Apró lépések a felnőtté válás útján II. rész

Amikor a vadászat után elindultunk a gátról vissza  a faluba, a fő vadász úr megkérdezte, hogy ennyire szeretem az állatokat? Mert ha igen, akkor mutat nekem valamit. Amikor az őzike már rotyogott a bográcsban, szólt a vadász, hogy indulunk, gyere! Felkaptam a gépemet bepattantam mellé a terepjáróba, és irány. Útközben mondta el, hogy hova megyünk.



Van itt egy magán terület, ahol 21 gémszarvas, és 4 dámszarvas lakik, és a reggeli hőstettemet szeretné honorálni, valamint a lelkemet ápolni azzal, hogy most szarvasokat simogathatok.  El se hittem, majd kiugrottam a bőrömből.  

Na, most jön az, hogy gyerek lehetek

Néhány perccel később egy Tüzép telep végén voltunk egy állatgondozó sráccal, és sétáltunk a több hektárnyi zárt terület felé. Kacsák, mangalicák, és a legbelső részen vártak minket a szarvasok. Olyan a hely, mint egy szafari park. Beléptünk a területre, és nem hittem a szememnek, szarvas lányok jöttek felém kíváncsian érdeklődve. Leírhatatlan, amikor a nálam magasabb vadállatok ott sétálnak mellettem, majd az egyiknek annyira megtetszettem, hogy odadugta a nyakamhoz a nagy fejét.  Hozzám bújt egy szarvaslány, én pedig egy puszit nyomtam a pofijára. A nedves, sáros orra teljesen összepiszkolta  a gépem optikáját, de ez egy cseppet sem zavart, mert  ekkora élményben régen volt részem. A városi lány, aki kifordul magából vidéken, amikor állatok között van és élmény neki még a házi koca is. 

Úgy kellett engem innen kirángatni, hogy nézzük meg a dámszarvasokat is a másik kifutóban.  Ők lényegesen kevesebben voltak, nem is olyan barátkozóak, viszont egy barival laknak együtt, aki bizony szarvasnak képzeli magát. Édes pofa, ahogy szökdel utánuk, és még a beállása is szarvasi.

Mire a látogatásunknak vége lett, az én lelkem is megnyugodott, őzike pedig tovább rotyogott a bográcsban.

Dél magasságában elkészült az őzpörkölt, és szép lassan mindenki a kondérhoz járult a tányérjával. Gondosan ügyeltem rá, hogy én legyek az utolsó, aki szed belőle. Leültem az asztalhoz a tányérommal, és szemeztem az őzpörkölttel. Többen a lélegzetüket tartották vissza, hogy vajon eszem-e abból a húsból, amit hajnalban még simogattam.  Igen ettem, mert megbeszéltem magammal, hogy ez a része is hozzátartozik az ígérethez. Ettem, igen, nagyon finom és ízes volt, de nem esett jól. A tisztesség kedvéért kóstoltam meg, de jó ízűet képtelen lettem volna enni belőle. A saját magam által felállított küldetésemet teljesítettem, nőttem a saját szememben, de nem vagyok büszke magamra.

 A másnapi sertéspörköltet már két pofára bírtam enni, mert őt nem láttam a halála előtt.

NoraS