Amikor néhány nappal ezelőtt megírtam a második cikkemet a koronavírussal kapcsolatban, úgy döntöttem, hogy mostantól csak akkor szólalok meg ebben a témában, ha nagyon lesz mondandóm vagy kérdésem, és csak akkor írok, ha olyan szögből tudok rálátni, ami még új vagy legalábbis nem lerágott csont. Nem szeretném mások szavait elemezni, vannak nekem sajátjaim.
Ami most eszembe jutott…
Az én eszem és lelkivilágom a logikus dolgokra van berendezkedve, és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Szándékosan szűrőm, hogy milyen cikket vagy videót nézek meg a koronavírussal kapcsolatban, mert sokkolódni nem szeretnék, félelemben élni meg pláne. Olyan írásokat olvasok, amelyek segítenek ezt a helyzetet megérteni, átlátni, jobb kedvre deríteni, hitet és nyugalmat adni, mert ebben a hozzáállásban hiszek.
Ám, vannak dolgok, amiket nem értek...
Ha Magyarországon nagyjából két hete, aki csak teheti, önszántából betartja, hogy csak akkor lép utcára, boltba, közösségbe, amikor nagyon muszáj, amikor a megbetegedések száma, már, ha ezek a számok valóban valósak, a többi országhoz képest alacsony, akkor egészen jól állunk. Nem értem, hogy mi alapján mondja azt olyan ember, akinek ez nem is a szakterülete, hogy a vírus tetőzése júliusra várható?!?
Ha időben kapcsolt és lépett honfitársaink nagy része, akkor honnan tudja azt előre valaki, hogy 500 db lelegeztetőgépre lesz szükség, sacc/kb egy hónap múlva?!
Ha az emberek nagy része úgy két hete otthon dekkol, most kaptunk egy részleges kijárási korlátozást, még két hétre, akkor hogyan lehet nagyjából másfél hónap múlva olyan tömeges megbetegedés hazánkban, hogy összeomolhat az egészségügy? Ebben csak én nem látom a logikát és az arányosságot? Ha nem találkozunk már két hete szinte senkivel, és most még két hétig hivatalosan is így kell lennie, akkor annak hatásosnak kell lennie, nemde-bár? Különben mi értelme lenne az egésznek??
Azt a részét értem, hogy a magyar egészségügy és kormányunk vezetői számára a koronavírus egy teljesen új és idegen terület. Nem voltunk még ilyen helyzetben. Azt is értem, hogy hatalmas káosz lehet az egészségügyi intézményekben, és mindenhol, aminek köze van az egészségügyhöz. De miért kell riogatni? Miért kell félelemben tartani egy országot? Ha megfigyeled, azok az emberek, akik munkájukat tekintve ismertek, azt se tudják hogyan segítsenek nekünk átvészelni, jobb hangulatot teremteni, lélekben vagy akár fizikailag is segítenek, tanítják a gyerekeket az internet segítségével. Akkor az országvezetés miért néz minket hülyének? Miért nem kapunk teljes információhalmazokat? Miért megy a ködösítés, sötétben tapogatózás, pánikkeltés?
Milliónyi bejegyzés és megjegyzés került a Facebookra, hogy az öregek kint vannak az utcán, és nem is érdekli őket ez a vészhelyzet. Állításuk szerint, az országot ők építették, tehát azt csinálnak most, amit akarnak. Aki valóban építette ezt az országot, 40, 50 vagy még több évvel ezelőtt, az most vigyázna rá, mint a szeme fényére.
Ne ezt a részét vedd észre! Hanem azt, hogy sehol sem volt még hivatalos korlátozás az utcán vagy üzletekben való őgyelgésre, amikor már alig voltak autók az utcákon. Amikor két hete úgy nézünk ki, mintha ciánoztak volna. Azt miért nem veszitek észre, hogy kihaltak lettek az utcák, és csend van?! Csak a madarak csiripelését hallod, és néha egy-egy autó hangját.
Azt miért nem mondja senki, hogy dicséret illeti a magyar nemeztet és minden egyes lakóját? Mi nagyon hamar megértettük, hogy mi történik Olaszországban és Spanyolországban. Mi ezt nem akarjuk megélni és átélni. Nem megijedtünk, hanem átláttuk, megértettük, felfogtuk! Hatalmas dicséret illeti minden egyes honfitársunkat, hogy vigyázunk magunkra, és egymásra. Hetek óta nem puszilkodtunk, nem öleljük meg egymást. Már elvonási tüneteink vannak, de tudjuk, hogy mi a tét és mi a cél! Az, hogy minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal, fegyelmezetten, de szeretetben és pozitív hozzáállással kivárjuk azt a pillanatot, amikor először mehetünk le a Balaton partra kutyát sétáltatni. Azt a percet várjuk, amikor újra kiülhetünk egy kávézó teraszára. Azt a percet várjuk, amikor újra dolgozhatunk. Azt a percet várjuk, amikor a gyerekek újra mehetnek oviba és iskolába. Azt a percet várjuk, amikor eseményeken vehetünk részt. Azt a percet várjuk, amikor kezet foghatunk a barátokkal, haverokkal. Azt a percet várjuk, amikor újra megölhetjük egymást és annyi puszit adhatunk, amennyi a Földön sincs!
Hasonlóan gondolkodunk? Akkor köszönöm, hogy megosztod az írásomat másokkal is! :)
NoraSmith
Korábbi írásaim a témában:
Miért nem veszitek észre? Ami a koronavírus mögött van
Adott egy helyzet- Koronavírus
Nézz be hozzám a Facebook-on is: https://www.facebook.com/norapictures/
Szeretsz olvasni? Akkor várlak a weboldalamon: https://hogyanlettemnora.com
