Az utóbbi napokban ... 5. rész

Borulj ki néha! 

Ez az a mondat, amivel egy héttel ezelőtt még hatalmasat vitatkoztam volna, vitatkoztam is, mert a nyilvános kiborulást konkrétan elítéltem. (ez nem szó szerint értendő) Tegyünk különbséget kiborulás és kiborulás között. Jártam már úgy, hogy addig idegesített valaki, míg elszakadt a cérna, és úgy ordítottam le, hogy azon szerintem én jobban meglepődtem, mint az, akivel ordítottam. Megtettem, kimondtam, kiadtam, megkönnyebbültem, lezártam a dolgot, és annyira jól esett ordítani, hogy majdnem büszke voltam magamra. Egyáltalán nem bántam meg, pedig nem volt előre eltervezett a reakcióm, egyszerűen csak megtörtént és ez is kicsit olyan volt, mintha nem én tettem volna, de mégis. Tehát, ez a fajta robbanás nekem nagyon jót tesz, de csak ritkán, mert nem így szoktam a feszültségeket rendezni, hanem megkeresem a módját, idejét és nagyon ügyelek arra, hogy azt, akivel gondom van, vagy neki velem, ne hozzam kellemetlen helyzetbe, és ne nyilvánosan rendezzem a sorokat.

Néhány napja írtam arról, hogy vannak olyan kiborulások, ami után viszont veszettül rosszul érzem magam. Ez is az én csináltam, de olyan, mintha mégsem én tettem volna helyzet, de mondom, ettől szarul van az ember, nagyon szarul. Először leülsz magaddal megbeszélni, hogy mit tettél, keresed az okot, de nem fogod megtalálni, helyette más, korábbi kérdésekre kapsz válaszokat, és ezzel elindul benned egy új, más gondolkodás. Néhány nap alatt valamelyest le is higgadsz, de emberek vagyunk, tehát kell a visszaigazolás, és ha jól szelektálunk a környezetünkben, akkor akadnak olyan emberek, és nem feltétlenül közeli barátok, akiknek szívesen elmeséljük a kínunkat, és ha kapunk két jó szót, vagy netán használható okosságot, szépen meg is nyugszunk, legalábbis egy kis időre mindenképp.

Ma én voltam az az ember, akit felhívott valaki, és elmesélte mit tett, kiborult, csúnyán és hangosan! Tudja, hogy igaza van, mégis rosszul érzi magát, mert ő is a szép szóval beszéljük meg a dolgokat elv híve. Most mégsem ilyen jól nevelten és intelligensen jött ki belőle a felgyülemlett feszültség, és igazságtalanság.

-          Nóri, mond meg, ha nem volt igazam, és hülyeséget csináltam!

Igaza volt, és csodálom, hogy

eddig ennyire higgadtan kezelt és viselt egy olyan helyzetet, amiben szinte az első pillanattól nem érzi jól magát.  Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, és abban a hitben élnek, hogy egy szelet sütivel el fogják érni azt, hogy a munkatárs, beosztott (szándékos szó) majd ezért háromszor ennyit fog dolgozni, és még a testi épségét is veszélyezteti, alamizsnáért, mindezt persze egy munkahelyen.

Miután a két héttel ezelőtti máig megmagyarázhatatlan kiborulásom kicsit elcsendesedett bennem, elkezdtem érezni a Théta Healing terápia hiányát, és gyorsan kértem egy időpontot Erikához. Alig vártam a beszélgetésünket, mert ezek a hatvan percek engem mindig megforgatnak a saját tengelyem körül, és megdöbbentő összefüggésekre és hibákra tudok rájönni, de közben meg fülig ér  a szám. Egyszer csak megtalálom az okokat és összefüggéseket, és elkezdenek a dolgok a helyükre kerülni. Ilyenkor „irigylem” azokat az embereket, akiknek –saját bevallásuk szerint – sosem volt szükségük semmilyen terapeutára, mert hatalmas élményektől fosztják meg magukat. Ők szoktak okoskodni, nem pedig okosok. És mi őket szoktuk leordítani, mert tudjuk, hogy soha, semmilyen körülmények között sem fognak magukba nézni, és inkább elüldöznek maguk mellől mindenkit, mint, hogy rájönnének arra, hogy hibáztak, és szándékukban állna változni és változtatni. Ők mindig másokban keresik a hibát, magukban sosem. Mi pedig azért ordítunk az ilyen emberekkel, mert a szép szó úgysem használ velük szemben. Nem hallják meg, nem értik meg, és az ezzel okozott feszültségtől ordítással szabadulunk meg, ugyanis én senki miatt nem leszek beteg, hogy magamba fojtsam a baromságait, butaságait és pofátlanságait.

És vannak azok az emberek, akikkel, ha a dolog igényli, akár órákig vagy napokig is beszélgetek azokról a dolgokról, amik bennem kavarognak.

Én ott hibáztam nagyot, hogy abban a szituban voltam csendes és korrekt, ahol ordíthattam volna nyugodtan, és ott ordítottam képzeletben, ahol nem kellett volna.

Amikor először hallottam Erikától az alább mondatokat, azt hittem, hogy rosszul hallok!

-          Ki a fene mondta neked azt, hogy egy ember nem borulhat ki? Ki mondta azt, hogy tarts magadban olyan dolgokat, amik feszültséget, rossz lelkiállapotot, dühöt és haragot okoznak benned, azt csak szép szóval, csendben és higgadtan lehet kiadni magadból? Azért vagyunk emberek, hogy kiadjuk magunkból mindent! Tény, hogy nem kell mindig ordítani és jelenetet rendezni, de néha előfordul. Sőt, olykor kell is!

Remek! Akkor most kezdjem el megengedni magamnak, hogy néha seggfej legyek? Seggfejség, ha az ember néha elordítja magát, vagy odacsap az asztalra?

Az elmúlt napokban ezeken a dolgokon gondolkodom, és közben azt veszem észre, hogy már a második barátomat buzdítom arra, hogy add ki magadból mindazt, ami benned van! Add ki   úgy, ahogy az jön, ha szép szóval, kedvesen, akkor úgy, ha pedig az jön belőled, hogy kiabálsz, szembesítesz, kiállsz magadért, és az igazadért, akkor úgy. Add ki úgy, ahogyan az jön belőled, természetesen.

NoraS