Ahogy szép lassan közeledett felénk az őz, a vadász mellettem felemelte a
fegyverét és felhúzta, célba vette.... volna a vadat, de amikor az
arcomra nézett, megfagyott egy pillanatra.
- Te most valóban azt kéred tőlem, hogy engedjem elmenni? Vadászni jöttünk!
- Tudom, de más az elmélet és a más a valóság. Ezt a gyönyörű őzet az én jelenlétemben nem lőheted le, belepusztulnék!
Biztos vagyok benne, hogy a vadász tudta
előre, ma nem fog vadat lőni, jól ismert és tudta, hogy rajongok az
állatokért. Zsákmány nélkül tértünk haza, én pedig büszke voltam
magamra, hogy megmentettem egy őzikét.
A történet pedig napjainkban
folytatódik. A Román határ szélén töltöttem néhány napot, és a szombati
étlap edédjeként őzpörkölt volt megjelölve. Ha nem látom az állatot
élve, akkor simán megeszem, talán még élvezem is az ízeit.
Amikor vendéglátónk a szállás
elfoglalása után részletesen is beavatott a hétvége programjaiba,
kiderült, hogy az őzpörkölt alapját szombat hajnalban fogják kilőni,
frissen, csapatunk egyik tagja, valamint a két helyi vadász.
Gondolkodás nélkül mondtam, hogy
szeretnék részt venni az eseményen, és persze fotózni ,hiszen pont egy
hely maradt az autóban. Nem kis meglepetést okoztam, hiszen a nők nem
rajonganak a vadászatért és a hajnali négy órás kelésért sem, de már nem
volt mit tenni, kimondtam. Elmeséltem, hogy sok évvel ezelőtt már
voltam vadászni, de akkor nem lőttünk, miattam.
- Nos Drágám, ezt most nem teheted meg,
mert akkor húsz ember ebéd nélkül marad. Nagyon szívesen elvisznek
magukkal a vadászok, fél ötkor pálinkás indulás van, de ne tegyél semmi
olyat, ami meghiúsítja a sikeres vadászatot.
Ezek után az egész estém egy nagy
agyalással telt el, mert tudtam, hogy mire vállalkozom, és mit fogok
látni, de néha fel kell nőni, és el kell fogadni az élet törvényeit. A
faj egyensúlyának érdekében ki kell lőni az állatokat a megadott
időszakokban.
Alig bírtam elaludni, mert cikáztak a
gondolatok és az érzések bennem, hogy képtelen leszek sírás nélkül
végigcsinálni a vadászatot, de erősítenem kell a jellememet és
felnőttként kell viselkednem. Remek alkalom lesz arra, hogy lépjek egyet
előre a felnőtté válás útján.
Hajnali négykor úgy ébredtem, mint
akit puskából lőttek ki, és csak zakatolt a szívem. Harminc perccel
később ott álltam a terepjáró mellett a vak sötétben és hidegben.
Kedvesen bemutatkoztam a két vadásznak, majd közöltem, hogy sírni
fogok! Jót nevettek rajtam, és elindultunk a gátra, őzbakot lőni.
A három tapasztalt vadász jól tudta
hova kell menni, hol vannak a csapás irányok, mert mire a többiek
felébrednek, a friss húsnak az asztalon kell lennie, hiszen az a
dicsőség. Pirkadatra értünk a gátra, lekapcsolták a terepjáró lámpáit,
előkerültek a távcsövek és a puska is. Hatalmas nyílt területen
haladtunk, és pillanatok alatt rengeteg őz jelent meg, de hála az égnek
nem lehet csak úgy vaktában lövöldözni. Az őz anyuka, két picijével
tabu, most csak a bakot lehet lőni, majd szeptembertől lehet a nőstényre
vadászni.
Hatalmas élmény volt a sok őz látványa,
és magamban titkon reméltem, hogy a bakok most jó messze járnak, mi
pedig nem járunk sikerrel. Sajnos nem így lett. Néhány perccel később a
gát jobb oldalán a kukorica tábla szélén megjelent négy őz, melyből
sajnos az egyik bak volt. A puska emelkedett, csőre is lett töltve,
célba vette a vadász, és lőtt! Hozzáteszem zárt térben dördült a
fegyver, így egy darabig sokat nem hallottam a fülemre, de talán nem is
baj. Gyors volt az akció, és mire feleszméltem a három vadász már
elégedetten indult le a gátról a meglőtt bakhoz. Megállt az autó a
kukoricás szélén és a fiúk elindultak megkeresni. Pillanatokkal később
ott álltam egy csoda szép őzbak mellett, aki sajnos nem kapott halálos
lövést, így jön a kíméletes és gyors torokmetszés.
- Nóra, ezt most ne nézd! Majd szólunk amikor közelebb jöhetsz.
Nos, ez a pár pillanat volt az én
zokogásom időszaka. Elfordultam az őztől, és csak rázott a sírás,
részben azért mert bakot lőttünk, de leginkább azért, mert szenved az
állat, és még egy „húzás” szükséges, hogy kimúljon.
- Most már idejöhetsz és fotózhatod.
Folytak
a könnyek az arcomon, ahogy baktattam felé, a vadászok pedig együtt
érzően mosolyogtak. Negyven év vadászat után egy percre előhoztam
belőlük a lelküket. Átérezték, hogy a számomra ez fájdalmas élmény, én
pedig megértettem az ő munkájuk szépségét. Mire odaértem az őz mellé,
ágakat tettek a szájába, levették sapkájukat és a fejüket lehorgasztva
tiszteletüket tették a természet előtt. Megsimogattam a kis bakot, és
elmondtam neki, hogy
- Pajti, még meg is kell, hogy egyelek ma, de megfogadtam, hogy végigcsinálom!
A frissen lőtt vadat a helyszínen ki
kell belezni, mert részben áldozat az erdő lakóinak (madarak, róka) de
ami fontosabb, hogy azonnal bomlásnak indulna a húsa. Így végignéztem
ezt is, és semmi rossz érzésem sem volt közben. A tetemet feltettük a
platóra, és irány a nyúzás és a darabolás.
Fél órával később az őz bak apró
darabokban volt, egy vödörnyi hús lett belőle, és persze a trófea
részei. Mire a csapat elkezdett ébredezni, a hús már abálódott, engem
pedig halomra dicsértek.
Mint kiderült, a társaság a hátam mögött
megbeszélte, hogy nem fogok felkelni hajnalban, mert ezt nem merem
végigcsinálni. És megtettem, én lettem a nap hőse.
Folyt. köv.NoraS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése