Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2012. december 9., vasárnap

Részlet-ek a NÓRA című könyvemből: Mallorca Marineland- Delfinárium


I.    részlet
 
2011. április 

Sok éve ugyan jártam már Marinelandban, és láttam is delfin show-t, de nem emlékszem az élményre. Októberben, amikor a szigetre költöztem, már zárva volt, így mostanáig vártam arra, hogy végre komoly géppel fotózhassam őket. Engem igazából nem a show érdekelt, hanem a Delfinek.  Nem tudom megmagyarázni mitől, vagy miért van bennem ez a nagyon mély kötődés a delfinek iránt. Biztosan van oka. Persze tudjuk, minden ember szereti a delfineket, ahogy minden ember szereti a zenét is. Csak én a zenét is másképp élem meg, mint a többi ember, és a delfinek pedig számomra a csoda kategóriába tartoznak. Egyszerűen űrkutyák és kész. Én nem a showt néztem, és nem a showt fotóztam, én a Delfinekkel töltöttem negyven percet.  És azt láttam, hogy azok az emberek akik, velük foglalkoznak, ugyanolyan szabadok, mint ők. Olyan összhangban és óriási szeretetben élnek egymással, amit konkrétan megható látni. Nem természetes környezetben ezek a csodás állatok olyan jól érzik magukat, hogy azt kellett mondanom, örülök, hogy nem a nyílt tengerben élnek. Szabadok, és boldogok, gyönyörűek, tündériek, és veszettül mókásak. Ilyen intelligenciája csak egy űrkutyának lehet, egyszerűen csodálom és tisztelem őket. Érdekes, hogy minden mutatványuk önmagában egy élmény, de nekem mégis az volt a legütősebb, amikor négy delfin egy laza kézmozdulatra megindult abban a nem kis medencében, és megmutatták az erejüket a vízben úszva, iszonyat tempóban, körbe, körbe. Szarul járt, aki akkor a medence közelében állt,- egyébként tilos is -  sok vizet kapott a nyakába. Tehát, megkaptam az élményemet, amit már annyira vártam. A Delfinek kikapcsoltak, feltöltöttek, majd felkapcsoltak bennem valami titkos energiaforrást, aztán elküldtek haza.   

Néhány héttel később pedig a munkám most a könyvem írása mellett és közben, egy Mallorcáról szóló úti film forgatókönyvének elkészítése. Itt az ideje, hogy hat hónap után megmutassuk a világnak,  melyik az a hely, amiért lemondtam az otthon kényelméről, a családomról, Apsziról, és a cicákról, a barátaimról, ismerőseimről, és a tutinak mondott munkámról. Készítünk egy olyan filmet a szigetről, ahogy én látom, ahogy nekem tetszik, és ahogy szívesen megmutatnám mindazoknak, akik  már ismerik, és mind azoknak, akik majd csak ez után fognak szerelembe esni iránta.

II. részlet

Három napig jártam Pálma irodáit és szép sorban beszereztem minden engedélyt, igazolást és kérelmet, tök egyedül. Óriási élmény volt. Hivatalos ügyeket intézni Mallorcán, az igazi kihívás, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyáltalán nem zavart, hogy volt olyan hely, ahova négyszer kellett visszamennem, mert hatodik alkalommal is mosolyogva tettem volna meg. Tanultam, ismerkedtem, kapcsolatokat építettem, és szép lassan a kezemben is volt minden papír a filmforgatásához. 

Csak a Marineland nem válaszolt még. Pedig az nekem nagyon kell! Azt szinte bármi áron akarom! Mivel egy központi fotós irodában is jártam, megkérdeztem, hogy lenne-e ötletük a problémám megoldására, ugyanis másfél hete nem válaszolnak a mailemre. Menjek oda személyesen? A válasz annyi volt, hogy sajnos egyáltalán nem tartozik hozzájuk az engedély, mert a Marineland magán cég, viszont kapcsolatuk van velük. Egy telefont igazán megér. Holnap tudja intézni, és jelzi, hogy mi az eredmény. 
Másnap reggel várt egy mail a fotós irodától, hogy a Marineland igazgatója nagy szeretettel vár engem, most délelőtt.
Mi van? Visítottam a laptop előtt a kávémat lötyögtetve. Gyorsan összekaptam magam és irány a Marineland. Öt perc autóval. Megmutattam a portán a kinyomatott levelet, mely szerint az igazgató úr vár, és nagy mosollyal mutatták, hogy merre találom. Ahogy benyitottam a porta ajtaján, egy irodából kilépő, rettentően szimpatikus és barátságos, ötvenes pasi fogadott. Már nyújtotta is a kezét, és végig spanyolul mondta, hogy megkapta a mailt a filmes irodától, és már várt, miben segíthet? 



Összeszedtem az összes nem létező spanyolomat és mondtam, hogy
- Entiendo, pero no habla espanol, estoy estudidando. Do you speak English?
- Yes I do. Egy hatalmas mosoly társaságában.
Elmeséltem neki, hogy hat hónapja a szigeten élek, fotós vagyok, és a társammal egy Mallorca úti filmet forgatunk május elején, és szeretnénk a Marinelandot is megmutatni a magyar érdeklődőknek. Van-e erre lehetőség, és ha igen, akkor mik a feltételei? Nagyjából három perccel később - nagy mosollyal - már a megbeszélt időpont megerősítésén is túl voltunk. Az igazgató úr a főbejáratig kisért.

 Eljöttem a parkolóból, és visíííítottaaaam, hogy helló Nóraaa!
 
- Álom 1. kipipálva!  Delfineket fogunk filmezni és kedvemre fotózhatom őket. Akkor, már csak azt kell elintézni, hogy közelebbről is lássam kis kedvenceimet.
Úgy örültem neki, mint egy gyerek. Köszönöm!

III. részlet 

Szerda reggel pedig vártak ránk a Delfinek.  Az igazgató már várt minket. Bemutatott mindenkinek, akivel forgatni fogunk, elkísért minket a papagájshow-ra, és megbeszéltük, hogy a forgatás végén vár minket az irodájában. A papagájshow annyira nem az én világom bevallom, de ettől még aranyos. A műsor után én már indultam volna a nézőtérre, hogy a legjobb helyet találjuk meg a delfinshow forgatásához, de Kornél  rákattant az óvodások fotózására. Lett volna szívem elrontani? Dehogy. 

A Delfinshow után megkerestem a menedzsert, akit előzőleg az igazgató bemutatott, és megkértem, hogy ha lehet, akkor szeretnénk  a Delfineket közelebbről is forgatni.  Tizenöt perc múlva vár minket a hátsó bejáratnál.  Juhéééjj!
 A megbeszélt időben megérkezett a kedvenc trénerem, egy nagyon kedves lány, a trénerek közül ő beszél egyedül angolul, és ő lesz az, aki körbevisz minket a medencénél és mondja, hogy mit lehet és mit nem.  Az első mondata az volt.
- Don’t tuch them! 
Bár ez nyilvánvaló volt, hogy nem lehet a delfineket simogatni, ettől még leírhatatlan az érzés, hogy ott úszkálnak tőlem karnyújtásnyira, és édesen incselkednek, és pózolnak a fotókhoz.  Ez igen is egy kimondottan intim húsz perc volt velük és köztük. Kaptunk egy külön show-t a film kedvéért, és láthattuk hogyan készülnek a következő előadásra.  Hálás vagyok az élményért! 


NoraS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése