyugtatod le magad, hogy képes legyél leülni egy padra, egyedül akár órákig és feltenni magadnak néhány velős és nagyon mély kérdést? Majd meghallani rá a választ, és elfogadni, megemészteni akkor is, ha meglep a belső hangod. Kinek van ennyi türelme és ideje önmagához és a világgal szemben? Rohanunk, és mindent azonnal akarunk megoldani, de ez így nem megy! Nem fordítunk elég időt arra, hogy kicsit eltávolodjunk dolgoktól és kivegyünk belőle érzelmeket, majd objektíven nézzünk vissza rá, holott ez lenne a megoldás, mert máris egy másik képet kaptunk, amit megint elemezhetünk egy darabig J  

NoraS

Kineziológia

Korábban írtam már érintőlegesen a Kineziológiáról, de oly régen történt ez az élményem, hogy sokra nem is emlékszem belőle. Egy alkalommal voltam a kezelésen és azt tudom, hogy egy időre jól is lettem, de nem foglalkoztam vele mélyebben és hosszútávon. Meg, mint tudjuk, egy kezelés nem kezelés.

A napokban viszont ismét terítékre került a Kineziológia, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje újra beleásni magam ebbe a témába. Egyelőre vajmi kevés az információm, de leginkább a tapasztalatom, ám a beszélgetés közben szóba jött egy téma, amiről eddig még nem hallottam.

 

Dr. Angster Mária – Ikertörténetek című könyve. Sose gondoltam magamról, hogy én mindent tudok a lélekről és a születés előtti állapotokról és traumákról, de hogy lehet az, hogy én eddig nem hallottam arról, hogy a kilenc hónapomat anyukám pocakjában esetleg nem egyedül töltöttem. Vagyis egyedül, de csak egy idő után. Ugyanis a terhességek több mint 50%-a kettes vagy akár többes iker terhességnek indul, és csúnyán fogalmazva a legéletképesebb embrióból fejlődik gyerek, a másik vagy másik kettő, vagy még több, pedig eltűnik, meghal és felszívódhat a kifejlődő gyermekben, aki pedig akár élete végéig bűntudattal, rejtett betegséggel él együtt, anélkül, hogy erről fogalma lenne? Nem találja a helyét a világban, nem bízik meg az emberekben, állandó bizonyítási vágya van, több ember helyett dolgozik vagy eszik. Ciszták! Depresszió. Ismerős jelek? Nekem azok voltak, nagyon is. Sok mindent hallottam már, sok dolgot olvastam, láttam és persze én is átéltem vagy tapasztaltam, de ez a felvetés kiverte a biztosítékot. Ha ezeket három évvel ezelőtt hallom, kiröhögtem volna az illetőt, aki mesél erről. Ma viszont tátott szájjal hallgattam.

 

Hazajöttem, rávetettem magam a netre és azonnal találtam egy harminc perces videót az előbb említett írónővel a könyvről. Mire a filmnek vége lett, én megfordultam a tengelyem körül. Megint a régi kérdés jár a fejemben, tíz évvel ezelőtt az Agykontroll sarlatánság volt, ma meg azt tanulmányozzuk, hogy milyen traumák értek minket a fogantatás előtt, közben és a várandósság alatt? Te feltetted már magadnak a kérdést, hogy vajon milyen érzés volt számodra a kilenc hónap édesanyád pocakjában? Fura ez a kérdés ugye? Úgysem emlékszünk rá. Pedig de! Ott van az az élmény bennünk, csak el van nyomva jó mélyen a tudat leghátsó bugyrában. De azért, mert mi nem tudunk ezekről a dolgokról attól még léteznek, és hatnak ránk nap, mint nap.

Én vallom, hogy azért (is) születünk, hogy megismerjük magunkat, és nem csak ebben az életünkben megélt és tapasztalt, megtanult dolgaink miatt, hanem a korábbi életeinkből hozott sok, sok szemét aljára is láthatunk. De azért senki ne rohanjon most rögtön hipnotizőrhöz vagy Kineziológushoz vagy Hellinger terápiára, mert ez egy folyamat.

 

Nem lehet egy szemétdombot egyszerre csak szétrobbantani, hogy gyorsan rendet is lehessen tenni, és egy töltött káposzta is csak akkor lesz jó, ha követjük a receptet és lépésről lépésre haladunk a főzésben. Szerintem minden ember máshol kezd el érdeklődni önmaga iránt. Van, aki tízévesen, van, aki nyolcvan évesen. Van, aki sokat olvas és belefut okos dolgokba és elindítja egy gondolkodás és érdeklődés felé. Van, aki átél egy betegséget, és ennek kapcsán változtat az életén és a gondolkodásán. Pl. megtalálja a betegségének forrását, és miután ez megtörtént, elkezdődik a gyógyulás. És mint tudjuk ez sem kétperces folyamat, hanem hónapok vagy akár évek. Ne várjuk meg, hogy a lelki gyötrelmeink fizikai testet öltsenek és betegséget produkáljanak. Nem éri meg!

 Sajnálom a gyerekeimtől az időt, magamtól a pénzt, hogy rendbe legyen a lelkem és a gondolkodásom? Rossz kifogás! Ugyanis, ha én nem vagyok rendben, akkor mit adok a környezetemnek? Egy állandóan rosszkedvű, levert, feszült, idegbeteg roncsot, vagy a dolgok végére járok, és összerakom magam majdnem tökéletesre, mert ha ebből adok másoknak, az csak jól sülhet el. Nekem nem mindegy, hogy jó vagy rossz energia áramlik belőlem. Ugyanis azt fogom visszakapni, amit adok. Logikus, nem?

 És akkor nézzük, hogy mi is a Kineziológia?

„A kineziológia pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó készség-, képesség-, és személyiségfejlesztő, prevenciós jellegű holisztikus módszer (vagyis megelőző, a test-lélek-szellem egységét figyelembevevő módszer). Hatékonyan befolyásolja a test energiaáramlását, az érzelmi stresszek feloldásával energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, s aktivizálja annak öngyógyító mechanizmusát. A kineziológia megalkotója az 1960-as években dr. George Goodheart, foglalkozását tekintve csontkovács volt. Miután feltűnt számára, hogy páciensei a kezelés után ugyanazzal a problémával jelentkeznek nála kidolgozta azt a módszert, amellyel az okot kezdte el keresni a panasz megszüntetésére.

Módszerének lényege, hogy feltárja azt az életeseményt, ahonnan a probléma ered. Ehhez kidolgozta az izomtesztelést, amely biztos és egyértelmű válaszokat ad a gyógyító számára. Az ő koncepcióját felhasználva dr. John Tie az 1970-es években összeállította a Touch for Health (Gyógyító érintés) rendszerét. Azóta a kineziológiának számos különböző, speciális ága fejlődött ki.”

Ahogy korábban írtam az emberek közel fele élhetett át olyan élményt a várandósság alatt, hogy veszteség érte. Viszont ott van az emberek másik fele, akiknek meg biztosan valami más sejtszintű problémája van. Lassan kiderül, hogy születés előtti traumája mindenkinek van?! Eleve úgy születünk, hogy fáj a lelkünk?  Ha pedig ez így van, akkor tegyük rendbe! Sose késő.  Erre lehet tökéletes gyógyír a Kineziológia. Leírhatatlan élmény az, amikor az ember a lelke mélyéről jövő érzéssel megkönnyebbül egy nyomasztó dologtól. Olyan energiák szabadulnak fel, amelyek létezéséről sejtésünk sincs, és ha egy folyamat elindult, akkor követi a következő és a következő lépcső és lehetőség. Határ pedig a csillagos ég! Egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy jól érzi magát a bőrében, és nincsenek nyomasztó és mérgező gondolatai, hanem mosolyog szinte egész nap.

Az említett videó itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=xDYi1RY_kFE

A Kineziológia iránt pedig itt tudsz érdeklődni:

http://szilvimassage.hu/

http://szilvikineziologia.hu/F%C5%91oldal

NoraS