A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 25., szombat

Nora Smith, Nóra (Siker, Kudarc, Valóság, Szex, Mallorca)

Azért írtam ezt a könyvet, hogy erőt adjak Neked a mindennapok árnyoldalainak és néha poklainak elviseléséhez, és hogy új utakat mutassak az álmok és célok megtalálásához, és aztán hitet a kitartásban, hogy végül megvalósítsd Önmagad.  Egy hús-vér ember és nő vagyok, aki megosztja most veled életének néhol sötétebb, de inkább naposabb oldalait. Meríts erőt az én sikereimből, hogy Te még sikeresebb lehess! Ajánlom ezt a könyvet minden korosztály számára, mert ha csak egy olyan mondatot olvasol benne, amiben magadra ismersz, vagy új megvilágításba helyeztem számodra a dolgokat, amiken elgondolkozol, akkor már megérte megírnom életem eddigi történetét. 

Tartalom: 

Miért pont Mallorca? Mért költöztem el egyedül a világ végére? Miért olyan vonzó szigetlakónak lenni? Miért hagytam itt a felépített karrieremet? Milyen érzés egyedül lenni sok hónapon át, és mi indított el az írás útján? Mért van annyi szingli manapság? Mért jobb nekünk egyedül, mint egy rossz, ám létező kapcsolatban? Mért építünk magunk köré várakat, és miért nem bízunk meg a férfiakban, és miért ügyelünk rá olyan berögződött reflex-el, hogy ne engedjünk magunkhoz igazán közel SENKIT?  Miről szól egy fotós munkája? Milyen kulisszatitkai vannak a Dj világnak? Szépség és csillogás, hit és kudarc, nagy barátságok, és érdekes sztorik. Ebben az életrajzi könyvben sok érdekes, és elgondolkodtató témát dolgoztam fel.


https://norapicture.blogspot.hu/2013/01/nora-smith-nora-siker-kudarc-valosag.html

Nem regény, nem napló, nem blog. Az biztos, hogy általános közhelyektől mentes, tartalmas olvasmány, amit minden nőnek és persze férfinak is ajánlok. A mai világ olyan, amikor az emberek hajlamosak eltitkolni még önmaguk előtt is a valóságot. Itt egy bátor nő, aki előáll valami egészen mással és nem kliséket használ, hanem saját gondolatot alkalmaz. Életszagú, valóságos téma. (Sz. Zsuzsa)        Olvass tovább itt Klikk :)






A könyv bolti forgalomban NEM kapható, magánkiadásban jelent meg.
A/5 méret Szerzői kiadás

A NÓRA megrendelhető PDF és kézzelfogható verzióban is.

Info: norakönyv@gmail.com

Köszönöm, ha megosztod! :) 

NoraS





2013. november 30., szombat

Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 02.



2013. november 22.

Sosem tanítottam Apollot pacsit adni. Nekem ez nem volt fontos. Az volt fontos, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ne menjen át az úton anélkül, hogy megáll, körülnéz. Amire megtanítottam, az két kézjel. Amikor a mutatóujjamat felemelem, az az ül, és ha lefelé mutatok a földre, akkor fekszik. És amit a leghamarabb és leginkább megtanult az az, hogy amikor kér valamit, azonnal leül, majd odamegy a kiválasztott dologhoz, megböki az orrával, visszatolat, és megint leül. Majd elindul a pofája két szélén a csurgó nyál! No ez vagy kaja, vagy CSOKI lehet! Póráz nélkül, csak velem sétál, mert a szüleim rettegnek, hogy nehogy valami baja legyen, mert nem vigyáztak rá kellőképpen. 

Azért, amikor közel ötven kiló megindul, azt pórázzal is nehéz megtartani, ha pedig nincs megkötve, megy világnak. Én ismerem Apollo minden rezdülését, tehát már a meglódulás előtt meg tudom állítani őt, de a szüleimnek nem úgy engedelmeskedik, mint nekem. Az öregek a haverok, ezért viszont baromi jó fej, és semmi galibát nem okoz nekik. Amióta Kyrike nincs velük, Apollo tesz róla, hogy pótolja  a hiányát, és  még kedvesebb és bohókásabb, mint korábban. 

Két héttel ezelőtt hazajöttem a szülőkhöz a hétvégére, és még mindig itt vagyok. Látod! Ezért is mondom, hogy fölöslegese minden dolgot annyira mértani pontossággal megtervezni, mert sosem tudjuk hogy alakulnak a dolgok. Tehát két hete, szinte a nap minden percében Apollo és a cica társaságát élvezem. Sosem engedtem meg Apszinak, hogy az ágyamban aludjon. Rövid szőre van, ami szörnyen hullik, nyálas, horkol, nagy testű, és ugye a szellentés...

Most viszont engedélyt kértem az anyukámtól arra, hogy az ágyam másik részét megosszam Apolloval. Szegény anya, mit mondhatott volna? Így most két hete úgy alszom éjjelente, hogy hozzám bújik a nyálas pajtásom, és most valahogy nem zavar. Minden este masszázst kap, és a legeldugottabb helyről is kiszimatolja a hermetikusan becsomagolt csokit.  

Mivel tudom, hogy a boxerek imádják a csokit, okosan bántam ezzel a kérdéssel Apolló megvásárlásától kezdve. Egy tábla csoki végzetes lehet egy boxer számára, de kis mennyiségben igényli. remeg érte, hát lenne szívem megvonni tőle?  

Nemrégiben hallottam egy mondatot, egy férfi szájából, és nagyon meglepett, mert az én gondolatimat mondta ki, anélkül, hogy ezt ő tudta volna.
-          Inkább kutyám van, mint csajom! 

Na, ezt most az én esetemben fordítsuk meg, inkább kutyám van, mint pasim. Soroljam? Feltétel nélküli szeretet, bizalom, figyelem, elköteleződés, és ezek mind a legnemesebb és legpozitívabb értelemben. A kutya mindig az enyém lesz, sosem fog elhagyni egy másik gazdáért, önszántából. Jobb emberré tesz, és rengeteg élménnyel gazdagít, és talán idővel képessé tesz engem arra is, hogy jobban bízzak az emberekben...


További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

2013. november 18., hétfő

Nóra 2 részlet Miért lettek nyavalygósak a pasik?



2012. november 

Jó ideje érezhető társadalmunkban, hogy a nők kezdenek férfiak lenni, és fordítva. Egyre kevesebb az ezermester pasi, és egyre több az ezermester nő, és ez nem a szingli lét maradványa, hanem az a tény, hogy a pasik egyre inkább eltunyulnak, egyre fáradtabbak, és egyre többet ülnek a laptopjuk vagy a TV előtt, mint hogy erős két kezükkel, és szeretetükkel segítenének a nőknek bármiben, amire csak szüksége van.
Ahogy a katonaság kiment a divatból az elmúlt évek alatt, olyan arányban lettek a pasik anyám asszony lusta, elkényeztetett katonái, akik már azt sem tudják hogyan kell egy nőnél kiérdemelni a figyelmet, hogy kell egy nőt meghódítani, ismerni erősségét, gyengeségeit, és ott erősíteni vagy gyengíteni őt, ahol ez szükséges, mert ebből lesz a harmónia. Ugyanis amikor egy nő ezt a törődést érzi, ezt is fogja viszonozni, és ettől lesznek egy hullámhosszon. Kiegészítésnek hívják. 

Persze mi nők akartuk az egyenjogúságot, de az eredeti terv gondolom nem az volt, mint amit ma élünk. Egy férfi sosem tudta volna elképzelni, hogy ne legyen munkája, mert ő a család fenntartó. Ma, a nők simán eltartják a pasikat, vagy anyagilag függővé teszik őket, és látszatra mégis egy jó kapcsolat, de a mélyben rohad az igazság! Ami pedig rohad, az lassan felemészt mindent. 

Miért lettek nyafogósak a pasik? Régen nem voltak ilyen lányosan kiábrándítóak. Sose fogom megérteni, hogy egy pasi, amikor megismer egy nőt, és a sok beszélgetés után közelebbi kapcsolatba kerül vele, akkor miért neki panaszkodik egy előző, vagy még korábbi barátnőjéről, vagy szeretőjéről? Amikor ilyet hallok, elég gyakran, mindig értetlenül nézem a dogot, mert nem értem, hogy ehhez nekem mi közöm van? Kit érdekel, hogy mi van az előzővel? Mert engem nem. Ha nem tudsz lezárni egy kapcsolatot, akkor addig ne csajozzál! Ha meg csajozol, hogy felejts, akkor kussoljál. A két kezem kevés ahhoz, hogy megszámoljam hány nyavalygós pasival találkoztam az elmúlt két évben. Sokkal. Tehát ez így akkor durva. Mert az ilyen pasik nem kellenek a nőknek. Egy pasi mindig akkor érdekes, ha vannak néha szemét húzásai, valljuk be, ez így van. Pont. 

Az a pasi, aki kiszámítható, angyal bogár, egy idő után unalmas lesz. Az igazi pasik génjeiben pedig úgyis benne van a szemétségért és hazugságért felelős gén. Ne vegyük el tőlük, jól áll nekik. Ha a férfitól nem várjuk el, hogy őszinte és hűséges legyen, akkor nagy valószínűséggel önként és dalolva őszinte, megbízható és hűséges lesz. 

Ide tartozik a csajozásért felelős gén is, mert fölösleges kiherélni egy bikát, ha szeretjük. Úgy jó, ahogy van. Viszont a nyavalygós bikákat nem szeretjük. Régen ezt a nők csinálták, hogy amikor új pasijuk lett, akkor a régit agyba főbe szidták, és szinte minden beszélgetésbe beleszűrődött egy egy ex pasi szelleme. Ma viszont ezt a pasik csinálják, de miért? Ettől annyira de annyira elveszítik a férfi tekintélyüket. Olyanok lesznek, mint egy szőke hisztis liba, miniszoknyában, tűsarkúban, rajzolt arccal, és persze részegen. 

Nyilván magamból indulok ki, mert én sosem beszélek az új pasimnak a régiekről, sőt, ügyelek rá, hogy véletlenül se csússzon ki a számon olyan dolog, ami bármelyik exemhez köthető. A múlt elmúlt, és csak két emberre tartozott. Ha én most mással vagyok, akkor az előzőt már lezártam, túlléptem rajta, és nyitott vagyok valami újra. Mért keseregnek a pasik, hogy átverték őket az imént, amikor mi pont nem ezt várnánk tőlük. Érdeklődést, őszinte érdeklődést szeretnénk. Mikor láttál utoljára két ember között őszinte érdeklődést és figyelmet? Na, erre vágynak a nők. 

Hol vannak az erős, okos, tisztelet tudó pasik? Én szeretek a múltban élni, bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és ilyen pl. az illem. Régen voltak illem órák, ma miért nincsenek? Persze csak olyan gyémántot érdemes csiszolgatni, aki vevő erre, és élvezi, hogy pasi és férfi lehet. Én szeretem, amikor feladják rám a kabátot, kinyitják előttem az ajtót, ezek az apróságok azok, amiktől nőnek érzem magam, nem pedig egy jó havernak. 
Mi az apróságokat szeretjük, nem pedig a nagy ajándékokat. A törődés, figyelmesség és az elhalmozás között hatalmas a különbség. Mi még mindig nem szeretjük, ha elhalmoznak minket. Mi szeretjük kiérdemelni az apróságokat is.

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

2013. augusztus 21., szerda

Részlet Nóra című könyvemből 1.



Azt gondolom, természetes dolog, hogy ha valaki egy könyvet ír, akkor abba teljesen beletemetkezik, és a külvilág - részben - megszűnik. Felveszel egy teljesen más fordulatot, és amikor vissza kell zökkenni az életbe, valami hétköznapi dolog miatt, akkor az szörnyen fájdalmas érzés tud lenni.  Amikor írok, és belemerülök a munkámba, akkor nem lógok a neten, de ettől még tudnak adódni olyan helyzetek, amelyekre másképp reagálok, mint amikor mondjuk otthon éltem, ugyanis totálisan kizökkentenek az írásból.  

Pörgök én  a könyvemmel kapcsolatban persze, csak ez más. Sose gondoltam volna, hogy engem ennyire le tud kötni valami, és képes leszek egyszerre csak egy dologra koncentrálni, ahogy a pasik – úgy általában  -, irigylem is őket ezért.  Mint tudjuk, a nők három dolgot csinálnak egyszerre, és közben húsz dolgon agyalnak. Én is ilyen vagyok, de amióta könyvet írok, szép lassan megtanulok egyszerre csak egy dologra figyelni,  hiszen így sokkal hatékonyabb és összeszedettebb munkát lehet végezni. Még a végén én is képes leszek rá?


Ha a saját könyvemet  én nem élem át, akkor mi a francnak csinálom? Ha én nem sírok, vagy akár zokogok végig egy megható, vagy megrázó sztorit, amit épp leírok, akkor megette  a fene az egészet. Ez a könyvem pszichológiai része magam felé, átélek újra mindent, és így a helyükre kerülnek a dolgok. Az olvasónak pedig át kell adnom az érzéseimet is, és ez bizony nagy fájdalommal jár, ami megvisel közben.  Utána szépen letisztulnak az érzéseim is, de szinte minden fejezetben van olyan rész, aminek a felelevenítése hatással van a lelkivilágomra, ráadásul többször is. Hiszen amikor gondolkodom rajta, és azon, hogyan írjam le, az már egy sokk, aztán a durvább része az, amikor papírra is vetem, tehát minimum duplán kapom, pláne, hogy utána még vagy százszor el is olvasom. 

Érzékeny könyvet írok, kérem szépen, így hónapok óta egy mély érzelemvilágban élek. Mondjuk, ha egy hídépítésről írnék, más lenne az alap lelkivilágom is. Sokszor eszembe jut a Csak szex és más semmi! filmben, amikor „dramaturg-Dóra” ül a szobája közepén, előtte a laptopja egy dobozon,  ír, csokit majszol, és sír. Tegyük hozzá, hogy neki épp szerelmi bánata van, de sokszor én is úgy nézek ki, mint ő. Igen, ez ilyen.

Igaz, hogy ez a könyv rólam szól, de én csak egy idegenvezető vagyok. Tehát meg kell találnom az arany középutat,  hiszen a könyv neked szól, a valóságról és az életről.  


NoraS

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

2013. május 3., péntek

Egy jó partner


Sokáig úgy gondoltam, hogy egy könyv csak akkor könyv, ha az kézzelfogható, lapozható, és igazi finom könyv "szaga" van. Vállaltam, hogy begyöpösödött és szögletes vagyok, de a könyv az csak kézbe vehető tárgy lehet, amit kiolvasása után feltehetek a könyvespolcra, és a lakás egyik dísztárgya lesz.

Az egyik könyvbemutatóm alkalmával egy fiatal srác feltett egy kérdést, melyet szerinte minden író megkap legalább egyszer, de inkább többször.


- Szerinted egy könyvnek hol van a helye, az éjjeliszekrényen vagy a könyvespolcon?

Sosem hallottam még azelőtt eme íróknak szegezett beugratós kérdést, de mégis tudtam, hogy mi lenne a helyes válasz. A megfejtés pedig az éjjeliszekrény lenne, de nem is én volnék, ha nem csavartam volna a válaszon egyet, így azt feleltem,

- Egy könyv helye nyilván az éjjeliszekrényen lenne, ám, ha az én könyvemet az olvasó már kiolvasta, és a könyvespolcára, vagy szekrényére teszi, olyan helyre, ahol az az ő számára jól látható, és amikor rávetődik a könyvre a tekintete elmosolyodik, akkor az én könyvem tökéletes helyen van a könyvespolcon.

Ma, amikor a könyv egyre nagyobb teret hódít elektronikus formában, és valljuk be őszintén a kiadása és megjelenése is sokkal egyszerűbb, gyorsabb és költségkímélőbb, bárhol a világban néhány kattintással megvásárolható és letölthető, bizony haladnom kell nekem is ezzel az igénnyel és lehetőséggel együtt. Így be kellett látnom, hogy ha azt szeretném, hogy minél több emberhez érjenek el a soraim és gondolataim, akkor csatlakoznom kell az E-book szerzők népes táborához.

Elég sok tapasztalatom van már a kiadók feltételeivel és megkötéseivel kapcsolatban, így az igazi nagy meló az volt, hogy olyan partnert találjak, aki a szó klasszikus értelmében is partner. Nagy szerencsém van, mert én megtaláltam! Sok időmbe telt, de aki keres, az talál! Így most már örülök, hogy feladtam az elveimet, és útjára indítottuk az első könyvemet az eKönyv Magyarországgal a világhálón. Ha a letöltött változat elnyeri az olvasók tetszését, és szeretnék a kézzelfogható verzióját a saját polcukon látni, és elmosolyodni, amikor összetalálkozik a "tekintetünk", sikeres munkát végeztünk! :)

Kedveskéim!:)
Nóra című könyvem mostantól E-book-ban is megvásárolható, fotóimmal illusztrált változatban. Tessék, tessék, vegyétek és olvassátok az utcán, a metrón, villamoson, napozás közben a strandon, országon belül és kívül, Földön, vízen és a levegőben! :) 


https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/nora?eid=2689 

Kellemes olvasást és kikapcsolódást kívánok Nektek! :)  

Bevezető, hangoskönyv : https://www.youtube.com/watch?v=YlX6_UWryPk

NoraS







2013. március 17., vasárnap

Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 
További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures


 

2013. február 19., kedd

A Juventus Rádió- Budapesti arcok című műsorának vendége voltam

Kovács Anett Nóra, író

 Nagyon sikeres volt a munkájában, keresett fotósként az összes jeles eseményen részt vett és élvezte is az életét.

Egy idő után azonban belefáradt az egészbe és váltott. Az ingatlanpiacon is jól megállta a helyét, de itt is kiégett, vagy ahogy ő mondja tele lett a pohár.

Itt hagyott mindent, tollat ragadott és először csak terápiás jelleggel de megpróbálta kiírni magából, ami bántotta, amiből elege lett. A történet végéhez érve azonban kiderült, hogy talán mások is meríthetnek belőle. Hiszen az ami vele megtörtént jó esetben mindenki életébe beköszönt: ez pedig az a krízis, ami fájdalmasnak tűnik ugyan, mégis elengedhetetlen kelléke fejlődésünknek.
A Nóra című könyvben az Ő élettörténetén keresztül visszaköszönhetnek személyes gondolataink, problémáink és arra is megtanít, hogyan jussunk el odáig, merjünk és tudjunk nevetni magunkon.
( Fehér Mariann, Juventus rádió) 
A műsor az alábbi linken hallgatható:  http://juventus.hu/?uid=122

Keress engem itt: https://www.facebook.com/norapictures

És itt is  https://www.facebook.com/Eletpark

NoraS

2013. január 15., kedd

Nóra 2. bevezető(részlet)



2013. január 4.  
        
Milyen fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani.  Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy kimondja,
-  Kicsim, ne menj vissza, maradj itt! 

De jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január 04.-n elkezdem a Nóra második részét írni. 

Néhány nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek,  akinek a véleménye számítani fog, és igen, most izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs arról,  mit írtam a Nóra első részében, olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,  atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat, mert azokat egyébként se adnám ki. 

Érdekes helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....


Sokan kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem, mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam, hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A visszajelzések alapján, ez sikerült is.  

Azt is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire elolvasod ezt a könyvet. 

Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.

Vannak témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával. 

Akadnak olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak  vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben maradjak, pedig szeretnék. 

NoraS