A saját kuckó

Kuckó, fizikai és átvitt értelemeben egyaránt. Kuckó, ami egyet jelent az otthonnal, csak még meghittebb, még hangulatosabb, még biztonságosabb, sokkal több a szeretet, a napfény, a megértés, az őszinte beszélgetés akkor is, ha sírás lesz a vége, és akkor is ha nevetünk.

A kuckó átvitt, vagy lelki értelemben a szívünkben, az elképzeléseinkben és lelkivilágunkban él. Sokkal színesebb és gazdagabb, mint a valóság. De ezek a szívünkben és lelki szemeink előtt megjelenő képkockák annyira erősek és élénkek, hogy képesek a valóságban is létrehozni a legotthonosabb kuckót.

Amikor a belső mozimon látom a kuckómat, bárhol lehetek, bármit csinálhatok, ha úgy érzem, hogy biztonságra vágyom, képzeletben máris ott tudok lenni. Vissza tudok húzódni a világ forgataga elől, akár csak két percre is. Még a szemeimet sem kell becsuknom ahhoz, hogy lássam a képeket a kertemről, az ott nyíló illatozó virágokról, a kutyáimról, akik egymást kergetve élvezik a szabadságot és a jó időt. Képzeletben hallom a madarak csicsergését, a kertben lévő tavacska vízesésének csobogását, a szellőt a bőrömön. A lelki kuckóban csak olyan személyek lehetnek, akiket nagyon szeretek. Ide idegen sosem léphetne be.

A lelki kuckó védelmet nyújt, biztonságos, meleg, napfényes, boldog, jó szándékú, önzetlen, támogató, segítőkész, bölcs, és végtelen szeretet lakozik itt.

A valóságos kuckó, amit lakásnak, vagy háznak hívunk, már valamivel nyilvánosabb. Ha a postás csenget, kénytelen vagy ajtót nyitni, hogy átvedd a leveledet. Amikor a szomszéd főzés közben jön rá, hogy elfogyott a liszt, hozzád csenget be, és te adsz neki lisztet. De erre az ajtóra nem írhatod ki, hogy kérem ne zavarjanak! Ehhez el kell menned egy szállodába, ott kiteheted az ajtóra, hogy kérem, ne zavarjanak!

A fizikai otthont nem tudod elzárni a külvilágtól, már ha egyáltalán szeretnéd. Sok olyan ember van, aki imádja, amikor átjáró ház van nála, és az a furcsa, ha csend van. Ám egyre többen vagyunk, akik a napi hajtás és munka után hazaérve a kuckójukba, nyugalmat, békét, csendet, feltöltődést, finom vacsorát, forró fürdőt, egy jó könyvet vagy filmet szeretnének. Kiülni a kertbe esténként egy pohár borral, és csak nézni a csillagokat.

Vannak olyan emberek, akik számára a fizikai kuckó intimitása pont annyira fontos, mint a lelki kuckójuké. Miért kellene mindenkinek tudnia, hogy hol lakom, hova vonulok vissza, amikor pihenek, amikor főzök, írok, vagy kertészkedem. Nem leszek zárkózott ember attól, hogy időnként egy étteremben vagy kávézóban találkozom az ismerősökkel. Külföldön ez teljesen normális. Csak nagyon ritkán mennek egymás otthonába vendégségbe az emberek. Külföldön sokkal jobban tiszteletben tartják egymás magánszféráját.

Az otthonomat féltem és védem, hogy rossz energiák ne léphessenek be. Vigyázok arra, hogy a szeretetteljes légkör és energia mindig meglegyen. Tisztán tartom, karbantartom, szépítgetem, gyertyát gyújtok, vagy füstölőt és főzés közben megihatok egy pohár bort. Kényelmes ágyban hajtom álomra a fejemet és mosolyogva ébredek reggel. Tele vagyok friss energiával és alig várom, hogy a nap folyamán csupa eredményes dolgot tehessek, hogy este, amikor újra hazaérek a kuckómba, a nyugalom, biztonság és feltöltődés várjon újra és újra, minden egyes nap. 

NoraSm 

Tetszett a bejegyzés? Akkor köszönöm, ha megosztod! :) 

Nézz be hozzám a facebookon is: 

https://www.facebook.com/norapictures/

Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem ...

Ezt írja Petőfi Sándor, én pedig elkövetek mindent, hogy tudjak azonosulni az ő gondolatival, mert én sajnos nem szeretem az őszt, ahogy a telet sem.

A tavaszt és a nyarat szeretem, és már július közepén kezdek megfeszülni, hogy rövidülnek a nappalok, hamarosan jönnek a hulló falevelek, a hideg nappalok és még hidegebb éjszakák. A korai sötétedéstől kiborulok, alig látok ki az autóm szélvédőjén, mert nap már sokkal alacsonyabb szögben süt, és elvakít folyamatosan. Napokig esik az eső, és úgy kell megerőszakolnom magam, hogy kivigyem a kutyát sétálni.

Még ki sem pihentük a nyarat, máris minden üzletben a karácsonyi dalok szólnak, amitől eret tudnánk vágni, és inkább keresünk valami jó zenét a fejünkben, hogy ne halljuk a last Christmas-t. Minden polcról folynak lefelé a csoki mikulások, szaloncukrok, bonbonok, szörnyű!!

Nem ülhetsz ki egy padra este 7 körül, mert odafagy a segged. Délután négy körül már elindulni sincs kedved sehova, mert este van, és ez rád van kényszerítve. Sötét van, maradj otthon és ne csinálj semmit. A korai sötétedés és a hideg idő arra kényszerít, hogy ne csinálj semmi egyebet a kötelező dolgokon kívül.

Értem a természet körforgását, azt is értem, hogy fölösleges olyan dolgokra ráfeszülni, amin változtatni nem lehet. Csak az én kedvemért ( tudom, hogy nem vagyok egyedül az érzéssel) nem lehet télen verőfényes napsütés, este hétkor. Vagy költözzek el olyan helyre, ahol egész évben meleg van. Szeretek itt élni, úgyhogy maradnék. Igyekszem megtanulni alkalmazkodni.

Olvastam egyszer egy újságban, hogy a négy évszak összefüggésben van az emberek életkorszakaival. A kicsi gyerekek és a fiatalok a tavaszt és a nyarat szeretik, az őszt és telet nem. A középkorú emberek az őszt szeretik, és az idős emberek pedig a telet. Tök logikus. Sok tudományos felmérés ehhez nem is kell. Hogyan szeretné a negyven fokos nyarat egy közel hetvenéves ember? Mondjuk egy kisgyerek szeretheti a telet, hiszen lehet szánkózni, a meleg szobából nézni ahogy esnek a hópelyhek. Én inkább azt mondom, hogy nem vagyunk egyformák, és mivel van négy darab évszakunk, talán elegendő arra, hogy mindenki eldöntse melyik az ő kedvence.

De akkor maradjunk az ősznél

A tavalyi volt az első, amikor azt mondtam, hogy gyönyörű őszünk van! Magam is meglepődtem ezen kijelentésemen, de így volt. Ettől még nem szeretem, de ami szép, az szép. Kellemes napos idő volt sokáig. Lehetett sok programot csinálni a szabadban, vagy egy jót kirándulni. A rövidebb nappalokat is jobban elviseljük, ha napnyugtáig valóban süt a nap. És az idei ősz is ilyen. Lassan vége a novembernek, és igazán hideg idő még nem volt. Nem kellett kapargatni a jeget reggel és este az autó szélvédőjéről. Nem anyázunk vezetés közben a csúszós úton, mert balfasz az előttünk haladó autós. Szép időnk van. És mintha végre lenne átmenet a nyár és a tél között.

Így pedig könnyebb észrevenni az ősz szépségeit. Fotósként be kell valljam, hogy a természet ilyenkor a legszínesebb, legérdekesebb, és ilyenkor lehet a legszebb természeti fotókat lőni. A párás vízcseppek egy sárguló falevélen, egy park, ahol nem látszik a fű, mert elfedik a színes falevelek. falevelek borítják. az új bor kóstolása finom ételekkel, nagy beszélgetések, és közben ropog a tűz a kandallóban. Egy bögre forró csoki tejszínhabbal a tetején, hogy megkezdjük a karácsonyi hízást, és egy jó könyv a kényelmes fotelban kuporogva.

Van olyan barátom, férfi, aki feldíszíti az egész lakást őszi és karácsonyi dekorációval, illatgyertyákat gyújt és filmeket néz. Ő imád munka után bekucorodni a hangulatos nappalijának kanapéjára és már a lépcsőházban érezni az illatgyertya illatát. Sose gondolnám, hogy ez nem férfias, de igenis az!

Tudom, hogy szükségünk van a pihenésre. Tudom, hogy a természet nagyon okosan tartja egyensúlyban a dolgokat. Tiszteletben is tartom. Tavasszal elvetjük a magokat, nyáron gondozzuk, gyomláljuk, metsszük, locsoljuk a növényeinket, és imádkozunk, hogy jó termésünk legyen. Ősszel betakarítunk. Ki mint vet, úgy arat. Télen pedig élvezzük a betakarításunk gyümölcsit. Tele a padlás dióval, a pincében ott a sok krumpli, hagyma, alma. A füstölőn pedig már lógnak a kolbászok és a sonkák. Télen bőség van, Illetve kihúzzuk a tavaszig. Aztán indul a körforgás újra.

A dobozokban pedig pihennek és kicsit porosodnak az őszi és téli dekorációk, díszek. Arra várnak, hogy újra megpihenjünk, és végiggondoljuk, hogy mennyi sok hasznos és csodálatos dolgot tettünk egész évben. Mennyit tanultunk, fejlődtünk, változtunk, erősödtünk és lettünk gazdagabbak sok sok élménnyel és tapasztalattal.

Szeretünk téged ősz, mert megmutatod az idő múlását, azt, hogy egyszer mindennek vége lesz. De a vég után mindig jön az új kezdet.

Nyugodalmas, meghitt pihenést kívánok mindenkinek!

NoraSm

Nézz be hozzám a facebook-on is: 

https://www.facebook.com/norapictures/

Adományozás, amitől szárnyal a szívünk

Te adományoztál már valaha bárkinek is? Aluljáróban a hajléktalan bácsinak, állatmenhelynek, rászoruló családnak, kórháznak, iskolának óvodának, beteg kisgyereknek vagy felnőttnek?

Szántál már öt forintot bárkire is a pénzedből, olyan embernek, akit nem is ismersz? Szedted már össze otthon az olyan holmijaidat amire neked nincs szükséged, de jó állapotban van és mások a hasznát vehetik még? Elvitted valaha a kinőtt ruháidat a Vöröskereszthez, hogy ők célirányosan eljuttassák oda, ahol szükség van rá? Támogattál anyagilag vagy a szabadidőddel, munkáddal olyan egyesületet, akiknek szüksége van rád? Adtál már vért? Adtad már oda a fölösleges bútoraidat olyan embereknek, akinek leégett a háza és nem maradt semmije? Tudsz úgy adni bárkinek is, hogy nem vársz érte cserébe semmit? Tudsz úgy adni bármikor bármit, hogy nem azon agyalsz közben, neked ebből mi előnyöd származhat?

Sok évvel ezelőtt egy kicsi faluban éltem. Karácsony előtt egy hónappal nekiálltam nagytakarítást végezni a házban. Meglepődtem, hogy mennyi olyan játékom, ruhám, könyvem és egyéb használati tárgyam van, ami csak foglalja a helyet. Azonnal az jutott eszembe, hogy ennek biztosan örülne olyan kisgyerek, akinek nem tudnak megvenni a szülei minden játékot. Felkerestem az önkormányzatot, és megkérdeztem, hogy a faluban van-e olyan család, akiknek segíthetnék? És volt. Egy anyuka, aki egyedül nevelte két gyermekét. Hazasiettem, összepakoltam mindent, betettem az autómba és elvittem az önkormányzathoz. A hivatalos eljárás szerint a család nem tudhatja, hogy ki az adományozó. A hivatal betette a dobozokat a falu kis furgonjába és elvitte a családhoz.

Nem láthattam az örömöt, nem tudom, hogy kinek segíthettem, de ez nem is számított. Olyan boldog volt a lelkem, amikor elmesélték az önkormányzat dolgozói, hogy a gyerekek ugráltak örömükben, és végre volt ajándék a karácsonyfa alatt, és hónapokig úsztam ebben a mámorban. 

Jártál már porig égett házban? Érezted a füst és korom szagát? Láttad, hogy csurom vizes minden megmaradt holmi az oltástól? Láttad már testközelből hogyan omlik össze valakinek az élete? El tudod képzelni milyen érzés egy apának, hogy a fia jogosítványára összegyűjtött pénz elég? Én igen! Meg azt is láttam, ahogy egy település egy emberként segít felépíteni a házat. Az egyik cég a tetőt vállalta el, a másik a burkolást, a pénzadományokból pedig szép lassan újraépül egy élet. És a házikó ma már szebb és biztonságosabb, mint előtte volt. A szeretet nem ismer lehetetlent!

Ha az utcán sétálok és kéregető embereket látok, tény, hogy nem adok minden esetben, hogy lehessen költeni a kocsmában piára, de időnként kinyitom a pénztárcámat, belemarkolok az apróba, és nem agyalok azon, hogy 3 vagy 4 felest tud megvenni rajta. Neki ez a boldogsága, akkor igyon.

Az egyik kisállat boltban ki vannak helyezve boxok, ahol folyamatosan gyűjtik a vásárlók adományait. Gyakran vásárolok egy nasival többet vagy száraz eledelt és fizetés után örömmel teszem a gyűjtő boxba. Gondoltban küldök szeretetet és simogatást azoknak a menhelyen élő állatoknak, akiket nem ismerek, soha nem láttam és nem is fogok! Mindig is vállaltam, hogy menhelyre nem vagyok képes betenni a lábamat! Az én lelkem nem tudná elviselni azt a látványt. Nem vagyok képes azonosulni a helyzetükkel, mert hazavinném az összeset! Tudom, hogy ez struccpolitika, de a távolból segíthetem az életben maradásukat, és bízom benne, hogy mihamarabb szerető, gondos gazdihoz kerülnek.

Amikor azt hallom a TV-ben, hogy elöntötte az árvíz az ország bizonyos részeit és egy telefonhívással hozzájárulhatok az újjáépítéshez, azonnal nyúlok a telefonom után, mert nekem háromszáz forint nem jelent gondot, mások számára viszont hatalmas segítség lehet.

Amikor van egy kisgyerek, aki beteg, és a gyógykezelésére nagyon sok pénzre van szükség, akkor a tesóm kivesz a zsebéből ötezer forintot és beteszi a gyűjtő urnába. És amikor néhány nappal később összegyűlik a szükséges pénzösszeg, akkor legszívesebben bontanék egy üveg pezsgőt!

Az az érzés, hogy adhatok, mert nekem van rá lehetőségem, hozzátehettem, a részese lehetek a sikernek, örömnek, gyógyulásnak, kicsi mámornak, az szavakkal leírhatatlan.

Amikor a barátaim azt mesélik, hogy összeszedték a gyerekük kinőtt, de jó állapotú ruháit, játékait, plüss figuráit és odaadhatták olyan családoknak, akik hiányt szenvednek, hetekig repkednek, és arra ösztönzi őket, hogy máskor is segítsenek.

Azon gondolkozom, azért vannak a sorscsapások, az árvizek, a leégett házak, a betegségek, hogy egy képzeletbeli kalap alá gyűljünk mindannyian, és ismerősen vagy ismeretlenül egy csapatba tartozzunk? Azért érezzük azt az utóbbi években, hogy több a rossz körülöttünk mint a jó, hogy közeledjünk egymás felé, ne pedig távolodjunk? Megnyíljanak a szívek és tegyünk egymásért? Közelebb kerüljünk egymáshoz és egymás lelkéhez?

Mi, akik segíteni tudunk bárhogyan is, nem attól félünk, hogy olyan helyzetbe kerülünk, mint akiknek segítünk, hanem mérhetetlen jó érzéssel tölt el minket, hogy van lehetőségünk megtenni. Nem kerül semmibe. Nekünk egy apróság, másoknak viszont hatalmas dolog. És ez a másokban keltett boldogság jön át a mi lelkünkbe.

Nem arra születtünk, hogy önzőek és szívtelenek legyünk. Nem azért születtünk, hogy bezárkózzunk az általunk kreált várba, és tudomást se vegyünk az olyan emberekről, állatokról, helyzetekről, melyek minket egyáltalán nem érintenek. Arra születtünk, hogy adjunk! Arra születtünk, hogy mások arcára mosolyt csaljunk, vagy örömkönnyeket. Arra születtünk, hogy összefogjunk akkor is ha minden rendben van, de legerősebben akkor, amikor a szükség úgy hozza.

Adj! Adj magadból! Add magadat, és szebb lesz a világunk!

NoraSm 

Nézz be hozzám a Facebook-on is:

 https://www.facebook.com/norapictures/

Tényleg??

Tényleg mindenki azt hiszi, hogy egy adott Facebook profil tartalma minden esetben a valóságot takarja? Tényleg elhiszi mindenki azt, amit az orra alá dugnak? Sosem gondolkozik el senki, hogy mi lehet a színfalak mögött? 

Ha az a titulus van kipakolva, hogy semmi, akkor biztos, hogy nincs is senkije? Ha az a titulus, hogy kapcsolatban, tényleg abban van? Ha azt látod, hogy házas, biztos, hogy az?  És, ha mégsem az a valóság, ami a kirakatban van, akkor mi van? 

A  magán dolgaimat nem pakolom ki az ismeretlenek elé, és ezzel nem vagyok egyedül. Annyira zárom le a profilomat idegenek előtt, amennyire csak lehet, és ennek ellenére.... 

Hogy veszi a bátorságot bárki is, hogy egy idegen nővel vagy férfivel, mindenféle bemutatkozás és köszönés nélkül, full ismeretlenül csajozni vagy pasizni akarjon? 

Miért gondolja azt egy idegen, hogy azért, mert nincs tele a profilom, és másoké sem, közös képekkel egy pasival, férfiak esetében egy nővel, akkor az egyedülálló? Egyedülálló és támadható. Az egy dolog, hogy azt hiszi, egyedül él a profil tulajdonosa, de még csak azt sem méri fel a zaklató, hogy akarnak-e vele egyáltalán beszélgetni, pláne ismerkedni. 

Tényleg nem csak én kapok olyan kéretlen, pofátlan leveleket pasiktól, hogy lassan a falat rugdosom az értetlenségtől!  Ezzel a helyzettel nagyon nem vagyok egyedül. Egyre többen meséltek hasonló dolgokról. Tényleg ennyi ember van körülöttem, akik hozzám hasonlóan szenvedik el, lassan heti rendszerességgel az idiótákat? IGEN! 

Milyen lelkülete van annak, aki ismeretlenül, pofátlanul magára akarja erőltetni a szerencsétlen áldozatot? 

Ilyet csak pasi csinál, mert egy férfinak ez eszébe sem jutna! Egy férfi tudja hogyan közeledjen egy számára teljesen ismeretlen nő felé. Csak a pasi agy van addig kalibrálva, hogy meglátott a facebookon egy női profilt, egész pofás a fotó is, talán még mosolyog is a nő, és azonnal támad! Nem is érdekli, hogy a nő akar-e tőle valamit! Fel sem merül benne ez az opció, csak megy az "okos" feje után.  Faragatlanul bepróbálkozik, hazudozik, hogy már valahol találkoztak, és ismerkedni akar!! Nem szeretne, hanem AKAR! "Bejössz nekem, mint nő!" 

Gyökér! Láttál egy fotót és beindult az agyad? Azt sem tudod, hogy ki az a nő, de bejön, mint nő? Viccelsz?? 

A nő nyilván azonnal rövidre is zárja a kezdeményezést. És ilyenkor jön a gusztustalan része. Vagy hülye picsa leszel azonnal, vagy elkezd éjjel írogatni, és addig nem hagy békén, míg nem tiltod. 

Mire számítanak ezek az emberek úgy mégis? Arra, hogy előbb utóbb valaki csak horogra akad? Ez egy roppant kényelmes módja  a vadászatnak? Ebben milyen emberi értékek vannak? 

A facebook nem társkereső platform, hanem facebook. Majd ha ismerkedni akarok, akkor regisztrálom magam valamelyik erre specializálódott weboldalra, de ez a veszély nem fenyeget! 

Az alapvető tisztelet és őszinte érdeklődés, odafigyelés kezd kiveszni az emberekből, vagy nem is volt. Kétségbeesésükben kapálóznak és lövöldöznek mindenre, ami mozog, csak, hogy kitehessék a facebookra: kapcsolatban. 

Azok pedig, akik boldogok a világtól elzárt magánéletükben, pont tesznek arra, hogy  ami a titulusuk, mi látszik kifelé, és erről ki mit gondol. 

Tartsuk tiszteletben egymás életét, és magánéletét!

 Az ismerkedésnek pedig vannak szabályai: 

Illedelmes köszönés

Bemutatkozás

Majd őszinte és valóban érdeklődő kérdések, és figyelem.

Sokat segít, ha feltérképezed, hogy a másik fél is szeretne-e ismerkedni!? 

Senki sem szereti, amikor ismeretlenek "beköszönnek" és kellemetlen helyzetbe hozzák a saját otthonában. Remélem mindenki érti a hasonlatot. 

Ha ismerkedni akarsz, van erre rengeteg lehetőség, ott pont erre várnak! 

NoraSm

Nézz be hozzám a facebook-on: https://www.facebook.com/norapictures/

Te nem akarsz gyereket vagy nem lehet?

Mert csak ez a két opció létezik, ugye?

Beszélnék egy kicsit egy olyan opcióról, ami a fenti kettőnél sokkal gyakoribb, és fontosabb is! 

A „rögtönítélő bizottság” minden kérdés nélkül elkaszál olyan embereket, nőket és férfiakat, akiket nem is ismer, semmit sem tud róluk. Maximum annyit, hogy az illető nő vagy férfi látszatra elmúlt 35 éves és nem vonszol maga után 2,3 gyereket az utcán ingerülten. Ha ez nincs meg, akkor máris jön az ítélet! Nem akar!! vagy nem lehet neki!

Nem akar: Önző, gyerekes, fél a felelősségtől, törtető, karrierista, és még sorolhatnám.

Nem lehet neki: Szegééény! Biztos jó szar  érzés lehet!

De kérdezni, őszintén érdeklődve kérdezni nem szokott, senki! Az nem ciki és azzal úgy érzi, nem sérti meg a gyerek nélkülit, ha rásüti, azaz eldönti, hogy nem akar, vagy nem lehet. Azt gondolja, hogy kérdezni nem illik! Kérdezni nem illik olyat, hogy neked miért nincs még gyereked? Holott ez lenne a legemberibb kérdés. Azért, mert akkor a gyerek nélküli felnőttnek lenne lehetősége válaszolni erre a kérdésre. Már ha akar.

Meglepődnél, hogy hányan mondanák azt, tudod, nem mindenkinek az élete alakul úgy, hogy huszonévesen megismerjen egy olyan nőt, vagy férfit, akivel szeretné megosztani az életét hosszútávon. Nem mindenkinek az élete alakul úgy, hogy huszonöt évesen egy zseniálisan jól működő kapcsolatba vagy házasságba gyerkőc érkezzen.

Nem akarok belemenni abba, hogy vannak nők, akiknek full mindegy, hogy kitől, csak valakitől legyen már egy vagy több gyerekük. Ne kelljen dolgozni járni, lehessen hisztizni és követelni mindent, szóval, ezt most hagyjuk!

Arról beszéljük, akiknek fontos az, hogy valóban a legideálisabb, leghumorosabb, legokosabb legvonzóbb (kívül, belül) társat szeretnék megtalálni. Abba se akarok belemenni, hogy nincs tökéletes társ, érd be azzal, amit dobott a gép! Sokan vagyunk, akik nem csak hiszünk abban, hogy létezik a másik felünk, hanem azt is tudjuk, hogy egyszer találkozni is fogunk vele. Mert így lesz, és így van!

Vannak olyan emberek, nők és férfiak, akik türelemmel kivárják a társukat. 

Igen, ezek az emberek azt is vállalják, hogy nem húszévesen ülnek a gyerekkel a homokozóban, hanem lehet, hogy bőven negyven év fölött. Ezek az emberek tisztában vannak azzal, hogy nekik nem lesz aranylakodalmuk, az ő gyerekeiket cikizni fogják az iskolában, hogy de öreg anyád van! Ezek az emberek tudják, hogy jóval kevesebb időt fognak kapcsolatban, házasságban, anyaként, apaként, és főleg nagyszülőként eltölteni. De ezek az emberek azt is tudják, hogy ez a rövidebb idő sokkal szebb, boldogabb, élménydúsabb, biztonságosabb, eredményesebb, szeretettel telibb és maradandóbb lesz, mintha pl. huszonöt évesen férjhez mentek volna ahhoz a palihoz, akivel akkor éltek, csak azért, mert a társadalom nyomása iszonyúan erős! Elmúltál már harminc éves, öreg vagy, szüljél! Ezt a mondatot én nagyon sokszor hallottam, amikor harminc éves voltam. És nem azt váltotta ki belőlem, hogy irány a szülőszoba, hanem azt, hogy meneküljek a kapcsolatból! Menekültem is.

Azok az emberek, akik hiszik és tudják, hogy egy szép nap találkozni fognak az igazi társukkal, nem ítélik el azokat, akik fiatalon házasodtak és vállaltak gyereket. Azokat sem ítélik el, akik negyven éves korukra már a harmadik házasságukban élnek, több gyerekkel, hiszen ők legalább megpróbálták…. Ezt mondjuk én spec kiröhögöm, mert valamit ugyebár mondani kell. Inkább vállalná fel, hogy basszus, én sem így terveztem, de így alakult! Az legalább őszinte lenne!

Szóval, a harmincöt fölötti gyermektelen nők és férfiak nagyon sok mindent tolerálnak, és elfogadnak. Még azt is, amikor egy kibaszott étterembe nem tudunk elmenni szombaton ebédelni nyugodtan, mert minden kibaszott asztalnál legalább egy, három év alatti gyerek van, akik olyan visítást és csapkodás rendeznek az evőeszközökkel, hogy legszívesebben evés közben, fizetés nélkül távoznánk az étteremből. De nem tesszük! Mosolyogva, fogat csikorgatva megesszük az ebédet, és kifizetjük 35 rongyos számlát, csak menjünk már! Amúgy a kaja tök jó volt!

Azok a felnőttek akiknek nincsen még gyerekük mindent tolerálnak! Azok az emberek, akiknek van házasságuk, férjük, feleségük, gyerekük, semmit sem tolerálnak! Azt sem, hogy nyugodtan és lehetőleg csendben szeretnénk ebédelni, és azt sem, hogy még nincs gyerekünk!

Mi vagyunk a selejt, mi vagyunk a törvényen kívüliek, a haszontalan tagjai  a társadalomnak, mi vagyunk azok, akik lehet, hogy jobb is ha nem nevelünk gyereket! Tudod mit!? Sokkal inkább nekünk kellene szülőnek lennünk, mert mi legalább végiggondoltuk életünk során többször is, hogy mi lenne a legjobb a gyerekünk számára. Az, ha megszülöm húszévesen, de semmit sem tudok neki adni, pláne magamból, mert mint szülő szart sem tudok még az életről. Arról meg pláne nem, hogy mikor és mivel okozok a gyereknek olyan lelki sérülést, ami kihat az egész életére. Bennünk harmincöt fölötti felnőttekben sokkal nagyobb a felelősségérzet, mint azokban, akik minket minden lehetséges helyzetben azonnal elítélnek. Mi azonnal tudunk különbséget tenni gyereksírás és gyereksírás között. Ezért teszünk időnként félhangos megjegyzést, hogy csinálj már azzal a szerencsétlen gyerekkel valamit, nem hallod., hogy visít! Téged nem zavar, hogy ez másokat zavar?

Legyünk már egymás életére, elképzeléseire, tisztelettel! Legyünk már empatikusabbak! Legyünk már őszintén érdeklődőek! Hátha akkor nagyobb lenne az összhang ember és ember között!  

Egyetértesz? Vitatkozol? Bármit tehetsz! Pl. megoszthatod a bejegyzésemet! Köszönöm! 

NoraSm 

Nézz be hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/norapictures/