Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

 

Egyszer úgyis.... 1. rész

Egyszer úgyis történni fog valami, és egy pillanat alatt gyökeresen meg fog változni a véleményed, hozzáállásod, érzelmi kötődésed egy olyan dologhoz/ról, amitől addig kategorikusan elzárkóztál, szidtad, tagadtad, és nyílt vitába szálltál azért, hogy meggyőződésedet igazold, vagy csak a végsőkig kitartottál az álláspontod mellett, míg mások kedvesen mosolyogtak rád, és azt mondták, majd rájössz!

Amikor sok évvel ezelőtt először hallottam az Agykontrolróll, visítottam a röhögéstől, ezt köszi, de nem. Ez biztosan baromság, holott amikor utána olvastam, sok hasonlóságot véltem felfedezni a tanítása, technikája és az én addigi gondolkodásom, világszemléletem között, de valahogy az Agykonrtoll mégis elég bizarrnak tűnt. Két évvel később az anyukám nagy nehezen rábeszélt egy Agykontroll tanfolyamra. Olyan ellenszenvvel és szkeptikusan ültem be a színház terembe több száz ember közé, hogy rendesen rosszul voltam. Baromira nem értettem, hogy mit keresek itt. Mindaddig feszélyezve éreztem magam, amíg Domján László ki nem jött a színpadra, és el nem kezdett beszélni. Tíz perccel később pedig rájöttem, hogy én ezer éve használom az Agykontrollt, ösztönösen, és sajnos néha inkább rosszra, mint jóra. Mire a tanfolyamnak vége lett, olyan tudást kaptam, amivel akár hegyeket is meg tudtam volna mozgatni. Ez meg sokkolt, és szép lassan leszoktam a technikák használatáról és persze a megfelelő gondolkodásról is. Ma, sok évvel később ismét az Agykontroll került előtérbe, mert ha nem csak időszakosan használnám, hanem rutinból naponta, akkor lehet, hogy már minden álmomat valóra váltottam volna, de úgy meg unalmas lenne az életem. 

Az Agykontroll után jött egy másik terület, amit őszintén szólva a sok tapasztalat ellenére sem veszek azért készpénznek.  Az Agykontroll kinyitott nálam sok ajtót, és elkezdtem sok sok dolog iránt érdeklődni. Ilyen volt pl. a spiritualitás, ezotéria, és aztán a szellemvilág, Előző életek, Kineziologia, Hellinger-terápia, Indiai Pálma levél.

Egyik rádió beszélgetésem kapcsán, ebben a témában elmondtam, hogy ezek veszélyes témák, és nem igazán szoktam róluk beszélni, mert aki még nem tudott megbarátkozni azzal, hogy ezek a dolgok igen is léteznek, és rajtunk múlik, hogy mennyit engedünk be belőlük az életünkbe, azok számára én most nem leszek népszerű. Viszont! Saját tapasztalatból tudom, hogy egyszer csak történik valami, vagy történések sorozata, amik által megértjük és elfogadjuk ezt a világot. Nos, én inkább ebben szeretnék segíteni.

Erőszakkal nem lehet az emberek gondolkodását megváltoztatni, szerintem ahhoz idő, szeretet, és türelem kell, no meg jó helyzetek, amiket úgyis hoz az élet. Vannak olyan emberek, akik mindaddig tagadják a szellemek létezését amíg valaki el nem távozik a közvetlen környezetükből. Akkor pedig mindenképpen meg fogja tapasztalni a másik világot. Szerencsésebb a helyzet, ha ez nem így alakul, és más történések hatására változik meg a vélemény. Az elfogadás után sokkal nyugodtabb lesz az életünk. 

Az apukám, aki mérnök, tehát őt csak kézzel fogható tényekkel lehet meggyőzni bármiről is, világ életében elzárkózott a horoszkópoktól, jósoktól, látóktól, és a szellemektől is. Az ő társaságában soha nem is beszéltem erről, mert tiszteletben tartottam az álláspontját. Múlt év novemberében, Mindenszentekkor írtam az első cikkemet erről  a témáról. Utólag bevallom, kiemelkedően magas volt az olvasási száma, tehát érdekli az embereket. Akkor most folytatom ezt  a vonalat, és ki ki eldönthetni, hogy mennyit enged be az életébe  a szavaimból. Tehát megírtam a cikkemet, és valahogy az apukám kezébe került. Nem örültem, hogy elolvassa, mert nem akartam megjegyzéseket hallani, hogy ez baromság, vagy összetépi és kidobja. De nem így történt. Talán koránál fogva jobban megértette az írásomat, de elfogadta, olyannyira, hogy ma már nyíltan beszél róla, és őszintén érdeklődik iránta. Sokkal könnyebb az élet összefüggéseit meglátni, ha elfogadjuk, hogy van személyre szabott horoszkóp, ami ha 70%-ban illik ránk, vagy bejön, ahogy mondani szoktuk, de leginkább segít dönteni, lépni, látni, már megérte. Az újságokban található napi horoszkópot sose olvasnám el, ám amit a születési adatainkból egy nagyon jó Asztrológus kiolvas, arra érdemes odafigyelni.

Ha a sprirtualitás tudását a magunk hasznára fordítjuk, és nem pedig mágiákat tanulunk a neten, amivel akaratlanul óriási problémákat okozhatunk bárkinek, sokkal közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.  Sokan azt mondják, hogy képtelenek lennének meghallgatni egy meditációs anyagot. Idegesek és feszültek lesznek tőle. Mindaddig, amíg meg nem hallanak egy olyan hang anyagot, amit azonnal megértenek és befogadják. Napi kétszer tíz perc meditáció mindenki idejébe belefér, és gyökeres változásokat hozhat az életünkbe. 

Utána néztem a rontás levételnek, mert ettől a dologtól nagyon fáztam, ezzel sosem foglalkoztam, ez már sok volt nekem. De az utóbbi időben annyit hallok róla, hogy tanulmányoztam. Nagyon egyszerű a dolog, és sajnos nagyon hatásos, ami hosszútávon csúnya károkat tud okozni, anyagilag, fizikailag, és pláne egészségügyileg. Ha  haragszik ránk valaki,  mert ő úgy véli, hogy megbántottuk vagy irigy valamiért, olyan mérhetetlen haragot áraszt felénk a gondolatival, amik szép lassan elindulnak, és aztán olyan lesz, mint ha egy vízsugárral permetezne folyamatosan.  Ez pedig, akár nem is szándékosan, de hatni fog ránk, és amely élet területünkre gondol az illető negatívan, az fog szép lassan romlani és leépülni. Logikus, nem? Semmi túlmisztifikáltság sincs benne. Az, hogy a rontás levételének folyamata milyen módszerrel történik, abba nem mennék bele, mert biztosan vannak kóklerek és vannak segítő szakemberek is. Hat havonta érdemes megnézetni, hogy van-e rajtunk rontás, vagy netán szellem hozzánk tapadva, mert ilyen is van, ha hiszed, ha nem. Eleve a saját szellemeddel élsz együtt, tehát ez is logikus, hogy vannak a környezetedben többen, és  embere válogatja, hogy milyen módon vagyunk képesek érzékelni őket. Van aki hideget érez, van aki hangokat hall, van aki sziluetteket lát, és van aki egyszerűen csak a jelenlétüket és az üzeneteiket érzékeli. Mindenki képes erre.

Tehát a rontás levétel, napjainkban kezd olyan természetes lenni, mint amikor időközönként elmegyünk a fodrászhoz. Egyébként nincs is ebben semmi rossz, mindaddig, amíg egészséges keretek között használjuk a másik oldal és a spriritulaitás eszközeit. Itt is meg kell találni az arany középutat, mert könnyen beszippantja az embert ez a téma, és akkor bizony elveszíti a realitás érzékét. Tudj meg információkat a spirituális oldaladtól, és aztán teszteld le a mindennapokban.

Nem tanácsolnám senkinek sem, hogy túl gyakran látogassa meg a jósnőjét, pláne azt nem, hogy többhöz járjon és gyakran. Ezek sajnos olyan káoszt okozhatnak az életünkben, pláne ha nem vagyunk teljesen tisztában önmagunkkal, és a tanácstalanság összetör és megsebez minket, hogy ilyenkor ne keressenek jósokat. Sokkal hatékonyabb ha leülünk, megnyugszunk, és elcsendesedünk. A belső hangunk pedig el fog kezdeni beszélni, és nagyon jó ötleteket, tanácsokat fog adni, és bölcsebbé is tesz. És növeli az önbizalmat, mert magunk oldjuk meg a helyzetet,  nem pedig külső segítséggel, aki félre is vezethet minket, akaratán kívül. Nehéz meghallani a belső hangunkat, először, de utána már ismerős lesz, és egy nagyon jó beszélgető partner válik belőle. Szóval, biztosan vannak nagyon jó jósok, látók, médiumok, de csak néha látogassuk meg őket, és akkor jó a látogatás, ha visszaigazolásokat kapunk, ha a saját elképzeléseinket, tapasztalásainkat igazolja vissza.

 NoraS
 
Nézz be hozzám itt is:

https://www.facebook.com/norapictures/