Írd ki magadból a feszültséget - az írás önterápiára is használható

Úgy emlékeztem, hogy ezt a témát már egyszer külön kifejtettem. Kerestem a régi blogjaim között, de nincs. Ezek szerint valamelyik könyvemben ( Nora Smith, Nóra, Nóra2, és Változás) bújnak meg a sorok, de sebaj! Megéri, hogy kiemeljem a könyvemből

Amikor 10 évvel ezelőtt komolyabban kezdtem foglalkozni az írással, mindenféle tanulás nélkül, csak úgy érzésből, azt hittem, hogy egy átlagos dolgot teszek. Ha én tudok írni, azaz papírra vetni a gondolataimat, érzéseimet, félelmeimet, kudarcaimat, sikereimet, vágyaimat, akkor arra mindenki más is képes. Csak fogok egy papírt vagy egy laptopot, és írom, ami jön. 

Bennem valahol mindig volt egy nagyon erős, nagyon belső késztetés, ezt ma már sok helyen hívásnak nevezik, hogy írjak. Egyszerűen tombolt bennem, hogy írjál! Az első könyvem megírása előtt készítettem néhány interjút olyan emberekkel, akiket ismertem. Adott egy téma, ami érdekel, vagy egy ember, aki érdekel, ismerem, egyeztetek vele, felkészülök és utána olvasok, majd személyesen vagy online leülök vele beszélgetni. Vannak kérdéseim, neki vannak válaszai, azt utána szépen összerakom írásban, pofozok rajta, átküldöm a beszélgetőpartnernek. Olvassa, ha szükséges, javítja, vagy korrigálunk, vagy hozzáteszünk még néhány mondatot, választunk hozzáillő fotókat, megszerkesztem, és kész. Majd jöttek olyan interjúk, akik ismeretlenek voltak a számomra. Készítettem interjút magyar és angol nyelven is. És valahogy mindegyik nagyon jól sikerült. Aztán írtam néhány autótesztet, női szemmel. Kaptam 10 napra a SUZUKI-tól vadi új modell autókat. Használtam őket, fotóztam kedvemre és írtam róla egy beszámolót, hogy mi tetszett és mi nem. 

Aztán új lakhelyem lett, ahol teljesen egyedül éltem, 7 hónapig. Bennem ekkor kezdett el ordítani a hang, hogy ülj le és írjál könyvet! Az első könyvem úgy kezdődik, hogy nem tudom hogyan kell könyvet írni, de én most elkezdtem az első könyvemet. 

Olyan témáról írni, ami személyes, ami intim, ami másoknak alapot adhat arra, hogy csámcsogjanak rólad, nem egyszerű feladat, de nekem ez volt benne a kihívás. Két oka és célja volt a könyvemnek és magának az írásnak. Egyrészt az, hogy másoknak segíthessek, hasonló szitukban. A másik célom pedig az volt, bár erre csak évekkel később jöttem rá, az ÖNTERÁPIA.

Ha vannak érzéseim, gondolataim, akkor le tudom írni őket. Ha ez nekem megy, akkor másoknak is simán megy. Miután megírtam az első könyvemet, kész lett és a kezemben foghattam, érezhettem az illatát, elolvastam néhány mások által írt cikket. Olyan írásokat, amelyek adott esetben egy magazin oldalain jelennek majd meg, vagy már meg is jelentek. És akkor jöttem rá, hogy sajnos nem tud mindenki írni. Ez valahogy csak nekem természetes közeg, másoknak nem. 

Sok éve azon gondolkodom, hogyan segíthetnék másoknak mégis az írás önterápiájával.? Azért izgalmas ez a téma, mert brutálisan hatékony! Nem szükséges hozzá senki más segítsége. Nem kerül pénzbe, csak időbe és őszinteségbe. Csak arra van szükség, hogy időnként legyen egy kis időd egyedül lenni, amikor csak az írásra kell figyelned és önmagadra. 

Mesélek egy történetet, így könnyebb lesz érteni, hogy én miben segíthetek neked

Évekkel ezelőtt történt egy kedves ismerősömmel. Hölgyről van szó, akinek megrogyott a házassága egy kicsit. Mondhatjuk azt is, hogy tele lett a hócipője azzal, hogy a férje nem segít neki semmiben, és alig beszélgetnek. Nagy a feszültség, rossz a légkör. Azt tanácsoltam a hölgynek, hogy amikor a férje nincs otthon, üljön le egy nagyobb darab papír és egy toll társaságában, és írja le, hogy mit érez. Írjon egy levelet a férjének. De! Kedves levelet. Olyat, ami tele van szeretettel, és nincs benne vádaskodás, hiszti, számonkérés, ultimátum. Csak írja le neki szépen, hogy mi az, ami nem jó, ami bántó, ami fáj, és kérje meg a férjét, hogy ebben segítsen neki. Majd amikor a férj hazaér, kicsit pihent és már a tv-t nézi, adja oda neki a levelet, lezárva, borítékban. És kérje meg, hogy amikor kedve és hangulata lesz, olvassa el, egyedül. Nem sürgős! És ezzel a témát és a levelet is engedje át a férjnek. Nem kérdezgetjük, hogy elolvastad már? ÉÉÉÉS? 

Csak engedje, hogy a férje a maga ritmusában ezt felfogja, majd elolvassa, és az is a férj dolga, hogy erre mikor és hogyan fog reagálni. 

A férj elolvasta a levelet, és máig is boldogságban élnek. 

Arra szeretnék kilyukadni, hogy nem kell mindenkinek írónak lennie. Nem kell minden írást megmutatni mindenkinek. Nekem a mai napig vannak olyan írásaim, amit sose olvasott senki. Lehet, hogy nem is fog. De jól esett kiadni magamból magamnak. Ha van egy gondolatod, és az lehet jó is, miért ne? Sőt! Merd leírni magadnak a vágyaidat is. Hülyén érzed magad még a gondolat hallatán is? Miért írjam le a gondolataimat? Hát itt vannak a fejeben. Az enyémek. Nem akarom még egy papírral se megosztani őket. Mi van, ha véletlenül valaki elolvassa őket?  Mi van, ha valaki feltöri a laptopomat, ellopja  a telefonomat, és megtudja  a gondolataimat, és a legbelsőbb félelmeimet? Tíz év távlatából mondom, hogy nem fog olyan kezekbe kerülni az írásod, ahova nem kell, hogy kerüljön. A mai világban minden technikai háttér adott, hogy eltegyük a leírt gondolatainak biztonságos helyre. 

Nem kell mindenkinek könyveket írnia. Nem ez a fontos. Az a fontos, hogy veszettül jó dolog szembesülni a vágyainkkal írásban. Először ciki érzés saját magunk felé. Keressük a kifogásokat, hogy miért ne írjuk le. Miért kellene papírra vetnem az üzleti tervemet, hiszen itt van a fejemben. 

Miért írjam le a vágyaimat? Azért, mert amit leírsz, az egyszer csak testet fog ölteni. Ha leírod komolyságot viszel a dologba. Annyira akarod, hogy örömmel leírod és írásban csodásan megtervezed. 

Miért írjam le mit érzek a férjem iránt, amikor kiborít? Azért írd le, mert megszabadulsz az írás közben és után a helyzet adta feszültségtől, haragtól, dühtől, csalódottságtól, megbántottságtól. Amikor tele vagyunk feszkóval, nem tudunk racionálisan gondolkodni. Azt hisszük hogy lenyugodtunk, és cselekszünk. Általában rosszul, aztán jön a sajnálom és ne haragudj, hülye voltam, ezt nem így kellett volna. 

Az írásba fojtott harag, és minden érzés, segít eltávolodni az adott helyzettől. Olyan az írás, mintha  a tisztásról, ahol a dráma történt, felmész egy jó magas hegyre, és már csak onnan látod a tisztáson maradt kínjaidat. Innen pedig egy teljesen más perspektívából látod a réten maradt feszültséget. Az írás megtanít arra, hogy amikor felmentél a hegy tetejére, megkérdezd magadtól, hogy valóban olyan nagy az én gondom? Amúgy gond vagy lehetőség? 

 Az írást úgy is felfoghatod, hogy csak szavakat írsz, nem kell regélni azonnal az érzéseidről 

Adok egy nagyon gyors és egyszerű segítséget, nem én találtam ki őket, de kipróbáltam, és nagyon jól működik. 

Fogj egy papírt, szánj rá kb. 20 percet. És kezdd el írni, a szavakat, ami jellemzi azt a helyzetet, ami most feszít téged. Pl. fájdalom, harag, gyomorideg, émelygés, megbántottság, teljes egyedüllét érzése, stb... Ne fogd vissza magad! Írd le az összes érzést. Majd amikor ezzel készen vagy, égesd el! Nyilván olyan helyen, ahol ez biztonságos. Én csináltam már olyat is, hogy a levelet betettem borítékba, tettem hozzá még olyan apró tárgyat, ami kapcsolódik a témához, és leragasztottam, majd beledobtam a Dunába. És végignéztem, ahogy a víz elviszi magával. Olyan tisztaságot és belső nagytakarítást tud okozni egy ilyen jó értelemben vett rituálé, hogy el se hinnéd. És nem látta, nem olvasta a gondolataidat senki más! 

Kezded már érteni az írásban rejlő tisztulási folyamat lehetőségét? Még mindig azt vallom, ha vannak gondolataid, akkor le is tudod írni őket. 

A kicsi gyerekek mit csinálnak karácsony előtt? Leírják a Jézuskának, hogy ők nagyon jó gyerekek voltak egész évben, és leírják a kívánságukat, hogy mit szeretnének a karácsonyfa alatt kibontani, és sikítozva örülni neki. Mi felnőttek ettől miért félünk? Egy gondolattal akkor tudunk igazán azonosulni, ha leírtu. 

Amikor egy csalódást írsz le, ne lepődj meg, ha közben hangosan felnevetsz, hogy te jó Isten! Mennyire bagatell az a dolog, ami miatt rágódom hetek vagy akár hónapok óta. Volt már olyan, hogy írás közben meg is oldottam a problémát, egyszerűen csak leírtam a végén, hogy fejeződik be pozitívan. És mire ezt leírtam, egyáltalán nem éreztem lehetetlen küldetésnek, sőt! Mosolyogva írtam le az utolsó mondatokat. 

Az írás segít összegezni, összeszedni a gondolatokat. Tehetsz olyat is hogy a papír tetejére azt írod bal oldalra, hogy rossz, a jobb oldalra, hogy jó. Bal oldalra először összeírod egymás alá az összes rossz dolgot, az sem baj, ha napoki gondolkodsz. Aztán pedig minden rossz szó mellé jobb oldalra azt a pozitív megfelelőjét, ami belőled ösztönösen jön. Írd le azt, mait szeretnél! Mire a lista végére érsz, olyan jól leszel, hogy szárnyaid lesznek. 

Az önterápiában az a nagyon jó, hogy semmi másra nincs szükség, mint rád! 

Most, hogy az utóbbi hónapokban, sajnos sok embernek gyökeresen változott meg az élete, és új kihívásokkal nézünk szembe, nőtt az emberekben lévő feszültség is. Kevés időt töltünk a tágabb családunkkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, nem járunk szórakozni. Sokkal kevesebb a személyes találkozás és az élmény, és gyűlik a feszkó. Ahhoz, hogy jól legyünk, ki kell tombolnunk magunkat. És nem árt előre tervezni egy kicsit. Most igazán az lenne  a cél, hogy a lelkünk jól legyen. Írjál! Írd ki magadból, és égesd el. Írd ki magadból és tedd el, hogy biztonságban legyen. Írd ki, és add oda annak, akinek szól. Írd ki magadból a feszültséget és olyan jól leszel! 

A fenti gyakorlatokat, ötleteket teljesen egyedül készítheted, de bevonhatod a gyerekeket, vagy a párodat, akit csak szeretnél. Ez egy családi játéknak is kiváló. Írjatok egymásnak levelet karácsonyra. Rajzolhatsz a levélre, feldíszítheted, ahogy csak szeretnéd. A fontos az, hogy szívből és őszintén jöjjön. Írtál már kedvesen kérő levelet a gyerekednek? Próbáld ki! Kíváncsi vagyok a reakciójára, és meg is oszthatnád velem, örülnék neki. 

Ha úgy érzed, hogy szívesen vennéd, ha ebben a folyamatban segítene neked valaki, akkor én itt leszek és szívesen fogom a kezed egy kicsit. 

További információ: 

Kreatív írás mini kurzus infó:

https://www.facebook.com/norapictures

Kérdésed lenne? Írj bátran: norapicture@gmail.com

NoraSmith 

Kovács Nóra

Life coach  

Öröm vagy fájdalom?

Kezdjük a fájdalommal, mert ez a szó több magyarázatra szorul, mint az öröm

Fájdalom, ami ebben az esetben nem fizikai, hanem lelki és gondolkodásbeli. Mondjuk úgy, hogy önkorlátozó. Erősen önkorlátozó. A hit az alapja. 

Leülsz beszélgetni magaddal. Tervet készítesz a jövőre nézve, mondjuk a következő három vagy hat hónapra készíted a tervedet, mert ugye ilyen tervet mindenki szokott készíteni magának időről időre. ( Tudom, hogy ez nem így van, holott így lenne jó) Tervek nélkül nincs jövő és nincs eredmény és nincs  siker. 

Tehát készíted a következő időszakra a tervedet. Milyen munkával, lehetőséggel, új dologgal, vállalkozással, hobbival  tervezed a következő időszakot? Ez megvan? Ok!  Ehhez  a tervhez sok apró részlet szükséges, hogy működjön is és elérd. Mit szeretnél tenni? Maradsz a mostani munkánál vagy változtatni szeretnél? Mik szükségesek a terv létrejöttéhez? Tanulnod kell valamit vagy megvan mindened? Tudásod, eszközeid, lehetőségeid. Tételezzük fel, hogy igen, minden adott. Ok. Mi a következő lépés? Azaz valóan mi a következő lépés? Mit vállalsz? Mit teszel meg fizikailag azért, hogy lépj, haladj előre? Most jön a komfortzóna elhagyása, amit olyan sokan elképzelni sem tudnak, nemhogy megtenni. Tudom, hogy ez nehéz, de másképp nem működik.

 Ahhoz hogy a meglévő életedben, munkádban vagy egy új munkában, vállalkozásban eredményt érj el, haladj az úton, valóban olyan dolgokat kell tenned, amit eddig még nem. Mondjuk számodra idegen embereket kell megszólítanod képletesen vagy fizikailag. Ez lehet egy online hirdetés vagy az, hogy felkeress idegen embereket, cégeket, hogy tárgyalj. És a fájdalom, amit az előbb említettem még nem is itt kezdődik. 

A fájdalom abban rejlik, hogy múltbéli rossz tapasztalatok, sérülések, kudarcok bekapcsolnak, és elhiteted magaddal, hogy ennyire és ennyire vagy képes. Van egy demarkációs vonal, amit fejben és lélekben nem tudsz átlépni, mert nem hiszed el, hogy neked működni fog. 

Vegyünk egy példát. A terved készítése közben eljutsz ahhoz a részhez, hogy meghatározd, mennyi jövedelmet szeretnél a munkáddal, vállalkozásoddal, hobbiddal ( mert igen, ebből is lehet bevételt csinálni, sőőőt! ) megteremteni, elérni, megkapni. Ritka az az ember, aki irreális összeget határoz meg a terv készítése közben, de előfordul. ( Ezek az irreális bevételi tervek szinte sosem szoktak sikerülni) A legtöbb ember a lépésről - lépésre elvet követi. Mondjuk meghatározza, hogy a havi 300.000,- Ft-ot szeretné elérni. Ez egy teljesen reális és kivitelezhető összeg. A probléma viszont akkor kezdődik, amikor  a terv működik, a fizikai lépéseket meg is teszed, a havi 3 kiló megvan. És akkor jön az összeomlás! 

Ahogy a meghatározott összeget eléred havonta, valahogy mindig jön valami gond, történés, ami miatt nem tudsz továbblépni. Vagy marad a havi 3 kiló, vagy összeomlik a vár, amit eddig építettél, és a nullára kerülsz, mert ilyenkor kapcsolnak be a fájdalmak, kudarcok, rossz tapasztalatok, amiket eddigi életed során így vagy úgy, innen és onnan a zsigereidbe gyűjtöttél. Úgy alakulnak a dolgok, hogy eddig és nem tovább. 

Van benned mélyen legbelül egy fenntartás, meg a saját megerősítésed, hogy nyugtával a napot! Ez mind fájdalom. Ez mind fájdalomforrás és önkorlátozás, ami alattomosan dolgozik benned, és nem tudsz igazi, tartós sikereket elérni. 

És akkor most jön az öröm

Készíted a tervedet, és közben szárnyalsz! Még mindig a realitás talaján állsz, de közben mégis szárnyalsz! Örömmel, sőt boldogan tervezel. Észre sem veszed, hogy elhagytad a komfortzónádat, mert szárnyalsz. Nem okoz feszültséget az új munkahelyed, az új vállalkozásod, az új terved, mert ÖRÜLSZ! Boldoggá tesz a saját terved! 

Ha mindenki azt a munkát végezné, amit saját maga talált ki, akkor nekem nem kellene ilyen cikkeket írnom :) 

Amikor örömmel vágsz bele valamibe, vagy örömmel végzed a régi munkádat, még több öröm áramlik feléd. Amikor az öröm szemüvegén látod  a világot és magadat is, és mindazt, ami te vagy és mindazt, ami körülvesz, akkor még több öröm és siker és még több bevétel lesz a tiéd! 

Van úgy, hogy egyedül el tudod készíteni a tervedet örömmel, és minden lépését egyedül jól meg is tudod tenni, és érzékeled, hogy a dolog MŰKÖDIK!  Az örömöd szárnyai pedig visznek. Észre sem veszed, hogy olyan gátakat, korlátokat lépsz át, amiket korábban talán el sem tudtál képzelni. Ezt az örömöt akár be lehet helyettesíteni a HÁLÁVAL is! 

És van úgy, hogy külső segítséget kérsz egy szakembertől, aki kimondottan a céljaid eléréseben és sikeres megtartásában tud neked segíteni. 

Amikor hálával gondolsz mindarra, amit teszel vagy tenni készülsz, nincs akadály. Eszedbe sem jut az a mondat, hogy nyugtával a napot! Nincs ön-korlát, nincs visszahúzó erő, nincs rossz emlék, nincs kudarc, nincs FÁJDALOM. Ilyenkor van az, hogy Isten sem tud téged megállítani abban,. hogy véghez vidd a tervedet, ötletedet, álmodat! Mindig az álmokból lesz a valóság, de csak akkor, ha nem maradsz meg az álmodozás szintjén, hanem LÉPSZ! Sok pici lépést teszel meg egymás után, Mint a pici gyerekek, mikor tanulnak járni.  A lépéseid pedig egyre magabiztosabbak és határozottabbak lesznek. Fogod tudni értékelni magadat és tisztában leszel azzal, hogy mi az értéked. Ezt pedig nem csak te fogod érezni, hanem körülötted mindenki más is. Az örömmel teli emberek pedig vonzóak mások számára, vagy irigyek lesznek, de ebbe most ne menjünk bele.

Örömmel fogod tapasztalni, hogy elérted a kitűzött célt és már havonta megvan a 300 ezres bevétel. Na, és itt jön a LÉNYEG! Amikor ezt elérted, emeld fel a lécet! Jöhet a 320-350. Aztán amikor ez is megvan, jöhet a 380-400, és így tovább. Amikor örömmel alkotsz, dolgozol teljesítesz, és közben emeld a lécet, nem fogsz azon kattogni, hogy vajon honnan fogod megteremteni a 350-et és a 400-at. Ez majd jön magától, ÖRÖMMEL! A határ pedig a csillagos ég!  

NoraSm

Miért nem szeretik hazánkban az olyan embereket, akikre lehet számítani, jók a szakmájukban és megbízhatóak?

Jó néhány éve időről időre olyan helyzetbe kerültem munkáim során, hogy egyszer csak azzal szembesültem, nem kérnek belőlem és a munkámból többet. 

Ráadásul mindezt úgy, hogy nem állt elém az adott főnököm vagy tulajdonos, megbízó hogy ezt a szemembe is mondja. Úgy intézte, hogy én döntsek és én mondjam ki, VISZLÁT! 

Tudom jól, hogy ezzel a helyzettel nem vagyok egyedül. Sok barátom, ismerősöm ismeri ezt az érzést, sajnos nagyon jól. 

Pontosan érkezel a munkahelyedre, megbízható vagy, lehet rád számítani, nem a könnyebbik végén fogod meg a munkát nap, mint nap, hanem odaállsz és beleállsz mindenbe. Tudásod legjavát adod, kedves vagy, barátságos, feltalálod magad mindig, igyekszel a többiek segítségére lenni, fizikailag és lelkileg is. Mégis egyszer csak elkezded érezni, hogy már nem ide való vagy! Valahogy már nem illesz a képbe, szép lassan kilök magából az adott közösség. 

A munkáddal, teljesítményeddel nincs semmi gond, belekötni sem lehet, mégis érzed, hogy már nincs itt rád szükség. 

Miért és mitől van ez? 

Sok idő és helyzet kellett ahhoz, no meg a barátokkal, ismerősökkel folytatott beszélgetések, hogy rájöjjek, mi is lehet a gond? 

Az a gond, hogy a kifogástalan munkád mellett nem vagy birka, nem vagy csicska, téged nem lehet irányítani és befolyásolni, megvezetni, hülyének nézni. Nem hajtod igába  a fejedet nem bólogatsz mindenre, csak azért, hogy megtarthasd a munkádat. A kezdeti megállapodást csak te tartod be, a másik fél már nem, és ennek vagy hangot adsz, vagy már nem vagy olyan lelkes, mert miért is lennél az? A munkádat ugyanúgy elvégzed, de vannak határaid, és van önérzeted, és van önértékelésed. No és persze ki mersz állni magadért, vagy ha szükséges, akkor másokért. 

Nem szólsz bele mások dolgaiba, nem vezényelsz, nem uszítasz, csak jelzed, hogy eddig és nem tovább. Ha én nem azt kapom a munkáltatómtól, munkaadómtól, megbízómtól, amiben megállapodtunk, akkor neki semmi joga nincs elvárni azt, amit én ígértem és ajánlottam. Ennek ellenére mégis megteszem a tőlem telhető legtöbbet, ami a határhaszon fogalmába belefér. 

Ha azt érzem, hogy kihasználnának, visszaélnének a jóságommal, munkámmal, teherbírásommal, tudásommal, azt nem engedem meg! 

Nem hisztizek, nem balhézok, csak már másképp üzemelek, és hála az égnek, ezzel nem vagyok egyedül. 

Volt már olyan munkahelyem, ahonnan azért utált ki a tulajdonos, mert szerettek a vendégek, és néhányan már miattam jártak vissza az étterembe. 

Volt olyan fotós megbízásom, aminek azért lett vége, mert nem hódoltam be  a megbízónak és nem udvaroltam, nem puncsoltam neki, hát nem is!  Én munkára szoktam szerződni, legyen az bármilyen jellegű is, nem arra, hogy a főnököm, tulajdonos vagy megbízó hiúságát legyezgessem azzal, hogy körbeugrálom és kérdezgetem, hogy mivel és hogyan járhatnék a kedvébe. Ezt eddig sem tettem és eztán sem fogom! 

Nézzük más oldalról is

Ma Magyarországon vajmi kevés lehetőséged van arra, hogy jelezd a főnöködnek, szeretnél egy szintet lépni a ranglétrán. Van már annyi tudás, tapasztalat mögötted, hogy tudd, képes vagy több és komolyabb feladatok ellátására is. Szeretnél fejlődni, szeretnél haladni előre. Ha ezt itthon közlöd, kiröhögnek, és betesznek a sor végére. 

Az egyik legjobb barátom egy külföldi cégnél dolgozik, leginkább külföldön. Az ő munkája komoly tudást, tapasztalatot és odafigyelést igényel. Ő szólhatott a főnökének, hogy úgy érzi, tudna és szeretne is szintet lépni. Miért van az, hogy ezt külföldön ÉRTÉKELIK??! Méghozzá nagyon is! Annyira, hogy néhány héten belül meg is kapta a magasabb pozíciót, amit azóta is boldogan végez.  

Magyarországon ez miért nem működik? 

Ha itthon szintet akarsz lépni, azt valahogy azonnal fenyegetésnek érzik, és mindent megtesznek azért, hogy ne juthass előre. Miért jó ez? 

A magyar rendszer arra ösztönzi ezeket a kihullott és kilökött embereket, hogy két dolgot tehessenek, vagy elhúzza a csíkot külföldre vagy vállalkozásba kezd, ahol nincs hatalmi harc a főnökkel, tulajdonossal, és olyan szabályok, értékek mentén dolgozhat vagy szolgáltat, ami minőségi, kiváló, és visszajáró ügyfelei lesznek. 

Tehát, ha innen nézzük, hatalmas köszönet jár minden ilyen kizsákmányoló és gusztustalan, inkorrekt munkahelynek és munkáltatónak, mert minket arra ösztönöz, hogy a magunk urai legyünk, és minden tudásunkat, tapasztalatunkat egy olyan dologba tegyük bele, ami minket tükröz, és eljussanak hozzánk azok az ügyfelek, akik a korrekt, megbízható vállalkozókat keresik. 

Hála és köszönet, hogy a legjobb szakembereket, legjobb lelkű embereket, leglelkiismeretesebb dolgozókat kilökitek magatokból, és igaz, hogy kemény és rögös úton, de mi beérünk önmagunkhoz, és olyan vállalkozók, szolgáltatók leszünk, amilyenek ti sosem lesztek! 

Írhatnám ide a végére, hogy abban bízom és remélem, hogy eljön az az idő, amikor megváltoztok, és megtanultok becsülni és megtartani minket. Optimista ember vagyok, nagyon is, de a mesékben nem hiszek! És mire ez az idő eljönne, addigra mi leszünk olyan pozícióban, hogy a nálunk, de inkább velünk dolgozó embereket maradéktalanul megbecsüljük, és arra törekedjünk, hogy szeressenek felkelni nap, mint nap, hogy együtt dolgozzunk, és alkossunk, CSODÁS DOLGOKAT!

NoraSm

A szorongás szinonímái - avagy túlélni egy hirtelen jövő rosszullétet egy megyei kórházban 2020-ban

Több szálon futó cselekmények fognak egyszer csak összeérni egy történetté. 14 óra pokol és kín, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Éled az életedet, jól vagy, nem rossz szériában vagy, hanem nagyon is jóban, az élet minden területén. Tele vagy ötletekkel, tervekkel, jó emberekkel magad körül, elégedett vagy magaddal és mindazzal, ami körbevesz. Úgy érzed, hogy a múltad terheit, fájdalmait szép lassan elengeded és nem jutnak eszedbe már olyan gyakran a rossz emlékek, élmények. Mondhatni kicsit buddhás állapotban vagy, és a körülötted zajló kaotikus világot is rózsaszínűbb szemüvegen át látod, és érzékeled. Nem nézel híradót, nem nézel COVID-sajtótájékoztatót, konkrétan kizárod magad a káoszból. Kimondottan jól vagy! Illetve azt hiszed, hogy jól vagy! 

Azt hiszed, hogy a 2 hónap karantén alatt eleget pihentél mentálisan és fizikailag is. Azt hiszed, hogy a múlt nyomasztó és fájdalmas darabjait elengedted. Azt hiszed, hogy egy adott helyzetet jól kezelsz és jól éled meg. Azt hiszed, hogy megtaláltad a jó munkahelyedet és egy állati ütős kolléga gárdát. Azt hiszed, hogy jól keresel. Azt hiszed, hogy a terveid a jövőre nézve bomba biztosak, és mindent meg is teszel azért, hogy elérd és megéld. Azt hiszed, hogy nyugodt vagy és boldog. 

És akkor jön egy pillanat. Egy pillanat, amikor közel egy órás vezetés után kiszállsz az autóból, és úgy megszédülsz, hogy levegőt is alig kapsz a meglepetéstől. Basszus, kicsúszott a talaj a lábam alól egy pillanatra. Reflexből megkapaszkodsz, keresel egy biztos pontot, hogy magadhoz térj, de nincs biztos pont. Visszamész az autódhoz, lassan beülsz, indítasz, pár utcával arrébb már otthon is vagy. Csak az autóból már nem tudsz kiszállni! 

Az volt a szerencsém, hogy jó anyám épp jött ki elém, így csak kicsit kellett kiáltanom, hogy anyaaaaa, segíííííts!!!! Anyád elmúlt 70 éves, és ő szed ki az autóból és támogat be  a házba.  A következő, aki szembe jön az apád, aki elmúlt 75 éves. Pánik indul......

Nekem kéne őket támogatni így is meg úgy is... de ez most esélytelen... 

Ekkor még tudtam beszélni. Kértem vérnyomásmérőt, mert nyilván van itthon, vércukorszint mérőt, mert nyilván van itthon és véroxigén mérőt, mert nyilván van itthon.  Szinte minden érték normális volt. A cukrom akkor volt 6,5. határeset, ha szarul vagy. 

A következő 30 perc olyan gyorsan történt mintha pillanatok lettek volna.... jött a szédülés, egyre gyorsabban. Jött a gyengeség, mintha bábúként összerogynál. Jött az émelygés, aztán a hányás. Aztán jött az a görcsös hányás, ami közben összetörtem a műanyag vödröt a szorításommal. Aztán jött a bal kezemben és a lábamban a zsibbadás, és az eszméletvesztés közeli állapot. Majd 8 perccel később a mentőautó. 

Pokol indul....

A tested olyan, mint egy rongy, de  a tudatod teljesen tiszta. A tested olyan, mintha nem részeg lennél, hanem konkrétan be vagy baszva! De a tudatod teljesen tiszta! Minden szó minden hang megvan, mindenre emlékszel, ami körülötted történik, csak nincs hozzá tested és beszéded. Az agy és a test közötti összhang és egyensúly eltűnik, megszűnik, RESET! Olyan, mintha bezárnának egy szobába, egyedül, és innen ki nem jöhetsz. A saját tested börtönében vagy, és senki nem tud innen kirángatni, csak te saját magadat! 

Várnád, hogy a mentős látványa megnyugtat, de nem! Várod, hogy kapsz két jó szót, kérem nyugodjon meg, most már jó kezekben van, nem lesz semmi baj, segítünk, hogy jobban legyen, de nem! Kapsz egy mentőtiszt nőt ( nem nevezném nőnek) aki olyan messze áll tőled, amennyire lehet, aki bombáz a gyökér kérdéseivel, majd amikor válaszolsz, akkor meghazudtol. ( Volt már ilyen rosszulléte? bólogatsz, mert mást nem tudsz. Mikor? 14 éve. Akkor mit csináltak magával? Altattak az idegosztályon 4 napig és tömtek nyugtatóval (sanax) Ilyet maga ne mondjon nekem! Ez nem lehetséges! Hogy jobb magának ha nyitva van a szeme vagy ha becsukja? Becsuktam a szemem, így válaszoltam. Akkor nyissa ki a  szemét! Szedje össze magát! Ne hisztizzen! Úgy vegye a levegőt, ahogy mondtam!!! Ha lett volna annyi erőm, szájba rúgtam volna a csajt, de hát mint tudjuk, rongyként csuklottam össze. A vérnyomásomat azt hiszem megmérte, de ennyi volt az összes vizsgálat. Irány a kórház! Anyám nyilván nem jöhet, hiszen senki se mehet be  a kórházba MOST csak úgy... a parkolóban minek várna órákat, majd telefonáljanak a szüleim este valamikor... 

A mentőig anyukám és a mentő vezetője kísértek, ez kb. ezer évnek tűnik, mire kivánszorogtam. Felültettek a hordágyra, és amikor becsukódott az ajtó és láttam, hogy a szüleim ott állnak és nézik, ahogy a mentő elviszi a gyereküket, az meredek volt. Az öregem már túl van egy szívműtéten.... 

Baromira nem értettem, ha a kórház amúgy 2 perc tőlünk, akkor miért a leghosszabb útszakaszon közelítünk az objektum felé? Induláskor kaptam egy nejlon zacskót, hogy tudjak mibe hányni, de amúgy mintha ott se lettem volna. A tiszt hölgy nyomkodta a számítógépes rendszert, vitte be az adataimat... azaz folyamatosan kérdezgetett, majd csodálkozott, hogy újabb és újabb hányó rohamom lett. Amikor nagy fékkel megálltunk a kórház előtt, annyit mondott a "hölgy" ne köpködje össze a mentőautót, mert nekem kell kitakarítani maga után!!!! 

Ez volt a második pont, ahol szerettem volna fejbe rúgni a csajt! Nem köpködtem, hanem hánytam a semmit! Hánytam kifelé az epémet! 

Kivettek a mentőautóból, beültettek egy tolókocsiba, és azonnal betoltak egy rendelőbe. 

Bal oldalon szőke doki pasi, jobb oldalon sötét hajú Ursula ültek. Jöttek a kérdések megint újra... volt már ilyen rosszulléte? igen, Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? Altattak 4 napig, idegosztály. Ilyet ne mondjak, ilyet itt nem csinálnak! Ursula szólt h megböki a jobb kezemet, jött a branül, a kezembe nyomták az infúziós tasakot és elvittek valami kórterembe. Kaptam egy ágyat, folyt belém a sós lé és ennyi. 

Nekem pedig jöttek a hányó rohamaim sorra. Tettem is érte! Vagy iszom és kihányom a vizet, azaz, könnyebb elviselnem ezt az állapotot, vagy nem iszom és olyan hányó görcseim lesznek, amilyet a világ nem látott még! Hát a személyzet úgy döntött, hogy hülye picsa vagyok, nem kaphatok inni, elvitték a poharamat is. Hozzáteszem rajtam kívül még 4 másik ember feküdt Isten tudja mivel... az egyikük számára is egy ostoba picsa voltam, mert vizet kérek, és hagyjam abba a hisztit, azaz a görcsös hányást! Két nővér pasi is ugyanilyen "kedves" volt és tőlük is jöttek a megjegyzések felém, de én belül már csak röhögtem rajtuk. Minden szavuk itt van a fejemben, míg ők azt hiszik, hogy semmire sem emlékszem! 

Én lehet, hogy hülye picsa vagyok, aki hisztizik, de a 2 nővérnek és a 2 csávónak annyi nem jutott az erejéből, hogy a cipőmet levegye, reggelig cipőben voltam az ágyban.

Két emlékem van, ami viszont kedves és pozitív. Egyszer csak jött egy orvos és megvizsgált. Ő is megkérdezte, hogy volt-e már ilyen rosszullétem? Igen. Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? elmondtam megint.... a válasza az volt, hogy akkor ő ezt most már megnézi a központi rendszerben! Abban a zárójelentésben kérem ott van, hogy a 4. napon saját felelősségemre távoztam a kórházból. Az ok pedig az volt, hogy négy nap kevés volt arra, hogy valaki megvizsgáljon és megmondja mi bajom van, mi történt velem, és úgy egyáltalán miért vagyok itt??  Szóval kíváncsi lennék, hogy  a doktor úr mit talált  a gépen a 14 évvel ezelőtti rosszullétről..... de az tény, hogy ő nagyon kedves és barátságos volt velem. Miután megvizsgált, annyit kértem tőle, hogy most életemben először egy nyugtatót kérek szépen. Hallottam, ahogy mondta  a nővérnek, hogy igen, ez jó ötlet! De vénásan, mert úgyis kihányom a gyógyszert. 

A következő kocka az, hogy valaki odajön az ágyamhoz, hölgy, ő tényleg hölgy volt. Szőke, rövid melírozott haj. Megfogta a kezeimet, és megkérdezte, hogy Anett vagy Nóra, melyiket használom? Kinyögtem, hogy Nóra.

Ok, akkor most felülünk az ágyon és beszélgetünk, jó?! 

Kaptam tőle egy kérdést, és a bezárt börtön világomban most először kaptam támogatást és emberséget. Azt kérdezte  a hölgy, mondja Nóra magát ki bántotta???? 

Az, akinek ilyen gyönyörű tetoválásai vannak, ami nem kis munka volt és önként vállalta azt a fájdalmat, hogyan kerülhet ide erre az ágyra??  Magán látszik, hogy erős nő, mit nem tud feldolgozni? Mitől fél, maga mitől szorong????  

Ha tehettem volna, magamhoz öleltem volna ezt a hölgyet, de nyilván nem volt hozzá erőm! Annyit tudtam neki mondani, hogy nem bántott senki, de a kérdései jogosak. 

Ekkor vette észre  a hölgy, hogy a jobb kezemben lévő branül elmozdult és folyik félre a z infúzió! Azonnal kirántotta, leragasztotta és átszúrta a bal kezembe.  Hagyjuk hogy néz ki a jobb kezem egy héttel később és még mindig fáj. Ennek semmi jelentősége, lapozzunk. 

Következő snitt, reggel 7 óra körül. Doktor úr felébresztett, hogy mit szólnék ha hazaengedne?? Szerintem reflexből felültem az ágyon, hogy megyünk HAZA!!!!!  Aranyos volt, mert mondta, hogy még picit pihenjek, összerakja a zárójelentést és  tornagyakorlatokat, és amint kész hozza, aztán távozhatok., anyukám képben van, jön értem. 

Következő snitt, egy ápolónő szólt, hogy akkor viszlát, mehetek! A zárójelentést a kezembe adta, telefon, taj kártya, fülbevaló kézbe és adios! Megkérdeztem, hogy merre menjek ki? Nem látja?? Ott az ajtón, KIJÁRAT!!!!! Megkérdezhetem hogy hányadik emeleten vagyunk és merre jutok ki??? Hol lennénk, a földszinten! Kimegy az ajtón aztán, balra, jobbra...... azt se tudtam, hogy mi van....

A testem még mindig rongybaba, hányás már sehol, a tudatom tiszta, csak kibaszott fáradt voltam és olyan egyedül, mint még soha!  Kóvályogtam az épületben, sodródtam a tömeggel. Néztem az emberek arcát, ahogy engem néznek... szürreális élmény volt, de senki sem segített. Fogtam a falat végig, hogy ne ájuljak el, de senki sem nyúlt a kezem alá, hogy jöjjön majd én segítek. Támolyogtam a sürgősségire, mert ott akartam kijönni. Egy biztonsági őr bácsi szólt utánam, ahogy nekidőltem a falnak, hogy kedveském, maga mit keres itt? Csak lóbáltam a zárójelentést a kezemben.. és ő értette.... magát ilyen állapotban elengedik haza??? bólogattam, hogy igen! 

Megmutatta merre van a kijárat, és alig vártam, hogy végre friss levegőt szívjak. Ahogy kiléptem az utcára mentőautók álltak sorban egymás után, velük szemben pedig a mentősök cigiztek. Úgy jöttem végig előttük, hogy az autókba kapaszkodtam, de egyik sem lépett oda hozzám, hogy segítsen! Anyukám, ahogy meglátott, minden tiltás ellenére rohant elém. A kinti biztonsági őr megtett értem annyit, hogy az autóval a bódéja mellé állhatott és elfordította a fejét amikor a tiltott zónába lépett az anyukám. 

A következő snitt, hogy itthon vagyok, és egy utolsó hányás elhagyja  a testemet, aztán elaludtam, majdnem 1,5 napra. 

A szorongás szinonimái

Mi a stressz? szorongás 

Mi a harag? Szorongás 

Mi  a düh? szorongás

Mi  a fájdalom? szorongás

Mi a múlt fel nem dolgozása? szorongás

Mi az önvád? szorongás

Mi a meg nem bocsátás? szorongás

Mi  a ki nem mondott szavak és érzések? szorongás 

Mi a megfelelési kényszer? szorongás? 

Mi a versengés? ( akkor is ha egészséges versengésről van szó) szorongás 

Mi a pánik? szorongás

A szorongás minden egyes szinonimáját használjuk, csak magát az alap szót nem. SZORONGÁS, még kimondani és belegondolni is félelmetes és ijesztő, és megbénít. Az a szó, hogy stressz, már teljesen beépült az életünkbe, megszoktuk, fel sem tűnik. De az a szó, hogy szorongás, nagyon ritkán hangzik el, holott ..... pont ez tudna figyelmeztetni bennünket arra, hogy vegyünk vissza. Valahogy... Isten tudja hogyan. Hogyan lehet elmulasztani egy szorongást csettintésre? Sehogy! Hogyan lehet kizárni az életünkből a szorongást? SEHOGY??? Azért azt kétlem! 

Biztosan vannak erre nagyon hatásos módszerek. Tudom, mert pont ezt tanulom, de erről majd máskor. 

Az elmúlt napokban kiderült, hogy  a környezetemben sajnos vannak többen is, akik átélték ezt a fajta rosszullétet, amelyről most írok és beszélek. Nem szeretnék korosztályokban kategorizálni, de ahogy tapasztalom a 40-es korosztály elég erősen érintve van. Nem szándékozom 14 év múlva egy hasonló rosszullét által áttávozni egy másik dimenzióba, korai lenne az még. Sok tervem és célom van, én még sokáig szeretnék a földi síkon maradni és boldogan létezni. Ehhez viszont  meg kell tennem mindent, hogy egészséges maradjon a testem és a lelkem is. 

Kutyás ember sokat sétál a jó levegőn, de mint látjuk, ez kevés volt. Gyakran hallgatok este vezetett meditációt, de mint látjuk, ez is kevés volt. Találnom KELL! ( szeretnék) egy olyan kikapcsolódást, vagy mozgást, tornát, bármit, ami kikapcsol, feltölt, nem  hagy gondolkodni, és levezeti a stresszt belőlem. Talán akkor jobban aludnék, kipihentebb és energikusabb lennék. Hányan járunk ugyanebben a cipőben? Nagyon sokan! 

Az én korosztályom sajnos úgy igazán az aktív pihenést csak hírből ismeri. A mi korosztályunk agya akkor is kattog valamin, aminkor elvileg pihen. A mi korosztályunk nem tanult meg ellazulni és átadni magát egyszerre csak egy dolognak, önfeledten, lelkifurdalás nélkül, szbadon. Akkor most itt az ideje, hogy megtanuljuk, ne sajnáljuk magunktól az időt az aktív pihenésre. 

És hogy mi a neve ennek a rosszullétnek? Nem tudom! 

Egyensúlyzavar, egy vírus, egy mini stroke, valami negatív vagy pozitív élmény hatására kiváltódó időszakos sokk. Ki tudja? Még nincs neve, mint a laktózérzékenységnek, de hidd el, pár éven belül lesz neve, és  ez is népbetegség lesz... ha hagyjuk... 

Másfél napos alvásom után olyan voltam még mindig, mint akin átment az úthenger, de visszafelé is, azaz kétszer. Tiszta sor volt, hogy nem tudom megrázni magam és másnap elmenni dolgozni vagy bármi emberi dolgot véghezvinni. Napok, sőt hetek kellenek ahhoz, hogy a szédülés és a bizonytalanság érzése megszűnjön. 

Az önrehabilitáció abban rejlik (nálam) hogy amilyen gyorsan csak képes vagyok rá, állj fel, és járj! Csak egy kört a kertben. Csak a fürdőig tusolni és megmosni a hajamat. Erőltettem, hogy friss vizet adjak a kutyusomnak. Erőltettem, hogy a házon belül lépcsőzzek. Erőltettem, hogy figyeljek, egyszerre egy dologra. És láss csodát, képes voltam végignézni egy filmet anélkül, hogy közben valami mást is csináltam volna. Képes voltam figyelni szép lassan mindenre. Kényszerítettem magamat, hogy egy héttel a kórház után autóba üljek és vezessek. Elmentem egyedül boltba zsemléért, és olyan megerőltető volt, mintha 12 órát dolgoztam volna.  Erőltettem, hogy pihenjek ha elfáradok, nem számít hogy délelőtt 11 óra van, vagy délután 4 óra. Élmény volt, hogy el tudok mosogatni, élmény volt, hogy tudok kutyát sétáltatni, élmény volt, hogy egyedül elvezettem Erikához, hogy hát és nyakmasszázst kapjak tőle. 

Kezdjem szidni a Veszprémi Kórházat? Kezdjem szidni az ott dolgozó lelketlen embereket? Kezdjem szidni a világot? Én csak azt nem értem, ha valaki gyűlöli az embereket és gyűlöli a munkáját, ami ebben az esetben HIVATÁS lenne, és az emberek életének segítése, akkor mi a büdös picsáért nem keres magának egy másik munkahelyet, ahol nem kell hányást takarítani? Ki tart pisztolyt ezeknek a fejéhez, hogy ezt a munkát végezzék??? SENKI! Ők választották! Ezt akarták! Akkor miért bánik gyökér módon azzal aki rá van utalva? Több, mint 20 éve ez a vesszőparipám: Mindenki végezze azt  a munkát, amit akkor is szívesen tenne, ha nem fizetnének érte! Érted, hogy mit akarok ezzel mondani???? Igen, te érted! A kórház dolgozói pedig nem értik, holott pont  nekik kéne! Sose gondoltak bele, hogy mi lenne ha egyszer ők feküdnének azon az ágyon, ahol én voltam? Sose jut eszükbe, hogy mi lenne, ha velük bánna így valaki? Sose néznek tükörbe? Nincs lelkiismeretük, lelkük? Hova lett az emberség? Hova lett a másik segítése, támogatása? Hova lett az emberi őszinte összetartás, összetartozás? Miért kell ismerősnek, csókosnak lenni, hogy valahol jól vagy megfelelően bánjanak veled? Miért veszett ki az emberség pont az egészségügyből? És tapsoljak nekik, hogy ők a hősök??? TÉNYLEEEG??? Hát a hősök nem itt kezdődnek! 

Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, kértek volna egy ismétlő labort pár nappal későbbre, de semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi!  Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, írtak volna egy beutalót a neurológiára egy vizsgálatra. De semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi! Ha ők ott a kórházban akkora hősök lettek volna, beültettek volna kedd reggel abba a tolószékbe ami ott állt az ajtó mellett ( 174 volt a szék száma) és kitoltak volna az anyukámig az autóhoz. De őket az se érdekelte, hogy amíg kiérek hányszor fogok elájulni. 

A tisztesség kedvéért írom ezt csak ide, mert így illik: Biztosan van jó fej mentős, ismerek párat. Biztosan van jó fej nővér, biztosan van jó ellátás, csak egyre többen pont nem ezt tapasztaljuk! Fizetem a TB-t, jogom van a megfelelő ellátáshoz! Mert, hogy konkrétan EZÉRT fizetek! 

És hogy semmi sincs véletlenül....

Ez a helyzet és állapot összehozta az embereket körülöttem. Közelebb kerültünk egymáshoz, összeköt bennünket egy picit a félelem, de sokkal inkább az akarat és szándék, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra. A hülye COVID elcsépeltté tette a vigyázzunk magunkra és egymásra mondatot, de az én történetem most új értelmet adott az ön-vigyázásnak :) 

Pihenj aktívan! Tanulj meg egyszerre csak egy dologra koncentrálni! Adj magadnak türelmet és megbocsátást bármiért és mindenért! Keress új célokat és álmokat! És amikor segítségre van szükséged, keress fel egy COACH-ot! :) 

NoraSm

Vége a nehézségeknek? Kifelé haladunk a Koronavírus krízisből?

Azon gondolkodom.... most, hogy nagy hirtelen úgy látszik, napokon belül vége lesz szinte minden tilalomnak, elzárásnak, korlátozásnak, hogy valahol egy kicsit sajnálom...

A lassított tempójú időszakban hirtelen mindenki olyan kreatív lett, és eltekintett a bevételeinek egy részétől, hogy tudjon másoknak segíteni. Hirtelen dömping volt az ingyenes konferenciák, előadások, hasznos információk tekintetében. Egy halom zenész játszott otthon a nappaliból, a kertjéből, stúdiójából. Ezáltal kicsit közelebb is kerülhettünk egymáshoz, kicsit jobban beengedtek mindenkit az otthonunkba. 

Utálom ezt hallani vagy mondani, de a kényszer tényleg nagy úr

Pillanatok alatt mindenki alkalmazkodott, váltott, átformálta az életét és veszettül kreatív lett. Aki ügyesen dolgozott az elmúlt közel két hónapban, sok új követőre, ügyfélre, vásárlóra tett szert. 

A magam részéről a tanulást választottam, mert nekem még bőven van mit... 

Tanulom a facebook hirdetések világát, egy kicsit a Számmisztikát, mert mindig is érdekelt. Nem mások évszámait akarom elemezgetni, hanem magamat jobban megismerni és feltérképezni. Végignéztem egy 21 részes Sorsfordító konferenciát itthonról a kényelmes fotelomból. Olyan emberekkel hallgattam komoly és nagyon hasznos beszélgetéseket, mint Balogh Béla, Sólya Bea, Bocsi Viki, Mosolyka, stb. 

Ha férfi vagy, és érdeklődnél a racionális világon túli, férfiasan spirituális világ felé, Balogh Bélánál jobb segítőt nehéz találni. Láttam mesélni olyan férfiakat a sikerről, kudarcról, padlóról való felállásról, ami minden férfi számára nagyon hasznos lenne. Láttam olyan férfiakat, akik tökéletesen tudják működtetni egyszerre a racionális világot a spiritualitással, mégis kő kemény és karakán pasik, tele élettel, tervekkel, és szeretettel. 

Azon gondolkodom, ha az elmúlt hetekben annyi minden okos elfoglaltság létezett az internet segítségével, ingyen, akkor ezt érdemes lenne folytatni.  Már most látom, hogy azonnal raklapnyi tanfolyam, konferencia, továbbképzés eseményei kerülnek fel pl a facebookra, de már mindegyik fizetős! 

Ha az elmúlt hetekben rengeteg esemény működhetett ingyenesen, akkor most gyorsan jönnek a fizetős események, hogy bepótolásra kerüljenek a kiesett bevételek? Én pl, sokkal szívesebben nézek meg itthon egy oktató anyagot, beszélgetést, előadást, akár pizsamában, vagy este 11-kor, mert akkor van rá időm vagy kedvem. 

Értem én a tömeg erejében lakozó energiát, és azt is, hogy jó együtt lenni, emberekkel találkozni. De ha az elmúlt hónapokban működhetett a netes információáramlás, akkor a korlátozások feloldása után is maradjanak olyan tanulási, fejlődési lehetőségek, amelyek megfizethetőek, itthonról elérhetőek. 

Soha eddig ki nem aknázott lehetőségeink lettek. Azt szeretném, és gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, szeretnék itthonról fejlődni, tanulni és változni.  Azt mondják, hogy ami ingyen van, annak nincs is értéke! Ez nem igaz.! Vehetek jegyet egy drága előadásra Budapesten, elkölthetek erre a napra akár benzinnel és kajálással együtt ötvenezret, ha nem fogtam fel az információkból semmit. Szar napom volt aznap, máshol jártak a gondolataim, erőszakolnom kellett magam, hogy tudjak figyelni, azaz elcsesztem egy raklap pénzt és még csak nem is fejlődtem. Ezzel szemben, ha van mondjuk 48 órás limitem, hogy megnézzem azt az adott beszélgetést, tuti, hogy a 48 óra elég lesz. Korrekt, mert kapok 48 órát. Azt szoktam mondani, ha valaki egy hét alatt nem olvassa el a könyvemet amit megvásárolt, vagy ajándékba kapott tőlem, akkor már nem is fogja. Ha valakinek nem elég 48 óra arra, hogy ingyen megnézzen egy olyan közel egyórás beszélgetést, ami nagyon hasznos lenne, akkor hagyjuk is! 

A javaslatom az arany középút lenne

Aki igényli a tömeget és szeretne ismerősökkel vagy idegenekkel találkozni egy- egy előadáson, konferencián, tegye, és fizessen érte, így a korrekt. De aki nem szereti a tömeget és egy előadás közben nem a mellette ülők traccsolását szeretné hallani, hanem papír és toll társaságában egyedül hallgatja meg az adott anyagot, akkor állítja meg a beszélgetést, amikor akarja, visszaléphet és meghallgathat újra egy mondatot, jegyzetel és iszonyúan figyel, hát hadd lehessen meg ez a lehetőség is. 

Ahhoz, hogy rátaláljunk azokra a módszerekre, lehetőségekre, amelyek mi vagyunk, bennünket szolgálnak, tanítanak, visznek előre, sok témában kell vagy érdemes információhoz jutni. Ahhoz, hogy képezzem magam, kinyíljon a világ még inkább, okos tanácsokat kapjunk, sok minden területet fel kell fedezni. Ehhez pedig a legjobb az, ha itthon tudunk válogatni. Az is lehet, hogy egyszerre 3-4 különböző témájú előadást tanulmányozok, és közben a köztük lévő párhuzamokat és logikát is látom, vagy azt, hogy egy adott dolgot négy különböző helyről erősítenek meg bennem, vagy rombolnak le és segítenek új nézőpontokat keresni és találni. 

Ha már új lehetőségek nyíltak a számunkra az elmúlt hónapokban, azt kérem, hogy ezt vigyük is tovább az új életünkbe! 

Nora Smith 

Facebook: https://www.facebook.com/norapictures/

weboldal: https://hogyanlettemnora.com

2020 a változások éve – most meg aztán pláne….

Hányszor hallottad vagy olvastad az elmúlt már nem is hetekben, hanem sokkal inkább hónapokban, hogy 2020 a változások éve? Biztos, hogy már annyiszor, hogy a könyöködön jön ki.

Nem baj, ha már unod, egyszer majd csak elégszer fogod hallani ahhoz, hogy tényleg meg is halld! Előbb vagy utóbb szinte mindenkinél el fog jönni az a pont, amikor megáll egy pillanatra, mert kimerevítették nála a képet, ugyanis megérkezett fejben és lélekben is, az, hogy egy brutálisan durva változás kellős közepén vagyunk. Visszaút már nincs, és leesik, tudatosul az is, hogy soha többé nem lesz már a világunk ugyanolyan, de még csak hasonló sem, mint mondjuk fél évvel ezelőtt.

Minden ember a maga életére nézve és a maga szintjén olyan drasztikus változásokat él meg, ami kinyitja az alvó szemeket és felébredtek végre.

2017 tavaszán írtam meg a 3. könyvemet, aminek a címe, VÁLTOZÁS

Pontosan három évvel ezelőtt leírtam, hogy már benne vagyunk egy változási folyamatban és lesz akire nehéz időszak vár, és lesznek, akik jó értelemben nagyon jól járnak, mert figyelnek és látják a körülöttünk zajló dolgokat.

Próbáld meg úgy elképzelni, mintha megállnál egy hatalmas színházi függöny előtt, és hirtelen széthúzod, de csak annyira, hogy a fejed beférjen, és nézed a filmet a függöny mögött. Látod a saját életedet, azt amit minden nap élsz, látod mindenki más életét is, tényleg mintha egy filmet néznél. Aztán hirtelen húzd vissza a függönyt. Ott állsz egyedül, és kicsit sokkot kapsz. Pörög az élet gyors filmje, melyből egy pillanat alatt ki is lépsz. Fura érzés, ugye? Vagyunk jó páran, akik évek óta így látjuk a világot. Néha belenézünk, sőt, bele is lépünk és megy a saját szerepünk is, de ha úgy adódik, mert mondjuk már sok a nyüzsgésből, akkor mi tudunk egyet hátra lépni, és kívülállóként tudunk rátekinteni mindarra, amit megélünk, ami történik velünk.

A mostani vírushelyzet pontosan ezt mutatja meg nekünk többek között

Eddig úgy éltük a napjainkat, hogy a higiéniát még szinte hírből sem ismertük. Nem igaz, nem így van, de ha összehasonlítod azzal, hogy lassan a fertőtlenítőt meg is esszük, hogy maszkot meg kesztyűt hordunk, hogy nem fogjuk meg az üzletek és gyógyszertárak ajtaját, hanem lábbal nyitjuk és zárjuk. Ha azt nézed, hogy nem mersz hozzáérni egy bevásárlókosárhoz vagy kocsihoz, mert látod lelki szemeid előtt a vírusokat rohangálni. Ha onnan nézed, hogy hetek óta nem bandázunk, már aki nem… hetek óta nem találkozunk senkivel, maximum idegenekkel a boltban. Ha azt nézed, hogy kikerüljük egymást a boltban, már aki… akkor ez önmagában egy brutális és drasztikus változás. Eddig egymás nyakán lógtak az emberek a boltok pénztárainál. Semmilyen tiszteletet nem kapunk a mögöttünk állótól, mert még azt is megnézi mennyit fizetünk és mivel, arról nem beszélve, hogy beleliheg a nyakamba és belemászik az aurámba. Most minden pénztárnál ott vannak felragasztva a jelzések, hogy eddig és nem tovább.

Tele vagyunk változással és változtatással, új szabályokkal, ami nekem például tetszik, mert megtanít távolságot tartani végre.

Konkrétan arra vagyunk kényszerítve, hagy magunkkal legyünk, és nem egy 4 napos húsvétra, hanem hetek óta és még ki tudja, hogy meddig.

Eltávolodtunk másoktól fizikailag és közel kerültünk önmagunkhoz, végre! Erre igyekszem ösztönözni az olvasóimat közel 10 éve. Mert ezt meg lehet tenni kényszerítő korlátozások nélkül is, önszántunkból. De mégsem akarta ezt tenni a többség. Íme kérem, kaptatok akkor drasztikus ébresztőt.

Az emberek többsége sajnos az elmúlt pár száz évben arra lett nevelve, hogy kifelé éljen. Mások igényei és elvárásai szerint. Különböző nyomásoknak megfelelően. Azt pedig ez idő alatt elfelejtette mindenki, hogy nem ez a fontos. Csak az a fontos, hogy az én váram határain belül mi van. Már természetes dolog lett, hogy mindenki mások életét éli, és osztja az „okos” tanácsait, ami szart sem ér, csak rombol vele. Megszoktuk, hogy nem önmagunktól kérdezzük meg egy adott helyzetben, hogy mit tegyek, hogy lépjek, hogy döntsek? Hanem a haveroktól, szülőktől, és mindenektől kérdezünk, csak ez nem vezet sehova. Most mindenki egyedül van képletesen önmagával. Ok, ott az internet, és a korlátlan telefonálás lehetősége, most is dönthet helyettem Micike, de ennyi csacsogást nem bír el a hálózat. Tehát valahol kénytelen most sok ember egyedül lenni a gondolataival. Alapból sokkal csendesebb minden. Vagyis az alap rezgés, ami körülvesz minket, alacsonyabb, lassabb. A sok túlpörgött embert lelassította ez a kis apró vírus, és mindenkinek rengeteg dolgot fog megtanítani, újragondolni, átgondolni, megtanít spórolni, már akit.. megtanít figyelni és hallgatni, ha akarod, ha nem!

Lesznek akik kényszerből fognak most változtatni, és amint elvonultak a viharfelhők, ugyanolyan pazarló és fölényes lesz, mint amilyen korbábban volt. És lesznek, akik a vihar elvonulta után is megtartják az új szokásaikat, és viszik magukkal az új életükbe! Lesz, aki továbbra is sütni fogja a kenyeret és mivel volt ideje kísérletezni, már a sütiket is ügyesen készíti, és megszerette a főzést. Lesz, aki minden nap sétálni fog eztán is egy húsz percet, lesz, aki rátalál a bútorok restaurálására, a kertészkedésre, a biciklizésre, a futásra, és még sorolhatnánk. Lesznek sokan, akik viszik magukkal az elmúlt hetek tapasztalatait és valóban több és tartalmasabb időt fognak egymással tölteni. Lesz olyan szülő, aki rá fog kapni a tanulásra a gyereke mellett. Lesz olyan szülő, aki kitalálja a kiscsoportos tanítást? Micsoda zseniális ötleteket adhat nekünk ez a változás, csak észre kell venni.

Eddig annyira egymás seggében voltunk, hogy ez fel sem tűnt nekünk. Mondjuk, nekem igen… Pont a VÁLTOZÁS című könyvem kezdődik úgy, hogy egy bolti pénztáros jelenetet írok le, részletesen, ahogy egy idős hölgy pofátlanul beállt a nyakamba, és amikor jeleztem neki, hogy legyen kedves tartson nagyobb távolságot tőlem, halálosan végigsértődött. Az van, hogy rohadtul nem tartottuk tiszteletben egymás köreit. Most viszont meg kell tanulnia mindenkinek, hogy úgy is lehet sorba állni, ha hagyok több, mint egy métert az előttem és utánam lévővel. Szerintem ezt alapból így illene. Majd akit akarok, közel fogom engedni magamhoz.

Ebben a nagy elzárásban én igazából nagyon jól érzem magam, mert van terem, és kapok rendesen levegőt. Már most előre azon röhögök, hogy amikor majd feloldanak minden korlátozást, mi lesz az emberekkel… ugyanis sokak számára természetessé és kényelmessé fog válni a távolságtartás, és amikor majd újra lehet birka módjára tolongani, rengeteg ember fogja érezni, hogy túl közel jött hozzá valaki idegen. Sokkal jobban fogjátok majd érezni a különbséget ember és ember között. Sokkal hamarabb meg fogjátok érezni ha valaki nem jó ember, vagy rossz szándékkal közeledik. Ugyanis ebben az elzárásban visszatalálsz önmagadhoz és sokkal érzékenyebb leszel, MINDENRE, ami körülötted történik.

Most van óriási lehetőség arra, hogy a belső hangotokat megismerjétek, meghalljátok és a legjobb beszélgetőpartnert megtaláljátok, ÖNMAGATOKBAN.

Amikor majd először ölelgethetjük meg egymást, mennyire intenzív érzés lesz, alig várom!

A VÁLTOZÁS sosem félelmetes, holott annak tűnik...

A VÁLTOZÁS előre visz, hozzád tesz, erősebb, bátrabb , keményebb leszel. A VÁLTOZÁS mindig jó dolgokat hoz magával, akkor is, ha nem így látszik.

NoraSmith 

Az alábbi linken tudsz olvasni a VÁLTOZÁS című könyvemről:VÁLTOZÁS bevezető

Itt pedig egy rádióbeszélgetést tudsz meghallgatni velem a könyvről a SLÁGER Fm-ben, Fehér Mariannal:https://www.youtube.com/watch?v=yS7acpTY2rs&t=26s&fbclid=IwAR3WE6etODIC1teuSTCKcJ4XRygQNMq9d0urALbhyQWkOA1tznzlrkbcZUs

Ennyi információ alapján érdekesnek találod a könyvemet? Ha szeretnéd elolvasni ingyen az 1. fejezetet, írj nekem a nora.sm8@gmail.com címre, és máris küldöm neked PDF-ban, szintén fotókkal illusztrálva. 

VÁLTOZÁS című könyvemet, PDF-ben, saját fotókkal illusztrálva most AKCIÓS áron tudod megrendelni a nora.sm8@gmail.com-on. A könyv eredeti ára, 2500 Ft, most pedig 1.300.- Ft-ért tudod beszerezni a saját példányodat! :)  

WEBOLDALAM: https://hogyanlettemnora.com

FACEBOOK: https://www.facebook.com/norapictures/