Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem

Annak idején nem volt egyszerű felfognom és feldolgoznom, hogy fotózok, és a képeimet bárki láthatja. Aztán ugyanez volt, amikor elkezdtem írni. Ki mit fog gondolni rólam, és arról, amiket írok, ahogy megfogalmazom, ahogy megosztom a világgal. Utána jöttek a rádiós beszélgetések, ahol nem kapod meg előre a kérdéseket, nem tudsz felkészülni, hanem ott spontán válaszolsz mindenre. Ma már ez sem idegen, sőt, kimondottan jó rádiózni, pláne Mariannal. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy az arcomat is adjam a gondolataimhoz. Nem kezelem jól, ha a kirakatban kell lennem. Van, aki ezt szereti, én nem. Több tévés interjúra mondtam nemet, mert ott nem vághatok pofákat, vagy röhöghetek teli szájjal, hiszen mindenki látja. Ott viselkedni kell, nekem az egy kirakat, nem pedig valódi. A rádióban tudom magamat adni, a kamera előtt nem. Pontosan ezért vagyok jó a portréfotózásban, mert tudom milyen érzés, ha valaki nem szereti, amikor fotózzák. Ezért fotózom az embereket lehetőség szerint úgy, hogy észre se vegyék. Így lesznek természetesek és előnyösek a képek. De a videó az más. Az nekem nem komfortos.

A fotózás, és az írás, számomra terápia. Mindegyik lépcsőfokra szép lassan léptem fel, akkor, amikor azt éreztem, hogy megértem erre, akarom, és jó érzéssel tölt el. Vállalom a fotóim tartalmát, minőségét, üzenetét, és az írásaimmal ugyanígy vagyok. Minden betűmért vállalom a felelősséget, és szívesen meghallgatom, ha valaki teljesen másképp vélekedik, mint én.

Hosszú hónapokig gondolkodtam egy videó sorozaton, ami megint csak nem rólam szól, de egy újabb terápia. Én találom ki, én építem fel, én forgatom, én vágom, töltöm a netre és utána megosztom akárkivel és bárkivel. Vállalva azt, hogy ismét ellenséges reakciókat váltok ki néhány emberből. Nem lettem nagyképű, és nem futott el velem a ló, csak én merek! Merek új munkát vállalni, tudva, hogy rövid ideig fog tartani, de tanulhatok és fejlődhetek. Merek kitalálni újat, és azon gondolkodni, hogyan tudnék kicsit segíteni azoknak, akik igényt tartanak rá, azoknak, akiknek szükségük lehet rá. Elmondani mindazokat, amiket eddig tapasztaltam és megéltem.

Amikor néhány éve tudatosan elindultam önmagamba befelé, nekem senki sem segített, maximum az okos könyvek. Mindenki a maga életéért felelős, és egyedül halad az útján, de néha jól jöhet egy kis támogatás, löket, megerősítés, vagy visszaigazolás. Vagy egy új irány.

Miután sok ember nem szeret olvasni, vagy nincs rá ideje, egyszerűbb egy mini videó, amit bárhol meg lehet nézni és bármikor le lehet állítani, majd folytatni. Igyekeztem felhasználó fejjel gondolkozni, de ezzel vállalva azt, hogy oda kell tennem az arcomat is ebben a feladatban. Képes vagyok rá? 

Nagy lépést tettem, és megfogtam a kamerát, az állványt, beültem az autóba, és kerestem egy barátságos külső helyszínt. Nem forgatok szobában, hiszen a természetben készült anyag még jobban kikapcsolja a nézőt és nem zárja be egy kockába, aminek van egy ablaka, hanem teret ad az elhangzó gondolatoknak. Nincs korlát és nincs határ. Szabadon száguldozhatnak a gondolataid miközben a szavaimat hallgatod. Nem rólam szól, hanem neked, ugyanúgy, mint az eddigi három könyvem

A videó sorozat 1. részét itt találod, katt a linkre :)

NoraSm

Osztogasd kedvedre, ha tetszik a téma :) Köszönöm! 

facebook.com/norapictures 

VÁLTOZÁS Bevezető - Részlet a készülő III. könyvemből-

VÁLTOZÁS 2017. január 17. kedd

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy egy valami állandó, a változás. Ő volt Herakleitosz.

Állj meg egy kicsit és gondolkozz el ezeken a szavakon. Érted őket? Tényleg érted? Akkor jó. Mert eszemben sincs azokhoz az emberekhez szólni, akik görcsösen azt vallják, hogy ők sosem változnak. Dehogynem, csak annyira sem ismerik magukat, hogy a bennük és körülöttük zajló változásokat észrevegyék. Ők ne is változzanak, minek?

Tehát, miért nem veszi észre azt valaki, hogy mondjuk, egyszer csak nem a vanília fagyit kéri Bagamérinél, hanem a csokit? Hogy nem veszi azt észre valaki, hogy régen nem szerette a pacalt, mostanában pedig igen? Tényleg ennyire nem figyel magára az emberek zöme? És akkor hol vannak a nagy változások? Te szereted a változásokat, vagy mindent megteszel, hogy a komfortzónádat nehogy átlépd? Hol van a te komfortzónád határa és hol van az enyém? Én tudom az enyémeket, de mindenki tudja a sajátjait? Mit csinálnak azok az emberek, akik a „nem változom” táborba vagy csoportba tartoznak? Amikor várakozik a sorára a pékségben vagy várja a buszt, nem gondolkodik semmin? Nem pörgeti vissza a filmet a fejében bizonyos dolgokkal kapcsolatban? Amikor este az ágyában álomra hajtja a fejét, nem pörögnek neki vissza a nap kockái maguktól? Nem társul hozzá érzelem? Ezt jól csináltam, azt kevésbé, ott ügyes voltam, ott meg kiálltam magamért, azaz fejlődtem. Erősebb lett az önérzetem és jól vagyok a bőrömben. Mert ez mind változás. Ezt hogy nem lehet észrevenni? Vagy tényleg csend van ezeknek az embereknek a fejében? Nekik nincs belső hangjuk, ami útbaigazítaná, vagy jelezne, hogy rossz irányba haladnak?

Az mekkora változás, amikor a körülmények hatására leesik neked, hogy azt hitted magadról, hogy türelmes és fegyelmezett vagy, aztán kiderül, hogy nem. Nagyon nem! Türelmetlen és túl gyors voltál, hiába figyeltél arra, hogy ne vidd túlzásba időnként, és ne pörögd túl magad. De, igen. Túlpörögted magad. Ez az a helyzet, amikor kénytelen vagy változni, mert az orrod alá dugta az élet, hogy tanulj.

A másik változást jobban szeretem, azt, amikor én akarok változni. Mondjuk tanulni, vagy fejlődni egy területen. Képezni magam, és gyakorolni, ha szükséges. Tudod hány videó filmet csináltam meg mire azt mondták, hogy igen! Ez most már jó. Nem morogtam közben, hogy újra kell kezdenem az elejéről, vagy sokat kell korrigálnom, snitteket cserélni és a zenét alatta. Tanultam. Fejlődtem, változtam. Én akartam. Még a vágóprogramot is én választhattam ki, viszont a saját időmből internetes segítséggel tanultam meg a programot kezelni. Ma is csak az alapokat ismerem, és van még hova fejlődni, de arra büszke vagyok, hogy a nyersanyagaimat felhasználó ismert tv csatornák szívesen használják és dicsérik. És nem csak dicsérik, hanem viszont is látom a tévében, és a nevemet sem felejtik el odaírni.

Sokkal jobb úgy fejlődni, ha azt te magad akarod, de az csak úgy megy, ha ismered magad. Érzed belül, hogy mi az, ami téged érdekel. Ha tudod, akkor nyert ügyed van. Ha nem, akkor szánj rá időt, hogy kipróbálj dolgokat, aztán meg fog jönni, hogy mi is vagy te igazából. Mi köt le, mi érdekel, miről szeretnél többet tudni, olvasni. Menj el rajzolni egy hétvégére. Menj el lovagolni egy lovardába. Menj úszni, vitorlázni. Mi vonz téged? Mi tölt fel? Mitől érzed jól és energikusnak magad?  Miért nem tanítják meg ezeket a dolgokat az óvodában? Amerikában azt mondják a gyerekeknek, hogy bármi lehetsz! Giccses, de igaz. Nálunk mit mondanak a kicsiknek? Ülj le, egyes! A motiváció szót is bevehetem a sokatmondó szavak közé. A kettő közül melyik a motiváció, a dicséret vagy a testi fenyítés? A szárnyalás vagy a félelem? Melyik kisgyerek fog megtanulni hamarabb és biztonságosabban úszni, az, akit küldenek a medencébe, vagy az, aki alig várja, hogy a víz alá merülhessen?

Értem, hogy annak idején, amikor én voltam kicsi gyerek, nem is hallottak a szülők arról, hogy figyelgesd a gyerekedet, hogy mi iránt fogékony, miben ügyes, mi érdekli? És igazából sok más dolgod nincs is ezek után, mint efelé terelni, és hagyni, hogy ő akarja. Amikor én voltam kicsi gyerek, egyik héten a művészi torna a másik héten a citera a következőn a könyvtár, majd a néptánc érdekelt. Belekóstoltam mindenbe, amibe csak lehetett. Zongorázni akartam, de azt mondták, hogy én maximum trombitálni fogok, nem zongorázni, mert nem vagyok alkalmas zongoristának. Egyszer voltam trombitaórán, soha többet. Egy idő után viszont a sok érdeklődésből az lett, hogy ez a gyerek mindent akar, de igazából semmit sem. Nem volt igaz.

Próbálgattam magam, hogy miben lehetnék én is jó, mint a társaim. Amikor kiderült, hogy a baletthez meg már túl öreg vagyok, azt hiszem feladtam, és nem figyeltem oda többé arra, hogy mit szeretnék én csinálni. Ettől kezdve sok évig elvárásoknak igyekeztem megfelelni, hol az iskolában, hol otthon, és mint tudjuk, egyik sem sikerült. Azt hittem ez majd megkönnyíti az életemet, de jócskán felnőtt voltam már, amikor ismét változások sora árán rájöttem, hogy senki miatt sem kell változnom, csak magam miatt és senkinek sem kell megfelelni, csak magamnak.  Amikor ide eljutsz, megtanulsz nemet mondani. Amikor megtanulsz nemet mondani, azonnal meghatároztad az értékedet és ezt mindenki észre fogja venni.

Abban a pillanatban, ahogy kilépsz a sorból, és a saját ösvényedre lépsz, egy teljesen másik világ tárul eléd. Nem kell megijedni, még nem vagyunk Csoda országban, csak végre kiléptünk abból az állapotból, hogyan vessünk véget életünknek, mert elfelejtettük értékelni magunkat, hiszen erre sem tanít meg minket, senki! Előbb magadat értékeld, majd utána fognak mások is értékelni. Előbb magadat vedd komolyan, és majd utána fognak mások is komolyan venni. Előbb tanuld meg magad képviselni, és majd utána fognak téged mások is képviselni. Hetekre volt szükségem, hogy megértsem mit jelent az, hogy magamat képviselni.

Azt hiszem, bevezetésnek ennyi pont elég is.

Hónapok óta azon gondolkozom, hogyan hozzam össze a harmadik könyvemet. Most azt kérdezed, hogy kinek az elvárása a harmadik könyv megírása? Az enyém, vagy másoké? Nos, remélem, hogy senki sem várja el tőlem, hogy harmadszor is belevessem magam a betűkbe és a mondatokba. Abban bízom, hogy várják a harmadik könyvet, türelmetlenül. És én sem várom el magamtól. Na jó, egy kicsit igen!  Ha már annyi minden mondanivalóm volt két könyvön keresztül, akkor az elmúlt három évben csak történetek olyan dolgok, amelyek közkincsé tehetőek és megoszthatóak, és hasznosak lehetnek, de leginkább kikapcsolja az agyadat.

Tehát, hónapok óta időről időre bekúsztak a fejembe a harmadik könyvem gondolatai, de valahogy mindig ugyanoda lyukadtam ki. Azok a dolgok, amik nagyon kikívánkoznak belőlem, túlságosan személyesek, bensőségesek, vagy konkrétan titkosak. Tehát nem tudok olyan könyvet írni, mint az első kettő volt, mert kivitelezhetetlen. Jó, akkor mit tegyek? Tusolás közben tettem fel a nagy kérdést mondjuk úgy, hogy az Univerzumnak. Mi legyen a harmadik könyvem címe?  Az volt a furcsa, hogy azonnal kaptam is egy választ, VÁLTOZÁS.

Önmagában az is változás, hogy a könyvem címén, tartalmán, megközelítésén, felépítésén, és az összhatásán változtatok. Persze ez is én vagyok, és viszem tovább az első két könyvet, de már másképp. Hiszen én is más lettem.

Nsmith 

facebook.com/norapicture 

Tetszett a harmadik könyvem eleje? Köszönöm, ha megosztod! :) ...és meg is rendelheted, nálam! :) 
info: norapicture@gmail.com