2013. október 1., kedd

Blogolj!

Jó néhány évvel ezelőtt, amikor először megpróbálkoztam papírra vetni a gondolataimat és érzéseimet, azt hittem, hogy ez egy roppant nehéz dolog. De ahogy leírtam az első szavakat, szárnyra kaptak az ujjaim, és csak püfölték a klaviatúrát. Meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy utat fognak törni maguknak a gondolatok.

Sosem voltam rendszeres blogoló, mert azt hittem, hogy ki a fenét érdekel az, hogy milyen gondolatok futkosnak a fejemben a reggeli tejeskávém szürcsölgetése közben, vagy akkor, amikor éjjel kettőkor még nem tudok aludni, mert kattognak a fogaskerekek a fejemben, hol a kínzó gondjaim miatt, hol pedig egy friss sikerem, vagy ötletem kapcsán. Ezért szoktam rá arra, hogy csak akkor írok, amikor olthatatlan vágyat érzek, és persze a témák is szabadon választottak. Annak idején a könyvemben azért (is) kevertem össze az időket, időszakokat, hogy ne mondhassa senki, kiadtam egy blog könyvet, mert nem az. Nagyon sokáig a napi blogolás gondolata feszültté tett, mert ha valami kötelező, és minden nap kénytelen vagyok vele dolgozni, akkor sosem fogok jókat írni. 

Most pedig az Empower Network tagjaként önként és dalolva vállalom, hogy naponta posztolok. Amikor a profilomat raktam össze, azon agyaltam, hogy mi a fenéről fogok én naponta írni? Esélytelen, hogy minden napra legyen valami használható mondanivalóm. Egy hét telt el a startolástól, és most meg azon mosolygok, hogy a napi egy bejegyzés lehet, hogy kevés lesz?  :)

Egy blogbejegyzés nem attól lesz jó, ha betartom az 500-700 szót, hanem attól, ha egyedi, érdekes, másolható, osztható, tartalmas, informatív, és feldobja, vagy elgondolkodtatja az olvasót. Ma már mindenki okostelefonnal él "párkapcsolatban", tehát fényképezőgép szinte mindig lesz nálad. Fotózd le azokat a dolgokat, amik téged érdekelnek, töltsd fel a képet a blogodba, írj hozzá néhány mondatot, és oszd meg az olvasóiddal. Értékelni fogják. Meg fogsz lepődni, hogy hány hozzád hasonló gondolkodású embert fogsz megismerni.

Sok embertől hallottam már azt a kifogást, hogy nincs időm naponta 30 percet magammal és a gondolataimmal foglalkozni. Azt is sokszor hallottam már, hogy én nem tudok írni. Könnyű neked Nóra, te értesz hozzá. Nem, én sem értek hozzá! Csak volt bátorságom megírni az elsőt, volt bátorságom megmutatni néhány embernek, és jó érzés volt a dicséret.  Ugyanis a jól kiválasztott, sok mindenkit érdeklő témák miatt egyszer csak létrejön egy olvasói tábor, akikkel tapasztalatokat cserélhetsz, új emberekkel ismerkedhetsz meg, visszaadhatod az ő érzéseiket, és az általad megélt dolgokkal segíthetsz másoknak, hogy hamarabb kikecmereghessenek egy rossz helyzetükből, vagy éppen megerősíted őket az adott témával kapcsolatban az álláspontjukban. A hasonló a hasonlót vonzza. Leírom nagybetűkkel, jó? SIKERÉLMÉNYT! fog hozni a blogod az életedbe, mert feltöltenek a visszajelzések, amiket kapni fogsz.

Ezt pl. tegnap ( hétfőn reggel) kaptam, már az új blogom kapcsán. Gyűlölöm a hétfőt, ha tehetném törölném a napot a naptárból. Amióta az eszemet tudom azon vagyok, hogy megszeressem ezt a napot, de eddig nem sikerült. Viszont az, amikor hétfőn reggel kinyitom a laptopomat, és olyan email vár, min ez, egész napra feltölt. 

"Uhhhh olvasom a blogokat, izgatottan várom a folytatást Én imádok olvasni,de ilyet még nem éreztem..olvasom,olvasom és teljesen elvisz...persze kellett ehhez a személyes ismeretségünk is,de röviden fogalmazva;) "mindegyik olyan Nóris" szórakoztatnak az írásaid, így a nem túl könnyű napjaimban,;))!!Köszi;)))" ( K.V.)

Nem kell a blogoláshoz sem írónak, sem újságírónak lenni. Minél egyszerűbben, logikusabban, tisztábban, de leginkább őszintébben írsz mindarról, ami téged foglalkoztat, átélsz, kipróbálsz, annál több olvasód lesz :) Mindig fog várni valaki, amikor hazaérsz, még akkor is, ha csak virtuálisan is, de várni fog.

Gondolj bele! Minden ember jó valamiben. Van aki hidakat épít, van aki tortákat süt, van aki a cukorbetegségről tud sokat írni, vagy arról, hogyan küzd meg a mindennapokkal egyedülálló anyaként, milliónyi példát sorolhatnék. A blogolás tökéletes lehetőség arra, hogy kitaláld mik azok a dolgok, amik téged a legjobban érdekelnek, de sosem volt bátorságod, vagy időd foglalkozni vele.

Az emberek szeretnek olvasni, kicsit bekukkolni mások életébe, őszinte érzésekről, és bevállalt kudarcokról vagy pofonokról. Egymásból és egymástól tanulunk, te is, meg én is. Arra szinte mindenkinek van ideje, hogy a reggeli kávé, vagy az esti híradó közben olvasson, és a blog erre tökéletes lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy visz egy kevés rendszert az életedbe. Hamar megszokod, sőt rákapsz az izére, és mivel folyamatos elismerést generál neked, függővé válsz :) Pozitív értelemben függő leszel. 

Blogolj, hogy kiírd magadból azokat a dolgokat, amik feszítenek belülről. Fehér Mariann kérdezte tőlem a Juventus rádiós ( Budapesti Arcok c. műsor) beszélgetésemkor, hogy amikor kiírok magamból dolgokat, azzal valóban azt érem el, hogy megszabadulok tőlük? És a válaszom az volt, hogy igen, mert az írás nem más, mint terápia. Mariann mosolyogva zárta le a kérdést, hogy igen,szerinte is az! Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb az az ember, aki kipakolja magából a dolgait. Az viszont tény, hogy kutya kötelességed úgy megírni a sztorit, hogy a végére nevess rajta. Hidd el ez sem nehéz, csak most érzed annak. És most joggal vetődhet fel a kérdés többeken, hogy én aztán mindent nem fogok ám  leírni magamról! Nem is kell, mert a sallangot ugyan megosztod a világgal, de a nagyon fontos, titkos dolgoknak bőven lesz hely a lelkedben és a fejedben, és akkor itt jön megint a terápia, mert mivel a sallang a kukába került azzal, hogy megosztottad másokkal, a fontos dolgok benned maradtak, így nem lesz káosz az érzelmi világodban, sokkal nagyobb rálátásod lesz az életedre, tehát gyorsabban és magabiztosabban  fogsz tudni dönteni, lépni és cselekedni. Nem viszik el a figyelmedet az apróságok. Érted? :) 

Az egyik barátnőm néhány hónappal ezelőtt magánéleti válságban volt. Sehogy sem tudott közel kerülni a férjéhez, hogy nyugodtan, és logikusan elmondja neki mindazokat a dolgokat, amik őt nyomasztják, bántják és zavarják. Azt tanácsoltam neki, hogy fogjon egy papírt, tollat, és írja le neki egy levélben. Teljesen mindegy, hogy három mondat lesz, vagy három oldal, írja le a kínjait, szorongásait, kéréseit úgy, ahogy az jön belőle. Egy pillanatig se érezze magát kellemetlenül, hiszen a párjának írja, de írjon! Majd amikor kész a  levél, és hazajött a férje, adja oda neki, hogy olvassa el. DE! Hagyja őt egyedül a levéllel, és ne kérdezze meg, hogy elolvasta-e, és mi a válasza, hanem vonuljon vissza, és hagyja őt gondolkodni. Lehet, hogy azonnal, lehet, hogy hetek múlva, de hatni fog. Sokkal jobban, mint azt ő most gondolná. Nos, a barátnőm először rosszul lett, hogy ő erre képtelen, de valahogy mégis erőt vett magán, és leírt mindent, és amíg írta csak sírt és sírt, de leírta és kiírta magából. Mire kész lett vele, meg is nyugodott, és mosolyogva tette a levelet az asztalra. Amikor hazaért a férje, átadta neki a levelet és egy szót sem szólt hozzá, csak felöltöztette a gyereket, és ismét szó nélkül elmentek sétálni. Séta közben újra kisírta magát a barátnőm, ám bízott abban, hogy működik a levél-terápia. Egy jó órával később értek haza, és a barátnőm úgy tett, mintha semmi sem történt volna, nekiállt vacsorát készíteni. A férje pedig szó nélkül segített megteríteni, majd könnyes szemmel átölelte őt, és annyit mondott, KÖSZÖNÖM! :) 

Mindegy, hogy mit írsz, cikket, blogot, levelet, emailt, könyvet, csak ÍRJÁL!

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Anett Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése