Használj ki minden lehetőséget!

És, hogy mit és mire? Minden olyan lehetőséget, ami abban segít neked, hogy lépj egyet felfelé a saját lépcsősorodon. Nálam különböző időszakokban felvetődnek kérdések, gondolatok, amiken elmélázok, kipróbálom, tesztelem, vizsgálom őket, és mivel rákattantam egy adott témára, hozza magával a lehetőségeket, hogy különböző szakemberekkel beszélgessek ezekről, vagy elmenjek olyan rendezvényekre, eladásokra, ahol nálam sokkal okosabb emberek a legjobb értelemben "ingyen okosságokat" osztanak meg. Ahhoz, hogy én fejlődni tudjak, nálam tapasztaltabb emberekkel veszem körbe magamat, és a beszélgetések alakalmával vagy az előadásokat hallgatva, a szám sarkában mindig van egy Mona Lisa mosoly, és nem görnyedt háttal ülök, ahogy néha szoktam, hanem egyenes háttal. 

Ki gondolná, hogy a testtartás milyen fontos, pedig nagyon is az. És nem azért fontos, hogy a gerincem fizikailag ne kapjon akkora terhelést, hanem azért, mert az egyenes hát is egyfajta szemlélet. Rém egyszerű ez. Nézd meg az embereket az utcán vagy egy kávézóban, a buszon ülve. Az, hogy ki hogyan áll és ül, rengeteg dolgot elárul róla. Aki görnyedt, nincs jóban a világgal, és önmagával sem. Aki pedig természetesen kiegyenesedve közlekedik vagy ül, jól van. Önmagával és a világgal is. Aki engem ismer, tudja, hogy  a részletekre nagyon odafigyelek mindig, magammal szemben és másokkal szemben is. A legapróbb mozdulatból is sok mindent ki tudok olvasni. 

Megfigyelted már, hogy amikor olyan közegben vagy, ahol sok a nyafogós, siránkozós, panaszkodós, rosszkedvű ember, akkor ezt a rezgést egy idő után te is átveszed? Vagy olyanná válsz, mint ők, vagy menekülőre fogod, és ez most mindegy hogy munkahely, baráti társaség vagy egy párkapcsolat. A lényeg az hogy a környezetednek fel kell töltenie téged, mindig adnia kell valami újat, lehetőleg minden nap többet és többet.  Én nem hiszek abban, ahogy az ellentétek vonzzák egymást. Én abban hiszek, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, és még akkor is lesznek súrlódási pontok, vagy nézeteltérések, de ezek meg arra jók, hogy legyen miről beszélgetni, nézeteket cserélni, majd visszaigazolni magunkat, vagy változtatni a szemléletünkön. 

Nem kezdek bele abba, hogy az elmúlt három hónapban hogyan fordult meg velem és körülöttem a Világ, ezt meghagyom a Nóra 2. részére. De az tény, hogy ahhoz képest, hogy mindig nyitott voltam, na jó, nem mindig és nem mindenre, mert a szöglet még mindig bennem van, de pont ez a szögletesség kezd szép lassan eltűnni belőlem, és egyre könnyebben változtatom meg a gondolkodásomat vagy hozzáállásomat valamiről, vagy valamivel kapcsolatban. 

Az utóbbi hetekben Etienne-el való beszélgetéseink, a havi rendszeres beszélgetős estjein kívül, egyre több lehetőségem adódik más és más előadásokat is hallgatni, és egyre csak szélesedik a látószögem. Tegnap azon gondolkodtam, hogy lehet vége az információk tárolásának az agyunkban? Mennyi infót képes befogadni? Mennyi mindent vagyunk képesek megtanulni még felnőtt, középkorú vagy idősebb korban is. Persze tudjuk a jó pap is holtig tanul, de akkor meg az a kérdés merül fel bennem, hogy mennyi mindent nem tudok még? És nem is tudom, hogy miket nem tudok, és hogy vagyok képes nélkülük élni. Azt is szoktuk mondani, ha a mai eszemmel lennék most 17 éves, mennyi mindenre vittem volna már az életemben. Igen, de sosem késő. Én aszerint élek, hogy e földi létünk egy állomás a sok közül, és persze ebből a mostaniból kell kihoznom a lehető legtöbbet, de ha valami mégis kimaradna,  amit annyira nagyon szeretnék, majd jövök még ide. Én döntöm el, hogy akarok-e még jönni a Földre vagy sem. Hiába titulálják a földi életet büntetésnek, hiszen ide tanulni jövünk, én nagyon élvezem, és szeretek itt lenni. Biztosan jó a Mennyország is, hiszen ott minden tökéletes, de én már nem szeretem a tökéletességet, mert unalmas. Az egytől ötig skálán, én a négyest választottam magamnak. Régen az ötösre törekedtem, de rájöttem, hogy semmi értelme, fölösleges, a négyes pont jó. Mert abból még lehet ötös is, és amikor a négyesről az az ötös lelkiállapotba kerülök, akkor mindent még inkább tudok értékelni, és mindennek tudom a miértjét. 

Erőnap

Én, a világ egyik legszkeptikusabb embere vagyok, és így a Network üzletépítés és gondolkodás elleni elkötelezett híve voltam, és még ma is van bennem belőle rendesen, de mint tudjuk minden változás első lépése az elfogadás. Fogadd el a tényt, hogy rossz alvó vagy, és ne okozzon benned feszültséget, hogy te nem tudod végigaludni az éjszakákat, mert minden éjjel egyszer legalább felébredsz, de teljesen, és majd egyszer sikerül is visszaaludnod. Sokáig nagyon zavart, hogy minden ember végigalussza az éjszakáját, én pedig erre képtelen vagyok. Az idejét sem tudom mikor volt olyan éjjelem, hogy az elalvást követő pillanatom az ébredés volt. Talán soha nem volt ilyen pihentető éjszakám. De én ilyen vagyok, ez vagyok én. Az én szervezetem így működik, és amióta ezt nem gondnak fogom fel, és kezelem, egészen jól alszom.  Amióta elfogadtam, hogy az én lelkemben tejes egyensúly attól van, hogy nagyon szélsőséges érzelmi hullámvasúton utazom, és nem akarok mindenáron a tízes skála ötösnél mozogni, sokkal nyugodtabb és harmonikusabb vagyok önmagam számára, és remélem a környezetemére is. Amióta elfogadtam, hogy léteznek emberek, akik azért "vannak", hogy az én munkámat megkönnyítsék, és bármikor kérhetek szakmai segítséget vagy információt, fordultak a dolgok is, működnek! 

Több, mint két hónapja ismerkedem a Kyani termékeivel, a cég felépítésével, küldetésével, és alaklomról alkalomra több és több mosolygó, kiegyensúlyozott, elégedett és mindenek előtt sikeres emberrel. Eszemben sincs kortesbeszédet tartani a Kyani mellett, mert nincs is rá szüksége. Mindene úgy jó, ahogy van. Én most másról szeretnék beszélni. Arról, hogy használj ki te is olyan lehetőségeket, amelyek által több, erősebb, magabiztosabb leszel, és egy egy előadás meghallgatása után milyen gondolatok indulnak el benned, és ezzel együtt milyen változások. Lehet, hogy keményen hangzik, hogy áldozz fel egy vasárnapot délelőtt tizenegytől este hétig, tartó időt, hallgass, és nézz, de mindenek előtt láss! Láss olyat, hogy a mai gazdasági helyzetben, és akkor, amikor alig lehet rendezvényeket csinálni, mert öt fős létszámmal mennek a különböző programok (tisztelet a kivételnek,) a Kyani simán megtölt egy 700 fős termet, és kevés a hely! Senki fejéhez sem kell fegyvert tartani, és fondorlatos meghívások által rávenni, hogy hallgasson már meg egy termékbemutatót, mert ez nem az! Itt tanulsz, méghozzá önmagadat tanulod. Én nagyon ki vagyok hegyezve a szektásodós csoportokra, és mi milyen nagyok vagyunk, mennyit keresünk, és mindenkit legyőzünk. Itt nem ezzel találkozol, hanem ismét mondom, önmagaddal!

Néhány hete meghívást kaptam a Nuskin-től is egy bemutatóra, és mivel sokat halottam már róluk, érdekelt. No nem akartam belépni és terméket forgalmazni, valamint hálózatot építeni, én a tanításra voltam kíváncsi. Röviden annyi, hogy nekem nem jött be. És pont azért nem fejtem ki, mert ha valaki itt találja meg a jövőjét, akkor nem akarom róla lebeszélni, és inkább sok sikert kívánok neki a munkájához. Ez nem másról szól, mint a hitről. A hitről, hogy tudsz-e azonosulni egyik, vagy másik lehetőséggel, de ide most szándékosan beleveszem az átlag munkahelyeket is. Mert egy irodában, vagy üzletben is csapatban játszik az ember, valamit ott is tanul és a kérdés az, hogy tud-e a kolléga azonosulni a cég irányelveivel, vagy sem. Sok ember úgy éli a miden napjait, hogy gyűlöl bemenni a munkahelyére, de amikor a barátaival beszélget erről, nem nagyon tudja megmondani, hogy mit is csinálna inkább szívesebben. Ma örülnek az emberek hogy egyáltalán van munkahelyük és fizetést kapnak. Nem mernek leülni magukkal beszélgetni, hogy mi lenne az, amit a legszívesebben csinálnának, és ha szükséges tanulni, képezni is hajlandóak lennének magukat. 

Ülj le, és találd ki, hogy mit szeretnél csinálni! Pár éven belül marokszámra fogod szedni a gyógyszereket, mert civilizációs betegséged lett a sok elfojtott érzelemtől, vagy változtatsz, és megtalálod Önmagadat? 

Sok sikert hozzá! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures