Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2014. február 27., csütörtök

Részlet NÓRA1 című könyvemből: Újra felfedezem a szigetet

Említettem, hogy Mónika autójára „babyszitterséget” vállaltam, nagyon szívesen. Az első dolgom az volt, hogy olyan helyeket keressek a szigeten, amit eddig még nem láttam, vagy már nem emlékszem rá. Félreértés ne essék, hiszen itt minden gyönyörű és megunhatatlan, de kell az új felfedezésének élménye is, mert ez által élem át azt az érzést, amit akkor, amikor először  voltam itt. Konkrétan a csoda élményét kezdtem most el újra keresni, és hála az égnek, csodából itt van bőven. 

Először azért mégis az ismert területen autóztam, hiszen meg kellett ismernem a nagy autót, hogy érezni is tudjam. Aztán nekivágtam az új helyek becserkészésének. Elviekben én jártam már pl. Cala Ratjada-ban, de nem emlékeztem rá. Most megkerestem, és az egyik kedvencem lett. Ez a hely kicsit a Tihanyi Apátság sétányához hasonlít, csak itt tenger veszi körbe a sziklás sétányt, ami kacskaringós és nagyon hosszú. Kávézók, éttermek, butikok, ékszerboltok sorakoznak végig. A tenger végtelen látványa pedig a pálmafák mentén, elvarázsolja az embert. Órákig ültem az egyik kávézó teraszán, és írás közben a kikötőbe érkező hajókat fotóztam, és napoztam. Egy üvegfenekű hajó túrára szívesen beneveznék, de egyedül ehhez semmi kedvem.  

Vannak véletlen felfedezések is, vagy meg nem talált helyek. Megláttam a térképen egy öblöt, amely a Cala Romantica névre hallgat. Nem vagyok éppen romantikus alkat, de ezzel úgy voltam, hogy nosza, ezt látnom kell! Hátha tényleg szép, és akkor tudni fogom, mit neveznek romantikus öbölnek. A vége az lett, hogy a harmadik próbálkozásnál feladtam, nem találtam meg. Hangosan ordítottam  a kocsiban, hogy elééég! Ennyit a romantikáról, mondtam, hogy nem vagyok az, így nem is kell vele találkoznom, le van szarva.
Innen a következő új hely, ami felfedezésre várt, PortoColom.  Beértem a kikötőbe, párás, ködös, nagyon borús idő volt, és az utcán alig lézengett ember. Imádom! Olyan hangulata van, amit soha nem láthat egy turista sem, ezt az igazi mallorcai hangulatot csak azok élhetik meg, akik itt laknak. Ahogy haladtam végig a kikötő mentén, ahol sorban ringatóztak a halászcsónakok, megláttam egy táblát: világítótorony. IRÁNY! Nagyon szeretem, és vadászom is őket, különleges hangulatuk van. Tehát, célba vettem a világítótornyot, és pár perccel később ott is voltam. Szezon előtt ezek sajnos nincsenek nyitva, így két fotó után elindultam visszafelé. Az első utcán benéztem balra, és felvisítottam a látványtól, satu! Azt  a mindenit, mi van itt? Irány a part felé. Nos, egy erdei kis út, ami egy csodás apró öbölbe vitt, és a vízparton egy nagyon egyszerű, ám barátságos, és családias étterem volt, terasszal. Szerintem a világ egyik legjobb kávéját itt ittam, tele volt mosollyal és szeretettel. Mediterrán házacskák, villák, csodásan gondozott kertek, és hozzá a türkiz kék tenger.  Olyan nyugalom árad ezen a helyen, hogy perceknek tűnnek az órák, és csak töltődsz a természet szépségeivel. Bementem az étterembe, pont üressé vált a terasz utolsó asztala, ahonnan a legjobb a panoráma, pár perccel később megkaptam a tejeskávémat a végtelenül kedves pincér hölgytől, és azt mondtam magamban: 

- Na, Nóra, még, hogy nem találtad meg a Cala Romanticát? Nem, mi? Dehogy nem! Itt van az orrod előtt. Ennél szebb nem lehet, így nekem Porto Colom lett a „Calaromantica”. Ha valami, akkor ez a hely AZ!  
Santaponsa a sziget nyugati oldalán található, és ott pl. a pékségért (Panederia)   szoktam megfordulni, no meg a tengerpart melletti park fáin élő papagájok miatt. Nagyon édik! Egy halom papagáj fészek van a fák tetején, és ők nagy csapatban itt élnek, teljesen szabadon. 

Galilea egy másik nagy kedvencem. Ő sincs messze tőlem, bent van szárazföld belsejében, a nyugati partszakaszhoz közel.  Egy nagyon apró hegyecske, melynek a tetején van egy édes templom, nagyon szép állapotban, és egy kilátó, ahonnan jó időben elláthatunk egészen Magalufig.  A templommal szemben egy nagyon régi épületsor húzódik, és így ezek együtt, egy szinte teljesen zárt udvart alkotnak, ahová csak gyalog, egy kis parkolón át tudunk felsétálni.  A templom lábánál egy családi étterem található, ahol a világ legfinomabb tapasát lehet enni, borzasztóan olcsón, és mivel a múltkor megpróbáltam az ebédemhez mindent spanyolul kérni, az ebéd utáni kávémhoz az idős tulajdonos nénitől kaptam ajiba egy szelet almatortát, amit persze ő sütött. Hát nem édes? Degeszre ettem magam a tapas-al, de egy morzsát sem hagytam a sütiből, annyira finom volt. És itt kellett elismernem, hogy a német turisták között is vannak nagyon jó fejek. Két házaspár,  - olyan hetven felé-. Édesek, közvetlenek, barátságosak, és nagyon kedvesek voltak, jó hangulatot csináltunk  a teraszon. Nos, én az ilyen helyeket szeretem. Pálma gyönyörű, ez nem is kérdés, de őt szinte naponta látom. Nem unom, szó sincs róla, sok idő kéne, hogy megunjam. Pálma nyüzsgését szinte naponta átélem, mosolyt csal az arcomra a kikötő látványa, gyönyörű a LaSeu Ketedrális, és a Paseo Maritimo sétány, reggel délben, este, éjjel, hajnalban, de ha töltődni szeretnék, akkor irány valami eldugott, csendes, biztonságos hely, és abból akad itt bőven.

Eljutottam ahhoz az állapothoz is, amit nehéz körülírni, de nagyon jó átélni. Valldemossában jártam egyik vasárnap, és itt találkoztam az új helyzetemmel. A városban kétféle ember sétál az utcán, az, aki ott lakik, és az, aki turista. Én viszont a köztes pályán mozgok, otthonosabban a turistáknál, de idegenebbül az itt élőkhöz képest. Nekem ez fel sem tűnt, de a többieknek igen, mert ahogy sétáltam, kávéztam a kedvenc kávézómban, fagyiztam egy német hölgy fagyizójában, és közben hol németül, hol angolul, hol pedig spanyolul beszélgettem, érdekes mosolyokat és reakciókat láttam az embereken. Október óta egyszer sem fordult meg a fejemben, amikor turistákat láttam, hogy de szar nektek, csak egy hétig vagytok itt, aztán visszamentek a hideg Németországba vagy Angliába. Most először esett ez le nekem, amikor fotózás közben,  nagyon kedves irigységet láttam az arcokon, vagy az elismerést, hogy az ő szigetüket választottam lakhelyül. A LaGranja udvarházban egy Brazil származású, de itt élő idegenvezetővel akadtam össze, és néhány perc alatt sok dolgot átbeszéltünk a szigettel kapcsolatban, és úgy váltunk el egymástól, mintha évek óta nagyon jó ismerősök lennénk. Tehát még bőven idegen vagyok a sziget számára, de már elkezdett engem közel engedni magához.

NoraS


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése