2020. június 16., kedd

A szorongás szinonímái - avagy túlélni egy hirtelen jövő rosszullétet egy megyei kórházban 2020-ban


Több szálon futó cselekmények fognak egyszer csak összeérni egy történetté. 14 óra pokol és kín, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Éled az életedet, jól vagy, nem rossz szériában vagy, hanem nagyon is jóban, az élet minden területén. Tele vagy ötletekkel, tervekkel, jó emberekkel magad körül, elégedett vagy magaddal és mindazzal, ami körbevesz. Úgy érzed, hogy a múltad terheit, fájdalmait szép lassan elengeded és nem jutnak eszedbe már olyan gyakran a rossz emlékek, élmények. Mondhatni kicsit buddhás állapotban vagy, és a körülötted zajló kaotikus világot is rózsaszínűbb szemüvegen át látod, és érzékeled. Nem nézel híradót, nem nézel COVID-sajtótájékoztatót, konkrétan kizárod magad a káoszból. Kimondottan jól vagy! Illetve azt hiszed, hogy jól vagy! 

Azt hiszed, hogy a 2 hónap karantén alatt eleget pihentél mentálisan és fizikailag is. Azt hiszed, hogy a múlt nyomasztó és fájdalmas darabjait elengedted. Azt hiszed, hogy egy adott helyzetet jól kezelsz és jól éled meg. Azt hiszed, hogy megtaláltad a jó munkahelyedet és egy állati ütős kolléga gárdát. Azt hiszed, hogy jól keresel. Azt hiszed, hogy a terveid a jövőre nézve bomba biztosak, és mindent meg is teszel azért, hogy elérd és megéld. Azt hiszed, hogy nyugodt vagy és boldog. 


És akkor jön egy pillanat. Egy pillanat, amikor közel egy órás vezetés után kiszállsz az autóból, és úgy megszédülsz, hogy levegőt is alig kapsz a meglepetéstől. Basszus, kicsúszott a talaj a lábam alól egy pillanatra. Reflexből megkapaszkodsz, keresel egy biztos pontot, hogy magadhoz térj, de nincs biztos pont. Visszamész az autódhoz, lassan beülsz, indítasz, pár utcával arrébb már otthon is vagy. Csak az autóból már nem tudsz kiszállni! 

Az volt a szerencsém, hogy jó anyám épp jött ki elém, így csak kicsit kellett kiáltanom, hogy anyaaaaa, segíííííts!!!! Anyád elmúlt 70 éves, és ő szed ki az autóból és támogat be  a házba.  A következő, aki szembe jön az apád, aki elmúlt 75 éves. Pánik indul......
Nekem kéne őket támogatni így is meg úgy is... de ez most esélytelen... 
Ekkor még tudtam beszélni. Kértem vérnyomásmérőt, mert nyilván van itthon, vércukorszint mérőt, mert nyilván van itthon és véroxigén mérőt, mert nyilván van itthon.  Szinte minden érték normális volt. A cukrom akkor volt 6,5. határeset, ha szarul vagy. 
A következő 30 perc olyan gyorsan történt mintha pillanatok lettek volna.... jött a szédülés, egyre gyorsabban. Jött a gyengeség, mintha bábúként összerogynál. Jött az émelygés, aztán a hányás. Aztán jött az a görcsös hányás, ami közben összetörtem a műanyag vödröt a szorításommal. Aztán jött a bal kezemben és a lábamban a zsibbadás, és az eszméletvesztés közeli állapot. Majd 8 perccel később a mentőautó. 

Pokol indul....

A tested olyan, mint egy rongy, de  a tudatod teljesen tiszta. A tested olyan, mintha nem részeg lennél, hanem konkrétan be vagy baszva! De a tudatod teljesen tiszta! Minden szó minden hang megvan, mindenre emlékszel, ami körülötted történik, csak nincs hozzá tested és beszéded. Az agy és a test közötti összhang és egyensúly eltűnik, megszűnik, RESET! Olyan, mintha bezárnának egy szobába, egyedül, és innen ki nem jöhetsz. A saját tested börtönében vagy, és senki nem tud innen kirángatni, csak te saját magadat! 
Várnád, hogy a mentős látványa megnyugtat, de nem! Várod, hogy kapsz két jó szót, kérem nyugodjon meg, most már jó kezekben van, nem lesz semmi baj, segítünk, hogy jobban legyen, de nem! Kapsz egy mentőtiszt nőt ( nem nevezném nőnek) aki olyan messze áll tőled, amennyire lehet, aki bombáz a gyökér kérdéseivel, majd amikor válaszolsz, akkor meghazudtol. ( Volt már ilyen rosszulléte? bólogatsz, mert mást nem tudsz. Mikor? 14 éve. Akkor mit csináltak magával? Altattak az idegosztályon 4 napig és tömtek nyugtatóval (sanax) Ilyet maga ne mondjon nekem! Ez nem lehetséges! Hogy jobb magának ha nyitva van a szeme vagy ha becsukja? Becsuktam a szemem, így válaszoltam. Akkor nyissa ki a  szemét! Szedje össze magát! Ne hisztizzen! Úgy vegye a levegőt, ahogy mondtam!!! Ha lett volna annyi erőm, szájba rúgtam volna a csajt, de hát mint tudjuk, rongyként csuklottam össze. A vérnyomásomat azt hiszem megmérte, de ennyi volt az összes vizsgálat. Irány a kórház! Anyám nyilván nem jöhet, hiszen senki se mehet be  a kórházba MOST csak úgy... a parkolóban minek várna órákat, majd telefonáljanak a szüleim este valamikor... 
A mentőig anyukám és a mentő vezetője kísértek, ez kb. ezer évnek tűnik, mire kivánszorogtam. Felültettek a hordágyra, és amikor becsukódott az ajtó és láttam, hogy a szüleim ott állnak és nézik, ahogy a mentő elviszi a gyereküket, az meredek volt. Az öregem már túl van egy szívműtéten.... 

Baromira nem értettem, ha a kórház amúgy 2 perc tőlünk, akkor miért a leghosszabb útszakaszon közelítünk az objektum felé? Induláskor kaptam egy nejlon zacskót, hogy tudjak mibe hányni, de amúgy mintha ott se lettem volna. A tiszt hölgy nyomkodta a számítógépes rendszert, vitte be az adataimat... azaz folyamatosan kérdezgetett, majd csodálkozott, hogy újabb és újabb hányó rohamom lett. Amikor nagy fékkel megálltunk a kórház előtt, annyit mondott a "hölgy" ne köpködje össze a mentőautót, mert nekem kell kitakarítani maga után!!!! 
Ez volt a második pont, ahol szerettem volna fejbe rúgni a csajt! Nem köpködtem, hanem hánytam a semmit! Hánytam kifelé az epémet! 

Kivettek a mentőautóból, beültettek egy tolókocsiba, és azonnal betoltak egy rendelőbe. 

Bal oldalon szőke doki pasi, jobb oldalon sötét hajú Ursula ültek. Jöttek a kérdések megint újra... volt már ilyen rosszulléte? igen, Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? Altattak 4 napig, idegosztály. Ilyet ne mondjak, ilyet itt nem csinálnak! Ursula szólt h megböki a jobb kezemet, jött a branül, a kezembe nyomták az infúziós tasakot és elvittek valami kórterembe. Kaptam egy ágyat, folyt belém a sós lé és ennyi. 

Nekem pedig jöttek a hányó rohamaim sorra. Tettem is érte! Vagy iszom és kihányom a vizet, azaz, könnyebb elviselnem ezt az állapotot, vagy nem iszom és olyan hányó görcseim lesznek, amilyet a világ nem látott még! Hát a személyzet úgy döntött, hogy hülye picsa vagyok, nem kaphatok inni, elvitték a poharamat is. Hozzáteszem rajtam kívül még 4 másik ember feküdt Isten tudja mivel... az egyikük számára is egy ostoba picsa voltam, mert vizet kérek, és hagyjam abba a hisztit, azaz a görcsös hányást! Két nővér pasi is ugyanilyen "kedves" volt és tőlük is jöttek a megjegyzések felém, de én belül már csak röhögtem rajtuk. Minden szavuk itt van a fejemben, míg ők azt hiszik, hogy semmire sem emlékszem! 
Én lehet, hogy hülye picsa vagyok, aki hisztizik, de a 2 nővérnek és a 2 csávónak annyi nem jutott az erejéből, hogy a cipőmet levegye, reggelig cipőben voltam az ágyban.

Két emlékem van, ami viszont kedves és pozitív. Egyszer csak jött egy orvos és megvizsgált. Ő is megkérdezte, hogy volt-e már ilyen rosszullétem? Igen. Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? elmondtam megint.... a válasza az volt, hogy akkor ő ezt most már megnézi a központi rendszerben! Abban a zárójelentésben kérem ott van, hogy a 4. napon saját felelősségemre távoztam a kórházból. Az ok pedig az volt, hogy négy nap kevés volt arra, hogy valaki megvizsgáljon és megmondja mi bajom van, mi történt velem, és úgy egyáltalán miért vagyok itt??  Szóval kíváncsi lennék, hogy  a doktor úr mit talált  a gépen a 14 évvel ezelőtti rosszullétről..... de az tény, hogy ő nagyon kedves és barátságos volt velem. Miután megvizsgált, annyit kértem tőle, hogy most életemben először egy nyugtatót kérek szépen. Hallottam, ahogy mondta  a nővérnek, hogy igen, ez jó ötlet! De vénásan, mert úgyis kihányom a gyógyszert. 

A következő kocka az, hogy valaki odajön az ágyamhoz, hölgy, ő tényleg hölgy volt. Szőke, rövid melírozott haj. Megfogta a kezeimet, és megkérdezte, hogy Anett vagy Nóra, melyiket használom? Kinyögtem, hogy Nóra.
Ok, akkor most felülünk az ágyon és beszélgetünk, jó?! 
Kaptam tőle egy kérdést, és a bezárt börtön világomban most először kaptam támogatást és emberséget. Azt kérdezte  a hölgy, mondja Nóra magát ki bántotta???? 
Az, akinek ilyen gyönyörű tetoválásai vannak, ami nem kis munka volt és önként vállalta azt a fájdalmat, hogyan kerülhet ide erre az ágyra??  Magán látszik, hogy erős nő, mit nem tud feldolgozni? Mitől fél, maga mitől szorong????  
Ha tehettem volna, magamhoz öleltem volna ezt a hölgyet, de nyilván nem volt hozzá erőm! Annyit tudtam neki mondani, hogy nem bántott senki, de a kérdései jogosak. 
Ekkor vette észre  a hölgy, hogy a jobb kezemben lévő branül elmozdult és folyik félre a z infúzió! Azonnal kirántotta, leragasztotta és átszúrta a bal kezembe.  Hagyjuk hogy néz ki a jobb kezem egy héttel később és még mindig fáj. Ennek semmi jelentősége, lapozzunk. 

Következő snitt, reggel 7 óra körül. Doktor úr felébresztett, hogy mit szólnék ha hazaengedne?? Szerintem reflexből felültem az ágyon, hogy megyünk HAZA!!!!!  Aranyos volt, mert mondta, hogy még picit pihenjek, összerakja a zárójelentést és  tornagyakorlatokat, és amint kész hozza, aztán távozhatok., anyukám képben van, jön értem. 

Következő snitt, egy ápolónő szólt, hogy akkor viszlát, mehetek! A zárójelentést a kezembe adta, telefon, taj kártya, fülbevaló kézbe és adios! Megkérdeztem, hogy merre menjek ki? Nem látja?? Ott az ajtón, KIJÁRAT!!!!! Megkérdezhetem hogy hányadik emeleten vagyunk és merre jutok ki??? Hol lennénk, a földszinten! Kimegy az ajtón aztán, balra, jobbra...... azt se tudtam, hogy mi van....

A testem még mindig rongybaba, hányás már sehol, a tudatom tiszta, csak kibaszott fáradt voltam és olyan egyedül, mint még soha!  Kóvályogtam az épületben, sodródtam a tömeggel. Néztem az emberek arcát, ahogy engem néznek... szürreális élmény volt, de senki sem segített. Fogtam a falat végig, hogy ne ájuljak el, de senki sem nyúlt a kezem alá, hogy jöjjön majd én segítek. Támolyogtam a sürgősségire, mert ott akartam kijönni. Egy biztonsági őr bácsi szólt utánam, ahogy nekidőltem a falnak, hogy kedveském, maga mit keres itt? Csak lóbáltam a zárójelentést a kezemben.. és ő értette.... magát ilyen állapotban elengedik haza??? bólogattam, hogy igen! 
Megmutatta merre van a kijárat, és alig vártam, hogy végre friss levegőt szívjak. Ahogy kiléptem az utcára mentőautók álltak sorban egymás után, velük szemben pedig a mentősök cigiztek. Úgy jöttem végig előttük, hogy az autókba kapaszkodtam, de egyik sem lépett oda hozzám, hogy segítsen! Anyukám, ahogy meglátott, minden tiltás ellenére rohant elém. A kinti biztonsági őr megtett értem annyit, hogy az autóval a bódéja mellé állhatott és elfordította a fejét amikor a tiltott zónába lépett az anyukám. 


A következő snitt, hogy itthon vagyok, és egy utolsó hányás elhagyja  a testemet, aztán elaludtam, majdnem 1,5 napra. 

A szorongás szinonimái

Mi a stressz? szorongás 
Mi a harag? Szorongás 
Mi  a düh? szorongás
Mi  a fájdalom? szorongás
Mi a múlt fel nem dolgozása? szorongás
Mi az önvád? szorongás
Mi a meg nem bocsátás? szorongás
Mi  a ki nem mondott szavak és érzések? szorongás 
Mi a megfelelési kényszer? szorongás? 
Mi a versengés? ( akkor is ha egészséges versengésről van szó) szorongás 
Mi a pánik? szorongás

A szorongás minden egyes szinonimáját használjuk, csak magát az alap szót nem. SZORONGÁS, még kimondani és belegondolni is félelmetes és ijesztő, és megbénít. Az a szó, hogy stressz, már teljesen beépült az életünkbe, megszoktuk, fel sem tűnik. De az a szó, hogy szorongás, nagyon ritkán hangzik el, holott ..... pont ez tudna figyelmeztetni bennünket arra, hogy vegyünk vissza. Valahogy... Isten tudja hogyan. Hogyan lehet elmulasztani egy szorongást csettintésre? Sehogy! Hogyan lehet kizárni az életünkből a szorongást? SEHOGY??? Azért azt kétlem! 

Biztosan vannak erre nagyon hatásos módszerek. Tudom, mert pont ezt tanulom, de erről majd máskor. 
Az elmúlt napokban kiderült, hogy  a környezetemben sajnos vannak többen is, akik átélték ezt a fajta rosszullétet, amelyről most írok és beszélek. Nem szeretnék korosztályokban kategorizálni, de ahogy tapasztalom a 40-es korosztály elég erősen érintve van. Nem szándékozom 14 év múlva egy hasonló rosszullét által áttávozni egy másik dimenzióba, korai lenne az még. Sok tervem és célom van, én még sokáig szeretnék a földi síkon maradni és boldogan létezni. Ehhez viszont  meg kell tennem mindent, hogy egészséges maradjon a testem és a lelkem is. 
Kutyás ember sokat sétál a jó levegőn, de mint látjuk, ez kevés volt. Gyakran hallgatok este vezetett meditációt, de mint látjuk, ez is kevés volt. Találnom KELL! ( szeretnék) egy olyan kikapcsolódást, vagy mozgást, tornát, bármit, ami kikapcsol, feltölt, nem  hagy gondolkodni, és levezeti a stresszt belőlem. Talán akkor jobban aludnék, kipihentebb és energikusabb lennék. Hányan járunk ugyanebben a cipőben? Nagyon sokan! 

Az én korosztályom sajnos úgy igazán az aktív pihenést csak hírből ismeri. A mi korosztályunk agya akkor is kattog valamin, aminkor elvileg pihen. A mi korosztályunk nem tanult meg ellazulni és átadni magát egyszerre csak egy dolognak, önfeledten, lelkifurdalás nélkül, szbadon. Akkor most itt az ideje, hogy megtanuljuk, ne sajnáljuk magunktól az időt az aktív pihenésre. 

És hogy mi a neve ennek a rosszullétnek? Nem tudom! 
Egyensúlyzavar, egy vírus, egy mini stroke, valami negatív vagy pozitív élmény hatására kiváltódó időszakos sokk. Ki tudja? Még nincs neve, mint a laktózérzékenységnek, de hidd el, pár éven belül lesz neve, és  ez is népbetegség lesz... ha hagyjuk... 

Másfél napos alvásom után olyan voltam még mindig, mint akin átment az úthenger, de visszafelé is, azaz kétszer. Tiszta sor volt, hogy nem tudom megrázni magam és másnap elmenni dolgozni vagy bármi emberi dolgot véghezvinni. Napok, sőt hetek kellenek ahhoz, hogy a szédülés és a bizonytalanság érzése megszűnjön. 
Az önrehabilitáció abban rejlik (nálam) hogy amilyen gyorsan csak képes vagyok rá, állj fel, és járj! Csak egy kört a kertben. Csak a fürdőig tusolni és megmosni a hajamat. Erőltettem, hogy friss vizet adjak a kutyusomnak. Erőltettem, hogy a házon belül lépcsőzzek. Erőltettem, hogy figyeljek, egyszerre egy dologra. És láss csodát, képes voltam végignézni egy filmet anélkül, hogy közben valami mást is csináltam volna. Képes voltam figyelni szép lassan mindenre. Kényszerítettem magamat, hogy egy héttel a kórház után autóba üljek és vezessek. Elmentem egyedül boltba zsemléért, és olyan megerőltető volt, mintha 12 órát dolgoztam volna.  Erőltettem, hogy pihenjek ha elfáradok, nem számít hogy délelőtt 11 óra van, vagy délután 4 óra. Élmény volt, hogy el tudok mosogatni, élmény volt, hogy tudok kutyát sétáltatni, élmény volt, hogy egyedül elvezettem Erikához, hogy hát és nyakmasszázst kapjak tőle. 

Kezdjem szidni a Veszprémi Kórházat? Kezdjem szidni az ott dolgozó lelketlen embereket? Kezdjem szidni a világot? Én csak azt nem értem, ha valaki gyűlöli az embereket és gyűlöli a munkáját, ami ebben az esetben HIVATÁS lenne, és az emberek életének segítése, akkor mi a büdös picsáért nem keres magának egy másik munkahelyet, ahol nem kell hányást takarítani? Ki tart pisztolyt ezeknek a fejéhez, hogy ezt a munkát végezzék??? SENKI! Ők választották! Ezt akarták! Akkor miért bánik gyökér módon azzal aki rá van utalva? Több, mint 20 éve ez a vesszőparipám: Mindenki végezze azt  a munkát, amit akkor is szívesen tenne, ha nem fizetnének érte! Érted, hogy mit akarok ezzel mondani???? Igen, te érted! A kórház dolgozói pedig nem értik, holott pont  nekik kéne! Sose gondoltak bele, hogy mi lenne ha egyszer ők feküdnének azon az ágyon, ahol én voltam? Sose jut eszükbe, hogy mi lenne, ha velük bánna így valaki? Sose néznek tükörbe? Nincs lelkiismeretük, lelkük? Hova lett az emberség? Hova lett a másik segítése, támogatása? Hova lett az emberi őszinte összetartás, összetartozás? Miért kell ismerősnek, csókosnak lenni, hogy valahol jól vagy megfelelően bánjanak veled? Miért veszett ki az emberség pont az egészségügyből? És tapsoljak nekik, hogy ők a hősök??? TÉNYLEEEG??? Hát a hősök nem itt kezdődnek! 

Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, kértek volna egy ismétlő labort pár nappal későbbre, de semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi!  Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, írtak volna egy beutalót a neurológiára egy vizsgálatra. De semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi! Ha ők ott a kórházban akkora hősök lettek volna, beültettek volna kedd reggel abba a tolószékbe ami ott állt az ajtó mellett ( 174 volt a szék száma) és kitoltak volna az anyukámig az autóhoz. De őket az se érdekelte, hogy amíg kiérek hányszor fogok elájulni. 

A tisztesség kedvéért írom ezt csak ide, mert így illik: Biztosan van jó fej mentős, ismerek párat. Biztosan van jó fej nővér, biztosan van jó ellátás, csak egyre többen pont nem ezt tapasztaljuk! Fizetem a TB-t, jogom van a megfelelő ellátáshoz! Mert, hogy konkrétan EZÉRT fizetek! 

És hogy semmi sincs véletlenül....
Ez a helyzet és állapot összehozta az embereket körülöttem. Közelebb kerültünk egymáshoz, összeköt bennünket egy picit a félelem, de sokkal inkább az akarat és szándék, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra. A hülye COVID elcsépeltté tette a vigyázzunk magunkra és egymásra mondatot, de az én történetem most új értelmet adott az ön-vigyázásnak :) 

Pihenj aktívan! Tanulj meg egyszerre csak egy dologra koncentrálni! Adj magadnak türelmet és megbocsátást bármiért és mindenért! Keress új célokat és álmokat! És amikor segítségre van szükséged, keress fel egy COACH-ot! :) 

NoraSm

2020. május 3., vasárnap

Vége a nehézségeknek? Kifelé haladunk a Koronavírus krízisből?



Azon gondolkodom.... most, hogy nagy hirtelen úgy látszik, napokon belül vége lesz szinte minden tilalomnak, elzárásnak, korlátozásnak, hogy valahol egy kicsit sajnálom...

A lassított tempójú időszakban hirtelen mindenki olyan kreatív lett, és eltekintett a bevételeinek egy részétől, hogy tudjon másoknak segíteni. Hirtelen dömping volt az ingyenes konferenciák, előadások, hasznos információk tekintetében. Egy halom zenész játszott otthon a nappaliból, a kertjéből, stúdiójából. Ezáltal kicsit közelebb is kerülhettünk egymáshoz, kicsit jobban beengedtek mindenkit az otthonunkba. 

Utálom ezt hallani vagy mondani, de a kényszer tényleg nagy úr

Pillanatok alatt mindenki alkalmazkodott, váltott, átformálta az életét és veszettül kreatív lett. Aki ügyesen dolgozott az elmúlt közel két hónapban, sok új követőre, ügyfélre, vásárlóra tett szert. 

A magam részéről a tanulást választottam, mert nekem még bőven van mit... 

Tanulom a facebook hirdetések világát, egy kicsit a Számmisztikát, mert mindig is érdekelt. Nem mások évszámait akarom elemezgetni, hanem magamat jobban megismerni és feltérképezni. Végignéztem egy 21 részes Sorsfordító konferenciát itthonról a kényelmes fotelomból. Olyan emberekkel hallgattam komoly és nagyon hasznos beszélgetéseket, mint Balogh Béla, Sólya Bea, Bocsi Viki, Mosolyka, stb. 
Ha férfi vagy, és érdeklődnél a racionális világon túli, férfiasan spirituális világ felé, Balogh Bélánál jobb segítőt nehéz találni. Láttam mesélni olyan férfiakat a sikerről, kudarcról, padlóról való felállásról, ami minden férfi számára nagyon hasznos lenne. Láttam olyan férfiakat, akik tökéletesen tudják működtetni egyszerre a racionális világot a spiritualitással, mégis kő kemény és karakán pasik, tele élettel, tervekkel, és szeretettel. 
Azon gondolkodom, ha az elmúlt hetekben annyi minden okos elfoglaltság létezett az internet segítségével, ingyen, akkor ezt érdemes lenne folytatni.  Már most látom, hogy azonnal raklapnyi tanfolyam, konferencia, továbbképzés eseményei kerülnek fel pl a facebookra, de már mindegyik fizetős! 

Ha az elmúlt hetekben rengeteg esemény működhetett ingyenesen, akkor most gyorsan jönnek a fizetős események, hogy bepótolásra kerüljenek a kiesett bevételek? Én pl, sokkal szívesebben nézek meg itthon egy oktató anyagot, beszélgetést, előadást, akár pizsamában, vagy este 11-kor, mert akkor van rá időm vagy kedvem. 

Értem én a tömeg erejében lakozó energiát, és azt is, hogy jó együtt lenni, emberekkel találkozni. De ha az elmúlt hónapokban működhetett a netes információáramlás, akkor a korlátozások feloldása után is maradjanak olyan tanulási, fejlődési lehetőségek, amelyek megfizethetőek, itthonról elérhetőek. 

Soha eddig ki nem aknázott lehetőségeink lettek. Azt szeretném, és gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, szeretnék itthonról fejlődni, tanulni és változni.  Azt mondják, hogy ami ingyen van, annak nincs is értéke! Ez nem igaz.! Vehetek jegyet egy drága előadásra Budapesten, elkölthetek erre a napra akár benzinnel és kajálással együtt ötvenezret, ha nem fogtam fel az információkból semmit. Szar napom volt aznap, máshol jártak a gondolataim, erőszakolnom kellett magam, hogy tudjak figyelni, azaz elcsesztem egy raklap pénzt és még csak nem is fejlődtem. Ezzel szemben, ha van mondjuk 48 órás limitem, hogy megnézzem azt az adott beszélgetést, tuti, hogy a 48 óra elég lesz. Korrekt, mert kapok 48 órát. Azt szoktam mondani, ha valaki egy hét alatt nem olvassa el a könyvemet amit megvásárolt, vagy ajándékba kapott tőlem, akkor már nem is fogja. Ha valakinek nem elég 48 óra arra, hogy ingyen megnézzen egy olyan közel egyórás beszélgetést, ami nagyon hasznos lenne, akkor hagyjuk is! 

A javaslatom az arany középút lenne

Aki igényli a tömeget és szeretne ismerősökkel vagy idegenekkel találkozni egy- egy előadáson, konferencián, tegye, és fizessen érte, így a korrekt. De aki nem szereti a tömeget és egy előadás közben nem a mellette ülők traccsolását szeretné hallani, hanem papír és toll társaságában egyedül hallgatja meg az adott anyagot, akkor állítja meg a beszélgetést, amikor akarja, visszaléphet és meghallgathat újra egy mondatot, jegyzetel és iszonyúan figyel, hát hadd lehessen meg ez a lehetőség is. 

Ahhoz, hogy rátaláljunk azokra a módszerekre, lehetőségekre, amelyek mi vagyunk, bennünket szolgálnak, tanítanak, visznek előre, sok témában kell vagy érdemes információhoz jutni. Ahhoz, hogy képezzem magam, kinyíljon a világ még inkább, okos tanácsokat kapjunk, sok minden területet fel kell fedezni. Ehhez pedig a legjobb az, ha itthon tudunk válogatni. Az is lehet, hogy egyszerre 3-4 különböző témájú előadást tanulmányozok, és közben a köztük lévő párhuzamokat és logikát is látom, vagy azt, hogy egy adott dolgot négy különböző helyről erősítenek meg bennem, vagy rombolnak le és segítenek új nézőpontokat keresni és találni. 

Ha már új lehetőségek nyíltak a számunkra az elmúlt hónapokban, azt kérem, hogy ezt vigyük is tovább az új életünkbe! 

Nora Smith 


2020. április 12., vasárnap

2020 a változások éve – most meg aztán pláne….

Hányszor hallottad vagy olvastad az elmúlt már nem is hetekben, hanem sokkal inkább hónapokban, hogy 2020 a változások éve? Biztos, hogy már annyiszor, hogy a könyöködön jön ki.

Nem baj, ha már unod, egyszer majd csak elégszer fogod hallani ahhoz, hogy tényleg meg is halld! Előbb vagy utóbb szinte mindenkinél el fog jönni az a pont, amikor megáll egy pillanatra, mert kimerevítették nála a képet, ugyanis megérkezett fejben és lélekben is, az, hogy egy brutálisan durva változás kellős közepén vagyunk. Visszaút már nincs, és leesik, tudatosul az is, hogy soha többé nem lesz már a világunk ugyanolyan, de még csak hasonló sem, mint mondjuk fél évvel ezelőtt.


Minden ember a maga életére nézve és a maga szintjén olyan drasztikus változásokat él meg, ami kinyitja az alvó szemeket és felébredtek végre.

2017 tavaszán írtam meg a 3. könyvemet, aminek a címe, VÁLTOZÁS

Pontosan három évvel ezelőtt leírtam, hogy már benne vagyunk egy változási folyamatban és lesz akire nehéz időszak vár, és lesznek, akik jó értelemben nagyon jól járnak, mert figyelnek és látják a körülöttünk zajló dolgokat.



Próbáld meg úgy elképzelni, mintha megállnál egy hatalmas színházi függöny előtt, és hirtelen széthúzod, de csak annyira, hogy a fejed beférjen, és nézed a filmet a függöny mögött. Látod a saját életedet, azt amit minden nap élsz, látod mindenki más életét is, tényleg mintha egy filmet néznél. Aztán hirtelen húzd vissza a függönyt. Ott állsz egyedül, és kicsit sokkot kapsz. Pörög az élet gyors filmje, melyből egy pillanat alatt ki is lépsz. Fura érzés, ugye? Vagyunk jó páran, akik évek óta így látjuk a világot. Néha belenézünk, sőt, bele is lépünk és megy a saját szerepünk is, de ha úgy adódik, mert mondjuk már sok a nyüzsgésből, akkor mi tudunk egyet hátra lépni, és kívülállóként tudunk rátekinteni mindarra, amit megélünk, ami történik velünk.

A mostani vírushelyzet pontosan ezt mutatja meg nekünk többek között



Eddig úgy éltük a napjainkat, hogy a higiéniát még szinte hírből sem ismertük. Nem igaz, nem így van, de ha összehasonlítod azzal, hogy lassan a fertőtlenítőt meg is esszük, hogy maszkot meg kesztyűt hordunk, hogy nem fogjuk meg az üzletek és gyógyszertárak ajtaját, hanem lábbal nyitjuk és zárjuk. Ha azt nézed, hogy nem mersz hozzáérni egy bevásárlókosárhoz vagy kocsihoz, mert látod lelki szemeid előtt a vírusokat rohangálni. Ha onnan nézed, hogy hetek óta nem bandázunk, már aki nem… hetek óta nem találkozunk senkivel, maximum idegenekkel a boltban. Ha azt nézed, hogy kikerüljük egymást a boltban, már aki… akkor ez önmagában egy brutális és drasztikus változás. Eddig egymás nyakán lógtak az emberek a boltok pénztárainál. Semmilyen tiszteletet nem kapunk a mögöttünk állótól, mert még azt is megnézi mennyit fizetünk és mivel, arról nem beszélve, hogy beleliheg a nyakamba és belemászik az aurámba. Most minden pénztárnál ott vannak felragasztva a jelzések, hogy eddig és nem tovább.



Tele vagyunk változással és változtatással, új szabályokkal, ami nekem például tetszik, mert megtanít távolságot tartani végre.
Konkrétan arra vagyunk kényszerítve, hagy magunkkal legyünk, és nem egy 4 napos húsvétra, hanem hetek óta és még ki tudja, hogy meddig.

Eltávolodtunk másoktól fizikailag és közel kerültünk önmagunkhoz, végre! Erre igyekszem ösztönözni az olvasóimat közel 10 éve. Mert ezt meg lehet tenni kényszerítő korlátozások nélkül is, önszántunkból. De mégsem akarta ezt tenni a többség. Íme kérem, kaptatok akkor drasztikus ébresztőt.


Az emberek többsége sajnos az elmúlt pár száz évben arra lett nevelve, hogy kifelé éljen. Mások igényei és elvárásai szerint. Különböző nyomásoknak megfelelően. Azt pedig ez idő alatt elfelejtette mindenki, hogy nem ez a fontos. Csak az a fontos, hogy az én váram határain belül mi van. Már természetes dolog lett, hogy mindenki mások életét éli, és osztja az „okos” tanácsait, ami szart sem ér, csak rombol vele. Megszoktuk, hogy nem önmagunktól kérdezzük meg egy adott helyzetben, hogy mit tegyek, hogy lépjek, hogy döntsek? Hanem a haveroktól, szülőktől, és mindenektől kérdezünk, csak ez nem vezet sehova. Most mindenki egyedül van képletesen önmagával. Ok, ott az internet, és a korlátlan telefonálás lehetősége, most is dönthet helyettem Micike, de ennyi csacsogást nem bír el a hálózat. Tehát valahol kénytelen most sok ember egyedül lenni a gondolataival. Alapból sokkal csendesebb minden. Vagyis az alap rezgés, ami körülvesz minket, alacsonyabb, lassabb. A sok túlpörgött embert lelassította ez a kis apró vírus, és mindenkinek rengeteg dolgot fog megtanítani, újragondolni, átgondolni, megtanít spórolni, már akit.. megtanít figyelni és hallgatni, ha akarod, ha nem!


Lesznek akik kényszerből fognak most változtatni, és amint elvonultak a viharfelhők, ugyanolyan pazarló és fölényes lesz, mint amilyen korbábban volt. És lesznek, akik a vihar elvonulta után is megtartják az új szokásaikat, és viszik magukkal az új életükbe! Lesz, aki továbbra is sütni fogja a kenyeret és mivel volt ideje kísérletezni, már a sütiket is ügyesen készíti, és megszerette a főzést. Lesz, aki minden nap sétálni fog eztán is egy húsz percet, lesz, aki rátalál a bútorok restaurálására, a kertészkedésre, a biciklizésre, a futásra, és még sorolhatnánk. Lesznek sokan, akik viszik magukkal az elmúlt hetek tapasztalatait és valóban több és tartalmasabb időt fognak egymással tölteni. Lesz olyan szülő, aki rá fog kapni a tanulásra a gyereke mellett. Lesz olyan szülő, aki kitalálja a kiscsoportos tanítást? Micsoda zseniális ötleteket adhat nekünk ez a változás, csak észre kell venni.

Eddig annyira egymás seggében voltunk, hogy ez fel sem tűnt nekünk. Mondjuk, nekem igen… Pont a VÁLTOZÁS című könyvem kezdődik úgy, hogy egy bolti pénztáros jelenetet írok le, részletesen, ahogy egy idős hölgy pofátlanul beállt a nyakamba, és amikor jeleztem neki, hogy legyen kedves tartson nagyobb távolságot tőlem, halálosan végigsértődött. Az van, hogy rohadtul nem tartottuk tiszteletben egymás köreit. Most viszont meg kell tanulnia mindenkinek, hogy úgy is lehet sorba állni, ha hagyok több, mint egy métert az előttem és utánam lévővel. Szerintem ezt alapból így illene. Majd akit akarok, közel fogom engedni magamhoz.


Ebben a nagy elzárásban én igazából nagyon jól érzem magam, mert van terem, és kapok rendesen levegőt. Már most előre azon röhögök, hogy amikor majd feloldanak minden korlátozást, mi lesz az emberekkel… ugyanis sokak számára természetessé és kényelmessé fog válni a távolságtartás, és amikor majd újra lehet birka módjára tolongani, rengeteg ember fogja érezni, hogy túl közel jött hozzá valaki idegen. Sokkal jobban fogjátok majd érezni a különbséget ember és ember között. Sokkal hamarabb meg fogjátok érezni ha valaki nem jó ember, vagy rossz szándékkal közeledik. Ugyanis ebben az elzárásban visszatalálsz önmagadhoz és sokkal érzékenyebb leszel, MINDENRE, ami körülötted történik.

Most van óriási lehetőség arra, hogy a belső hangotokat megismerjétek, meghalljátok és a legjobb beszélgetőpartnert megtaláljátok, ÖNMAGATOKBAN.
Amikor majd először ölelgethetjük meg egymást, mennyire intenzív érzés lesz, alig várom!



A VÁLTOZÁS sosem félelmetes, holott annak tűnik...


A VÁLTOZÁS előre visz, hozzád tesz, erősebb, bátrabb , keményebb leszel. A VÁLTOZÁS mindig jó dolgokat hoz magával, akkor is, ha nem így látszik.

NoraSmith 



Az alábbi linken tudsz olvasni a VÁLTOZÁS című könyvemről:VÁLTOZÁS bevezető


Itt pedig egy rádióbeszélgetést tudsz meghallgatni velem a könyvről a SLÁGER Fm-ben, Fehér Mariannal:https://www.youtube.com/watch?v=yS7acpTY2rs&t=26s&fbclid=IwAR3WE6etODIC1teuSTCKcJ4XRygQNMq9d0urALbhyQWkOA1tznzlrkbcZUs


Ennyi információ alapján érdekesnek találod a könyvemet? Ha szeretnéd elolvasni ingyen az 1. fejezetet, írj nekem a nora.sm8@gmail.com címre, és máris küldöm neked PDF-ban, szintén fotókkal illusztrálva. 

VÁLTOZÁS című könyvemet, PDF-ben, saját fotókkal illusztrálva most AKCIÓS áron tudod megrendelni a nora.sm8@gmail.com-on. A könyv eredeti ára, 2500 Ft, most pedig 1.300.- Ft-ért tudod beszerezni a saját példányodat! :)  


2020. április 6., hétfő

Két részre szakadó Magyarország a Koronavírus hatására


Igazából full fölösleges írni a hazánkat sújtó vírus által okozott káoszról, mert aki megértette, megértette. Aki pedig nem, az nem is fogja, mert nem akarja.


Eddig nem is lenne semmi gondom, mindenki azt csinál, amit akar. Azzal viszont már van gondom, hogy mi, akik itt élünk a Balaton környékén, nem mászkálunk, holott mi megtehetnénk, hogy egyedül, vagy családdal elindulunk egyet biciklizni, vagy túrázni, vagy kiülhetnénk egyedül egy padra friss levegőt szívni, nézni a Balatont és hallgatni a madarak csicsergését, hiszen tavasz van, végre.
De mi ezt nem tesszük. Ha netán mégis, akkor tudjuk a játékszabályokat, és be is tartjuk azokat.
Méghozzá azért nem, mert a nagy okos pesti, ( tisztelet a kivételnek!) aki tele van pénzzel, és ezért a törvények betartása, utasítások, javaslatok követése őrá nem vonatkozik! Ő felsőbbrendű, csak azt nem tudom, hogy miért? A nagy Budapesten lakik, de mégis a kis koszos Balatonra jön az ostoba családjával, hogy egyenek egy fagyit Velencén, Balatonfüreden, és Tihanyban.

Napokkal ezelőtt nem értettem, hogy a Rendőrség milyen halomnyi szabálysértést gyárt az emberekkel szemben. Magamból indultam ki, és kis naiv azt gondoltam, hogy hozzám hasonlóan mindenki otthon van. Kis naivan azt gondoltam, hogy hamar túl leszünk a járványon, és néhány hét múlva a friss kávékat vihetjük az étterem teraszára a vendégeknek. Mára rájöttem, hogy nem így lesz!
Nem politizálok több okból sem! Nem értek hozzá, nem az én területem, de ettől még van véleményem! Országunk vezetője azt meri állítani, hogy az ellenzék miatt lesz tömeges megbetegedés és tart majd sokáig a járvány… sok logika ebben az állításában nincs. Ugyanis nem az ellenzék az, aki ellepte a velencei korzót a hétvégén, hanem sok agyhalott barom, aki szarik az egészre! Eddig is Budapest volt a legtöbb fertőzöttet számláló terület, hát hozzátok csak ide nekünk a Balatonra a vírust, szórjátok szét köztünk, hogy mi, akik betartjuk az óvintézkedéseket, mert megértettük, hogy a mi érdekünk, hadd legyen itt is egy raklap beteg. Köszönjük, igazán kedvesek vagytok!
Mondjuk az a fagyizó, aki most kinyit, és vállalja, hogy tömött sorokban állnak előtte az emberek azért az 50 rongyos bevételért a leginkább hibás!
A felsőbbrendű pestinek, annyi esze nincs, hogy a seggén tudjon ülni. Nem értem miért kell most 4 motorosnak Budapestről lejönnie a Balatonhoz rajkodni, és miért sértődik meg, amikor a rendőr igazoltatja, megbünteti és hazazavarja! Mi kell még nektek, hogy felfogjátok?
Olyan durván látványosan szakadt két részre Magyarország az elmúlt hetekben, hogy azt csak a hülye nem veszi észre. Vagyunk mi, akik termeltünk nektek, dolgoztunk, hajtottunk, kiszolgáltunk benneteket, meg a hülye kis elvárásaitokat. Szó nélkül hagytuk, hogy tiszteletlenül bánjatok velünk, és lenézzetek minket. Most, hogy a vírus miatt kényszer-pihenőre vagyunk ítélve, mi valahogy felfogtuk, hogy rajtunk múlik, tőlünk függ, hogy mikor nyithatunk ki legközelebb és mikor szolgálhatunk ki benneteket. De hogy ennyire ne tiszteljétek a saját országotok honfitársait, az megdöbbent!
Senkinek sem kívánok rosszat, vagy azt, hogy tapasztalja meg milyen érzés, amikor elmegy a szaglásod és az ízlelésed, amikor fel kell fognod, hogy egy kibaszott vírus uralja testedet, és lövésed sem lehet, hogy mit fog benned okozni. Nem kívánom senkinek, hogy fájjanak az izmai és fetrengjen a lázban majdnem két hétig, de nektek mi a bánatos Isten kell még, hogy ne az eszeteket játsszátok, hogy bagatell ez a vírus! Leszarom, hogy a saját életeddel és egészségeddel mit teszel, de a többiek életére tessék tekintettel lenni. Azért, mert egy emberi élet vagy az egészség a számodra nem érték, nekünk az!

Semmi mást nem kívánok, mint azt, hogy a jó Isten teremtsen egyensúlyt, és aki hazárdjátékozik, kapjon az élettől megfelelő büntetést, korlátozást, különben jövő tavasszal sem lesz munkánk, téged meg a kutya sem fog kiszolgálni a balatoni puccos étterem teraszán. Felfogtad, gyökér!? Dehogy fogtad!

Ha rajtam múlna, lezárnám Budapestet!

2020. április 2., csütörtök

Herczeg Zoltánnal beszélgettem múltról, jelenről és egy kicsit a jövőről 2020 tavaszán


Fotó: Antal László 

Íme a beszélgetés, amit ígértem. Beszélgetés Herczeg Zoltánnal, ami több hétig készült, csak azért, mert ráértünk, mert nekem nincs lapzárta, és igényes, tartalmas, őszinte interjút akartunk készíteni. Volt időnk kérdezni és volt időnk nyugodtan válaszolni. A jó munkához idő kell, a még jobbhoz, pedig még több. Élmény volt minden perce. Minden kérdés az eredeti és minden válasz az eredeti, nem változtattunk semmin. A fotókat Zolitól kaptam, és vannak köztük olyanok is, amelyet eddig nagyon kevesen vagy akár senki nem látott. A képek a beszélgetés témájával teljes összhangban vannak, bármennyire is másként tűnik. Egy nagyon aktuális időszakban, nagyon aktuális témákról kérdeztem Herczeg Zoltánt, mégis kihagytuk belőle, szándékosan, az elmúlt hetek rémálom helyzetét. Zoli beszél a 90-es évekről, milyen volt egyetemistának lenni Magyarországon. Mesél a ruhatervezés kezdeteiről, arról, hogy ki ő ma, és szerinte mit tehetünk önmagunkért, egymásért, és a fejlődésünkért, előrelépésekért, és arról, hogy merre tart a világunk.

Fotó: Antal László 
Van egy név, amit már 15 évvel ezelőtt is szívesen hallottam. Egy név, amire mindig felkaptam a fejemet. Egy totálisan egyedi és megismételhetetlen személyiség. Egy nagyon megosztó személyiség. Olyan, mint Csernus doktor. Nem szeretek hasonlítgatni, mert nincs két egyforma lelkivilág, de ők ketten mégis hasonlóan mély benyomást tesznek rám minden alkalommal. Amikor meghallom vagy olvasom, Herczeg Zoltán, kikapcsolom a külvilágot, és csak arra figyelek, hogy ő mit mond, vagy ír vagy tervez. Teljesen mindegy, hogy a téma a divat, az egyediség, az alkotás, a kultúra fejlődése, sikeres és kevésbé sikeres emberi vagy üzleti élmények, Zoli mindig hiteles! Akkor is hiteles, ha a szavai ellenállást, vitatkozást váltanak ki a hallgatóból vagy olvasóból, mert ezzel is formál és hihetetlenül kizökkent. Meghökkentő egyéniség, és roppant figyelemre méltó.

Herczeg Zoltánnal beszélgettem múltról, jelenről és egy kicsit a jövőről
Közgáz Egyetem, Tarkarét utcai kollégium 1994.
Ezen az ágyon aludtam 6 évig 
Nora Smith: Menjünk vissza az időben egy kicsit, kérlek! Ki voltál 1992-ben? 20 évesen hol voltál, mit csináltál? Milyen volt a környezeted, mik voltak az álmaid, terveid, céljaid?

Herczeg Zoltán: A ’90-es évek eleje egy rendkívül érdekes és izgalmas korszaka volt az életemnek. A rendszerváltás után közvetlenül, tele reményekkel és álmokkal az ország egyik legmenőbb egyetemén, a Közgázon voltam másod éves közgazdász hallgató ’92-ben, egy teljesen új világban, egyenrangú felnőttek között, a tudomány világában. Elbűvölve, elvarázsolva néztem magam körül körbe, minden új volt, minden olyan vibráló, izgalmas, érdekes. Újszerű és nagyon felemelő, fennkölt érzés volt, hogy egyetemre járhattam, a tudás fellegvárába a saját erőmből egy sikeres, de egyáltalán nem könnyű felvételi után. Bár tény, hogy zűrös, zavaros korszak is volt egyben, nem volt modell a világon a kommunista rendszerből a kapitalista gazdálkodásba való átmenetről, a tanáraink, professzoraink is épp csak előttünk jártak ebben a témában. Jellemző például, hogy Sárközi Tamás jogprofesszor úr írta nem sokkal előtte a Kárpótlási Törvényt, és ezért nem is vette tőlünk túl szigorúan a gazdasági jog vizsgákon, mert nagyon jól tudta, hogy ő se tudja igazán, mert úttörő a terület. Lehet, hogy fél év múlva már teljesen más lesz a törvényi környezet, mehet az egész a kukába. Ezekkel együtt akkor nyílt ki nekem a világ: egy Szerencsről Miskolcon át (középsuli) a családi körből kiszabadult tinédzsernek a nyakába szakadt a korlátlan szabadság. Itt már nem voltak szigorú középiskolai nevelőtanárok a kollégiumban, önmagunkat "kormányoztuk", és hát el lehet ugye képzelni, hogy ez milyen lehetett egy koedukált kollégiumban. Elszabadult a "pokol", az azóta is tartó Rock&Roll korszakom tulajdonképpen ott vette kezdetét, ez az időszak alapozta meg a szabadság és a művészet, ill. a tudás iránti elkötelezettségemnek, ott még egyelőre az előbbi kettő javára. Talán az első saját tervezésű gönceim is ekkorra datálhatóak, mikor az unokanővérem nagy, fekete bundáját alakítottam át "saját célra". Ekkortájt és kb. pont ezek miatt szakítottam első, még középsuliban összejött menyasszonyommal is, ebben a kérdésben azóta se jutottam sokkal előbbe, bár az e téren azóta szerzett rutin sem elhanyagolható...

Fotó: Kilinszky Gábor 1996.
A bizonyos átalakított, fekete, női bunda,
és az elsők közül származó, csíkos naci 

N.S.: Hogy találja ki egy férfi, hogy ruhákat szeretne tervezni, leginkább férfiaknak? Nem tetszett neked az akkori divat?

H.Z.: Nem találtam ki sehogy, hogy ruhákat tervezzek, szimplán csak elkezdtem magamnak csinálni, mikor úgy éreztem, nem kapom meg azt sehol, amit szívesen felvennék. Az Anthrax volt a kedvenc zenekarom középsuliban, és amit akkortájt ők hordtak, korszakalkotó volt, legalábbis számomra. Csak hogy a kommunizmusban nemigen lehetett még Converse tornacipőt kapni, se hawaii mintás inget, se laza beach style bermudákat, így valahogy meg kellett őket alkotnom. Ebben volt segítségemre egy nagyon kedves varrónő ismerősöm, akivel közösen megalkottuk az első havaii mintás, rövid ujjú ingemet, majd az akkor trendi színes répanacikat a la Van Halen, és akkor és ott megindult valami, amit már nem tudtam, és nem is akartam megállítani. Az első saját kezű alkotásom egy holstein-fríz marhabőrből készített egyedi bőrmellény volt, amihez egyetlen cérna öltést se alkalmaztam, ezt ugyanis szegecseltem, ragasztottam és összefűztem, elképesztően jó lett. Majd az unokanővérem fekete bundáját szabattam magamra, és jöttek sorban az akkor nagyon menő és obligát bőrnadrágjaim, amelyek kivitelezőihez kalandos úton kerültem közel a rock'n'roll segítségével. Szóval ment ez magától, mint a karikacsapás, és hamarosan eljött az első megrendelőm is, egy akkori nőismerősöm kért magának egy akkor még nem kapható leggings-et, én meg megalkottam neki egy királykék kígyómintás elasztikus műbőrből. Mindez még bőven az egyetemi évek alatt...
Párizs 2000 körül 
N.S.: Te tényleg az az ember vagy, aki nem hagyja, hogy hassanak rá a külső tényezők. Meg sem fordult a fejedben, hogy ez kinek fog tetszeni, vagy kinek nem.. Magadnak csináltad, neked tetszőnek, és megjöttek hozzá a követők. Tehát, te nem tervező akartál lenni, hanem magadnak alkottál…

H.Z.: Pontosan így történt. Még most se vagyok biztos benne, hogy ez a pályám.


Fotó: Antal László 
N.S.: Szerintem mindenkinek vannak különböző korszakai. Egy ideig egy bizonyos tevékenység, munka, hivatás igenis te vagy. Beleteszed a kreativitásod, tudásod legjavát, de simán megtörténhet, hogy menet közben új vagy más dolgok kúsznak be az életünkbe és visznek el minket rövidebb vagy hosszabb időre másfelé. Azt pedig az idő fogja megmondani, hogy mi is az, amik leginkább vagyunk. Szükséges, hogy időnként lássunk bele új, más dolgokba is, és nem baj, ha időnként kicsit eltávolodunk olyan dolgoktól, amelyek a mindennapjaink részét képezték eddig. Új impulzusokat gyűjtünk, és majd kiderül, hogy hol és hogyan tudjuk őket hasznosítani.

Vallod, hogy az utóbbi években foglalkozol a politikával, vagy ezt másképp fogalmaznád?
Fotó: Kiss Áron, 2015
H.Z.: Vallom. A politika a közélettel való foglalatoskodás, és mivel én is ebben az országban élek, alkotok és adózok, ezért foglalkoznom is kell vele, mint mindenki másnak is kéne, ez állampolgári kötelességünk, nem csak lehetőségünk! A görögök idiótának (tanulatlan, érdektelen ember) hívták azokat, akik nem foglalkoztak a közélettel. Ez annyit jelent, mint semlegesnek, közömbösnek, közönyösnek lenni a saját világunkkal, a környezetünkkel, ebből következően saját magunkkal, tehát egyfajta, magas fokú igénytelenség. Bár ha egy kulturált, civilizált, magasan fejlett intelligenciájú országban élnénk, nem kéne ennyit foglalkozni vele, mert akkor az intelligens és igényes közönség, a felnőtt és érett társadalom méltó vezetőket választana magának, akik elvégzik helyette, amire megválasztották őket. Sajnos Magyarország fényévekre van ettől. Viszont mert én is itt élek, dolgozok és adózok, számomra nagyon is fontos a politika, mert utálom feneketlen kútba dönteni a nehezen megkeresett pénzemet. Magyarországon a befizetett adópénzek zöme magánzsebekben landol, a fennmaradó pénzt pedig rendkívüli gonoszsággal, aljassággal és dilettantizmussal költik el, szembemenve minden európai és egyetemes értelemmel, kultúrával, jövőképpel, haladással. Ezt nem nézhetem tétlenül. Vallom, hiszem, tudom, hogy a példamutatásnak hatalmas ereje van, ezért a pártpolitikában szomorúan csalódott emberként a civil kurázsiban, a bátor honpolgári kiállásban, a citizen erejében és tudásában, de legfőképp tiszta szívében és nemes szándékaiban hiszek. Ezért teszem, amit teszek, egy jobb országért, egy szerethetőbb, értékesebb, tartalmasabb Magyarországért, a jövőmért, a jövőnkért, a boldogságunkért, így persze saját magamért.

N.S.: Látsz változást vagy fejlődést, egyre növekvő pozitív érdeklődést a magyar emberek részéről az utóbbi 3-4 évben a közélet és a bennünket érintő politika iránt? Mit tapasztalsz, nyitnak vagy zárnak az emberek?


Fotó: Antal László
H.Z.: Sajnos a tömeg részéről nem látok semmilyen fejlődést, ők mennek a tömegmédia mérhetetlen alacsony szellemi szintű sodrával, nem gondolkoznak, nem értenek, nem ébrednek, csak butulnak és kényelmesednek a tévék előtt. Így válnak lassan életképtelenné a saját mesterséges, természettől elszakadt, már-már virtuális világukban. Egy kis mag van, akik felelősen gondolkoznak és tesznek, alkotnak, gondolkodnak és akarnak, de őket sajnos legyőzi az ostoba, műveletlen, igénytelen tömeg. A megváltás ezért csak egyéni szinten elképzelhető, a társadalom nem is akar megváltódni, mert fogalma sincs róla, hogy hatalmas szarban van. Ez az emberkísérlet így vélhetően bukásra van ítélve, az emberiségnek vége lesz, ha a Föld gondol egyet, és újra megrázza magát, ahogy az már néhányszor előfordult az évmilliók során. De az egyén mégis megváltódhat, ha lelkiismeretesen, szívvel, lélekkel, és persze ésszel él, ezt biztosan hiszem, sőt tudom.

N.S.: Gondolod, hogy a kis csoport képes lesz az apró magokat elvetni a saját környezetben és közegben? És ebből idővel lehet egy új gondolkodás, felfogás, hozzáállás, világnézet, és aztán tettek?


Fotó: Naky
H.Z.: Csak egyéni szinten működhet, mivel a tömegmédia hatalmassága a temérdek tőkével és gonosz, politikai akarattal a háta mögött meggátolja a tartalmas, érdemi, hasznos és életmentő információk terjedését. Ezért gondolom azt, hogy sajnos csak szűk körben, egyénileg, kis közösségekben lehet kellő hatásfokkal terjeszteni és megvalósítani a túléléshez szükséges taktikát és stratégiát. A profithajhász, mindig éhes, kielégíthetetlen étvágyú kis gömböcöt (óriás-gömböcöt!) csak a totális kataklizma állíthatja meg, de sajnos akkor már késő lesz, jön a Mad Max korszak. Abba pedig az addig jelentős eredményeket elérő, önellátó, gazdálkodó, életképes, zárt kis közösségek is belepusztulnak majd, mert visszatérnek a kegyetlen farkastörvények. Az ember maga a vírus, aki elpusztítja saját szent élőhelyét. Ez a keserves diagnózisom. Senki nem mond le önként ma a holnap javára semmiről, luxusutazunk, luxusautózunk, luxuskajálunk, luxustévézünk, luxusélünk, és áldozat nélkül ugye nincs eredmény.

N.S.: Hogy képzeled el a világunkat, elsősorban Magyarországot 20 év múlva? És milyennek szeretnéd látni 20 év múlva?

Fotó: Herczeg Zoltán 2020 tavasz
H.Z.: A "hogyan képzelem el" és a "milyennek szeretném látni" kérdéseket most ketté veszem, pedig ez egy kéne legyen. Szeretném, ha ez a mostani válság vagy a következő, még súlyosabbak kitisztítanák végre az ember fejét és szívét, és visszatalálhatna oda, ahonnan eltévedt: a valós önmagához, az isteni természetéhez, a feltétlen szeretethez, ami az adást, a szolgálatot, az alázatot, könyörületet, irgalmasságot és tiszteletet jelenti minden irányba saját magától kezdve embertársaiig, a környezetéig, Istenig, a univerzális valóságig. Ezzel szemben sajnos nincsenek illúzióim, a modern ember sajnos végtelenül korlátolt és ostoba lett, nem tudom, miféle kataklizma, mekkora világégés kéne ahhoz, hogy végre befejezze azt, amit most csinál: a vég nélküli fogyasztást, hihetetlen pazarlást, a mérgezést, az önpusztítást, környezetszennyezést, a (rab)szolgaságot, butaságot, folyamatos háborút, a vak, alvó, mihaszna létezést. Hogy a két opció közül melyik végzi be sorsát a Földön vagy Hazánkban, nem tudhatom, nem vagyok jós, se látó, se vátesz, de azt hiszem, megváltás egyénileg lehetséges csak, társadalmilag sokkal nehezebb az ügy. Egy ember lehet okos és bölcs, de sok általában együtt sajnos teljesen hülyévé válik. Mikor Jézus és Barabás között kellett választani a kínhaláltól megmenekülőt, minden egyes ember Jézus nevét mormolta, a tömegből végül mégis Barabás nevét hallhatta ki Pilátus. Ez, azt hiszem feloldhatatlan dilemma, nem is nekem kell feloldanom. Amit én tehetek saját magamért, hogy megteremtem magamnak és családomnak a szerény, élhető, tiszta, pozitív, egészséges és boldog, fenntartható jövőt, ezzel mutatva jó példát, hiszen ez az út mindenki előtt járható. Ahogy Apám mondja: nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Egyebekben mivel idealista mellett realista is próbálok lenni, azt hiszem 20 év múlva nagyobb lesz a szar, mint most itthon és a Földön is. Mondom, nincsenek illúzióim. Hatalmas nagy erők (pénz, politika, média) munkálnak a gonosz mellett, és az emberek önként elfogadják ezt, mert halvány lövésük sincs, mi és miért történik. Ám végül mégis csak mindig a Fény győzedelmeskedik! Csak mi ezt már sajnos nem éljük meg. Illetve igen: lélekben. Most! Ámen!

N.S.Tökéletes végszó lehetne az Ámen, de szeretném ezt a beszélgetést optimista és szeretetteljes hangulatban nem befejezni, csak egy időre abbahagyni. Mit üzen Herczeg Zoltán a mának és a holnapnak?
Fotó: Naky
H:Z.:Nincs más út, csak a lélek, a szellem útja! Az anyag csupán összesűrűsödött energia, a hullámait, a rezgéseit mi magunk alakítjuk saját energiáinkkal. Bármit elérhetsz ezzel a tudással, bármeddig eljuthatsz ebben a valóságban, az itt és most-ban. Nincs holnap és nincs tegnap, csak a ma van, most is teremtesz, most vagy aktív, mindig csak most. Közhely, a csapból is ez folyik, valahogy mégse hisszük el, mégse cselekedjük, pedig ez az egyetlen üzenet és feladat van, a mindenható SZERETET feladata. Ez a legmagasabb frekvencián működő energia, ami mindent meghatároz ezen a Földön, árad, terjed és mindent begyógyít, meggyógyít, lelket, testet, szellemet, és rögtön feláll a szentháromság, stabil az ember, stabil a világ, csak fénylik, csak tündököl, mert Isten örökkön szeret Téged! Nincs más út!Ámen! 

Herczeg Zoltán
Facebook
Hivatalos facebook
weboldal

Nora Smith

Facebook
blog
weboldal