Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2014. április 22., kedd

Az utóbbi napokban… 3. rész

„Engedd el!!!! vannak dolgok, mikről azt gondoljuk, hogy veszteség, közben, ha elengedjük, és elfogadjuk szeretettel, akkor sokkal többet kapunk érte.”

 Jaaj, hogy ezeket a szavakat de utálom néha hallani. Amúgy igaz, meg az ember fejben tudja is ezt, csak az a kib@szott ego ne lenne néha! Az nagyon rossz, amikor tudjuk, hogy adott helyzetben hogyan kellene viselkedni és érezni, de valahogy nem megy! Már mindennel megpróbálod elvonni a figyelmedet, hogy ne agyalj és kattogj, de időről időre bekapcsol az ego, és előhoz benned egy képet, hangot, kérdést, választ, és már nyúlsz is a gyomrodhoz, és szorítod hozzá a tenyeredet, mert olyan érzéseket vált ki belőled az egod általi információk hirtelen áradata, mintha gyomorszájon vágtak volna. Legszívesebben összegörnyednél és nyüszítenél a kíntól, de mivel felnőtt vagy már, nem bújhatsz pityeregve a sarokba vagy az ágy alá. Fel kell állnod képletesen és fizikailag is, és tudatosan kell irányítanod az érzéseidet és gondolataidat. Ez egy nagyon nagy meccs önmagaddal, de megéri, mert erősebbé tesz és nyugodtabbá.  Nem keményebbé, csak erősebbé, pont úgy, ahogy a fák törzsei évről évre növesztenek egy újabb gyűrűt, és az évek múlásával, egy csodálatos, vastag, erős, egészséges törzsű fa lesz, sok-sok faággal, és gyönyörű levelekkel. A fa ágain, pedig mindig ül egy madár és énekel.


Micsoda idilli képet festettem hirtelen, de tény, hogy ez lehetne a cél, egy átvitt értelmű életcél. Megint oda lyukadok ki, hogy ha minden ember azt csinálná, amit szeret ( és ez is egy idilli dolog) akkor olyan szép fasorok borítanák a Földet, hogy el se hinnénk. A realitás viszont egyelőre az, hogy a legtöbb emberfa, meg van tépázva. Olyan viharvert fák vagyunk, akik vagy hagyják, hogy elszáradjanak, mert feladták a küzdelmet, vagy az utolsó csepp erőnkből is hozunk új hajtást, akkor is, ha hetek óta nem lettünk meglocsolva.

A fának a víz és a Nap az éltető ereje, az emberfáknak pedig a szeretet és nyugalom. A fa a természet áldásaiban bízhat csak, hogy megkapja a megfelelő mennyiségű vizet és Napot. Az emberfa pedig valahogy szeretne hasonlítani az erdei fákhoz, mert szintén a külvilágtól várja az energiát, holott nem ott van, hanem önmagában. Miért van az, hogy az emberfák nagy többsége nem önmagában keresi a nyugalma, boldogulása és a boldogsága forrását? Annyira közhely, hogy nagyon, de ha érted, akkor ….. „ Magadat kell szeretned, és akkor más is szeretni fog téged. Magadat kell elfogadnod, és akkor mások is elfogadnak. „  


Lehet, hogy a tavasz teszi, de a környezetemben egyre több zöldellő és új hajtásokat hozó emberfákat látok, meg persze azt is látom, hogy elvesznek szép lassan azok az emberfák, akik sosem fogják elfogadni, hogy a fejlődésükhöz és harmóniájukhoz szükséges „üzemanyag” nem a külvilágból érkezik, hanem ott tombol a lelkükben, csak nem beszélgetnek magukkal, hanem kifelé beszélnek, sokat, hangosan, egyfolytában. Mellettük sosem lehet megszólalni, mert mindig a szavadba vágnak, és levegőt is ritkán vesznek, de téged vádolnak azzal, hogy nagy dumás vagy! Az ilyen ember fél önmagától? Attól fél, hogy kénytelen megváltozni és változtatni vagy a szembesüléstől fél, vagy, mindkettőtől egyszerre?

Miért esik nehezére sok embernek az, hogy beismerje tévedett, hibázott. Ezt egyébként is elsősorban magának kellene beismernie, megint csak nem a külvilág felé, hanem őszintén önmagával elszámolni. Biztosan te is sok olyan embert ismersz, akik sosem ejtették még ki a szájukon azt a szót, hogy bocsánat, ne haragudj! Ők addig keresik a kifogásokat, és okolnak másokat, csűrik, csavarják a mondatokat, amíg rá nem hagyják, hiszen úgysincs értelme a dolognak. Az ilyen embert hagyni kell. Az a mázli, ha ez mondjuk egy munkahelyen történik, mert akkor egy idő után csak fel kell mondani.  Sem hülyét nem csinálok magamból, sem az önbizalmamat nem hagyom csorbítani senki által, pláne nem egy munka által, annyit nem ér! Én viszont annál sokkal többet érek!


Engedd el, és akkor visszakapod! Ahha, de mi van akkor, ha tudat alatt azért nem engedünk el valamit vagy valakit, mert rohadtul nem akarjuk, hogy visszajöjjön?!  Ha magamból indulok ki, valóban szinte minden, ami nagyobb volumenű volt és elengedtem, vissza is jött idővel. Volt, ami hamar, de volt, amire éveket vagy akár tíz évet is várnom „kellett” .
Az egy másik dolog, hogy én nem hagytam már visszajönni az esetek többségében, mert megvalósult az, hogy ezt a dolgot nem is kellett megkapnom, sőt jobb nekem, hogy nem kaptam meg, tehát örülhetek utólag a korábbi veszteségemnek. De mi van akkor, ha van olyan része a múltamnak, amit semmiképp sem akarok visszakapni, vagy átélni, egy pillanatra sem, az ilyen lezárandó dologtól hogyan szabaduljak meg? Kezdjek el imádkozni?  Nem!

 Kezdjél el élni, lehetőleg tisztán és nyitottan, aztán ha idővel mégis visszaköszön a múlt, akkor minden esélyed  megvan rá, hogy mosolyogva fogod kezelni.



 NoraS 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése