Na, mit?

Bő három hétig tartott a vállam miatti kényszer pihenőm, és ezalatt sok ötletem lett, hogy mikről szeretnék vagy kellene írnom, skicceket gyártottam, de valahogy mindegyik kicsit erősebb stílusú lenne még a megszokottnál is, és elég depressziós cikksorozataim lennének, aminek pedig semmi alapja, csak mint tudjuk erősen realista vagyok. Így most azon agyalok, hogy valami mosolygós témát válasszak, vagy mosolygós oldaláról közelítsek meg valamit, mert az éremnek mindig vannak mosolygós oldalai is, csak meg kell látni, és tudom jól, hogy ez néha pokoli nehéz, de ha észre bírtad venni, és elfogadod, és átadod megad az érzésnek, még valami jó is kisülhet a dologból.  És most fogok belefutni abba, hogy ezt csak én értem?!  Majd kiderül..... 

Sok mindenre jó egy néhány hétig tartó betegség, mert elvesz tőled lehetőségeket, amik létével és jelentőségével tökéletesen tisztában vagy, ám hiányuk egy időre sok dologra rávilágít. Ezekről majd adott témákhoz kapcsolódóan fogok írni, de túlzásba nem vinném, mert a tanítás a lényeg, nem pedig az elmúlóban lévő betegség, mert az csak tünet, és amíg gyógyulsz, és rehabra kényszerültél, hogy elvonja a figyelmedet és csak magaddal kelljen foglalkozni, küld olyan üzeneteket, amik meghallása és feldolgozása időt igényel. Na, ez a betegség. 

Amikor nagyjából használható állapotba kerültem, és a további kezeléseim is megkapták az időpontjukat ( gyógytorna, gyógymasszőr, uszoda, gyógyfürdő) a legjobb dolog jött, kitakaríthattam a lakást. Hetek után tisztaságot varázsolni, amikor egyébként is rend és tisztaság mániás vagyok, hatalmas élmény volt.  A fizikai tisztaság még gyógyultabbá tesz, és közben jókat lehet agyalgatni. A takarítás kikapcsol, és jó kis ötletek röpködnek az éterben. 

Ha valami mosolygósról akarok írni, akkor mindig valamelyik utazásom jut eszembe. Most, hogy elég sokáig tartott a takarítás, több utam is eszembe jutott, elindultam Rómában, és kikötöttem Marokkóban.  Minden utazásomról van egy halom élményem, amiket akkor azért nem meséltem senkinek, mert túl frissek voltak, vagy személyesek, ma pedig már annyira messze vannak, hogy olyan, mintha nem is ebben az életemben lettem volna bizonyos helyeken.  Így itt az ideje, hogy írjak róluk, és közben még több emlék és információ papírra vettessék, hogy néhány jó ötletet neked is adhassak az utazásaidhoz, mert utazni tudni kell! 

Előre szeretném bocsájtani, amit anyukám mondogatott nekem egyszer még gyerek koromban, meg is jegyeztem egy életre:

- Ha olyan helyen jársz a világban, ami neked annyira nem tetszik, akkor se alkoss róla negatív véleményt, mert vannak emberek, akik nagyon vágynak arra a helyre, és lehet, hogy sose fog nekik megadatni, hogy eljussanak.

Igaz, ezzel midig tisztában vagyok, és ehhez mérten értékeltem minden egyes helyet, ahol eddig járhattam a világban. Az utazás lehetősége egy adomány!

Az utazás nagyon sok mindenre jó, tanít, nevel, erősít, információt ad, kikapcsol, feltölt, kreatívvá, elfogadóbbá és nyitottabbá, megengedőbbé  tesz. Évekre fetölt energiával, és élményekkel. 

Minden utazás alatt történik velünk legalább egy olyan dolog, ami élesen megmarad az emlékezetünkben, és az adott helyhez köt, akár egy életen át. 

Amikor először jártam Párizsban – középiskolás koromban, nyári szünetben a szüleimmel- már kacérkodtam a fotózással, és egy csodás parkban esküvői fotózást néztem végig. A végén megkérdeztem, hogy készíthetnék-e egy fotót a párról?  A hivatalos fotóson kívül senki sem fotózhatja őket, de mivel elég bátor voltam és turista, kivételt tesznek velem. Kapok öt percet, hogy néhány fotót készítsek.  Ezer éve volt ez, mégis élesen élnek a képek a fejemben.  Párizst nem szeretem, és ez az a mondat, amit az előszó értelmében nem mondhatnék ki.  Csodaszép város, ezt sose fogom vitatni, és megértem mindazokat, akik szerelmesek Párizsba, mert lehet belé annak lenni, csak engem nem fogott meg.  Látom és érzem a várost, csak az ő rezgése nem egyezik meg az enyémmel, ennyi a titka.  

Folyt köv .... 

NoraS