Négy X

Amikor nyolc éves voltam, és negyvenéves felnőttek vettek körül, mindig azon gondolkodtam, hogy ők már milyen öregek.  Házasságban élnek, vannak gyerekeik, lakásuk, autójuk, hétvégi házuk, sokat dolgoznak, és mindjárt meg fognak halni. Szörnyű öregek!   

Amikor a tizennyolcadik szülinapom volt, kiborultam, és emlékszem, hogy egész nap sírtam, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok felnőtté válni – holott nem szerettem gyereknek lenni sem – Rajtam röhögött mindenki, hogy miért nem örülök  a szép tizennyolcnak, hiszen ezt minden gyerek annyira várja. Biztosan  a mi családunkban is voltak a szüleim részéről olyan megjegyzések, hogy majd ha nagykorú leszel, azt csinálsz, amit akarsz, de addig mi mondjuk meg, hogy mit lehet és mit nem.  Anyukám elmondása alapján, túl sok zűrös dolgot nem csináltam gyerekként, felnőttként viszont annál többet.  

Amikor a harmincadik szülinapom volt, az nagyon tetszett, élveztem azt az időszakot, és rettentően fiatalnak éreztem magam. Egyáltalán nem rázott meg, és a negyvenéves embereket sem láttam már öregnek, ellenkezőleg, úgy éreztem, hogy az az egyik legszebb korszak. Az egyik barátom akkor meglepett egy ránctalanító arckrémmel, mert arra számított, hogy megsértődöm, hiszen nekem erre még harminc évesen nincs szükségem. A kedvesnek éppen nem mondható húzása viszont fordítva sült el, mert épp egy ilyen krémre vágytam, és szegényem nagyot csalódott, hogy nem tudott megbántani. 

Egy évvel ezelőtt, a harminckilencedik szülinapomat már nem éltem meg olyan viccesen, és felhőtlenül. Öregnek éreztem magam, és közöltem, hogy most kérek utoljára gyertyát a tortámra.  Jövőre, a negyvenbe pedig bele fogok halni.  Képtelen vagyok elviselni, hogy elmúlt az életem.  Szörnyű durva gondolatok ezek, tudom jól, de így volt.

Az elmúlt egy év a lelkivilágomban hatalmas vihart kavart, mert nem akartam elfogadni, hogy azt kell majd mondanom, hogy negyven éves vagyok. Képtelenség, és hol van egy gomb, amit megnyomhatok, hogy újra harmincéves lehessek? ! 

Néhány héttel ezelőtt egy hétvégét olyan társaságban töltöttem, ahol rajtam kívül mindenki  hatvanöt fölötti volt, de inkább közelebb a hetvenhez. Eleinte nagyon jól éreztem magam velük, mert felnőtt gyerekként bántak velem, én pedig az átélt közös programok alkalmával rájöttem, hogy nem is létezik öregség. Csak a testünk fárad el, a lelkünk sosem.  Már kezdtem volna kijönni a közelgő negyvenes szülinapom nyomasztó hangulatából, amikor sorra elkezdtek olyan vélemények érkezni, hogy sürgősen változtassak az életemen, mert borzasztó dolog az, hogy én még sem házas nem vagyok, sem anya.  Először végighallgattam őket, mert illedelmes gyereknek neveltek, de egy idő után olyan vádak kezdtek érni, hogy elszakadt a cérnám, és bizony kinyitottam számat.  

Szörnyen elegem van abból, hogy elvárásoknak megfelelően kelljen élni az életemet.  Azért, mert mások tizenhat vagy húszéves korukban házasodtak és lettek szülők, nekem miért kellene ezt követnem? A válasz az volt, hogy önző vagyok. Önző vagyok, mert nem a semmire akarok gyereket vállalni, mert én tudom, hogy az mekkora felelősséggel és alázattal jár?  Önző vagyok, mert nem mentem bele úgy két a házasságba, hogy tudtam,nem ő az igazi? Önző vagyok, mert van türelem és hitem kivárni az igazit, és majd neki gyerekeket szülni? Önző vagyok, mert negyven évesen egyedül élek, és követem a vágyaimat és sikeres 

vagyok?  Igen azt is tudom, hogy ezeket egy jó férj mellett is el lehet érni, de nekem azt szánta  a sors, hogy egyedül valósítsam meg őket.   

Lehet, hogy nekem az a küldetésem, hogy ebben az életemben nem leszek feleség és anya? Lehet, de kapok helyette mást, amire büszke lehetek és elégedettséggel tölt el.  Nem savanyú a szőlő.  Egy percig sem bánom, hogy még nem ülök a homokozóban a három éves kölkömmel, vagy nem a tízen éves gyerekem kamasz lázadásait kell még kezelnem, mert ha anyává válhatok, akkor annak is el fog jönni az ideje, és nagyon fogom élvezni.  Nem vagyok hajlandó megváltoztatni az elvárásaimat a leendő párommal kapcsolatban, mert egy megalkuvós életet én nem tudok és nem is akarok élni. Ha én nem hiszem, hogy meg fogom találni a másik felemet, akkor nem is érdemlem meg, de én hiszem, hogy ő létezik, és egymásra fogunk találni, a megfelelő helyen és időben.

  

Az elmúlt hetekben szép lassan rájöttem, hogy ezek a tényezők nem is engem zavarnak, hanem a környezetemet.  Féltékenyek vagy irigyek arra, hogy én merem követni a saját utamat? Akkor nem is nekem savanyú a szőlő. Dr Czeizel szerint a negyven fölötti nők sokkal egészségesebb, nyugodtabb és okosabb gyerekeket szülnek, és sokkal kiegyensúlyozottabban nevelik őket. Egy negyven éves nő felnőtt és tapasztalt, már nem ijed meg minden vacaktól.  Sosem féltem az anyaságtól, és abban is biztos vagyok, hogy ha valaha lesz gyerekem, velem nagyon jól fog járni.  Én azt is tudom, hogy a kölyköm azért születik, hogy engem neveljen és tükröket állítson elém. Nem félek belenézni és örömmel fogom venni az ő tanításait, de azt nem teszem meg vele, hogy rossz apát választok neki, mert az én gyerekem a legjobbat érdemli. 

Ahogy közeleg az október 26.-a, én úgy kezdek szép lassan napról napra felengedni, és ma reggel már úgy ébredtem, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el a korom.  Ha visszatekintek arra  a négy darab ikszre, csodás volt, és ami ezután vár rám, még szebb lesz.  Sok évvel ezelőtt megfogadtam, hogy „megnézem” mit bírok százon, tehát van még hatvan gyönyörű év előttem, vagyis nagyja még bőven hátra van. Nekem most semmi más dolgom sincs, mint hálásnak lenni azért a sok jóért, melyekben eddigi életem során részem lehetett. Egészséges vagyok és rettentően életvidám. Keresem a szarkalábakat a szemeim sarkában, de nincsenek. Keresem a ráncokat a testem többi részén, de nem találom őket, akkor miért is kellene aggódnom azért, hogy negyven éves lettem? Semmi okom sincs rá.

 A jó Isten éltesse a negyven éveseket (is)!

NoraS

Nézz be hozzám a Facebook-on is