Több szálon futó cselekmények fognak egyszer csak összeérni egy történetté. 14 óra pokol és kín, fizikailag és lelkileg egyaránt.
Éled az életedet, jól vagy, nem rossz szériában vagy, hanem nagyon is jóban, az élet minden területén. Tele vagy ötletekkel, tervekkel, jó emberekkel magad körül, elégedett vagy magaddal és mindazzal, ami körbevesz. Úgy érzed, hogy a múltad terheit, fájdalmait szép lassan elengeded és nem jutnak eszedbe már olyan gyakran a rossz emlékek, élmények. Mondhatni kicsit buddhás állapotban vagy, és a körülötted zajló kaotikus világot is rózsaszínűbb szemüvegen át látod, és érzékeled. Nem nézel híradót, nem nézel COVID-sajtótájékoztatót, konkrétan kizárod magad a káoszból. Kimondottan jól vagy! Illetve azt hiszed, hogy jól vagy!
Azt hiszed, hogy a 2 hónap karantén alatt eleget pihentél mentálisan és fizikailag is. Azt hiszed, hogy a múlt nyomasztó és fájdalmas darabjait elengedted. Azt hiszed, hogy egy adott helyzetet jól kezelsz és jól éled meg. Azt hiszed, hogy megtaláltad a jó munkahelyedet és egy állati ütős kolléga gárdát. Azt hiszed, hogy jól keresel. Azt hiszed, hogy a terveid a jövőre nézve bomba biztosak, és mindent meg is teszel azért, hogy elérd és megéld. Azt hiszed, hogy nyugodt vagy és boldog.
És akkor jön egy pillanat. Egy pillanat, amikor közel egy órás vezetés után kiszállsz az autóból, és úgy megszédülsz, hogy levegőt is alig kapsz a meglepetéstől. Basszus, kicsúszott a talaj a lábam alól egy pillanatra. Reflexből megkapaszkodsz, keresel egy biztos pontot, hogy magadhoz térj, de nincs biztos pont. Visszamész az autódhoz, lassan beülsz, indítasz, pár utcával arrébb már otthon is vagy. Csak az autóból már nem tudsz kiszállni!
Az volt a szerencsém, hogy jó anyám épp jött ki elém, így csak kicsit kellett kiáltanom, hogy anyaaaaa, segíííííts!!!! Anyád elmúlt 70 éves, és ő szed ki az autóból és támogat be a házba. A következő, aki szembe jön az apád, aki elmúlt 75 éves. Pánik indul......
Nekem kéne őket támogatni így is meg úgy is... de ez most esélytelen...
Ekkor még tudtam beszélni. Kértem vérnyomásmérőt, mert nyilván van itthon, vércukorszint mérőt, mert nyilván van itthon és véroxigén mérőt, mert nyilván van itthon. Szinte minden érték normális volt. A cukrom akkor volt 6,5. határeset, ha szarul vagy.
A következő 30 perc olyan gyorsan történt mintha pillanatok lettek volna.... jött a szédülés, egyre gyorsabban. Jött a gyengeség, mintha bábúként összerogynál. Jött az émelygés, aztán a hányás. Aztán jött az a görcsös hányás, ami közben összetörtem a műanyag vödröt a szorításommal. Aztán jött a bal kezemben és a lábamban a zsibbadás, és az eszméletvesztés közeli állapot. Majd 8 perccel később a mentőautó.
Pokol indul....
A tested olyan, mint egy rongy, de a tudatod teljesen tiszta. A tested olyan, mintha nem részeg lennél, hanem konkrétan be vagy baszva! De a tudatod teljesen tiszta! Minden szó minden hang megvan, mindenre emlékszel, ami körülötted történik, csak nincs hozzá tested és beszéded. Az agy és a test közötti összhang és egyensúly eltűnik, megszűnik, RESET! Olyan, mintha bezárnának egy szobába, egyedül, és innen ki nem jöhetsz. A saját tested börtönében vagy, és senki nem tud innen kirángatni, csak te saját magadat!
Várnád, hogy a mentős látványa megnyugtat, de nem! Várod, hogy kapsz két jó szót, kérem nyugodjon meg, most már jó kezekben van, nem lesz semmi baj, segítünk, hogy jobban legyen, de nem! Kapsz egy mentőtiszt nőt ( nem nevezném nőnek) aki olyan messze áll tőled, amennyire lehet, aki bombáz a gyökér kérdéseivel, majd amikor válaszolsz, akkor meghazudtol. ( Volt már ilyen rosszulléte? bólogatsz, mert mást nem tudsz. Mikor? 14 éve. Akkor mit csináltak magával? Altattak az idegosztályon 4 napig és tömtek nyugtatóval (sanax) Ilyet maga ne mondjon nekem! Ez nem lehetséges! Hogy jobb magának ha nyitva van a szeme vagy ha becsukja? Becsuktam a szemem, így válaszoltam. Akkor nyissa ki a szemét! Szedje össze magát! Ne hisztizzen! Úgy vegye a levegőt, ahogy mondtam!!! Ha lett volna annyi erőm, szájba rúgtam volna a csajt, de hát mint tudjuk, rongyként csuklottam össze. A vérnyomásomat azt hiszem megmérte, de ennyi volt az összes vizsgálat. Irány a kórház! Anyám nyilván nem jöhet, hiszen senki se mehet be a kórházba MOST csak úgy... a parkolóban minek várna órákat, majd telefonáljanak a szüleim este valamikor...
A mentőig anyukám és a mentő vezetője kísértek, ez kb. ezer évnek tűnik, mire kivánszorogtam. Felültettek a hordágyra, és amikor becsukódott az ajtó és láttam, hogy a szüleim ott állnak és nézik, ahogy a mentő elviszi a gyereküket, az meredek volt. Az öregem már túl van egy szívműtéten....
Baromira nem értettem, ha a kórház amúgy 2 perc tőlünk, akkor miért a leghosszabb útszakaszon közelítünk az objektum felé? Induláskor kaptam egy nejlon zacskót, hogy tudjak mibe hányni, de amúgy mintha ott se lettem volna. A tiszt hölgy nyomkodta a számítógépes rendszert, vitte be az adataimat... azaz folyamatosan kérdezgetett, majd csodálkozott, hogy újabb és újabb hányó rohamom lett. Amikor nagy fékkel megálltunk a kórház előtt, annyit mondott a "hölgy" ne köpködje össze a mentőautót, mert nekem kell kitakarítani maga után!!!!
Ez volt a második pont, ahol szerettem volna fejbe rúgni a csajt! Nem köpködtem, hanem hánytam a semmit! Hánytam kifelé az epémet!
Kivettek a mentőautóból, beültettek egy tolókocsiba, és azonnal betoltak egy rendelőbe.
Bal oldalon szőke doki pasi, jobb oldalon sötét hajú Ursula ültek. Jöttek a kérdések megint újra... volt már ilyen rosszulléte? igen, Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? Altattak 4 napig, idegosztály. Ilyet ne mondjak, ilyet itt nem csinálnak! Ursula szólt h megböki a jobb kezemet, jött a branül, a kezembe nyomták az infúziós tasakot és elvittek valami kórterembe. Kaptam egy ágyat, folyt belém a sós lé és ennyi.
Nekem pedig jöttek a hányó rohamaim sorra. Tettem is érte! Vagy iszom és kihányom a vizet, azaz, könnyebb elviselnem ezt az állapotot, vagy nem iszom és olyan hányó görcseim lesznek, amilyet a világ nem látott még! Hát a személyzet úgy döntött, hogy hülye picsa vagyok, nem kaphatok inni, elvitték a poharamat is. Hozzáteszem rajtam kívül még 4 másik ember feküdt Isten tudja mivel... az egyikük számára is egy ostoba picsa voltam, mert vizet kérek, és hagyjam abba a hisztit, azaz a görcsös hányást! Két nővér pasi is ugyanilyen "kedves" volt és tőlük is jöttek a megjegyzések felém, de én belül már csak röhögtem rajtuk. Minden szavuk itt van a fejemben, míg ők azt hiszik, hogy semmire sem emlékszem!
Én lehet, hogy hülye picsa vagyok, aki hisztizik, de a 2 nővérnek és a 2 csávónak annyi nem jutott az erejéből, hogy a cipőmet levegye, reggelig cipőben voltam az ágyban.
Két emlékem van, ami viszont kedves és pozitív. Egyszer csak jött egy orvos és megvizsgált. Ő is megkérdezte, hogy volt-e már ilyen rosszullétem? Igen. Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? elmondtam megint.... a válasza az volt, hogy akkor ő ezt most már megnézi a központi rendszerben! Abban a zárójelentésben kérem ott van, hogy a 4. napon saját felelősségemre távoztam a kórházból. Az ok pedig az volt, hogy négy nap kevés volt arra, hogy valaki megvizsgáljon és megmondja mi bajom van, mi történt velem, és úgy egyáltalán miért vagyok itt?? Szóval kíváncsi lennék, hogy a doktor úr mit talált a gépen a 14 évvel ezelőtti rosszullétről..... de az tény, hogy ő nagyon kedves és barátságos volt velem. Miután megvizsgált, annyit kértem tőle, hogy most életemben először egy nyugtatót kérek szépen. Hallottam, ahogy mondta a nővérnek, hogy igen, ez jó ötlet! De vénásan, mert úgyis kihányom a gyógyszert.
A következő kocka az, hogy valaki odajön az ágyamhoz, hölgy, ő tényleg hölgy volt. Szőke, rövid melírozott haj. Megfogta a kezeimet, és megkérdezte, hogy Anett vagy Nóra, melyiket használom? Kinyögtem, hogy Nóra.
Ok, akkor most felülünk az ágyon és beszélgetünk, jó?!
Kaptam tőle egy kérdést, és a bezárt börtön világomban most először kaptam támogatást és emberséget. Azt kérdezte a hölgy, mondja Nóra magát ki bántotta????
Az, akinek ilyen gyönyörű tetoválásai vannak, ami nem kis munka volt és önként vállalta azt a fájdalmat, hogyan kerülhet ide erre az ágyra?? Magán látszik, hogy erős nő, mit nem tud feldolgozni? Mitől fél, maga mitől szorong????
Ha tehettem volna, magamhoz öleltem volna ezt a hölgyet, de nyilván nem volt hozzá erőm! Annyit tudtam neki mondani, hogy nem bántott senki, de a kérdései jogosak.
Ekkor vette észre a hölgy, hogy a jobb kezemben lévő branül elmozdult és folyik félre a z infúzió! Azonnal kirántotta, leragasztotta és átszúrta a bal kezembe. Hagyjuk hogy néz ki a jobb kezem egy héttel később és még mindig fáj. Ennek semmi jelentősége, lapozzunk.
Következő snitt, reggel 7 óra körül. Doktor úr felébresztett, hogy mit szólnék ha hazaengedne?? Szerintem reflexből felültem az ágyon, hogy megyünk HAZA!!!!! Aranyos volt, mert mondta, hogy még picit pihenjek, összerakja a zárójelentést és tornagyakorlatokat, és amint kész hozza, aztán távozhatok., anyukám képben van, jön értem.
Következő snitt, egy ápolónő szólt, hogy akkor viszlát, mehetek! A zárójelentést a kezembe adta, telefon, taj kártya, fülbevaló kézbe és adios! Megkérdeztem, hogy merre menjek ki? Nem látja?? Ott az ajtón, KIJÁRAT!!!!! Megkérdezhetem hogy hányadik emeleten vagyunk és merre jutok ki??? Hol lennénk, a földszinten! Kimegy az ajtón aztán, balra, jobbra...... azt se tudtam, hogy mi van....
A testem még mindig rongybaba, hányás már sehol, a tudatom tiszta, csak kibaszott fáradt voltam és olyan egyedül, mint még soha! Kóvályogtam az épületben, sodródtam a tömeggel. Néztem az emberek arcát, ahogy engem néznek... szürreális élmény volt, de senki sem segített. Fogtam a falat végig, hogy ne ájuljak el, de senki sem nyúlt a kezem alá, hogy jöjjön majd én segítek. Támolyogtam a sürgősségire, mert ott akartam kijönni. Egy biztonsági őr bácsi szólt utánam, ahogy nekidőltem a falnak, hogy kedveském, maga mit keres itt? Csak lóbáltam a zárójelentést a kezemben.. és ő értette.... magát ilyen állapotban elengedik haza??? bólogattam, hogy igen!
Megmutatta merre van a kijárat, és alig vártam, hogy végre friss levegőt szívjak. Ahogy kiléptem az utcára mentőautók álltak sorban egymás után, velük szemben pedig a mentősök cigiztek. Úgy jöttem végig előttük, hogy az autókba kapaszkodtam, de egyik sem lépett oda hozzám, hogy segítsen! Anyukám, ahogy meglátott, minden tiltás ellenére rohant elém. A kinti biztonsági őr megtett értem annyit, hogy az autóval a bódéja mellé állhatott és elfordította a fejét amikor a tiltott zónába lépett az anyukám.
A következő snitt, hogy itthon vagyok, és egy utolsó hányás elhagyja a testemet, aztán elaludtam, majdnem 1,5 napra.
A szorongás szinonimái
Mi a stressz? szorongás
Mi a harag? Szorongás
Mi a düh? szorongás
Mi a fájdalom? szorongás
Mi a múlt fel nem dolgozása? szorongás
Mi az önvád? szorongás
Mi a meg nem bocsátás? szorongás
Mi a ki nem mondott szavak és érzések? szorongás
Mi a megfelelési kényszer? szorongás?
Mi a versengés? ( akkor is ha egészséges versengésről van szó) szorongás
Mi a pánik? szorongás
A szorongás minden egyes szinonimáját használjuk, csak magát az alap szót nem. SZORONGÁS, még kimondani és belegondolni is félelmetes és ijesztő, és megbénít. Az a szó, hogy stressz, már teljesen beépült az életünkbe, megszoktuk, fel sem tűnik. De az a szó, hogy szorongás, nagyon ritkán hangzik el, holott ..... pont ez tudna figyelmeztetni bennünket arra, hogy vegyünk vissza. Valahogy... Isten tudja hogyan. Hogyan lehet elmulasztani egy szorongást csettintésre? Sehogy! Hogyan lehet kizárni az életünkből a szorongást? SEHOGY??? Azért azt kétlem!
Biztosan vannak erre nagyon hatásos módszerek. Tudom, mert pont ezt tanulom, de erről majd máskor.
Az elmúlt napokban kiderült, hogy a környezetemben sajnos vannak többen is, akik átélték ezt a fajta rosszullétet, amelyről most írok és beszélek. Nem szeretnék korosztályokban kategorizálni, de ahogy tapasztalom a 40-es korosztály elég erősen érintve van. Nem szándékozom 14 év múlva egy hasonló rosszullét által áttávozni egy másik dimenzióba, korai lenne az még. Sok tervem és célom van, én még sokáig szeretnék a földi síkon maradni és boldogan létezni. Ehhez viszont meg kell tennem mindent, hogy egészséges maradjon a testem és a lelkem is.
Kutyás ember sokat sétál a jó levegőn, de mint látjuk, ez kevés volt. Gyakran hallgatok este vezetett meditációt, de mint látjuk, ez is kevés volt. Találnom KELL! ( szeretnék) egy olyan kikapcsolódást, vagy mozgást, tornát, bármit, ami kikapcsol, feltölt, nem hagy gondolkodni, és levezeti a stresszt belőlem. Talán akkor jobban aludnék, kipihentebb és energikusabb lennék. Hányan járunk ugyanebben a cipőben? Nagyon sokan!
Az én korosztályom sajnos úgy igazán az aktív pihenést csak hírből ismeri. A mi korosztályunk agya akkor is kattog valamin, aminkor elvileg pihen. A mi korosztályunk nem tanult meg ellazulni és átadni magát egyszerre csak egy dolognak, önfeledten, lelkifurdalás nélkül, szbadon. Akkor most itt az ideje, hogy megtanuljuk, ne sajnáljuk magunktól az időt az aktív pihenésre.
És hogy mi a neve ennek a rosszullétnek? Nem tudom!
Egyensúlyzavar, egy vírus, egy mini stroke, valami negatív vagy pozitív élmény hatására kiváltódó időszakos sokk. Ki tudja? Még nincs neve, mint a laktózérzékenységnek, de hidd el, pár éven belül lesz neve, és ez is népbetegség lesz... ha hagyjuk...
Másfél napos alvásom után olyan voltam még mindig, mint akin átment az úthenger, de visszafelé is, azaz kétszer. Tiszta sor volt, hogy nem tudom megrázni magam és másnap elmenni dolgozni vagy bármi emberi dolgot véghezvinni. Napok, sőt hetek kellenek ahhoz, hogy a szédülés és a bizonytalanság érzése megszűnjön.
Az önrehabilitáció abban rejlik (nálam) hogy amilyen gyorsan csak képes vagyok rá, állj fel, és járj! Csak egy kört a kertben. Csak a fürdőig tusolni és megmosni a hajamat. Erőltettem, hogy friss vizet adjak a kutyusomnak. Erőltettem, hogy a házon belül lépcsőzzek. Erőltettem, hogy figyeljek, egyszerre egy dologra. És láss csodát, képes voltam végignézni egy filmet anélkül, hogy közben valami mást is csináltam volna. Képes voltam figyelni szép lassan mindenre. Kényszerítettem magamat, hogy egy héttel a kórház után autóba üljek és vezessek. Elmentem egyedül boltba zsemléért, és olyan megerőltető volt, mintha 12 órát dolgoztam volna. Erőltettem, hogy pihenjek ha elfáradok, nem számít hogy délelőtt 11 óra van, vagy délután 4 óra. Élmény volt, hogy el tudok mosogatni, élmény volt, hogy tudok kutyát sétáltatni, élmény volt, hogy egyedül elvezettem Erikához, hogy hát és nyakmasszázst kapjak tőle.
Kezdjem szidni a Veszprémi Kórházat? Kezdjem szidni az ott dolgozó lelketlen embereket? Kezdjem szidni a világot? Én csak azt nem értem, ha valaki gyűlöli az embereket és gyűlöli a munkáját, ami ebben az esetben HIVATÁS lenne, és az emberek életének segítése, akkor mi a büdös picsáért nem keres magának egy másik munkahelyet, ahol nem kell hányást takarítani? Ki tart pisztolyt ezeknek a fejéhez, hogy ezt a munkát végezzék??? SENKI! Ők választották! Ezt akarták! Akkor miért bánik gyökér módon azzal aki rá van utalva? Több, mint 20 éve ez a vesszőparipám: Mindenki végezze azt a munkát, amit akkor is szívesen tenne, ha nem fizetnének érte! Érted, hogy mit akarok ezzel mondani???? Igen, te érted! A kórház dolgozói pedig nem értik, holott pont nekik kéne! Sose gondoltak bele, hogy mi lenne ha egyszer ők feküdnének azon az ágyon, ahol én voltam? Sose jut eszükbe, hogy mi lenne, ha velük bánna így valaki? Sose néznek tükörbe? Nincs lelkiismeretük, lelkük? Hova lett az emberség? Hova lett a másik segítése, támogatása? Hova lett az emberi őszinte összetartás, összetartozás? Miért kell ismerősnek, csókosnak lenni, hogy valahol jól vagy megfelelően bánjanak veled? Miért veszett ki az emberség pont az egészségügyből? És tapsoljak nekik, hogy ők a hősök??? TÉNYLEEEG??? Hát a hősök nem itt kezdődnek!
Ha ők ott a kórházban hősök lennének, kértek volna egy ismétlő labort pár nappal későbbre, de semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi! Ha ők ott a kórházban hősök lennének, írtak volna egy beutalót a neurológiára egy vizsgálatra. De semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi! Ha ők ott a kórházban akkora hősök lettek volna, beültettek volna kedd reggel abba a tolószékbe ami ott állt az ajtó mellett ( 174 volt a szék száma) és kitoltak volna az anyukámig az autóhoz. De őket az se érdekelte, hogy amíg kiérek hányszor fogok elájulni.
A tisztesség kedvéért írom ezt csak ide, mert így illik: Biztosan van jó fej mentős, ismerek párat. Biztosan van jó fej nővér, biztosan van jó ellátás, csak egyre többen pont nem ezt tapasztaljuk! Fizetem a TB-t, jogom van a megfelelő ellátáshoz! Mert, hogy konkrétan EZÉRT fizetek!
És hogy semmi sincs véletlenül....
Ez a helyzet és állapot összehozta az embereket körülöttem. Közelebb kerültünk egymáshoz, összeköt bennünket egy picit a félelem, de sokkal inkább az akarat és szándék, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra. A hülye COVID elcsépeltté tette a vigyázzunk magunkra és egymásra mondatot, de az én történetem most új értelmet adott az ön-vigyázásnak :)
Pihenj aktívan! Tanulj meg egyszerre csak egy dologra koncentrálni! Adj magadnak türelmet és megbocsátást bármiért és mindenért! Keress új célokat és álmokat! És amikor segítségre van szükséged, keress fel egy COACH-ot! :)
NoraSm
