Szemléletváltás - beszélgetés Etienne Kala életvezetési tanácsadóval 1. rész

Szemlélet-váltás

Egyre többet foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert részben a környezetemen látom a változást, jót, rosszat egyaránt, valamint saját magamon is érzékelem olykor a gyökeres változást, ennek pedig egyértelműen oka van. A témában pedig jobb beszélgetőtársat nem is találhattam volna, mint Etienne-t. Előző beszélgetésünk a belső egyensúlyról szólt, melyet rekord sokan olvastatok, és több levelet, visszajelzést kaptam, hogy szeretnétek, ha ez a sorozat folytatódna, íme!    

EK: Onnan indul el minden, hogy már máshogy személed a világot, ez által más lehetőségek adódnak. 

NS: Tehát a szemléletváltás igen is létezik!?

EK: Igen, persze, hogy létezik. A szemléletváltás lényege a honnan hova, hogy az ember tudja, honnan indult, és hova akar érkezni. Bár kétség kívül az alapja egy felismerés. A felismerése annak, hogy nem akarom úgy csinálni tovább, ahogy eddig tettem. Ez igazából nem is a „csinálás” másik módja, hanem a „gondolkodás” másik módja, a kapott eredmény mássága.

NS: Csinált valamit valahogyan eddig, és rá kell jönnie, hogy ez nem működik. Át kell szerveznie, másképp kell csinálnia ahhoz, hogy működjön. Nyilván embere válogatja, hogy mennyi idő alatt jön rá arra, hogy nem működik az, ahogy eddig csinálta, de maga a szemléletváltás manapság valóban kézzelfogható? 

EK:  A világ vége egyben egy új világ kezdetét is jelenti. Jelenleg ennek egy átmeneti időszakát éljük. Amikor a régi már nem működik, az új pedig még nem kristályosodott ki egészen. Tehát a Most valamilyen módon átmenetet képez a kettő közöt. Ezt éljük, tapasztaljuk. Na, de egy huszáros vágással visszakanyarodok az előző felvetésedhez, igen, másképp kell csinálnia ahhoz, hogy más eredményt kapjon, de az már egy fejlődési szint, hogy valaki rájöjjön arra, hogy másképp kell csinálnia ahhoz, hogy más eredményt kapjon.   A „problémát” az okoza, hogy bármit csinál, nincs sikerélménye, és ez frusztrációt - önbizalomvesztést, haragot, elkeseredettséget okoz. A valóság az, mivel csak a cselekményét változtatja, a külsőségekkel foglalkozik, a lényegi belső dolgokon, a szemléletén nem változtat, igazából nem csinál mást, csak a „Másképp csinálom illúzióját éli”. Ugyanazt teszi folyton. Így a  kapott eredmény is mindig ugyanaz. Persze, ha valami olyat cselekszik, aminek pozitív az eredménye, akkor nem kell változtatnia, hiszen működik, bár a jóból is lehet még jobbat formálni... ráadásul könnyen. 

Tehát a személetmódváltás egyértelműen arról szól, hogy mit akarok másképp megtapasztalni az életben, és akkor ehhez keresek valamilyen eszközt, lehetőséget, fejlesztem készségeimet, hogy ezt elérhessem. 

NS: Ez visszavezethető a legutóbbi, és az egyel előtte lévő beszélgetős estjeid témájához is, ahol  arról beszéltünk, hogy találd meg magadban azokat a területeket, amik nem működnek, és azon változtass.

EK. Visszavezethető, így van. 

NS: Képes lenne mindenki arra, hogy megtalálja magában azokat  a dolgokat, amin változtatnia kell?

EK: A válasz egy szóval? Igen! :) Van egy de, és van egy zárójel, és sok felkiáltójel, más szóval, csak idő kérdése. Ugyanakkor lehetséges spórolni az idővel és mérsékelni az út közbeni fájdalom mértékét, azzal, hogy  tudatosan választja meg az indulás irányát és módját. Mindenki képes rá, az alapja pedig az igény megteremtődése benne, hogy ő változni, változtatni akar. Az igény létrejötte az első lépés. Ekkor a döntés ismét kettéválik: kitalálhatja magának, hogy „mindenki hagyjon békén, majd én megteremtem a változásomat”, vagy különböző fórumokon lévő segítséget vesz igénybe, és természetesen nem árt, ha a megfelelő fórumon a megfelelő segítséget veszi igénybe. A nehézség abban rejlik, hogy sokszor ez előre nem derül ki, hogy jól választ-e vagy sem. Gyakorta, helytelen következtetésre jut vagy reakciói nyomán elmegy a kedve a folytatástól... feladja. Fel kell építeni mindent. Például, kiválaszthatod és megveheted a otthonodhoz a legdrágább burkolatot is, ha nincs a házadnak megfelelő alapja, összedől és maga alá temeti minden erőfeszítésedet. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan építkezik az ember. Az önismeret nem más, mint önmagunk újra fogalmazása, önmagunk felépítése tetszésünk szerint.

NS: De honnan tudja az illető, hogy jó könyvet vett a kezébe, vagy jó helyre ment segítségért?  

EK: Nem volt olyan ember, akin ne tudtam volna segíteni. Hiszek abban a keleti mondásban, mely szerint "ahol tanítvány van, ott mester mindig akad." Nyitottá kell válnom a változásra, változtatásra, ez szüli meg azt a helyzetet, ahol összetalálkozhatok a megfelelő könyvvel, segítővel, akivel nekem dolgom van. 

Ha készen van valaki  a változásra, akkor ilyen „meglepetésszerűen” bukkannak fel lehetőségek. Az én munkám is szájról szájra terjed, és ezt az utat is részesítettem ezidáig előnyben. A utóbbi időben nekem is változtatnom kellet ezen.  Egész egyszerűen olyan irányba ment el a világ, és olyan irányba történnek változások, hogy eldönthetem, passzívan nézem, hogy mi történik az emberekkel, vagy  pedig teszek valamit értük. Legalább szólok, hogy legyen választási lehetőségük.  Azon emberek  99%-a, aki nálam megfordul, az ilyen "utolsó stádiumos". Mert olvasott mindent, hallott mindent, már volt mindenhol, és még egy utolsó esélyt ad ennek az egész dolognak, hogy hátha lehet ezt másképp is. Nagyon sokszor így érnek el, így jutnak el hozzám, ilyen állapotban. Nyilván ilyenkor nekik magukkal, és nekünk együtt is több feladatunk van. Ő már bajban van. Nem kicsit van bajban, nagyon van bajban. Abba az irányba igyekszem elmozdulni, hogy megmutassam az embereknek, hogy addig kell lépni, amíg nem muszáj lépni, mert az sokkal fájdalommentesebb. Amikor leülünk beszélgetni valakivel, és kiderül, hogy Ő jól van, az a lehető legjobb kiindulási állapot. Mert mikor mész el hegyet mászni? Nem akkor, amikor mindkét lábad gipszben van, hanem amikor jól vagy. Akkor kell! Akkor kell változtatni valamin, amikor az ember jól van, ha ilyenkor változtat, akkor sokkal könnyebb változtatni, könnyebb felismerni  a hibákat, könnyebb elfogadni a hibákat, könnyebb túllépni  a hibákon. És azon túlmenően, hogy könnyebb változtatni, még ott van annak is az áldása, hogy nem muszájból teszed. És amikor nem muszájból teszel valamit, az azt eredményezi, hogy  ugyanannak a cselekménysornak más lesz az eredménye, a vége. Hamarabb is érsz célt, és az lesz az eredménye, amit szeretnél. Egyébként pedig az szokott lenni, hogy az eredmény, jó-jó, ez hasonlít arra, amit szerettem volna, de nem pont ezt akartam.  Van benned egy elégedetlenség, mert nem önszántadból lépted meg azt a dolgot, hanem muszájból, az élet rákényszerített, ezért más eredményt kaptál. Így működik az Univerzum, így osztja a lapokat. Ezért izgalmas, hogy az ember miként áll ezekhez a dolgokhoz. Önszántából, nekifog, megcsinálja, vagy megvárja amíg kényszerítve lesz, és akkor lép.

Olyan, mint a kereskedelemben. Hogyha te ismered a piac dinamikáját, akkor pontosan tudod, hogy mikor vásárolj, és mikor adj el. Ha nem ismered a trendeket, úgymond laikusként vagy az adott kereskedelmi folyamatban, akkor mit fogsz csinálni? Reagálsz a piacra. Akkor fogsz eladni, amikor esnek az árak, és akkor fogsz venni, amikor emelkednek az árak. Így nem tud haszon termelődni. Mit tesz az átlag ember? Esnek az árak, jujj, azonnal eladom, nehogy mindenemet elveszítsem. Emelkednek az árak? Akkor gyorsan vásárolok, mert ez tuti üzlet. Ez nélkülöz minden féle ésszerűséget - átgondoltságot. A hozzáértő pont az ellenkezőjét csinálja. Más koncepciója van az egészre. Ő csinálja - formálja a trendeket, nem követi azt.

Pontosan ezért, azok az emberek, akik úgy jönnek, idézőjelben "szűzen", hogy soha nem érdekelte őket a ”spirituális” gondolkodás, nem foglalkoztak vele, sőt, mondhatni, inkább a racionálisabb beállítottság jellemző rájuk, mintsem az elmélkedés, na velük lehet a legjobban haladni, és a leggyorsabban, mert náluk nem kell annyit bontani. Nem kell romokat eltakarítani. Hanem van egy üres telked, amire lehet építkezni.  Náluk a leglátványosabb, és a leggyorsabb a fejlődés. Tehát hogyha eleve jól van, abból lehet jobbat csinálni. Hogyha rosszul van, abból nagyon komoly feladat jót csinálni. A jóból jobbat csinálni könnyű. Tehát erre rá kell döbbenniük az embereknek, ahogy  a kínai mondás tartja, hogy "addig kell lépni, amíg nem muszáj lépni". Mert ez egy előre gondolkodás, tervezettséget feltételez, átgondoltságot. Egy döntést feltételez, egy szisztémában való, célirányos gondolkodást. És ez így hozza is magával a kívánt eredményt. Hogyha ez nincs benne, akkor nem is várhatom el, hogy ezeket a hasznokat meghozza. Nem tudom elérni a célomat, Miért nem? Azért, mert nincs célom. Azt se tudom, hogy mi a célom. Csak benne vagyok egy helyzetben, amit nem értek, azt se tudom, hogy miért történik mindez? Miért pont velem, miért pont nekem kell ezt megtapasztalni? Micsoda hülyeség ez az egész? Bla bla bla bla...

Bár ott van benne az információ, vagy a feloldás, de nem tudja kibontani belőle, mert ezekkel a reakciókkal van elfoglalva. Ha jól van, akkor nem reagál, és nem duzzog, nem hiszi azt tévesen, hogy a világ ellene van, hanem azt mondja, hogy ok - rendben, akkor én most mit is csinálok? Nem túlélni akarok, hanem, el akarok jutni A-ból B-be, tehát végigjárom az  tanulási utat. Teljesen más lesz a végeredmény. Más ok, más okozatot szül. Így maga az út, amit végigcsinál és amit megtapasztal - megért belőle az is más lesz. A kapott eredmény megint egy másik, az adott ember számára hasznos útra viszi őt.

NS: Gondolod, hogy az elkövetkező 5-10 évben látványos lesz a szemléletváltók aránya? Növekedni fog? 

EK: Szerintem mindenféleképpen. Egyre többen vannak azok az emberek, akik nem csak beszélnek róla, hanem élik is. Még nagyon sokan vannak, akik CSAK beszélnek róla. Ezért érezzük azt, hogy mintha nem lenne jobb a ma, mint a tegnap. A szemlélet váltás első lépcsőfokát meglépő emberek tömege már elég volt ahhoz, hogy a változás elinduljon, de kevés ahhoz, hogy ezt minőségi  váltásként tapasztaljuk meg. A minőségi megtapasztalás a „jobb világ” akkor jön el amikor a szavakon túl elkezdik élni is ezek az emberek az Univerzum Törvényeivel szimbiózisban lévő megértéseiket.

Folyt...

További szép napot neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: traning@norapicturestudio.hu

 a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

https://www.norapicturestudio.hu/

Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

 

Nóra 2. bevezető(részlet)

2013. január 4.  

        

Milyen fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani.  Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy kimondja,

-  Kicsim, ne menj vissza, maradj itt! 

De jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január 04.-n elkezdem a Nóra második részét írni. 

Néhány nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek,  akinek a véleménye számítani fog, és igen, most izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs arról,  mit írtam a Nóra első részében, olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,  atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat, mert azokat egyébként se adnám ki. 

Érdekes helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....

Sokan kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem, mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam, hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A visszajelzések alapján, ez sikerült is.  

Azt is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire elolvasod ezt a könyvet. 

Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.

Vannak témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával. 

Akadnak olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak  vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben maradjak, pedig szeretnék. 

NoraS 

Istenem!

Jó ideje figyelem a környezetemet és a világ változásait.  Tíz évvel ezelőtt, ha valaki számmisztikáról vagy látókról, meditációról beszélt, részben elítélték, részben kiröhögték. Amikor a felettes énről az Univerzum törvényeiről vagy Istenről kezdett valaki beszélni, nem volt népszerű, sőt ellenállásba ütközött lépten nyomon. Így azok az emberek, akik számára ezek a dolgok teljesen természetes velejárói az életnek, elhallgattak, és magukba fordulva tanulmányozták és alkalmazták a tanokat, törvényeket, tapasztalatokat. 

Eltelt néhány év, és lassan a két tábor még élesebben elkülönült egymástól. Lettek a hívők és a hitetlenek. A hívő nem feltétlenül azt jelenti, hogy a napi misét látogatja és a Bibliát szorongatja, hanem önmagában hisz. Az önismeret útján halad és szélesíti az ismereteit, tapasztal, amikből tanul és napról napra egyre bölcsebb lesz. Átlátja az élet összefüggéseit, és sokkal magabiztosabb, szeretet teljesebb az élete.  Hibázik ő is, és lesznek kudarcai is, de sokkal könnyebben éli meg őket. Azok pedig, akik sem önmagukban sem egy magasabb erőben nem hisznek, tele vannak kudarcokkal és fájdalommal. Hit nélkül nem lehet létezni,  mert ez az alapja mindennek.    

Az elmúlt két évben gombamód megszaporodtak a jósdák,  asztrológusok, médiumok, terapeuták, akik regressziós hipnózisban visszavisznek az előző életekbe, és ezzel pszichés problémákat, fóbiákat, negatív mintákat oldanak fel. Szép lassan a mindennapi életünk részévé váltak ezek a dolgok, annyira, hogy ma már céges autók felmatricázva hirdetik a holisztikus masszázst és a számmisztikát, olyan mint egy kozmetika autós hirdetése, és lassan olyanná válik, mint a fogmosás, napi rutinná.

Azt mondják, ha egy utas szállító repülőgép elkezd zuhanni, a legnagyobb ateistából is hívő válik a másodperc tört része alatt. Igaz ez egy olyan helyzetben is, bár nem ilyen erőteljesen, amikor napról napra erősebben érezzük a bőrünkön a gazdaság negatív változásait. Az emberek is változnak, lesz aki kifordul önmagából és nem bírja elviselni, hogy nem tud azon a színvonalon élni, mint korábban, pedig most sem él rosszul. Lesz, aki megérti a változás lényegét, és megpróbálja a legjobbat kihozni ebből az időszakból. Válság helyzet hozza ki belőlünk a legjobb formánkat, mert szemfülesnek, gyorsnak, kreatívnak kell lennünk, nevelődünk.  Megtanít minket örülni az apró dolgoknak,  és értékelni őket, mondjuk az áramnak, víznek, fűtésnek, és annak, hogy van mit ennünk. Lesz, aki megijed, és pánikba esik, ezzel pedig generálja maga számára a negatív dolgokat és történéseket, hiszen alacsonyabb rezgésszámon él. És lesznek olyanok, akik kicsit eltávolodva figyelik a változásokat és objektívebben látják az életet. Az ő számukra a mostani időszak kemény helyzeteket hoz, ám azt is tudják, hogy az eddig elvégzett munka, meghozza a gyümölcsét pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükség lesz rá. 

Ha egy helyzet ellen lázadunk, az jót nem hoz, mert ha szembemegyünk vele, egy halom pofon lesz az eredménye. Sokkal egyszerűbb, ha  elfogadjuk, és mivel az ellenállás megszűnik bennünk, könnyebben észre vesszük a jót és jó lehetőségeket. 

Nem írok sosem a politikáról, nem értek hozzá. Én csak élek a szavazati jogommal, amikor lehet, és figyelem a körülöttem zajló dolgokat, amiket szűrök, aztán használom. Viszont a minap olvastam egy rövid cikket, ami mellett nem tudtam elmenni.    

"Tiltakozás helyett imádkozással csatlakoztak a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiumának diákjai a felsőoktatási változásokkal kapcsolatos megmozdulásokhoz. Az iskola vezetése még tegnap közölte, hogy a megváltozott felsőoktatási keretszámok miatt csütörtökre szervezett országos diákdemonstráció ügyében "a bizonytalan helyzetben az isteni bölcsességbe vetett hit és bizalom adhat segítséget" hvg

A hír végén van a lényeg, A bizonytalan helyzetben az isteni bölcsességbe vetett hit és bizalom adhat segítséget. Tehát mára eljutottunk oda, hogy tömegesen és nyíltan vállalva imádkoznak a fiatalok és tanáraik egy kialakult negatív helyzet megoldásáért.  Az acsarkodás ideje lejárt!  Kérj és megadatik? Ha abban hiszünk, hogy mindenre van megoldás, akkor az úgy is lesz. 

NoraS

traning@norapicturestudio.hu

https://www.norapicturestudio.hu/ 

https://www.facebook.com/norapictures