Szerva itt, csere ott

Időnként meghallgatom a Juventus rádiós beszélgetésemet, amit Fehér Mariannal vettünk fel, 2013. február 14.-n. Nem önimádatból hallgatom magunkat, hanem azért, mert minden alkalommal hallok magamtól új mondatokat, vagy azóta sok minden változott, vagy Mariannak van olyan kérdése, válasza, ami újnak hat nekem, és elindít egy gondolat sor irányába, aztán lesz belőle egy cikk, ahogy most is.

Mariann egyik kérdése az volt a könyvem kapcsán, hogy fel voltam-e készülve arra, hogy a NÓRA nagyon szélsőséges reakciókat fog kiváltani az emberekből körülöttem, és eszembe  jutott-e az írás közben, hogy el fogok veszíteni embereket, el fognak fordulni tőlem többen, lesznek-e irigyek a barátaim és haverjaim között? A válaszom pedig az volt, hogy persze. Fel voltam készülve, de azt is tudtam, hogy keményebb és fájdalmasabb lesz az általam és a könyvem által generált tértisztítás, mint amennyire erre én a fel tudnék készülni.

Valóban így volt. Sokkal drasztikusabb volt a változás, mint én azt gondoltam volna, de ma sem bánom, mert megtörtént a letisztulás. Vagy szép lassan elkoptak mellőlem emberek, vagy konkrét oka volt annak, hogy megváltunk egymástól, és igen, ezek között volt harag és nagy veszekedés, vádaskodás, és olykor gusztustalan mondatok is, amiket persze én kaptam. Ha Te változol, a környezeted is reagálni fog, ki így, ki meg úgy, én pedig a bőrömön éreztem ezt nap, mint nap.

Bevallom, olykor eljutottam arra a pontra, pláne amikor már nagy számban fogytak az emberek, hogy a hiba bennem lehet? Kifordultam volna önmagamból, és ez ellenszenvet vált ki másokból? Amikor pedig már majdnem elhittem, hogy a hiba az én gépezetemben van, mindig kiderült, hogy a jó úton járok, de a többiek meg nem tudnak és nem is akarnak követni engem, vagy jönni velem, tehát nem marad más hátra, mint megválni tőlük, hol így, hol megy úgy, ahogy a helyzetek hozzák.

A lényeg ebben az, hogy ne kudarcként éld meg, hanem lehetőségnek. Sok ember azon siránkozik ilyenkor, hogy milyen sok éve barátja már az illető, és akkor most hogyan fejezze be? Baromi egyszerűen, tegyél pontot a dolog végére, ha neked ez már terhes. Mi a jó neked abban, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szívják az energiádat, belőled táplálkoznak, de neked sosem adnak ebből vissza? Sem egy kapcsolatban, sem egy barátságban nem nézheted az időt, ami összeköt vele, mert nem az idő köt össze, hanem az, hogy megértitek-e egymást vagy sem. Működik a dolog vagy sem. Az ember persze először megpróbál segíteni, hogy a nem működő és terhes dolgok megjavuljanak, de ha nem sikerül, akkor tovább kell lépni. No, én ezt az elmúlt négy évben gyakran megtettem, több emberrel is. Eleinte ez nehéz, mert lelkifurdalásod lesz, hogy látszólag kidobsz a kukába egy tíz éves barátságot, de mindennek oka van.

Miután megtisztítottad a teredet lesz egy időszak, amikor úgy érezheted, hogy szinte teljesen egyedül maradtál, de ez megint csak egy látszat időszak és látszat állapot. Le kell ülepednie a dolgoknak, és amikor ez megtörtént, és valóban tudatában vagy annak, hogy jól döntöttél, mert végre kapsz levegőt, végre tudsz magaddal foglalkozni, és nem mások határozzák meg a teendőidet és a lelkiállapotodat, akkor csodás dolgok fognak történni.

Megismersz új embereket, de nem ez a legszebb benne, hanem az, hogy szép lassan vissza fognak csöppenni az életedbe olyanok, akik valaha nagyon sokat jelentettek. Nők, férfiak, barátok, haverok, csupa jó ember. Csupa olyan ember, mint én. Volt már abban az élményben részed, hogy kilenc év után találkoztál valakivel újra? Én ezt múlt pénteken átélhettem. Óriási élmény volt. Átölelni és összevissza puszilgatni valakit, aki régen úgy bánt velem, mintha a kishúga lennék, el se hittem. A beszélgetésünk pedig ugyanolyan őszinte, és mély volt, mint régen. Sehol sem sincs az a kilenc év, meg sem történt, hiszen tegnap találkoztunk utoljára, és holnap megint fogunk.

Közel egy hónapja valahogy az események úgy hozták, hogy egy másik nagyon régi, régi barátommal lett szinte napi a kapcsolat, holott évek óta nem is találkoztunk. Félévente egyszer beszélgettünk a neten, vagy telefonon órákat, mindenről és bármiről, aztán legközelebb megint hónapok múlva, de ez sosem volt gond. Amikor bajban voltam, vagy segítségre, tanácsra volt szükségem, mindig számíthattam rá, és ő is én rám. Kezdek eljutni arra a pontra, hogy már nem húzom a számat, amikor a telefonom kijelzőjén meglátom a hívó nevét, hanem felkúszik a szám a fülemig, mert most már olyan emberek hívnak, akiket valóban szeretek, tisztelek, becsülök, és fel tudok nézni rájuk. Feltöltenek, és biztonságot adnak. Végre én is kapok, nem csak adok. 

Tegnap délután a FB-om jelezte, hogy új ember szeretne az ismerősöm lenni. Tettem róla, hogy a privát profilomat ne tegyem a kirakatba, hiszen ezért privát, de aki igazán keres, az talál, és most olyan barát talált rám, hogy amikor megláttam a nevét, a sírás fojtogatott. Meg kell követnem magam azzal kapcsolatban, hogy nem szeretem a nőket, és nem is találom meg velük a hangot hosszútávon. Be kell látnom, hogy igenis van olyan nő, aki be tudott költözni a szívem legmélyére, és úgy szerettem, mintha a kishúgom lett volna. Percekig néztem a profiját, és azon gondolkodtam közben, hogy felejthettem el őt? Ezért a szelektálásért most nem vagyok hálás az agyamnak, de ez sem történt véletlenül. A másik üzenete pedig az, hogy azok az emberek, akik képletesen a köldöküknél össze vannak kötve, hiába nem találkoznak sokáig, és esetleg elfelejtik egymást, az élet gondoskodni fog róla, hogy újra egymásra találjanak. Szép lassan visszakapom a múltam legszebb szeleteit, emlékeit, és barátait. Köszönöm! J

NoraS 

Terápia

Egy terápia lényege az, hogy folyamatos legyen. Egyszer elmenni egy coach-hoz, nem ér semmit. Egyszer elmenni egy személyiségfejlesztő tréningre, nem ér semmit. Teljesen mindegy, hogy mi az a módszer, amivel fejleszted magad, ismerkedsz önmagaddal, és mi az, ami által megismered az összes hibádat, gyengeségedet, erősségedet, erényedet, csak az a lényeg, hogy fejleszd magad. Tudod, ha nem öntözöd a virágot, el fog hervadni, és Te is egy virág vagy.

Én sok éve tudatosan az önismeret útját koptatom, csak mire megtaláltam azt a módszert, ami nekem bevált, addig egy halom más terápiát és tréninget végig kellett csinálnom. Egy ideig használt a Kineziológia, de csak rövid időre. A Hellinger terápia szó hallatán viszont futkos rajtam a hideg, mert velem nem jót, hanem rosszat tett, nagyon rosszat. Elolvastam egy halom okos könyvet, elkövettem egy halom hibát, amikből tanulhattam, és persze volt sok sikeres probléma megoldásom is egyedül, de valahogy mindig azt éreztem, hogy valami még hiányzik. Nem volt a fejlődésem annyira látványos, mint amennyire szerettem volna. Nem sürgetésről beszélek, hanem eredményekről. Kevés volt az eredmény, nekem pedig kellettek.

Néhány hónappal ezelőtt készítettem Erős Tamással egy interjút a Théta Healing terápiáról, mert végre ez a módszer megmozdított bennem olyan dolgokat, amiket eddig semmivel és sehogyan sem tudtam kihozni magamból, vagy éppen eltüntetni. Kinyíltak végre a belső ajtóim, amik eddig vagy nem nyíltak, vagy én voltam gyáva odaállni eléjük, kinyitni, és megnézni, hogy mi van mögöttük.

Három héttel ezelőtt, nagyon kedves barátommal, Király Erika TH terapeutával kitaláltuk, hogy próbáljuk meg a terápiát velem Skype-on. A kérdés az volt, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy dolgoznunk, és ásnunk a múltamban, hogy fizikailag Era nem fogja a kezemet, ahogy ez Tamásnál megszokott volt. Működik-e úgy a dolog, hogy nincs köztünk fizikai kapcsolat?

Működik. Nálam és velem működik, tökéletesen, heti egy alkalommal. Fogom a reggeli kávémat, leülök a laptopom elé, és pontban 9-kor Erával elkezdjük a beszélgetést. Először mindig elmesélem neki, hogy a múlt hét óta mi változott bennem és körülöttem. Tudod, ha Te változol, akkor a körülötted élők is ezt fogják tenni. Tehát tudatosan figyelek is, magamra és a környezetemre egyaránt. Nem árgus szemekkel sasolok, hanem teszem a dolgom, és közben úgyis jár az agyam, vagy történnek dolgok, vagy egyszer csak felkiáltok, hogy Úr Isten! Micsoda képet raktam össze magamban,és megint megvan egy újabb felismerés, ráeszmélés, és ez borzasztóan jó dolog. Hétről hétre egy halom új információ kerül a felszínre, és végre kezdem látni az összefüggéseket is a rossz beidegződéseim és a gyerekkorom között, vagy még korábbi időszakból hozva.

A beszámolóm után pedig jön egy újabb kínom, gondom, feszültségem kitárgyalása, a felismerések, nagy sóhajok, nevetés vagy éppen sírás kíséretében. A rossz mintákat elengedjük, és töröljük, hiszen már értem, hogy miért volt, és nincs rájuk szükség tovább. Majd jön egy új program betöltése, ami most így hülyén hangozhat, mert épp nem a Mátrix-ot nézzük, de azért van némi hasonlóság és egyezés. A terápia lényege az, hogy semmi olyan dolog nem történik veled, amire Te konkrétan nem adsz engedélyt! Nem kell feszengened, mint egy pszichológusnál, hiszen Thétában ösztönösen látsz, érzel, hallasz, és olyan erős érzéseket él át az ember, hogy teljesen egyértelműen érzi, ha a terápia működik nála, vagy ha nem.

Kiderül, hogy azok a dolgok, amikről úgy éreztem, hogy félelemmel töltenek el, igazából a biztonságot jelentik nekem. Rájövök arra, hogy miért utálok dolgokat, vagy miért szeretek. Miért vonzok bizonyos embereket folyamatosan. Miért taszítok embereket, milyennek látom magam, és milyen vagyok valójában. 

Hétről hétre közelebb kerülök magamhoz, és egyre tisztább a képem az életről, és a világról is.  Az elején hatalmasnak tűnő félelmek, fóbiák, gátak, szinte percek alatt eltűnnek belőlem, és hely lesz a szép és jó dolgok számára. Ami két héttel ezelőtt még zavart vagy idegesített, azt ma szinte észre sem veszem, ami pedig elkerülte a figyelmemet, arra most ösztönösen

jobban figyelek.

Sokkal nyugodtabb lettem, kevesebbet hallgatok az egomra, az a kis dög! Mekkora káoszokat tud kreálni, viszont nem kezelhetem ellenségként, hiszen azzal csak magamnak ártanék. Óriási meló megtanulni és ösztönösen kezelni azt, hogy  mikor kell az eszemre hallgatni és mikor a szívemre, no persze a legjobb az, amikor az ego és a lélek egyensúlyban és harmóniában van. Kemény meccseim lesznek még magammal, mire képes leszek azt a bizonyos falat hagyni leomlani, de ígérem Era, egyszer ez a nap is eljön! J

NoraS 

Szerelmes levelek

Biztosan láttál már olyat filmen, amikor a nagymama elővesz egy dobozt a szekrény mélyéről, és leteszi az asztalra az unokája elé, és azt mondja,

 „Ez itt a múltam, ha meg akarod ismerni nagyanyád életét, nyisd ki, és nézd meg!”

Az unoka kinyitja a dobozt, ami tele van ezer éves fekete fehér, néhol sárgult fotókkal, levelekkel, amiket a nagypapa írt a háborúból, és hasonló emlékekkel, és apró ajándékokkal.

Nos, most én találtam takarítás közben egy ilyen dobozt, csak nem a nagymamám vagy anyukám holmijait találtam benne, hanem a sajátjaimat. Fura volt kinyitni, mert a tartalmából semmi sem volt ismerős, pedig sok kütyü és tengernyi levél van benne.

Mindig is szerettem volna egy olyan dobozt találni, ami rólam szól, de mivel a létezéséről sem tudtam, csak vágyálom maradt. Eddig.

Befejeztem a takarítást, csináltam magamnak egy bögre kávét, és egy nagy sóhaj kíséretében újra kinyitottam a dobozt, és hagytam magamat elvinni  egy olyan világba, ami én vagyok, de semmi emlékem sem volt erről az időszakról. Egy doboznyi levél és fotó szembesített a tizenhat éves Anettel. Leírni is rossz az akkori nevemet, de még rosszabb átélni azt az időszakot az írottak olvasása által.

Nem csodálkozom azon, hogy nem emlékszem a 16 éves időszakomra, törölte az agyam az emlékeket, és ezért jó, hogy szelektál az agyunk, mit tart meg, és mit hagy velünk elfelejtetni. Ha emlékeznék arra, hogy milyen voltam bakfisnak, és miket írtam a naplómba magamról és a körülöttem élőkről, milyen leveleket kaptam fiúktól, és a barátnőimtől, valószínűleg ma nem ülnék a laptopom előtt, és nem írnék erről. Olvashattam igazi szerelmes leveleket, amiket ráadásul én kaptam, ez nagy élmény. Úgy olvastam, mintha sose láttam volna őket. Ezeket én kaptam?

Fehér Mariann ( Juventus Rádió) mondta egyszer, hogy nem jó dolog belefutni a tinédzserkori naplónkba, mert az leginkább kellemetlen élmény. Igaza van, tényleg az!

Mire átfutottam a leveleket, érdekes kép alakult ki a fiatalabb önmagamról. Már akkor is veszettül realista voltam, és hidegfejű. A levélben való szakítást sportszerűen űztem, mert olyan válaszleveleket olvastam, hogy fájt az olvasás, nagyon megbántottam sok srácot. Volt, aki azt írta a szakításom válaszaként, hogy majd szóljak, ha rájöttem, hogy a szerelem nem gyerekzsúr. Durva! De megmagyaráz velem kapcsolatban sok mindent. Volt, aki pedig azt írta, hogy megérti a döntésemet, de ő amíg él szeretni fog, mert most szerelmes életében először, és ezt tőlem kapta.

Hol a fenében voltak ezek a levelek eddig? És miért pont most került a doboz a kezembe?

A doboz alján lévő utolsó levél egy rózsaszín lezárt boríték volt. A saját írásom van rajta, egy dátum, és az, hogy kiről szól, 1988-at írunk. Ez a levél 26 éve volt lezárva és elküldetlenül. Rögtön tudtam, hogy ki az írásom főszereplője, pedig csak a fiú keresztneve van ráírva.  Kicsit remegett a kezem, ahogy felbontottam, mert teljes időutazásban voltam a saját életemben. Felbontani a saját levelemet 26 év után, és elolvasni az akkori érzéseimet és gondolataimat egy srácról, akit sosem felejtettem el. Érdekes, hogy rá emlékszem, mély nyomot hagyott bennem, mert őszinte volt, nagyon édes, és szerelmes, mint én.

Életemben először, tizenhat évesen leírtam valakivel kapcsolatban, hogy őszintén szeretem, és borzasztóan hiányzik. Fura ez azért, mert én ezeket neki is leírtam előtte és utána is. A kapcsolat tökéletes volt, csak azért lett vége, mert messze laktunk egymástól, és én a realizmusommal egy szép és aranyos levélben elköszöntem tőle. Meg is értette, el is fogadta, de fájt neki.

Örülök, hogy ezzel a dobozzal összefutottam most, mert egy dologban az elmúlt huszonhat évben nem változtam. Ha egy pasin azt érzem, hogy szórakozik velem, akkor én is ezt teszem vele, és mint tudjuk ezekből van a legtöbb. Amikor pedig megérinti valaki a szívemet és a lelkemet, akkor én is teljesen más vagyok. Ezek szerint már tizenhat évesen tudtam különbséget tenni érzések és hamisságok között? Már akkor tudtam, hogy kinek adhatom oda őszintén, amit érzek, és ma is tudom! J

Megint jó sok mozaik a helyére került, és mintha kezdene rend lenni bennem, és körülöttem.

NoraS

Nora Smith, Nóra és Nóra2 című könyvek

Szia!

Hallottál már a 2 könyvemről, amiket az életről írtam, őszintén?  Összegyűjtöttem neked ismertetőt, rádiós beszélgetést, olvasói véleményeket, hogy amikor kedved és időd engedi, elvigyelek egy kicsit a saját világomba, ahol Te is több helyen magadra ismerhetsz. A könyv bolti forgalomban nem kapható, az alábbi címen tudod megrendelni nyomtatott és elektronikus formában ( fotókkal kibővített változatban) egyaránt: norakonyv@gmail.com

Nóra1 ismertető: : http://norapicture.blogspot.hu/2012/12/reszlet-ek-nora-cimu-konyvembol.html

Juventus Rádió Budapesti Arcok c. műsor vendége voltam a könyv kapcsán: http://norapicture.blogspot.hu/2013/02/a-juventus-radio-budapesti-arcok-cimu.html

Hangos könyv bevezető http://norapicture.blogspot.hu/2013/04/nora-smith-nora-bevezeto-hangos-konyv.html

Kiadás éve: 2011

Részletek az első könyvből:

Ami ingyen van…. http://norapicture.blogspot.hu/2013/03/ami-ingyen-van-annak-nincs-erteke.html

Lélek játék http://norapicture.blogspot.hu/2013/08/reszlet-nora-cimu-konyvembol-1.html

Mallorca:http://norapicture.blogspot.hu/2012/11/reszlet-nora-cimu-konyvembol-mallorca.html

A munka fogalma http://norapicture.blogspot.hu/2012/11/a-munka-fogalma.html

Marineland http://norapicture.blogspot.hu/2012/12/reszlet-ek-nora-cimu-konyvembol.html

A fotós munkája http://norapicture.blogspot.hu/2013/01/nora-reszlet-konyvbol-fotos-munkaja.html

NÓRA2

Kiadás éve: 2013

Nóra 2 Ismertető http://norapicture.blogspot.hu/2013/01/nora-2-resz-bevezeto.html

Nórásodás http://norapicture.blogspot.hu/2014/01/norasodas.html

Apollo 1 http://norapicture.blogspot.hu/2013/11/reszlet-nora-2-cimu-konyvembol-apollo.html

Apollo2 http://norapicture.blogspot.hu/2013/11/reszlet-nora-2-cimu-konyvembol-apollo-02.html

Pasik http://norapicture.blogspot.hu/2013/11/nora-2-reszlet-miert-lettek.html


Keress engem itt: https://www.facebook.com/norapictures

És itt is : https://www.facebook.com/Eletpark

NoraS

Kényszer

Képzeld el, hogy mész egy zsúfoltabb belvárosban, és meglátsz egy embert, aki fülhallgatóval a fülében, zenét hallgatva, táncra perdül. Nem nagyon kell vizuális alkatnak lenni, hogy ez a kép előtted legyen. Mit gondolnál erről az emberről, aki csak a zene hallatán boldogságában táncol? Azt gondolnád róla, hogy megkattant. Irreális viselkedést látnál, hiszen a többi ember hangyamód oson a dolgára szorgalmasan. Nézi a járdát, nyomkodja a telefont, vagy alibiből beszél valakivel, hiszen a Voda Red-del korlátlan a traccsolás. És akkor jön egy ember, aki kilóg a sorból, mert meri vállalni a pillanatnyi hangulatát és óriási mosolyát az arcán.

Amikor végigmész az utcán, szoktad nézegetni az embereket? Kerülik egymás tekintetét. Nagyvárosban a szomszédok nem köszönnek egymásnak, egy faluban pedig még az idegeneknek is köszönnek. Mondjuk egy vidéki, kisebb faluban is érdekes látvány lenne, ha valaki dalra vagy táncra perdülne, de itt azért előbb állna be melléd táncolni Gyuri bácsi, két sor zöldborsó kapálása közben. Egy városban viszont úgy néznének rád, mint egy leprásra.

Miért nevelik belénk azt, hogy visszafogottak és érzelemnélküliek legyünk? Titkoljuk és palástoljuk, hogy mit akarunk, kire haragszunk, mi bánt bennünket. Az utcán és idegen közegben mindig viselkednünk kell. Hányszor hallottad ezt életed során, hogy „Viselkedj már!” Én sokszor. Engem nagyon nehéz volt lenevelni arról, hogy úgy viselkedjek, ahogy éppen érzem is magam. Na és persze tartsam meg magamnak a véleményemet, és ne bántsak meg másokat. Mondjuk én ezt már gyerekként sem értettem, hogy miért ne mondhatnám el, ha valaki akár akaratán kívül, de megbántott, vagy rosszat tett nekem. Ha nem szólok, akkor legközelebb ismét megteszi, hiszen honnan a fenéből tudná, hogy az nekem nem jó, ha egyszer nem mondom el neki. Itt jönnek azok a dolgok, hogy az ember szép lassan gyűjti magába a mások által gerjesztett feszültséget. Magadban tartod, hogy ne bántsd meg azt, aki téged megbántott. Azért ez így durva. Ezt írtam a múltkor valami kapcsán, hogy én nem fojtom magamba azt a feszültséget, amit más baromsága hozott létre. Az elfojtás betegségekhez vezet, tehát nem éri meg őrlődni, és benyelni dolgokat.

Egy kicsi gyerek mindennek örül, és mindenre nyitott. Egy gyerkőc szereti, ha fotózzák, a felnőttek pedig szinte megrémülnek, amikor előkerül egy fényképezőgép. Kevés az a felnőtt, aki szívesen adja a legtermészetesebb mosolyát egy képhez.

December elején fordult elő velem először az, hogy mindenféle gátlás nélkül az autóban ülve, lámpaváltásra várva, zenét hallgatva, önkéntelenül elindult a kezem és a lábam, sőt még énekeltem is a dalt és baromira nem érdekelt, hogy a mellettem, vagy a mögöttem álló autóban ülő pasi vagy nő mit gondol, vagy milyen fejet vág. Egyébként érdemes figyelmi a reakciókat, mert egy váratlan helyzetre reflexből reagálnak az emberek. Nézd meg az embereket akkor, amikor találkoznak egy idegen kutyával. Lesznek,  akik ki fognak térni a kutya elől, és egyértelműen jelzik, hogy félnek. Lesznek, akik kedvesen rámosolyognak az ebre, de mennek tovább, és lesznek páran olyanok is, akik megállnak, és megkérdezik, hogy lehet-e haverkodni a kutyával?

Azok az emberek, akik ennyire érdeklődőek és nyitottak és „állatbuzik”, amikor téged az autóban táncolva és énekelve látnának, úgy reagálnának, hogy végre valaki így kedd kora reggel, aki jól érzi magát, és ezt ki is mutatja. Nem az öklét rázza és nem ordít, hogy miért nem megy már az a kurva sor? Ragadós a jókedvű ember látványa, csak sajnos kevesen vagyunk ilyenek, és hol csodabogárnak, hol különcnek, hol pedig elmebetegnek néznek minket, bár mi ezt már megszoktuk, és olykor teszünk is rá, egy lapáttal.

Nem mondom, hogy mindenki táncoljon az autóban vezetés közben, de amikor az utcán vagy a villamoson rámosolyogsz önkéntelenül egy szimpatikus emberre, vissza fog mosolyogni, talán köszön is.

Van egy borzasztóan rossz mániám, de polgárpukkasztásnak imádom. Pékáru fóbiám van, azt hiszem. Amikor vásárolni megyek, és éppen éhes is vagyok, biztosan valami pékáru után nyúlok, csak, hogy én a felét ott a vásárlás közben meg is eszem. De csak a felét, hogy a pénztárnál minden rendben legyen. Érdekes, hogy a kasszások mindig röhögnek rajtam egy jót, anyukám meg ki nem állhatja. Szerinte ilyet nem illik tenni. Mi rossz van abban, ha megeszem a kifli felét, és a maradékkal jelzem, hogy valaha egész volt? Miért van az, hogy nem nyúlhatok hozzá az eperhez a piacon, hogy eldöntsem, szeretnék-e venni belőle, vagy látom, hogy a doboz teteje ép, de az alja már penészes. Miért kellene nekem teljes árat fizetni egy nem éppen friss áruért? Végül is a pénzemért szeretnék jó minőséget kapni, nem pedig otthon bosszankodni, mert hagytam magam átverni.

Kényszerből viselkedünk, kényszerből döntünk, kényszerből cselekszünk, kényszerből éljük az életünket?  Nekem ez nem tetszik, nagyon nem. Nincs két egyforma ember, tehát nem adom el, és nem adom fel az egyéniségemet, csak azért, hogy jobban passzoljak az átlagemberek erkölcseihez és normáihoz. Nem akarok hozzájuk passzolni, és gondolom Te sem.  

NoraS