Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2012. augusztus 20., hétfő

Apró lépések a felnőtté válás útján I. rész

A történet előzménye több, mint tíz évre nyúlik vissza, amikor egy bakonyi vadászaton vettem részt.  Én akartam, kíváncsi voltam a hangulatára, szabályaira és az élményre.  Egy nagyon hideg téli napon sok gyaloglás után megérkeztünk vadász barátommal a magas lesre. Pisszenés nélkül kémleltem a terepet és vártam az őzet, akit puska végre fogunk kapni.  Húsz perc várakozás után a tisztás szélén megérkezett az erdőből a várva várt őzsuta, nagyon szép és formás állat volt.

Ahogy szép lassan közeledett felénk az őz, a vadász mellettem felemelte a fegyverét és felhúzta, célba vette.... volna a vadat, de amikor az arcomra nézett, megfagyott egy pillanatra.

-  Te most valóban azt kéred tőlem, hogy engedjem elmenni? Vadászni jöttünk!
-  Tudom, de más az elmélet és a más a valóság. Ezt a gyönyörű őzet az én jelenlétemben nem lőheted le, belepusztulnék! 

Biztos vagyok benne, hogy a vadász tudta előre,  ma nem fog vadat lőni, jól ismert és tudta, hogy rajongok az állatokért.  Zsákmány nélkül tértünk haza, én pedig büszke voltam magamra, hogy megmentettem egy őzikét.

A történet  pedig napjainkban folytatódik. A Román határ szélén töltöttem néhány napot, és a szombati étlap edédjeként őzpörkölt volt megjelölve. Ha nem látom az állatot élve, akkor simán megeszem, talán még élvezem is az ízeit.

Amikor vendéglátónk a szállás elfoglalása után részletesen is beavatott a hétvége programjaiba, kiderült, hogy az őzpörkölt alapját szombat hajnalban fogják kilőni, frissen, csapatunk egyik tagja, valamint a két helyi vadász.

Gondolkodás nélkül mondtam, hogy szeretnék részt venni az eseményen, és persze fotózni ,hiszen pont egy hely maradt az autóban. Nem kis meglepetést okoztam, hiszen a nők nem rajonganak a vadászatért és a hajnali négy órás kelésért sem, de már nem volt mit tenni, kimondtam.  Elmeséltem, hogy sok évvel ezelőtt már voltam vadászni, de akkor nem lőttünk, miattam.

-  Nos Drágám, ezt most nem teheted meg, mert akkor húsz ember ebéd nélkül marad. Nagyon szívesen elvisznek magukkal a vadászok, fél ötkor pálinkás indulás van, de ne tegyél semmi olyat, ami meghiúsítja a sikeres vadászatot.

Ezek után az egész estém egy nagy agyalással telt el, mert tudtam, hogy mire vállalkozom, és mit fogok látni, de néha fel kell nőni, és el kell fogadni az élet törvényeit. A faj egyensúlyának érdekében ki kell lőni az állatokat a megadott időszakokban.   

Alig bírtam elaludni, mert cikáztak a gondolatok és az érzések bennem, hogy képtelen leszek sírás nélkül végigcsinálni  a vadászatot, de erősítenem kell a jellememet és felnőttként kell viselkednem. Remek alkalom lesz arra, hogy lépjek egyet előre a felnőtté válás útján.
 
Hajnali négykor úgy ébredtem, mint akit puskából lőttek ki, és csak zakatolt a szívem. Harminc perccel később ott álltam a terepjáró mellett a vak sötétben és hidegben. Kedvesen bemutatkoztam a két vadásznak, majd közöltem, hogy sírni fogok!  Jót nevettek rajtam, és elindultunk a gátra, őzbakot lőni.
A három  tapasztalt vadász jól tudta hova kell menni, hol vannak a csapás irányok, mert mire  a többiek felébrednek, a friss húsnak az asztalon kell lennie, hiszen az a dicsőség.  Pirkadatra értünk a gátra, lekapcsolták a terepjáró lámpáit, előkerültek a távcsövek és a puska is.  Hatalmas nyílt területen haladtunk, és pillanatok alatt rengeteg őz jelent meg, de hála az égnek nem lehet csak úgy vaktában lövöldözni. Az őz anyuka, két picijével tabu, most csak a bakot lehet lőni, majd szeptembertől lehet a nőstényre vadászni.  


Hatalmas élmény volt a sok őz látványa, és magamban titkon reméltem, hogy a bakok most jó messze járnak, mi pedig nem járunk sikerrel. Sajnos nem így lett. Néhány perccel később a gát jobb oldalán a kukorica tábla szélén megjelent négy őz, melyből sajnos az egyik bak volt. A puska emelkedett, csőre is lett töltve, célba vette a vadász, és lőtt! Hozzáteszem zárt térben dördült a fegyver, így egy darabig sokat nem hallottam a fülemre, de talán nem is baj.  Gyors volt az akció, és mire feleszméltem a három vadász már elégedetten indult le  a gátról a meglőtt bakhoz.  Megállt az autó a kukoricás szélén és a fiúk elindultak megkeresni. Pillanatokkal később ott álltam egy csoda szép őzbak mellett, aki sajnos nem kapott halálos lövést, így jön a kíméletes és gyors torokmetszés.

-  Nóra, ezt most ne nézd! Majd szólunk amikor közelebb jöhetsz.

Nos, ez a pár pillanat volt az én zokogásom időszaka. Elfordultam az őztől, és csak rázott a sírás, részben azért mert bakot lőttünk, de leginkább azért, mert szenved az állat, és még egy „húzás” szükséges, hogy kimúljon.   

-  Most már idejöhetsz és fotózhatod.
 
Folytak a könnyek az arcomon, ahogy baktattam felé, a vadászok pedig együtt érzően mosolyogtak. Negyven év vadászat után egy percre előhoztam belőlük a lelküket. Átérezték, hogy a számomra ez fájdalmas élmény, én pedig megértettem az ő munkájuk szépségét.  Mire odaértem az őz mellé, ágakat tettek a szájába, levették sapkájukat és a fejüket lehorgasztva tiszteletüket tették a természet előtt. Megsimogattam a kis bakot, és elmondtam neki, hogy

- Pajti, még meg is kell, hogy egyelek ma, de megfogadtam, hogy végigcsinálom!

 A frissen lőtt vadat a helyszínen ki kell belezni, mert részben áldozat az erdő lakóinak (madarak, róka) de ami  fontosabb, hogy azonnal bomlásnak indulna a húsa. Így végignéztem ezt is, és semmi rossz érzésem sem volt közben.  A tetemet feltettük a platóra, és irány a nyúzás és a darabolás.

Fél órával később az őz bak apró darabokban volt, egy vödörnyi hús lett belőle, és persze a trófea részei. Mire a csapat elkezdett ébredezni, a hús már abálódott, engem pedig halomra dicsértek.
Mint kiderült, a társaság a hátam mögött megbeszélte, hogy nem fogok felkelni hajnalban, mert ezt nem merem végigcsinálni.  És megtettem, én lettem a nap hőse.
Folyt. köv.

NoraS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése