Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem

Annak idején nem volt egyszerű felfognom és feldolgoznom, hogy fotózok, és a képeimet bárki láthatja. Aztán ugyanez volt, amikor elkezdtem írni. Ki mit fog gondolni rólam, és arról, amiket írok, ahogy megfogalmazom, ahogy megosztom a világgal. Utána jöttek a rádiós beszélgetések, ahol nem kapod meg előre a kérdéseket, nem tudsz felkészülni, hanem ott spontán válaszolsz mindenre. Ma már ez sem idegen, sőt, kimondottan jó rádiózni, pláne Mariannal. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy az arcomat is adjam a gondolataimhoz. Nem kezelem jól, ha a kirakatban kell lennem. Van, aki ezt szereti, én nem. Több tévés interjúra mondtam nemet, mert ott nem vághatok pofákat, vagy röhöghetek teli szájjal, hiszen mindenki látja. Ott viselkedni kell, nekem az egy kirakat, nem pedig valódi. A rádióban tudom magamat adni, a kamera előtt nem. Pontosan ezért vagyok jó a portréfotózásban, mert tudom milyen érzés, ha valaki nem szereti, amikor fotózzák. Ezért fotózom az embereket lehetőség szerint úgy, hogy észre se vegyék. Így lesznek természetesek és előnyösek a képek. De a videó az más. Az nekem nem komfortos.

A fotózás, és az írás, számomra terápia. Mindegyik lépcsőfokra szép lassan léptem fel, akkor, amikor azt éreztem, hogy megértem erre, akarom, és jó érzéssel tölt el. Vállalom a fotóim tartalmát, minőségét, üzenetét, és az írásaimmal ugyanígy vagyok. Minden betűmért vállalom a felelősséget, és szívesen meghallgatom, ha valaki teljesen másképp vélekedik, mint én.

Hosszú hónapokig gondolkodtam egy videó sorozaton, ami megint csak nem rólam szól, de egy újabb terápia. Én találom ki, én építem fel, én forgatom, én vágom, töltöm a netre és utána megosztom akárkivel és bárkivel. Vállalva azt, hogy ismét ellenséges reakciókat váltok ki néhány emberből. Nem lettem nagyképű, és nem futott el velem a ló, csak én merek! Merek új munkát vállalni, tudva, hogy rövid ideig fog tartani, de tanulhatok és fejlődhetek. Merek kitalálni újat, és azon gondolkodni, hogyan tudnék kicsit segíteni azoknak, akik igényt tartanak rá, azoknak, akiknek szükségük lehet rá. Elmondani mindazokat, amiket eddig tapasztaltam és megéltem.

Amikor néhány éve tudatosan elindultam önmagamba befelé, nekem senki sem segített, maximum az okos könyvek. Mindenki a maga életéért felelős, és egyedül halad az útján, de néha jól jöhet egy kis támogatás, löket, megerősítés, vagy visszaigazolás. Vagy egy új irány.

Miután sok ember nem szeret olvasni, vagy nincs rá ideje, egyszerűbb egy mini videó, amit bárhol meg lehet nézni és bármikor le lehet állítani, majd folytatni. Igyekeztem felhasználó fejjel gondolkozni, de ezzel vállalva azt, hogy oda kell tennem az arcomat is ebben a feladatban. Képes vagyok rá? 

Nagy lépést tettem, és megfogtam a kamerát, az állványt, beültem az autóba, és kerestem egy barátságos külső helyszínt. Nem forgatok szobában, hiszen a természetben készült anyag még jobban kikapcsolja a nézőt és nem zárja be egy kockába, aminek van egy ablaka, hanem teret ad az elhangzó gondolatoknak. Nincs korlát és nincs határ. Szabadon száguldozhatnak a gondolataid miközben a szavaimat hallgatod. Nem rólam szól, hanem neked, ugyanúgy, mint az eddigi három könyvem

A videó sorozat 1. részét itt találod, katt a linkre :)

NoraSm

Osztogasd kedvedre, ha tetszik a téma :) Köszönöm! 

facebook.com/norapictures