2014. május 15., csütörtök

Szerva itt, csere ott


Időnként meghallgatom a Juventus rádiós beszélgetésemet, amit Fehér Mariannal vettünk fel, 2013. február 14.-n. Nem önimádatból hallgatom magunkat, hanem azért, mert minden alkalommal hallok magamtól új mondatokat, vagy azóta sok minden változott, vagy Mariannak van olyan kérdése, válasza, ami újnak hat nekem, és elindít egy gondolat sor irányába, aztán lesz belőle egy cikk, ahogy most is.

Mariann egyik kérdése az volt a könyvem kapcsán, hogy fel voltam-e készülve arra, hogy a NÓRA nagyon szélsőséges reakciókat fog kiváltani az emberekből körülöttem, és eszembe  jutott-e az írás közben, hogy el fogok veszíteni embereket, el fognak fordulni tőlem többen, lesznek-e irigyek a barátaim és haverjaim között? A válaszom pedig az volt, hogy persze. Fel voltam készülve, de azt is tudtam, hogy keményebb és fájdalmasabb lesz az általam és a könyvem által generált tértisztítás, mint amennyire erre én a fel tudnék készülni.

Valóban így volt. Sokkal drasztikusabb volt a változás, mint én azt gondoltam volna, de ma sem bánom, mert megtörtént a letisztulás. Vagy szép lassan elkoptak mellőlem emberek, vagy konkrét oka volt annak, hogy megváltunk egymástól, és igen, ezek között volt harag és nagy veszekedés, vádaskodás, és olykor gusztustalan mondatok is, amiket persze én kaptam. Ha Te változol, a környezeted is reagálni fog, ki így, ki meg úgy, én pedig a bőrömön éreztem ezt nap, mint nap.


Bevallom, olykor eljutottam arra a pontra, pláne amikor már nagy számban fogytak az emberek, hogy a hiba bennem lehet? Kifordultam volna önmagamból, és ez ellenszenvet vált ki másokból? Amikor pedig már majdnem elhittem, hogy a hiba az én gépezetemben van, mindig kiderült, hogy a jó úton járok, de a többiek meg nem tudnak és nem is akarnak követni engem, vagy jönni velem, tehát nem marad más hátra, mint megválni tőlük, hol így, hol megy úgy, ahogy a helyzetek hozzák.


A lényeg ebben az, hogy ne kudarcként éld meg, hanem lehetőségnek. Sok ember azon siránkozik ilyenkor, hogy milyen sok éve barátja már az illető, és akkor most hogyan fejezze be? Baromi egyszerűen, tegyél pontot a dolog végére, ha neked ez már terhes. Mi a jó neked abban, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szívják az energiádat, belőled táplálkoznak, de neked sosem adnak ebből vissza? Sem egy kapcsolatban, sem egy barátságban nem nézheted az időt, ami összeköt vele, mert nem az idő köt össze, hanem az, hogy megértitek-e egymást vagy sem. Működik a dolog vagy sem. Az ember persze először megpróbál segíteni, hogy a nem működő és terhes dolgok megjavuljanak, de ha nem sikerül, akkor tovább kell lépni. No, én ezt az elmúlt négy évben gyakran megtettem, több emberrel is. Eleinte ez nehéz, mert lelkifurdalásod lesz, hogy látszólag kidobsz a kukába egy tíz éves barátságot, de mindennek oka van.

Miután megtisztítottad a teredet lesz egy időszak, amikor úgy érezheted, hogy szinte teljesen egyedül maradtál, de ez megint csak egy látszat időszak és látszat állapot. Le kell ülepednie a dolgoknak, és amikor ez megtörtént, és valóban tudatában vagy annak, hogy jól döntöttél, mert végre kapsz levegőt, végre tudsz magaddal foglalkozni, és nem mások határozzák meg a teendőidet és a lelkiállapotodat, akkor csodás dolgok fognak történni.

Megismersz új embereket, de nem ez a legszebb benne, hanem az, hogy szép lassan vissza fognak csöppenni az életedbe olyanok, akik valaha nagyon sokat jelentettek. Nők, férfiak, barátok, haverok, csupa jó ember. Csupa olyan ember, mint én. Volt már abban az élményben részed, hogy kilenc év után találkoztál valakivel újra? Én ezt múlt pénteken átélhettem. Óriási élmény volt. Átölelni és összevissza puszilgatni valakit, aki régen úgy bánt velem, mintha a kishúga lennék, el se hittem. A beszélgetésünk pedig ugyanolyan őszinte, és mély volt, mint régen. Sehol sem sincs az a kilenc év, meg sem történt, hiszen tegnap találkoztunk utoljára, és holnap megint fogunk.


Közel egy hónapja valahogy az események úgy hozták, hogy egy másik nagyon régi, régi barátommal lett szinte napi a kapcsolat, holott évek óta nem is találkoztunk. Félévente egyszer beszélgettünk a neten, vagy telefonon órákat, mindenről és bármiről, aztán legközelebb megint hónapok múlva, de ez sosem volt gond. Amikor bajban voltam, vagy segítségre, tanácsra volt szükségem, mindig számíthattam rá, és ő is én rám. Kezdek eljutni arra a pontra, hogy már nem húzom a számat, amikor a telefonom kijelzőjén meglátom a hívó nevét, hanem felkúszik a szám a fülemig, mert most már olyan emberek hívnak, akiket valóban szeretek, tisztelek, becsülök, és fel tudok nézni rájuk. Feltöltenek, és biztonságot adnak. Végre én is kapok, nem csak adok. 

Tegnap délután a FB-om jelezte, hogy új ember szeretne az ismerősöm lenni. Tettem róla, hogy a privát profilomat ne tegyem a kirakatba, hiszen ezért privát, de aki igazán keres, az talál, és most olyan barát talált rám, hogy amikor megláttam a nevét, a sírás fojtogatott. Meg kell követnem magam azzal kapcsolatban, hogy nem szeretem a nőket, és nem is találom meg velük a hangot hosszútávon. Be kell látnom, hogy igenis van olyan nő, aki be tudott költözni a szívem legmélyére, és úgy szerettem, mintha a kishúgom lett volna. Percekig néztem a profiját, és azon gondolkodtam közben, hogy felejthettem el őt? Ezért a szelektálásért most nem vagyok hálás az agyamnak, de ez sem történt véletlenül. A másik üzenete pedig az, hogy azok az emberek, akik képletesen a köldöküknél össze vannak kötve, hiába nem találkoznak sokáig, és esetleg elfelejtik egymást, az élet gondoskodni fog róla, hogy újra egymásra találjanak. Szép lassan visszakapom a múltam legszebb szeleteit, emlékeit, és barátait. Köszönöm! J


NoraS 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése