A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életpark. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életpark. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 29., szerda

Hétfő - Hétindító, vagyis, miért utáljuk a hétfőt annyira?


Évtizedeken keresztül gyűlöltem a hétfőt, annyira nagyon, hogy sokszor gondolkodtam rajta, hogyan lehet megszabadulni tőle, TELJESEN!? 

Nyilván sehogy, de miért is vagyunk rosszul lelkileg és már sokszor fizikailag is ettől az első naptól? 


A rövid válaszom erre az lenne, hogy azért utáljuk a hétfőt, mert utáljuk a munkánkat, az iskolát. Ha szeretnénk őket, alig várnánk a hétfőt, nem  igaz? Tök logikus.

Akkor induljunk először arra, hogy nem is a hét első napjával van gond, hanem a környezetünkkel. Frusztrál már  a munkahely, és nem abban az iskolában tanulok, ahova eredetileg menni szerettem volna. Ha azt tanulnám, ami igazán érdekel, alig várnám a hétfőket, hogy megint valami újat és okosat tanulhatok. Ha szeretném a munkámat, tök mindegy lenne, hogy milyen nap, van, bemegyek vasárnap délután is, ha szükséges, mert nem tehernek, hanem lehetőségnek élmén meg. 



Évekig agyaltam ezen a kérdésen, és igyekeztem úgy alakítani az életemet és  a munkáimat, hogy szeressem őket. Ma már nem okoz gondot, hogy szombat vagy vasárnap dolgozom, és hétfőn vagy kedden vagyok szabad. 

Sok évvel ezelőtt, amikor már lassan ott tartottam, hogy eret vágok a szürke hétfőtől, kitaláltam, hogy ez lesz az a nap, amikor hivatalos ügyeket intézek. Ennél rosszabb időzítés nem is lehetne, hiszen hétfőn reggel egy Bankban, a NAV-ban, egy biztosítónál, a Postán tuti, hogy mindenki bunkó és frusztrált. Aztán kiderült, hogy ez így nem igaz. Aki szereti a munkáját és alig várta, hogy hétfő reggel legyen, előzékeny, kedves és segítőkész volt az ügyfelekkel. Engem meg feldobott hétfő reggel 9-kor az első kávém előtt, hogy percek alatt elintéztem azt, amihez alapból semmi kedvem sem volt. Kedvesek voltak velem, és jól indul a hét, mert már tettem valami hasznosat és haladnak az ügyek, a dolgaim. Azaz, szép lassan lett belőle egy hétindító rituálé, és a mai napig is nagyon jól működik. 

Nekem már akkor volt hétindítóm, amikor ezt a kifejezést még senki sem használta. Mára viszont sajnos kezd elcsépelt lenni, és sokan igazából nem is értik mit jelent, mert annyit halllották, hogy unják, anélkül, hogy értenék. 

Ha megtervezed, hogy a hét első napjára mindig teszel valami fontos elintéznivalót, sokkal jobb kedved lesz, és több életenergiád. Letudtál egy fontos dolgot már  a hét elején, és ez szépen tovább is viszi az egész hetet egy igazán kellemes hangulatban. Ha én kínokkal állok neki a hétfőnek, szar lesz az egész hetem. Ha teszek azért, hogy jól induljon, akkor meg mosolyogni fogok egész héten, akkor is, ha valami szarság történik. 


Tehát, mondhatjuk, hogy  a hétfő az alapozó nap. Gondold végig, és ha kell, olvasd el újra, a fenti írásomat. Lehet, hogy a harmadik olvasásra fogod igazán megérteni, de meg fog érkezni a felismerés. Aztán ültesd át a saját életedbe, dolgaidba, és használd minden hétfőn :) 

NoraSm
Nóra Kovács
Life coach
kérdésed van? Írj nekem itt: https://www.facebook.com/norapictures

2018. szeptember 4., kedd

Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem


Annak idején nem volt egyszerű felfognom és feldolgoznom, hogy fotózok, és a képeimet bárki láthatja. Aztán ugyanez volt, amikor elkezdtem írni. Ki mit fog gondolni rólam, és arról, amiket írok, ahogy megfogalmazom, ahogy megosztom a világgal. Utána jöttek a rádiós beszélgetések, ahol nem kapod meg előre a kérdéseket, nem tudsz felkészülni, hanem ott spontán válaszolsz mindenre. Ma már ez sem idegen, sőt, kimondottan jó rádiózni, pláne Mariannal. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy az arcomat is adjam a gondolataimhoz. Nem kezelem jól, ha a kirakatban kell lennem. Van, aki ezt szereti, én nem. Több tévés interjúra mondtam nemet, mert ott nem vághatok pofákat, vagy röhöghetek teli szájjal, hiszen mindenki látja. Ott viselkedni kell, nekem az egy kirakat, nem pedig valódi. A rádióban tudom magamat adni, a kamera előtt nem. Pontosan ezért vagyok jó a portréfotózásban, mert tudom milyen érzés, ha valaki nem szereti, amikor fotózzák. Ezért fotózom az embereket lehetőség szerint úgy, hogy észre se vegyék. Így lesznek természetesek és előnyösek a képek. De a videó az más. Az nekem nem komfortos.

A fotózás, és az írás, számomra terápia. Mindegyik lépcsőfokra szép lassan léptem fel, akkor, amikor azt éreztem, hogy megértem erre, akarom, és jó érzéssel tölt el. Vállalom a fotóim tartalmát, minőségét, üzenetét, és az írásaimmal ugyanígy vagyok. Minden betűmért vállalom a felelősséget, és szívesen meghallgatom, ha valaki teljesen másképp vélekedik, mint én.

Hosszú hónapokig gondolkodtam egy videó sorozaton, ami megint csak nem rólam szól, de egy újabb terápia. Én találom ki, én építem fel, én forgatom, én vágom, töltöm a netre és utána megosztom akárkivel és bárkivel. Vállalva azt, hogy ismét ellenséges reakciókat váltok ki néhány emberből. Nem lettem nagyképű, és nem futott el velem a ló, csak én merek! Merek új munkát vállalni, tudva, hogy rövid ideig fog tartani, de tanulhatok és fejlődhetek. Merek kitalálni újat, és azon gondolkodni, hogyan tudnék kicsit segíteni azoknak, akik igényt tartanak rá, azoknak, akiknek szükségük lehet rá. Elmondani mindazokat, amiket eddig tapasztaltam és megéltem.

Amikor néhány éve tudatosan elindultam önmagamba befelé, nekem senki sem segített, maximum az okos könyvek. Mindenki a maga életéért felelős, és egyedül halad az útján, de néha jól jöhet egy kis támogatás, löket, megerősítés, vagy visszaigazolás. Vagy egy új irány.


Miután sok ember nem szeret olvasni, vagy nincs rá ideje, egyszerűbb egy mini videó, amit bárhol meg lehet nézni és bármikor le lehet állítani, majd folytatni. Igyekeztem felhasználó fejjel gondolkozni, de ezzel vállalva azt, hogy oda kell tennem az arcomat is ebben a feladatban. Képes vagyok rá? 

Nagy lépést tettem, és megfogtam a kamerát, az állványt, beültem az autóba, és kerestem egy barátságos külső helyszínt. Nem forgatok szobában, hiszen a természetben készült anyag még jobban kikapcsolja a nézőt és nem zárja be egy kockába, aminek van egy ablaka, hanem teret ad az elhangzó gondolatoknak. Nincs korlát és nincs határ. Szabadon száguldozhatnak a gondolataid miközben a szavaimat hallgatod. Nem rólam szól, hanem neked, ugyanúgy, mint az eddigi három könyvem





NoraSm

Osztogasd kedvedre, ha tetszik a téma :) Köszönöm! 

facebook.com/norapictures