2011. április
Sok éve ugyan jártam már Marinelandban, és láttam is
delfin show-t, de nem emlékszem az élményre. Októberben, amikor a szigetre
költöztem, már zárva volt, így mostanáig vártam arra, hogy végre komoly géppel
fotózhassam őket. Engem igazából nem a show érdekelt, hanem a Delfinek. Nem tudom megmagyarázni mitől, vagy miért van
bennem ez a nagyon mély kötődés a delfinek iránt. Biztosan van oka. Persze
tudjuk, minden ember szereti a delfineket, ahogy minden ember szereti a zenét
is. Csak én a zenét is másképp élem meg, mint a többi ember, és a delfinek
pedig számomra a csoda kategóriába tartoznak. Egyszerűen űrkutyák és kész. Én
nem a showt néztem, és nem a showt fotóztam, én a Delfinekkel töltöttem negyven
percet. És azt láttam, hogy azok az emberek akik, velük foglalkoznak,
ugyanolyan szabadok, mint ők. Olyan összhangban és óriási szeretetben élnek
egymással, amit konkrétan megható látni. Nem természetes környezetben ezek a
csodás állatok olyan jól érzik magukat, hogy azt kellett mondanom, örülök, hogy
nem a nyílt tengerben élnek. Szabadok, és boldogok, gyönyörűek, tündériek, és
veszettül mókásak. Ilyen intelligenciája csak egy űrkutyának lehet, egyszerűen
csodálom és tisztelem őket. Érdekes, hogy minden mutatványuk önmagában egy
élmény, de nekem mégis az volt a legütősebb, amikor négy delfin egy laza
kézmozdulatra megindult abban a nem kis medencében, és megmutatták az erejüket
a vízben úszva, iszonyat tempóban, körbe, körbe. Szarul járt, aki akkor a
medence közelében állt,- egyébként tilos is - sok vizet kapott a nyakába.
Tehát, megkaptam az élményemet, amit már annyira vártam. A Delfinek
kikapcsoltak, feltöltöttek, majd felkapcsoltak bennem valami titkos
energiaforrást, aztán elküldtek haza.
Néhány héttel később pedig a munkám most a könyvem
írása mellett és közben, egy Mallorcáról szóló úti film forgatókönyvének
elkészítése. Itt az ideje, hogy hat hónap után megmutassuk a világnak,
melyik az a hely, amiért lemondtam az otthon kényelméről, a családomról,
Apsziról, és a cicákról, a barátaimról, ismerőseimről, és a tutinak mondott
munkámról. Készítünk egy olyan filmet a szigetről, ahogy én látom, ahogy nekem
tetszik, és ahogy szívesen megmutatnám mindazoknak, akik már ismerik, és
mind azoknak, akik majd csak ez után fognak szerelembe esni iránta.
II. részlet
Három napig jártam Pálma irodáit és szép sorban
beszereztem minden engedélyt, igazolást és kérelmet, tök egyedül. Óriási élmény
volt. Hivatalos ügyeket intézni Mallorcán, az igazi kihívás, nekem pedig pont
erre volt szükségem. Egyáltalán nem zavart, hogy volt olyan hely, ahova
négyszer kellett visszamennem, mert hatodik alkalommal is mosolyogva tettem
volna meg. Tanultam, ismerkedtem, kapcsolatokat építettem, és szép lassan a
kezemben is volt minden papír a filmforgatásához.
Csak a Marineland nem válaszolt még. Pedig az nekem
nagyon kell! Azt szinte bármi áron akarom! Mivel egy központi fotós irodában is
jártam, megkérdeztem, hogy lenne-e ötletük a problémám megoldására, ugyanis
másfél hete nem válaszolnak a mailemre. Menjek oda személyesen? A válasz annyi
volt, hogy sajnos egyáltalán nem tartozik hozzájuk az engedély, mert a
Marineland magán cég, viszont kapcsolatuk van velük. Egy telefont igazán megér.
Holnap tudja intézni, és jelzi, hogy mi az eredmény.
Másnap reggel várt egy mail a fotós irodától, hogy a Marineland
igazgatója nagy szeretettel vár engem, most délelőtt.
Mi van? Visítottam a laptop előtt a kávémat
lötyögtetve. Gyorsan összekaptam magam és irány a Marineland. Öt perc autóval.
Megmutattam a portán a kinyomatott levelet, mely szerint az igazgató úr vár, és
nagy mosollyal mutatták, hogy merre találom. Ahogy benyitottam a porta ajtaján,
egy irodából kilépő, rettentően szimpatikus és barátságos, ötvenes pasi
fogadott. Már nyújtotta is a kezét, és végig spanyolul mondta, hogy megkapta a
mailt a filmes irodától, és már várt, miben segíthet?
Összeszedtem az összes nem létező spanyolomat és
mondtam, hogy
- Entiendo, pero no habla espanol, estoy
estudidando. Do you speak English?
- Yes I do. Egy hatalmas mosoly társaságában.
Elmeséltem neki, hogy hat hónapja a szigeten élek,
fotós vagyok, és a társammal egy Mallorca úti filmet forgatunk május elején, és
szeretnénk a Marinelandot is megmutatni a magyar érdeklődőknek. Van-e erre
lehetőség, és ha igen, akkor mik a feltételei? Nagyjából három perccel később -
nagy mosollyal - már a megbeszélt időpont megerősítésén is túl voltunk. Az
igazgató úr a főbejáratig kisért.
Eljöttem a parkolóból, és visíííítottaaaam, hogy helló
Nóraaa!
- Álom 1. kipipálva! Delfineket fogunk filmezni és kedvemre
fotózhatom őket. Akkor, már csak azt kell elintézni, hogy közelebbről is lássam
kis kedvenceimet.
Úgy örültem neki, mint egy gyerek.
Köszönöm!
III. részlet
Szerda reggel pedig vártak ránk a Delfinek. Az igazgató már várt minket. Bemutatott
mindenkinek, akivel forgatni fogunk, elkísért minket a papagájshow-ra, és
megbeszéltük, hogy a forgatás végén vár minket az irodájában. A papagájshow
annyira nem az én világom bevallom, de ettől még aranyos. A műsor után én már
indultam volna a nézőtérre, hogy a legjobb helyet találjuk meg a delfinshow
forgatásához, de Kornél rákattant az
óvodások fotózására. Lett volna szívem elrontani? Dehogy.
A Delfinshow
után megkerestem a menedzsert, akit előzőleg az igazgató bemutatott, és
megkértem, hogy ha lehet, akkor szeretnénk
a Delfineket közelebbről is forgatni.
Tizenöt perc múlva vár minket a hátsó bejáratnál. Juhéééjj!
A megbeszélt
időben megérkezett a kedvenc trénerem, egy nagyon kedves lány, a trénerek közül
ő beszél egyedül angolul, és ő lesz az, aki körbevisz minket a medencénél és
mondja, hogy mit lehet és mit nem. Az
első mondata az volt.
- Don’t tuch them!
Bár ez nyilvánvaló volt, hogy nem lehet a delfineket
simogatni, ettől még leírhatatlan az érzés, hogy ott úszkálnak tőlem
karnyújtásnyira, és édesen incselkednek, és pózolnak a fotókhoz. Ez igen is egy kimondottan intim húsz perc
volt velük és köztük. Kaptunk egy külön show-t a film kedvéért, és láthattuk
hogyan készülnek a következő előadásra.
Hálás vagyok az élményért!
NoraS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése