Kapcsolatok 1. rész

Néhány nappal ezelőtt láttam egy érdekes és elgondolkodtató fotós posztot a FaceBookon, a képen egy ifjú pár volt, akik boldogan átölelték egymást életük nagy napján, ám a fotó melletti szöveg ez volt: „na végre, most már elhízhatok! :)” és ez az ara fejéből kipattanó gondolat volt.  Tény, hogy sok ilyet láttam már a környezetemben, hogy a házasságot követően a feleség úgy gondolta, de leginkább tette, hogy megvan amit akart, elvették végre feleségül, és ettől kezdve jöttek a követelések, anyagi értelemben, és valóban jött az elhízás és az igénytelenség is.  Jött a férj ellenőrizgetése, és a tulajdonként való kezelése.  Sok házasság meg sem érte az ötéves évfordulót. Igen, van ilyen, sőt elég gyakran.  Borzasztóan sajnálom, hogy vannak olyan típusú emberek, akik számára a házasság életcél, és attól kezdve vesznek egy 180 fokos fordulatot, és soha többet nem tesznek a kapcsolatért, holott, az igazi kihívás a házasság pillanatában kezdődik. Egy kapcsolatért, mindegy h van-e róla papír vagy nincs, minden nap tenni kell, építeni és szépíteni.

És aztán van ennek az éremnek egy másik fele is, amikor a pasi vagy férj, vagy élettárs teszi ezt attól a pillanattól, hogy az általa-állítólagosan- szeretett és tisztelt nővel összeköltözik egy fedél alá.  Nos, vannak olyan pasi típusok, akik édesen felajánlják a szeretett nőnek, hogy ők majd előteremtik az élethez szükséges anyagi hátteret, így a nőnek nem kell dolgoznia, csak kettőjükkel és a háztartással meg persze a hobbijával „kell” foglalkoznia.  Tudom, hogy vannak kivételek, ahol ez a felállás nagyon jól  működik, de sajnos vannak olyanok is, és ez a többség, ahol itt kezdődik a pokol!

Réges régen egy messzi messzi galaxisban, részben én is ilyen kapcsolatban éltem hosszú évekig, ám én ragaszkodtam ahhoz, hogy dolgozni akarok, hogy saját fizetésem legyen, mert fontos volt a lelkem és az önbecsülésem miatt. Egy nő igen is dolgozzon, akár csak napi pár órát, de tegye!  Kell a közösségi szellem, az alkotás, a felelősség, a teljesítés miatt is, és kell az érzés, amikor megkapod a havi fizetésedet a munkádért. Ám mégis valahol úgy kezelt az akkori életem párja, hogy én túl sokat nem érek. Talán az én esetemben azért volt ez a felállás mégis szerencsés, mert én egy idő után elkezdtem lázadni, és végül kitörtek a vulkánjaim, hogy olyan dolgokat alkossak, amiben engem elismernek és megbecsülnek.  Másoktól kaptam meg azt az elismerést, és szeretet, amit a páromtól kellett volna.

Ezért tudom ma, sok évvel később átérezni azon nők helyzetét, akik olyan kapcsolatban élnek, ahol naponta megalázzák őket, mert már eljutott a dolog oda, hogy szinte semmi másra nem használja őket a párjuk, mint a bejárónő szerepére. Sőt, tovább megyek, még  a szexre sem egy idő után, mert a bejárónővel a Szex hogyan is lehetne jó!?. Ezek a pasik képtelenek egy percet is eltölteni egyedül otthon, pláne, hogy feltalálják magukat, és mire a párjuk hazaérne egy bevásárlásból vagy netán egy állásinterjúról, meleg vacsora várja őt, mondjuk két szál gyertyával. Ezek a pasik ezt a nőtől várják, sőt elvárják, és ha netán egy este nem lenne meleg vacsora az asztalon, akkor gáz van, Babám! 

Ezek a pasik soha életükben nem voltak ráutalva arra, hogy megtapasztalják, milyen főzni, mosni, takarítani,  porszívózni, teregetni, bevásárolni, ügyeket intézni, számlákat feladni a postán, és persze vasalni, de a másiktól elvárják, követelik, akár gyerekek mellett is, és amikor a nő néha kedvesen hangot adna annak, hogy nem bírja már egyedül, és némi segítséget kérne a kanapén távirányítót nyomkodó vagy a laptop előtt pöffeszkedő párjától, akkor válaszul kap egy olyat, hogy „Elég lesz ám a hisztiből”!

Csodálkozik a világ, hogy sorra mennek tönkre  a kapcsolatok, és míg a régi időkben az elromlott dolgokat megjavították, ma simán kidobják őket, és inkább  vesznek helyette egy újat. Remélem mindenki érti a metaforát!  Igen, vannak dolgok, amiket érdemes megjavítani, és amint ez megtörténik, hatalmas értéke esz, de sajnos, van, amit fölösleges javítgatni, mert esélytelen a dolog.

És hogy ezek a pasik miért lettek ilyenek? Ezt biztosan állíthatom, hogy a családi hátterük és neveltetésük miatt, amiről ők persze nem tehetnek, de azért viszont tehetnének, hogy megtanuljanak szeretni, megbecsülni, és egészséges lélekkel együtt élni egy társsal, na meg persze önmagukkal, mert a kutya itt van mám elásva.

Amikor valakinek sanyarú gyerekkora volt, vagy kevés figyelmet kapott, normális esetben felnőtt korára kialakul benne egy olyan kép, hogy ezt ő biztosan másképp fogja csinálni, és ő mindent meg fog tenni azért, hogy boldog, és harmonikus élete legyen. Vagyis ez lenne a normális, de akkor ezek a pasik mégis miért alázzák, gyalázzák, és kezelik tárgyként a nőt?  És akkor itt most jöhet  a kérdés, hogy ezek a nők miért élnek ilyen pasikkal, és miért nem lépnek ki a kapcsolatból? A válasz pedig oly egyszerű, ezek a nők titkon abban reménykednek, hogy eljön az a nap, amikor a párjuk egy reggel arra ébred, hogy leesik neki, milyen kincset kaptak az élettől, és attól naptól minden megváltozik, és tündérmesévé alakul a közös életük. Ezeket a nőket a remény tartja életben és a kapcsolatban.Csak sajnos van egy rossz hírem, kutyából nem lesz szalonna. Egy ember nem tud kibújni a saját bőréből. Csiszolni, alakítani, formálni lehet, de megváltoztatni sajnos senkit sem tudsz!

Ám van jó hírem is az összetört nők számára. Ha végre eljutsz majd arra  a pontra, hogy képes leszel kinyitni az ajtót, kisétálni rajta, és jó erősen becsukni magad mögött, akkor el fog jönni a te időd, na persze csak idővel. Adnod kell magadnak teret és jó sok időt, hogy feldolgozd  a múltat, és levonj minden következtetést, és kiegyenesedjen a gerinced. És amikor ez megtörtént és visszakaptad önmagadat, akkor egy igazán édes pasi be fog kopogtatni az ajtódon! :) 

NoraS 

Kovács Nóra újságíró, író és fotós bemutatkozása

A fotózást 1997-ben kezdtem egy mallorcai nyaralás alkalmával. Barátaim unszolására, 2000-ben beneveztem életem első fotópályázatára, melyet a Magyar Művelődési Intézet "Utazás a Világ körül" címmel hirdetett meg.
 

A 2004-es pályázaton, Jordánia sorozatommal már különdíjas lettem, és ez alkalommal 4 fotóm jelent meg a sikeres pályamunkákat bemutató könyvben.
Szintén a Magyar Művelődési Intézet által 2002-ben meghirdetett "Ősztől tavaszig a Balaton körül" című pályázatán ismét különdíjas lettem.
2006-ban elvégeztem Budapesten a Chromogenic Arts fotós iskolát, ahol nem csak rengeteg hasznos és okos dolgot tanultam, hanem tökéletes visszaigazolást kaptam arról, hogy a fotózás immár a véremmé és hivatásommá vált.

2007 nyarán kaptam felkérést egy önálló fotókiállításra, melynek témája a Balaton volt. A siker nem maradt el, várakozáson felüli volt a látogatók és érdeklődők száma.

2008-ban Litér községet képviseltem az I. Nemzeti vágtán. Az Andrássy úton felállított hangulatos sátorban a Balaton térségét és lovas múltját mutattam be a fotóim által. 

2010. márciusában ismét önálló fotókiállításom nyílt a Veszprémi Városháza aulájában. A kiállított fotók az utazásaim legszebb és legérdekesebb darabjai voltak.

2010-ben Mallorcára költöztem, ahol a fotózás mellett megírtam első saját könyvemet, Nóra címmel. A könyv életrajzi alapokon az élet nagy kérdéseit boncolgatja, mely által a sikerre inspirálom az olvasókat, és sok hasznos tanáccsal is szolgál. A mű saját gondozásában jelent meg 2011. decemberében.

A könyv megjelenésével egy időben részt vettem a Fűnyíró Független Ifjúsági Magazin blogger pályázatán, öt cikkel. A szakmai zsűri értékelése alapján megnyertem a hónap bloggere címet, melynek díja egy saját rovat a magazinnál. Ma folyamatosan publikálok Életpark című rovatomban.
http://www.funyiro.hu/szerzoi-rovatok/eletpark

A Nóra 2. kötetén már dolgozom, illetve szintén készülőben van egy Mallorca úti könyv, Mallorca úti film melléklettel.

2013 –tól a MÚOSZ tagja vagyok –újságíró- 

A fotózás és a könyv írása nagyon sok mindenre megtanított. Türelemre, kitartásra és hitre önmagamban. Megtanultam hinni abban, hogy az álmok valóra válnak, ha azokat igazán akarjuk.

Blog: www.norapicture.blogspot.hu

www.istockphoto.com/norapicture
E-mail:norapicture@gmail.com

A Nóra című könyv megrendelhető:
http://konyvmuhely.hu/ekonyvesbolt/id/95/Nora+Smith+-+Norahttp://soundcloud.com/kov-cs-anett-n-ra/483kapocs022112

Friss rádióinterjú Nórával:
Juventus Rádió: Bupesti arcok:
http://www.juventus.hu/?uid=122

Négy X

Amikor nyolc éves voltam, és negyvenéves felnőttek vettek körül, mindig azon gondolkodtam, hogy ők már milyen öregek.  Házasságban élnek, vannak gyerekeik, lakásuk, autójuk, hétvégi házuk, sokat dolgoznak, és mindjárt meg fognak halni. Szörnyű öregek!   

Amikor a tizennyolcadik szülinapom volt, kiborultam, és emlékszem, hogy egész nap sírtam, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok felnőtté válni – holott nem szerettem gyereknek lenni sem – Rajtam röhögött mindenki, hogy miért nem örülök  a szép tizennyolcnak, hiszen ezt minden gyerek annyira várja. Biztosan  a mi családunkban is voltak a szüleim részéről olyan megjegyzések, hogy majd ha nagykorú leszel, azt csinálsz, amit akarsz, de addig mi mondjuk meg, hogy mit lehet és mit nem.  Anyukám elmondása alapján, túl sok zűrös dolgot nem csináltam gyerekként, felnőttként viszont annál többet.  

Amikor a harmincadik szülinapom volt, az nagyon tetszett, élveztem azt az időszakot, és rettentően fiatalnak éreztem magam. Egyáltalán nem rázott meg, és a negyvenéves embereket sem láttam már öregnek, ellenkezőleg, úgy éreztem, hogy az az egyik legszebb korszak. Az egyik barátom akkor meglepett egy ránctalanító arckrémmel, mert arra számított, hogy megsértődöm, hiszen nekem erre még harminc évesen nincs szükségem. A kedvesnek éppen nem mondható húzása viszont fordítva sült el, mert épp egy ilyen krémre vágytam, és szegényem nagyot csalódott, hogy nem tudott megbántani. 

Egy évvel ezelőtt, a harminckilencedik szülinapomat már nem éltem meg olyan viccesen, és felhőtlenül. Öregnek éreztem magam, és közöltem, hogy most kérek utoljára gyertyát a tortámra.  Jövőre, a negyvenbe pedig bele fogok halni.  Képtelen vagyok elviselni, hogy elmúlt az életem.  Szörnyű durva gondolatok ezek, tudom jól, de így volt.

Az elmúlt egy év a lelkivilágomban hatalmas vihart kavart, mert nem akartam elfogadni, hogy azt kell majd mondanom, hogy negyven éves vagyok. Képtelenség, és hol van egy gomb, amit megnyomhatok, hogy újra harmincéves lehessek? ! 

Néhány héttel ezelőtt egy hétvégét olyan társaságban töltöttem, ahol rajtam kívül mindenki  hatvanöt fölötti volt, de inkább közelebb a hetvenhez. Eleinte nagyon jól éreztem magam velük, mert felnőtt gyerekként bántak velem, én pedig az átélt közös programok alkalmával rájöttem, hogy nem is létezik öregség. Csak a testünk fárad el, a lelkünk sosem.  Már kezdtem volna kijönni a közelgő negyvenes szülinapom nyomasztó hangulatából, amikor sorra elkezdtek olyan vélemények érkezni, hogy sürgősen változtassak az életemen, mert borzasztó dolog az, hogy én még sem házas nem vagyok, sem anya.  Először végighallgattam őket, mert illedelmes gyereknek neveltek, de egy idő után olyan vádak kezdtek érni, hogy elszakadt a cérnám, és bizony kinyitottam számat.  

Szörnyen elegem van abból, hogy elvárásoknak megfelelően kelljen élni az életemet.  Azért, mert mások tizenhat vagy húszéves korukban házasodtak és lettek szülők, nekem miért kellene ezt követnem? A válasz az volt, hogy önző vagyok. Önző vagyok, mert nem a semmire akarok gyereket vállalni, mert én tudom, hogy az mekkora felelősséggel és alázattal jár?  Önző vagyok, mert nem mentem bele úgy két a házasságba, hogy tudtam,nem ő az igazi? Önző vagyok, mert van türelem és hitem kivárni az igazit, és majd neki gyerekeket szülni? Önző vagyok, mert negyven évesen egyedül élek, és követem a vágyaimat és sikeres 

vagyok?  Igen azt is tudom, hogy ezeket egy jó férj mellett is el lehet érni, de nekem azt szánta  a sors, hogy egyedül valósítsam meg őket.   

Lehet, hogy nekem az a küldetésem, hogy ebben az életemben nem leszek feleség és anya? Lehet, de kapok helyette mást, amire büszke lehetek és elégedettséggel tölt el.  Nem savanyú a szőlő.  Egy percig sem bánom, hogy még nem ülök a homokozóban a három éves kölkömmel, vagy nem a tízen éves gyerekem kamasz lázadásait kell még kezelnem, mert ha anyává válhatok, akkor annak is el fog jönni az ideje, és nagyon fogom élvezni.  Nem vagyok hajlandó megváltoztatni az elvárásaimat a leendő párommal kapcsolatban, mert egy megalkuvós életet én nem tudok és nem is akarok élni. Ha én nem hiszem, hogy meg fogom találni a másik felemet, akkor nem is érdemlem meg, de én hiszem, hogy ő létezik, és egymásra fogunk találni, a megfelelő helyen és időben.

  

Az elmúlt hetekben szép lassan rájöttem, hogy ezek a tényezők nem is engem zavarnak, hanem a környezetemet.  Féltékenyek vagy irigyek arra, hogy én merem követni a saját utamat? Akkor nem is nekem savanyú a szőlő. Dr Czeizel szerint a negyven fölötti nők sokkal egészségesebb, nyugodtabb és okosabb gyerekeket szülnek, és sokkal kiegyensúlyozottabban nevelik őket. Egy negyven éves nő felnőtt és tapasztalt, már nem ijed meg minden vacaktól.  Sosem féltem az anyaságtól, és abban is biztos vagyok, hogy ha valaha lesz gyerekem, velem nagyon jól fog járni.  Én azt is tudom, hogy a kölyköm azért születik, hogy engem neveljen és tükröket állítson elém. Nem félek belenézni és örömmel fogom venni az ő tanításait, de azt nem teszem meg vele, hogy rossz apát választok neki, mert az én gyerekem a legjobbat érdemli. 

Ahogy közeleg az október 26.-a, én úgy kezdek szép lassan napról napra felengedni, és ma reggel már úgy ébredtem, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el a korom.  Ha visszatekintek arra  a négy darab ikszre, csodás volt, és ami ezután vár rám, még szebb lesz.  Sok évvel ezelőtt megfogadtam, hogy „megnézem” mit bírok százon, tehát van még hatvan gyönyörű év előttem, vagyis nagyja még bőven hátra van. Nekem most semmi más dolgom sincs, mint hálásnak lenni azért a sok jóért, melyekben eddigi életem során részem lehetett. Egészséges vagyok és rettentően életvidám. Keresem a szarkalábakat a szemeim sarkában, de nincsenek. Keresem a ráncokat a testem többi részén, de nem találom őket, akkor miért is kellene aggódnom azért, hogy negyven éves lettem? Semmi okom sincs rá.

 A jó Isten éltesse a negyven éveseket (is)!

NoraS

Nézz be hozzám a Facebook-on is

Apró lépések a felnőtté válás útján II. rész

Amikor a vadászat után elindultunk a gátról vissza  a faluba, a fő vadász úr megkérdezte, hogy ennyire szeretem az állatokat? Mert ha igen, akkor mutat nekem valamit. Amikor az őzike már rotyogott a bográcsban, szólt a vadász, hogy indulunk, gyere! Felkaptam a gépemet bepattantam mellé a terepjáróba, és irány. Útközben mondta el, hogy hova megyünk.



Van itt egy magán terület, ahol 21 gémszarvas, és 4 dámszarvas lakik, és a reggeli hőstettemet szeretné honorálni, valamint a lelkemet ápolni azzal, hogy most szarvasokat simogathatok.  El se hittem, majd kiugrottam a bőrömből.  

Na, most jön az, hogy gyerek lehetek

Néhány perccel később egy Tüzép telep végén voltunk egy állatgondozó sráccal, és sétáltunk a több hektárnyi zárt terület felé. Kacsák, mangalicák, és a legbelső részen vártak minket a szarvasok. Olyan a hely, mint egy szafari park. Beléptünk a területre, és nem hittem a szememnek, szarvas lányok jöttek felém kíváncsian érdeklődve. Leírhatatlan, amikor a nálam magasabb vadállatok ott sétálnak mellettem, majd az egyiknek annyira megtetszettem, hogy odadugta a nyakamhoz a nagy fejét.  Hozzám bújt egy szarvaslány, én pedig egy puszit nyomtam a pofijára. A nedves, sáros orra teljesen összepiszkolta  a gépem optikáját, de ez egy cseppet sem zavart, mert  ekkora élményben régen volt részem. A városi lány, aki kifordul magából vidéken, amikor állatok között van és élmény neki még a házi koca is. 

Úgy kellett engem innen kirángatni, hogy nézzük meg a dámszarvasokat is a másik kifutóban.  Ők lényegesen kevesebben voltak, nem is olyan barátkozóak, viszont egy barival laknak együtt, aki bizony szarvasnak képzeli magát. Édes pofa, ahogy szökdel utánuk, és még a beállása is szarvasi.

Mire a látogatásunknak vége lett, az én lelkem is megnyugodott, őzike pedig tovább rotyogott a bográcsban.

Dél magasságában elkészült az őzpörkölt, és szép lassan mindenki a kondérhoz járult a tányérjával. Gondosan ügyeltem rá, hogy én legyek az utolsó, aki szed belőle. Leültem az asztalhoz a tányérommal, és szemeztem az őzpörkölttel. Többen a lélegzetüket tartották vissza, hogy vajon eszem-e abból a húsból, amit hajnalban még simogattam.  Igen ettem, mert megbeszéltem magammal, hogy ez a része is hozzátartozik az ígérethez. Ettem, igen, nagyon finom és ízes volt, de nem esett jól. A tisztesség kedvéért kóstoltam meg, de jó ízűet képtelen lettem volna enni belőle. A saját magam által felállított küldetésemet teljesítettem, nőttem a saját szememben, de nem vagyok büszke magamra.

 A másnapi sertéspörköltet már két pofára bírtam enni, mert őt nem láttam a halála előtt.

NoraS 

Apró lépések a felnőtté válás útján I. rész

A történet előzménye több, mint tíz évre nyúlik vissza, amikor egy bakonyi vadászaton vettem részt.  Én akartam, kíváncsi voltam a hangulatára, szabályaira és az élményre.  Egy nagyon hideg téli napon sok gyaloglás után megérkeztünk vadász barátommal a magas lesre. Pisszenés nélkül kémleltem a terepet és vártam az őzet, akit puska végre fogunk kapni.  Húsz perc várakozás után a tisztás szélén megérkezett az erdőből a várva várt őzsuta, nagyon szép és formás állat volt.

Ahogy szép lassan közeledett felénk az őz, a vadász mellettem felemelte a fegyverét és felhúzta, célba vette.... volna a vadat, de amikor az arcomra nézett, megfagyott egy pillanatra.

-  Te most valóban azt kéred tőlem, hogy engedjem elmenni? Vadászni jöttünk!
-  Tudom, de más az elmélet és a más a valóság. Ezt a gyönyörű őzet az én jelenlétemben nem lőheted le, belepusztulnék! 

Biztos vagyok benne, hogy a vadász tudta előre,  ma nem fog vadat lőni, jól ismert és tudta, hogy rajongok az állatokért.  Zsákmány nélkül tértünk haza, én pedig büszke voltam magamra, hogy megmentettem egy őzikét.

A történet  pedig napjainkban folytatódik. A Román határ szélén töltöttem néhány napot, és a szombati étlap edédjeként őzpörkölt volt megjelölve. Ha nem látom az állatot élve, akkor simán megeszem, talán még élvezem is az ízeit.

Amikor vendéglátónk a szállás elfoglalása után részletesen is beavatott a hétvége programjaiba, kiderült, hogy az őzpörkölt alapját szombat hajnalban fogják kilőni, frissen, csapatunk egyik tagja, valamint a két helyi vadász.

Gondolkodás nélkül mondtam, hogy szeretnék részt venni az eseményen, és persze fotózni ,hiszen pont egy hely maradt az autóban. Nem kis meglepetést okoztam, hiszen a nők nem rajonganak a vadászatért és a hajnali négy órás kelésért sem, de már nem volt mit tenni, kimondtam.  Elmeséltem, hogy sok évvel ezelőtt már voltam vadászni, de akkor nem lőttünk, miattam.

-  Nos Drágám, ezt most nem teheted meg, mert akkor húsz ember ebéd nélkül marad. Nagyon szívesen elvisznek magukkal a vadászok, fél ötkor pálinkás indulás van, de ne tegyél semmi olyat, ami meghiúsítja a sikeres vadászatot.

Ezek után az egész estém egy nagy agyalással telt el, mert tudtam, hogy mire vállalkozom, és mit fogok látni, de néha fel kell nőni, és el kell fogadni az élet törvényeit. A faj egyensúlyának érdekében ki kell lőni az állatokat a megadott időszakokban.   

Alig bírtam elaludni, mert cikáztak a gondolatok és az érzések bennem, hogy képtelen leszek sírás nélkül végigcsinálni  a vadászatot, de erősítenem kell a jellememet és felnőttként kell viselkednem. Remek alkalom lesz arra, hogy lépjek egyet előre a felnőtté válás útján.
 

Hajnali négykor úgy ébredtem, mint akit puskából lőttek ki, és csak zakatolt a szívem. Harminc perccel később ott álltam a terepjáró mellett a vak sötétben és hidegben. Kedvesen bemutatkoztam a két vadásznak, majd közöltem, hogy sírni fogok!  Jót nevettek rajtam, és elindultunk a gátra, őzbakot lőni.

A három  tapasztalt vadász jól tudta hova kell menni, hol vannak a csapás irányok, mert mire  a többiek felébrednek, a friss húsnak az asztalon kell lennie, hiszen az a dicsőség.  Pirkadatra értünk a gátra, lekapcsolták a terepjáró lámpáit, előkerültek a távcsövek és a puska is.  Hatalmas nyílt területen haladtunk, és pillanatok alatt rengeteg őz jelent meg, de hála az égnek nem lehet csak úgy vaktában lövöldözni. Az őz anyuka, két picijével tabu, most csak a bakot lehet lőni, majd szeptembertől lehet a nőstényre vadászni.  

Hatalmas élmény volt a sok őz látványa, és magamban titkon reméltem, hogy a bakok most jó messze járnak, mi pedig nem járunk sikerrel. Sajnos nem így lett. Néhány perccel később a gát jobb oldalán a kukorica tábla szélén megjelent négy őz, melyből sajnos az egyik bak volt. A puska emelkedett, csőre is lett töltve, célba vette a vadász, és lőtt! Hozzáteszem zárt térben dördült a fegyver, így egy darabig sokat nem hallottam a fülemre, de talán nem is baj.  Gyors volt az akció, és mire feleszméltem a három vadász már elégedetten indult le  a gátról a meglőtt bakhoz.  Megállt az autó a kukoricás szélén és a fiúk elindultak megkeresni. Pillanatokkal később ott álltam egy csoda szép őzbak mellett, aki sajnos nem kapott halálos lövést, így jön a kíméletes és gyors torokmetszés.

-  Nóra, ezt most ne nézd! Majd szólunk amikor közelebb jöhetsz.

Nos, ez a pár pillanat volt az én zokogásom időszaka. Elfordultam az őztől, és csak rázott a sírás, részben azért mert bakot lőttünk, de leginkább azért, mert szenved az állat, és még egy „húzás” szükséges, hogy kimúljon.   

-  Most már idejöhetsz és fotózhatod.
 

Folytak a könnyek az arcomon, ahogy baktattam felé, a vadászok pedig együtt érzően mosolyogtak. Negyven év vadászat után egy percre előhoztam belőlük a lelküket. Átérezték, hogy a számomra ez fájdalmas élmény, én pedig megértettem az ő munkájuk szépségét.  Mire odaértem az őz mellé, ágakat tettek a szájába, levették sapkájukat és a fejüket lehorgasztva tiszteletüket tették a természet előtt. Megsimogattam a kis bakot, és elmondtam neki, hogy

- Pajti, még meg is kell, hogy egyelek ma, de megfogadtam, hogy végigcsinálom!

 A frissen lőtt vadat a helyszínen ki kell belezni, mert részben áldozat az erdő lakóinak (madarak, róka) de ami  fontosabb, hogy azonnal bomlásnak indulna a húsa. Így végignéztem ezt is, és semmi rossz érzésem sem volt közben.  A tetemet feltettük a platóra, és irány a nyúzás és a darabolás.

Fél órával később az őz bak apró darabokban volt, egy vödörnyi hús lett belőle, és persze a trófea részei. Mire a csapat elkezdett ébredezni, a hús már abálódott, engem pedig halomra dicsértek.

Mint kiderült, a társaság a hátam mögött megbeszélte, hogy nem fogok felkelni hajnalban, mert ezt nem merem végigcsinálni.  És megtettem, én lettem a nap hőse.

Folyt. köv.

NoraS

Mi kell a nőnek? III. rész

Az igazi nő szereti a tiszta helyzeteket, mert így tud alkalmazkodni a körülményekhez. Azt viszont rosszul tűri, ha hülyének nézik, pláne a hazugságot.

Ha egy nővel eljátszod, hogy komoly kapcsolatra vágysz, miközben csak az a célod, hogy ágyba vidd, részben hamarabb rájön, mint gondolnád, részben pedig megalázod, mert nem tekinted partnernek, hanem csak használati tárgynak. Ám ha időben közlöd vele, hogy „csak szex és más semmi”, van választási lehetősége, és az esetek többségében igen lesz a válasz a keringőre, és mivel őszinte voltál, a legjobb élményben fog részesíteni.

Tehát eljutunk lassan oda, hogy a nő azt szereti, ha nőnek és felnőttnek nézik, kezelik és viselik, mert ekkor fogja a férfit férfiként kezelni és tisztelni. 

Az igazi nő nem féltékeny, hanem féltő, és ugyanezt várja el a férfitől viszont.  Ez a nő nem kotorászik a pasija telefonjában, nem kérdezi meg minden telefonhívásnál, hogy ki volt az és mit akart? Nem olvassa el a párja emailjeit, nem ellenőrzi, nem gyanakodik, nem kombinál. Az igazi nő csak figyel, zsigerből, és nagyon jó a szimata.  Amikor pedig olykor  a lebukás veszélye fenyegeti a pasiját, nagyvonalúan ránt egyet a vállán, mert ő azt is tudja, hogy minek van jelentősége, és minek nincs. Ám ha netán egyszer ez a nő lépne félre, a pasija sosem fogja megsejti, pláne megtudni. 

Apró kényeztetések

A nő szereti, ha kényeztetik, persze nem állandóan, mert nem szereti ha elhalmozzák. A spontán dolgok a legjobbak, alkalom szüli a „tolvajt”.  Az utcáról csent szál virág, egy szelet mogyorós csoki, vagy néhány szelet finom süti a kedvenc cukrászdából,  egy két perces hátmasszázs főzés közben a konyhában.  Ha mi nők észre vesszük, meglátjuk, érezzük a szándékot a férfiban, pedig lehet, hogy csak a szemetet vitte le, és megterített a vacsorához,  de mindezt úgy, hogy jelen is van a történésekben, akkor a pasinak nyert ügye van, de mi nők ezt biztosan nem mondjuk el neki, csak jó mélyen eltesszük önmagunkba.

Nem kell pénz ahhoz, hogy „Csináljunk valamit!”

Egy séta kettesben, és egy jó beszélgetés mélyíti a kapcsolatot, közös programot jelent, ami élmény. Élményekből, közös élményekből pedig sosem elég, de ez nem azt jelenti, hogy egymás szoknyája mellett kell ülni mindig, ellenkezőleg.  A nők szeretnek egyedül lenni.  Mi szeretjük, amikor a pasink jelzi, hogy a péntek estét a haverjaival tölti, mert mi addig mini kozmetikát csinálhatunk a fürdőben, és uborkával az arcunkon, pattogatott kukoricát eszegetve megnézünk egy jó kis csajos filmet, vagy beletemetkezhetünk egy könyvbe.  Mi nők el tudjuk magunkat foglalni, és sosem unatkozunk.

Bírjuk a kritikát, és el is várjuk

Bizony, mert ez erősít minket és terel a helyes úton.  Ha nem cseszegetés a pasim véleménye vagy letolása, hanem őszintén és szívből jön, az segít, épít, nem pedig rombol.

Dicséret

Erről már korábban tettem említést. Mi dicsérjük a pasikat, mert értékeljük a tetteiket, munkájukat, és tudjuk, hogy fontos a személyiség és a férfiasság megerősítésében, és az önbizalom fenntartásában. Csak kérnénk szépen viszonozni is, mert ettől még inkább nők és szépek leszünk.  Ha a férfi ad valami pluszt, amitől többek lehetünk, megsokszorozva fogjuk viszonozni.

Fel tudunk nézni a pasira

Nem a magasságát illetően, hanem a belső értékei, gondolkodása, ötletei, higgadtsága, humora, empátiája, és odaadása miatt. Jó azt érezni, hogy a férfi okos lény, és tanít minket. A nőnek az kell, hogy biztonságban érezze magát a párja mellett, tudja, hogy bármi is történjék, ott lesz mellette és számíthat rá. No, és néha hozhatna egy kávét reggel az ágyba. :)

NoraS

Nézz be hozzám: https://www.facebook.com/norapictures/

és itt is: http://hogyanlettemnora.ukit.me/