Ez lesz az a történet, amit nehéz papírra vetnem könnyek nélkül, hiszen most a barátaim fognak örök hűséget fogadni egymásnak. Ha egy korábban nem ismert házaspárról sikerült jó sorozatot készítenem, akkor most a barátaim esetében még nagyobb a kihívás, és sokkal mélyebb a kötődésem is, hiszen ismerem őket sok sok éve.
Ez a történet már akkor elkezdődött, amikor Edina és Károly a tavasszal meghívtak az esküvőjükre, és azt is kérték, hogy én legyek a nap fotósa. Végigfutott rajtam a hideg az örömtől, hiszen olyan sok dolgot fotóztam én már az ő életükből. Régen a közös bulikat, szülinapokat, amióta pedig Beni, a kisfiúk megszületett, még több és több fotóm van róluk. Az ő életük sok epizódjának részese voltam már, most pedig jöjjön a nagy nap! :)
Azt gondolná az ember, hogy közel hat hónap mennyire sok idő egy közel száz fős esküvőt megszervezni, de egyszer csak ott tart a dolog, hogy egy hónap múlva esküvő, két hét múlva esküvő, ruhapróba, kellékek, kiegészítők, meglepetések, és azon kaptam magam, hogy az utolsó megbeszélést tartjuk, és már minden apró részletet tudok, de így nem lesz a számomra semmi meglepetés az esküvőn. Miután mindent megtudtam, örültem volna egy kicsit, ha mégis inkább sima vendég lehettem volna.
Az esküvő előtti néhány napban megkaptam Edina és Karesz gyermekkori és kedvenc közös fotóit, és a számukra oly sokat jelentő zenei aláfestéssel csináltam két silde-ot, ami szintén a vendégek számára készül. Lassan minden a helyére került, és közben számoltuk vissza napokat, és az órákat.
Szeptember 13 péntek
Most kezd összeszorulni a torkom, mert ahogy leírtam a dátumot, azonnal és egyszerre jutott eszembe az egész nap, az első pillanattól, az utolsóig. Most, három héttel később is minden mozzanata élesen él bennem, és egymás után kattannak be a részletek.
Reggel korán átköltöztem a lányos házhoz, és ezzel kezdetét vette egy fergeteges nap. Átsétáltunk Edinával a körúton a fodrászhoz, és mindketten egyszerre mondtuk, hogy olyan érzésünk van, mintha egy másik bolygón lennénk. Teljesen más a lelkiállapota egy péntek délelőttnek, mint annak a péntek délelőttnek, amikor az ember lánya férjhez megy. Ez olyan, mint ha egy burokban lennél, és semmi de semmi sem történhet, ami kizökkent ebből a boldogságból. És az a helyzet, hogy nem is jön semmi zavaró tényező, az apróságok pedig egy pillanat alatt megoldódnak. Mondom én, hogy ki kellene találni valami Esküvő Eszenciát, amiből magunkra fújhatunk néha, mint egy kedvenc parfümből. Ezért kell az, hogy minél hosszabb legyen ez a nap, ezért kell a rengeteg fotó, a videó, és minden kiegészítő, hogy sok év múlva is átérezhető legyen a házasságkötés napjának hangulata.
Ez a nap bizony nem akkor kezdődik, amikor megérkezik a vőlegény a házasságkötő terembe, ez a nap akkor kezdődik, amikor két ember eldönti, hogy összekötik az életüket egy gondosan kiválasztott, és megtervezett napon. Az esküvő napja már "csak" a finálé. Szép lassan összeállnak a puzzle darabok, és egyszer csak abban a pillanatban vagyunk, amikor Edinával, gyönyörű menyasszonnyá változva, egymásra nézünk, és elindulunk a boldogító igen felé.
Beszállás a menyasszonyi autóba a ház előtt, és indulás a Bakáts téri házasságkötő terembe, majd a Bakáts téri templomba. Egy csoda szép ezüst színű Mercedes átsuhan a pénteki belvároson, hogy valóra váljon ismét egy álom. Csak utólag vallottam be Edinának, hogy amikor befordultunk a térre, és megláttam a templomot, olyan érzésem volt, mintha még soha sem jártam volna itt, és a templom látványa elöntötte a szemeimet könnyekkel, de ahogy körülnéztem az autóban, nem csak az enyémeket.
Ez is egy érdekes kontraszt, hogy amikor egy sima szerda délután elmegyek a Bakáts téri templom előtt, vetek rá egy pillantást, mert csoda szép, de teljesen más érzéseket hoz ki az emberből ez a templom akkor, ha azért jövök ide, hogy részese legyek a barátaim szerelmének és szándékának.
Láttam már sok házasságkötő termet, de ez gyönyörű. A bordó alapszíne, a berendezés és a terem hangulata magával ragadott, ahogy beléptem. Remek képeket lehet készíteni ilyen díszlettel. Szép volt a szertartás, mégis mókás és kedves, csak gyors, nekem mindig túl gyors egy házasságkötés. A következő pillanatban pedig már az ifjú párt fotóztam, ahogy kilépnek a teremből, és karonfogva átsétálnak a templomba, ahol a végtelenül kedves és barátságos pap várta őket.
Én mindig a templomi szertartáson érzem azt, hogy esküvőn vagyok, nekem valahogy itt érkezik meg igazán az áhítat, és az erős hit és szeretet két ember között, ami egy életre összekötheti őket. A templomi esküvőn én mindig látom lelki szemeimmel, ahogy az Angyalok leszállnak az égből, és repkednek az oltár előtt mosolyogva. Isten szent színe előtt fogadalmat tenni arról, hogy jóban, rosszban az egy csoda. Az egyik pillanatban a meghatódottságtól sírunk és nevetünk, a következőben pedig Benin, ahogy az első padsorban ül a keresztanyja ölében, és hangosan magyaráz. Ő is itt van, részese a szülei boldogságának, hát persze, hogy elgügyögi a saját monológját, ez hozzá tartozik az eseményhez :)
Hiába közel egy órás a templomi szertartás, mégis pillanatoknak tűnt, és az első hitvesi csók után irány a Napsütéses péntek délután, hogy a rokonok, barátok, ismerősök gratulációi után kezdetét vehesse a reggelig tartó ünneplés.
Boldog feleség, boldog férj, boldog szülők, és rokonok, barátok, minden résztvevő és szereplő egy teljesen más dimenzióban van. Én pedig szeretem nézegetni őket lopva a szemem sarkából, mert gyűjtöm magamba az élményt és mosolyt. Ebből fogok táplálkozni az elkövetkezendő időkben. Ez olyan, mint egy nyaralás, feltölt hónapokra, és amikor a szürke hétfőket élem, akkor kinyitom az emlékek szelencéjének tetejét, és engedek belőle egy kicsit, hogy a szürkét újraszínezze.
Edina és Karesz táncos műsora, amit én hiába ismertem már, hatalmas sikert aratott, és teljesen más élményeket és érzéseket adott, mint amikor otthon láttam a bemutatót, tudtam úgy nézni, mintha most látnám először. A fotókból összeállított zenés slide pedig hol nevetésre, hol könnyekre fakasztotta a vendégeket. Ez a nap valóban arról szólt, hogy méltóképpen megünnepeltük két ember barátságát, szeretetét és szerelmét. Örülök hogy a részese lehettem ennek a napnak, köszönöm! :)
Szeretnék kiemelni az estéből egy olyan élményt, amiben eddig még nem volt részem. Az esküvői vacsorán köszöntőt mondanak a tanúk, az ifjú pár, az örömapa, de örömanyát még nem hallottam köszöntőt mondani, pláne így nem. Csak álltam a gépemmel a kezemben, hallgattam az ifjú feleség anyukáját, és legszívesebben kirohantam volna zokogni egyet, de nem tehettem, mert részben odaszögeztek a parketthez a szavai, másrészt pedig én itt fotózom. Soha nem hallottam még, hogy egy anya megköszöni a vejének, hogy a lányát választotta, és most rábízza Edinát Károlyra, hogy ő vigyázzon rá ezentúl. Lenyűgöző beszéd volt! :)
Sokszor kérdezem a párokat az esküvő után napokkal hetekkel, hónapokkal, hogy változik-e valami, és ha igen, akkor mi?
És mindenki azt mondja, hogy nem, minden ugyanolyan, mint eddig volt.
Néha kedvem lenne vitatkozni velük, hogy én ezt nem így gondolom, de
addig amíg nem éltem át az eseményt a saját bőrömön, csendben maradok,
utána viszont megosztom majd, hogy miért, és miben változik meg az a két
ember, akik úgy döntöttek, hogy házaspárként egyesítik erőiket :)
