Mi kell a nőnek? II. rész

 A nőnek semmi más nem kell, mint férfi. Így az írásomat itt be is fejezhetném.  Nem kell ezen a témán mit boncolgatni, a nőnek férfi kell, ahogy ez fordítva is igaz.  Tehát, akkor a kérdés inkább az, hogy milyen az a férfi, aki a nőnek kell?

Ezen a ponton pedig már lehet fogást találni, bőven.  Úgy tapasztalom, hogy a férfiak eltévedtek, és rossz a listájuk. Az ő listájukon az szerepel, hogy:  jó  autóm legyen, magas fizetésem, vacsorázni vigyem a nőt, megvegyek neki mindent, amit meglát egy kirakatban, tengerparti nyaralás az igénye, én meg húzzam meg magam, és még azért is hisztizik a nő, ha elmegyek sörözni a haverokkal.  Adjam fel érte az életemet teljesen, és még azt is megmondja majd, hogy mit vegyek fel, és mit ne,ki lehet a barátom, és ki nem.  

Némi kiegészítés szükséges, ugyanis én a normális nőkről írok most, nem pedig a pláza cicákról és a hozományvadász plasztik, amazon babákról. Én a hús vér és igazi nőkről írok. Azokról, akiknek lelkük van. 

Nekünk pedig közel sincsenek olyan igényeink, mint amit a pasik gondolnak rólunk. A hiba pedig bizonyára bennünk van, mert nem mondjuk el, hogy mit szeretnénk, mire vágyunk, mit utálunk és mi bosszant vagy bánt minket, hanem elvárjuk a pasitól, hogy legyen ügyes gondolatolvasó, és találja ki. Na, ez sajnos nem működik, mert a férfiak ennél egyszerűbb lények, és  meg kell nekik mondani mit szeretnék, és mit nem. Abba nem megyek bele, ha elmondtuk veszi-e az adást vagy sem, mert az már az egyénen múlik, mennyire fontos neki a párja, és átérezte-e a kéréseket, vagy simán elengedte  a füle mellett.

Tehát, kérni kell és mondani. Ez is tök egyszerű dolog, csak mi túl bonyolítjuk. Rossz kis hiedelmeink vannak azért nekünk is a pasikkal szemben, hiszen jó sok pofont kaptunk már tőlük, és persze adtunk mi is.

Talán azért nem mondunk, vagy kérünk bizonyos dolgokat, mert tudjuk mi lesz a reakció? A férfiak hajlamosak arra, hogy bármi gondunkat, pl egy munkahelyit megosztunk velük, ők azonnal harcra készen elhalmoznak az okos ötleteikkel, hogyan kéne ezt megoldani. Értem én, hogy segíteni akar, de erre senki sem kérte őt. Ha szükségem lenne a problémamegoldó ötleteire, akkor kérni fogom. A pasik egy dologra nem képesek, pedig rém egyszerű, arra hogy csak hallgatniuk kéne néha, semmi egyéb. Egy nő simán képes arra, hogy megoldja a gondjait egyedül is. Mint, ahogy a pasik is képesek erre, és mi nők nem tolongunk állandóan, hogy beleszóljunk a dolgaikba. Hagyjuk őket, férfinak és önállónak lenni, hogy sikerélményt szerezhessenek egy autó megjavításában, és mi jól megdicsérhessük őket. Azaz erősítjük őket a férfiasságukban.  Nos, minket pedig a nőiességünkben kellene.

Mindkét nem hajlamos arra, hogy úgy bánjon a párjával, mintha a gyereke lenne, és közben észre sem veszi, hogy az önálló döntés képességét elveszi a másiktól. Erről gyorsan le kéne szokni, mert erősen önbizalom romboló hatású, és persze a kapcsolatot is mérgezi, aminek hosszútávon komoly következményei lesznek.

A figyelem egy alappillér mindkét nem esetében.  Amikor zsigerből vagyok ráhangolódva a másik felemre, akkor igazából túl sok gond nem lehet, mert minden magától működik, és ez tökéletes harmóniát tart fent két ember között. Ha fontos nekem a másik, akkor figyelek rá, teljesen mindegy, hogy éppen velem van, vagy sem, figyelek rá. Annyira ösztönösen figyelek, hogy ez fel sem tűnik, és közben nyugalommal tölt el. Ezek után már minden más dologra úgy tudok figyelni, hogy jól csináljam őket, kiegyensúlyozott vagyok. Nos, ehhez viszont egy valóban jó pasi szükséges.  Nem egyszerű megtalálni, de bizony létezik ilyen.

A nőnek bizalom is kell, és ezt is elmagyarázom. A nőknek a bizalom nem abban fejeződik ki, hogy kattog-e azon, hogy a pasija félrelép, vagy ez meg sem fordul a fejében.  Itt egy teljesen más bizalomról van szó. Az emberben való bizalomról. Ha a pasim azt mondja valamire, hogy az szürke, akkor nem kezdem megkérdőjelezni, hanem kész tény az én számomra is, hogy az szürke.  Megbízom a véleményében, a döntéseiben, a gondolatiban, a hitében, a céljaiban, bízom abban, hogy ő jó úton jár, és én mosolyogva megyek vele. Ám, ha mégis magyarázatra szorulna a dolog, legyenek őszinte és logikus magyarázatai, győzzön meg. Mert amíg megyőz és elmagyarázza, beszélgetünk, és minden tartós kapcsolat ( egyik  )  alapja a jó beszélgetés, ami pedig csak barátságból eredhet.

Folyt köv...

NoraS

 Közben pedig szeretnék találni egy férfit, aki leírja, hogy milyen nőre vágynak ők.

Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

és itt is: http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Mi kell a Nőnek? 1. rész

Ezt az írásomat egy olyan férfi ihlette, akivel sosem találkoztam személyesen, csak egy társkeresőn, és nálam jóval idősebb. Mielőtt még bárki kiakadna, hogy mit lógok én társkeresőn, megnyugtatom, anyagot gyűjtök. Mivel a könyvemben részletesen taglalom a társkereső portálok negatív élményeit, eszemben sincs újra ott vadászni pasi után. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mi változott több, mint két év alatt ugyanazon a társkereső oldalon. Néhány nap alatt jó pár levelet kaptam, mindenféle pasitól. Döbbenet, hogy mennyire nincsenek tisztában a férfiak elsősorban önmagukkal, és persze velünk, nőkkel sem.

Mielőtt elkezdtem volna az előbb említett idősebb pasival beszélgetni, három másik férfi levelére válaszolgattam. Az egyik nincs még harminc éves, és a barátnője mellé keres párhuzamosan szeretőt az én korosztályomból, mert mi sokkal érzékibbek, és tapasztaltabbak vagyunk, de barátnőnek nem vállalna fel, mert öreg vagyok hozzá. A másik nálam pár évvel idősebb, és azonnal randit akart, anélkül, hogy megkérdezte volna ő szimpatikus-e nekem, mint ahogy azt sem kérdezte meg, hogy ki vagyok, mi vagyok, mivel foglalkozom. Találkozzunk, teázzunk, és sétálgassunk kézen fogva, mert ő az idei Karácsonyt már az új barátnőjével akarja tölteni. A harmadik volt az összes levélíró közül az egyetlen olyan pasi, akinek minden leveléből az sugárzott, hogy ő baromi jól érzi magát a bőrében, tökéletesen tisztában van önmagával, van stílusa, egyáltalán nem magányos, és éjjel kettőkor ánizs teát főzött nekem virtuálisan.

Akkor most jöhet felém a következő kérdés, talán jogosan, hogy mit vagyok kiakadva, ha egyszer egy társkeresőn vagyok tag? Ez arról szól, hogy társat keresnek az emberek, nem pedig anyagot egy cikkhez vagy a következő könyvhöz, itt azért vannak a tagok, hogy találkozzanak egymással. Ez jogos is, de mért kell boldog boldogtalannal találkozni? Mért nem ismerkedünk mielőtt eldöntjük, hogy vagyunk annyira szimpatikusak egymásnak, hogy elmenjünk teázni? Mért kéne nekem minden randira igent mondani, amikor azt se tudom, hogy ki az illető. Egyáltalán van-e bennünk bármi közös vonás? Néhány napig tanulmányoztam az adatbázist, hogy van-e olyan pasi, akinek az adatlapja felkelti az érdeklődésemet, de ilyennel még véletlenül sem találkoztam, sőt. Tengerpartos fotók tömkelege, öntömjénezés tömkelege, de minden pasi szemében a keserűséget láttam. Szóval, mi a fenét keresek én itt? Ezáltal csak kiábrándulok a férfiakból, azt pedig semmiképp sem szeretném, mert igen is kedvelem őket.

Nos, miután eleget láttam az oldal tartalmából, és leszűrtem mindazt, amire kíváncsi voltam,hanyagoltam a látogatást, és úgy döntöttem, hogy megvárom az egy hónapot amíg lefut az előfizetésem, és törlöm is magam. Pár nappal később kaptam egy újabb levelet, a már említett idősebb férfitől. Egyébként nem idős, ötven körüli, de nekem és hozzám mindenképpen az. Hozzám már egy negyven éves pasi is idős, hiába karcolom ezt a korosztályt alulról lassan én is.

Miután kedvesem ám határozottan jeleztem felé, hogy ő az én számomra idős, megértettem volna ha többet nem hallok felőle, de nem így történt. Tudomásul vette az álláspontomat, viszont szeretne velem beszélgetni és megismerni, így elindult egy email beszélgetés. Ő megkérdezte, hogy ki vagyok, és mit keresek egy ilyen oldalon? Én pedig ismét őszinte voltam, és írtam, hogy anyagot gyűjtök a cikkeimhez és a következő könyvemhez. Ez viszont felkeltette az érdeklődését, és megzáporozott egy halom kérdéssel, melynek a vége az volt, „Mi kell a Nőknek? „

Nos, ha ezt egy ötven körüli pasi kérdezi tőlem, akiből azért érződik az élettapasztalat, akkor baj van. Ha ezt egy fiatal pasi kérdezi meg azt megértem. Vagy, a fiatal a pasik tudják, hogy mi kell a nőknek az idősebbek pedig nem, vagy ez nem is kor kérdése? Tehát a pasik tudják, hogy mi kell nekünk? Napok óta ezen gondolkodom, és arra jöttem rá, hogy nem igazán. Nem tudják. És nyilván azért nem tudják, mert mi nem mondjuk el nekik. Itt az ideje ezen változtatni, és eléjük tárni, hogy nekünk mire is van szükségünk.

Folyt köv...

Nora S

Nézz be hozzám: https://www.facebook.com/norapictures/

és itt is: http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Apró meglepetések

Nem vagyok oda a nyálas, csöpögős romantikus dolgokért, pedig nő vagyok. Egy szelet csokit többre értékelek, mint egy csokor rózsát, nem is szeretem a rózsát, a mezei virágokat viszont annál inkább.  De most nem virágról van szó, hanem valami másról. 

Tegnap későn este hazafelé sétáltam, amikor megláttam, hogy a lépcsőházunk előtt  a földön valami világít, azt hittem, hogy a sétány szélén álló lámpa világít meg valamit a földön.  Ahogy közeledtem felé rá kellett jönnöm, hogy nincs a szememmel semmi gond.  A lépcsőház bejárata előtt mécsesekből kirakva egy szív alak és alatta egy felirat égett: LOVE

Lövésem sincs, hogy ki kapta,  de mégis óriási élmény volt. Hogy kerül a földre egy ilyen látvány, épp a lépcsőházunk előtt ? Remélem, hogy akinek szólt ez az üzenet, értékeli és borzasztóan örül neki.  Mire felértem a lakásba és lefotózhattam volna, a mécsesek nagy része már leégett, de fentről  még így is szívet melengető látvány  volt.

A mécsesek elégve még ma is  ott vannak a földön, és egyik járókelő sem zavarja meg a nyugalmukat. Talán mindazok számára, akik látták, elindította a szeretet iránti vágyat.  Ezt a gesztust nem tudtam giccsesnek ítélni, pedig ha egy filmben látnám, biztosan úgy értékelném.  Szeretnék több ilyen apró meglepetés részese lenni. 

NoraS

Amikor fel kell töltődnöm...

 Amikor fel kell töltődnöm, valahogy mindig a Veszprémi Állatkertben kötök ki. Jó ideje nem voltam itthon, és már hiányzott a családi fészek. Hazaérve apukám elcsalt magával néhány apróságot elintézni a városban. Autózás közben elmesélte, hogy új bekötő utat kapott az állatkert ajándékba, több helyi cégtől, nézzük meg. Már csillant is a szemem.

Évekkel ezelőtt, amikor még Veszprémben éltem, volt egy titkos helyem, ahova kora reggel szoktam kimenni egy forró tejeskávé társaságában, ez pedig az állatkert egy olyan része, ahol a nagymacskák kifutója van. A Gulyadombra vezető út egy részén pont belátni a hópárducok otthonába, és én itt szoktam feltöltődni. Imádom nézni őket, lenyűgöznek,  gyönyörűek.

Jó pár éve írtam egy cikket az állatkertről, melynek a „ Hova tűntek az állatkert lakói” címet adtam, ugyanis egyik látogatásom alkalmával, szinte vadászni kellett az állatokat, annyira kihaltnak és üresnek tűnt. Meg is kaptam a fejmosást az igazgató úrtól, hogy „mondhatok” én ilyet az egyre bővülő és szépülő parkról. Egész egyszerűen így volt, tehát ezt írtam. A cikkem és a fejmosás kapcsán viszont betekintést nyertem az állatkert életébe, és rengeteg információt kaptam, valamint kedvemre fotózhattam.

Azóta jó pár év eltelt, és sajnos csak hébe-hóba jutottam el ebbe a csoda szép parkba. A híradásokból értesülök új állatok érkezéséről, és a terület bővüléséről , szépüléséről.

No de vissza a mához. Apukámmal elindultunk, hogy megnézzük az új utat, mely a körgyűrűt köti össze a Gulyadombi bejárattal. Amikor a hópárducok kifutója mellé értünk, kipattantam az autóból, és épp egy csodás példányt láttam, ahogy a rekkenő hőségben pihent az árnyékban.  Észrevett, hátrafordult, és amikor összetalálkozott a tekintetünk,  nem volt kérdés, hogy egy állatkerti séta nélkül vissza nem  megyek Budapestre. 

 Hazaérve elmeséltem, hogy merre jártunk, és milyen szép tér köves, új bejárata lett az állatkertnek. A tesóm mintha olvasott volna  a gondolataimban, feldobta, hogy menjünk állatkertezni. Szombat délelőtt  a legnagyobb hőség ellenére nekivágtunk a Veszprémi Állatkert sétájának.

Én a célirányos látogató vagyok. Csak a kedvenceimet nézem meg, nem sétálok végig az egész állatkerten.  Nagymacskák, prérikutyák, őzek, szurikáták, nekem ennyi bőven elég.

A bejáratnál a belépő jegy vásárlásánál tudtuk meg, hogy az állatkert területe ismét bővült, és a csimpánzok, zebrák, orrszarvúk, flamingók, zsiráfok, és állat simogató új helyre kötözött, tehát ez lesz a második kör. Sosem tudtam megmagyarázni, hogy mi vonz engem annyira az oroszlánokban, tigrisekben, és a párducokban, de a félelem legkisebb mértékben sem jönne elő bennem, ha szembe találkoznék velük.

Sosem etettem még az őzeket. A tesóm vett egy csomag eleséget, amivel őket megkínálhatjuk. Mondhatom, hogy óriási élmény volt, ahogy a kezünkből finoman lakmároztak. Sosem simogattam még őzet, úgy élveztem, mint egy öt éves gyerek.

Amikor a prérikutyákhoz értünk, az egész csapat egy pillanat alatt eltűnt a földalatti odúkba, mert egy söröshordót gurított végig a területük előtt egy vendéglátós. A rázkódás az egész csapatot az odúba kergette. Két perccel később egyenként jöttek elő.  Édes pofák, ahogy sütkéreznek a napon.

A nagymacskák területéhez és kifutóihoz érve olyan érzések jönnek elő belőlem, amit semmi és senki más nem tud előhozni belőlem.  Bármit megadnék azért, ha egy kis időre bemehetnék közéjük, és odabújhatnék hozzájuk. Nincs bennem félelem, holott tudom, hogy sok esélyem nem lenne a túlélésre, hiszen én eleség vagyok a számukra.

A szurikáták imádják  a banánt, ma már ezt is tudom. Óriási patáliát rendeztek hogy kié legyen a következő falat. Morogtak és vinnyogtak, ami ismét új élmény volt.

Miután kifotóztam és kigyönyörködtem magam bennük, megnéztük  a már korábban említett új területet, ahol  a zebrák, orrszarvúk, zsiráfok és a csimpánzok kaptak helyet. Iszonyat pénzt ölt az állatkert ebbe az új részbe, és meg kellett állapítanom, hogy  a kétezer forintos belépő egyáltalán nem sok egy egész napos programért. Rájöttem, hogy az állatkert gyereket csinál belőlem néhány órára.

Köszönöm az élményt!

NoraS

Írj egy könyvet, és „megmondja” milyen emberek vesznek körül Téged

Ezt az írásomat semmiképp sem a panasz, vagy  mások bírálása ihlette, ellenkezőleg.  Amióta megjelent első könyvem, a Nóra, egyre több ismerős, vagy ismerős által megismert írópalánta keres meg, mert saját kiadásban szeretné látni a könyvét, nem pedig egy neves kiadó által megjelentetve, valamelyik könyvesbolt polcán. Egyre több írással foglalatoskodó ember jön rá arra, hogy nem sokra megy azzal a látvánnyal és érzéssel, hogy egy könyvesbolt kirakatában csodálhatja a művét, amiért töredék anyagi elismerést kap, majd egyszer, valamikor. Kezdenek kinyílni a szemek, és rájövünk, hogy sokkal nagyobb kihívás, munka és dicsőség a saját könyvünk menedzserévé válni, mint a kéziratot átadni,  és várni némi honoráriumot, és olykor dedikálni pár példányt a könyvükből.  

Tisztelet a kivételnek, akik nagy írónak számítanak, és a jussuk is ezzel arányos. No, de mi van azokkal a szerzőkkel, akik idejüket, pénzüket, tudásukat és kitartásukat tették bele egy könyvbe, és a kiadás folyamata, és az ezzel járó munka is érdekli őket? Én mindenképpen a saját kiadás mellett teszem le a voksomat.  Azt gondolom, egy könyv kiadásában az első pillanatától részt kell vennünk, hiszen a miénk.  Nekem volt szerződésem  egy neves kiadóval, de az utolsó pillanatban felmondtam, és ma sem bánom, sőt!

Lassan külön kisregényt írhatnék a könyvem terjesztését, és reklámozását illető körülményekről és sztorikról. Sajnálnám, ha ezek a sikerek, pofonok, lehetőségeknek látszó égi tünemények, helyzetekkel való visszaélések próbálkozásai nem lettek volna részei az életemnek. Írj egy könyvet, és azonnal kiderül, hogy milyen emberek vesznek körül!

Aki volt már biztosítási ügynök, vagy bármi MLM típusú munkába belefogott, tudja, hogy az elején semmiképp sem szabad az ismerősöket, barátokat és  a rokonokat ezzel megkeresni, mert annyi visszautasításban, lerázásban, negatív véleményben és kifogásokban lesz része, mint még soha. Az ilyen munkát csak és kizárólag idegen vizeken szabad elkezdeni, mert ott önmagad tudsz lenni, és minden kérdést, kifogást, érdeklődést tökéletesen tudsz kezelni. Az idegenek nem lesznek féltékenyek a sikeredre, hanem elismerik azt. Tapasztalatokat szerzel, és amikor profivá váltál, felvetheted a környezetednek, hogy mivel foglalkozol. Ekkorra már elég erős leszel ahhoz, hogy tudd kezelni a különböző helyzeteket. Mosolyogva fogadsz minden negatív hozzáállást, és leperegnek rólad a megjegyzések.

Nos, a könyvírás ugyanilyen. Amíg írod a könyvedet, és elhinted, hogy készülőben van, nem sokan fogják elhinni, hogy be is fogod fejezni, de persze biztosítanak afelől, hogy melletted állnak, és amint megjelent a könyved, ők lesznek az elsők, akik megrendelik, és elolvassák.  Aztán amikor a könyved végéhez közeledsz, és már Te is elhiszed, hogy a műved lassan kézzelfoghatóvá válik, és ezt is elhinted a környezetedben, szép lassan előjönnek az irigyeid.  Egy részük nem tesz majd megjegyzéseket, csak szép lassan kilépnek az életedből, vagy „alig várják” a megjelenést, de rendelni sosem fognak, csak hetente küldenek Neked egy levelet, hogy  a jövő héten már rendelik is. De ez sosem lesz így, mert ők nem Neked, hanem maguknak ígérgetnek, de minek?

Te, aki könyvet írsz és adsz ki, tökéletesen tudod, hogy a művedet az idegen közönség számára kell elsőként elérhetővé tenned, ők nem ismernek téged, tehát valós véleményük lesz az írásodról.

 

Ám, DE, MÉGIS!  IGENIS vannak olyan barátok és ismerősök, haverok, akik valóban izgatottan, és őszintén fogják várni a könyved megjelenését, és olyan öröm lesz az arcukon, amikor átveszik a példányukat, amit eddig még nem láttál. Úgy fognak neki örülni, mintha ők írták volna. Igen, ilyen barátok is vannak, és remélem, hogy idővel egyre többen lesznek.

Azt gondolom, hogy az alábbi sztorikat illetően teljesen mindegy, hogy nő vagyok, mert a pasikkal is ugyanígy előfordulnak a következő esetek.

Készülj fel arra, hogy belefutsz olyan sajtósba, aki miután kiolvasta  a könyvedet, és írna róla, cserébe némi ellenszolgáltatást vár, mely kimerítheti a szexuális zaklatás fogalmát. De mi nem Amerikában élünk, hogy ezt a bíróság elé vigyük, hanem egyszerűen kezeljük, és nemet mondunk. Szexért cserébe nem kell sem cikk, sem interjú, sem könyvajánló.

Felajánlhatnak Neked könyvbemutatót magas vendégszámmal, ismét szexuális szolgáltatásért cserébe. Én ezt a helyzetet úgy oldottam meg, hogy előbb kértem az ő szolgáltatását megvalósítani, és amint megtörtént, eldöntöm, hogy a közös munka után mit teszek saját akaratomból. Mondanom sem kell, az illető olyan gyorsan tűnt el, amilyen gyorsan felbukkant az életemben.

Az olyan kecsegtetőnek tűnő kiadói szerződést is gondold át, amikor igaz, hogy a kiadó keres meg, de marketing stratégiaként halomra kritizálja  a könyvedet, átírná, új borítót, új címet és egy kifordított bundakesztyűt kínál, és teljesen megköti a kezedet. Még azt is megmondja, hogy mire mit kell válaszolnod, viszont nem évente egyszer, hanem havonta számol el veled.  Ebből sem kértem.  

Vannak olyan írók, akik számára az volt a cél, hogy írjanak, és azt kiadó gondozza, őket semmikép sem szeretném megbántani, hiszen számukra ez a megfelelő kiadói forma.  Biztosan felemelő érzés a metrókocsik ablakán összefutni az arcképükkel, és  a könyvük borítójával.  Ám vagyunk jó néhányan, akiknek az olvasóinkkal való személyes találkozó, és az olvasói vélemények emailen érkezése, és telefonbeszélgetések sokkal fontosabbak. Én ehhez a körhöz tartozom, és tapasztalatom szerint egyre többen tartozunk ebbe a táborba.

Bízom benne, hogy előbb utóbb elő fognak kerülni olyan kiadók, vagy létrejönni újak, melyek számára a szerző munkája a legfontosabb. El fognak követni azért mindent, hogy ne csak a könyvet, hanem az írót is megismerjék az olvasók,  valóban író-olvasó találkozók lesznek, felolvasó estek, és mind e mellé olyan díjazásban részesítenek minket, amiért megdolgoztunk, és amit megérdemlünk.

Mivel nem ír minden ember könyvet, ezt a helyzetet teljes mértékben átültetheted bármilyen más sikerre, melyet elértél, és büszke vagy a művedre és a teljesítményedre is.  Miért frusztrálja az emberek nagy rétegét mások sikere? Miért nem ösztönzi őket is arra, hogy belevágjanak az álmaikba, legyen az bármi is?

A könyvet itt tudod megrendelni:
http://hogyanlettemnora.ukit.me/?fbclid=IwAR1YYQqrEVXl5SgjJZEHawceOpp9GhIFyaVo6trNyl0zZZL0Xt8hFFerhr4

NoraS

Go Yes! Goyes (Strictly!) Interjú

Megjött a tavasz végre, és Varga Csabi alias Goyes a S! csapat tagja, egy igazán kellemes tavaszi zenével kedveskedik az elektronikus zene kedvelőinek. Mesélj nekünk, kérlek erről a friss alkotásról!

 

Az év elején megjelent téli kislemezem, mely a Winter Waltz címet kapta jó vissza jelzéseket kapott, főként külföldről, és ez ellátott erővel és kitartással ahhoz,hogy talán a tavasz adta csodás látványokat, érzéseket is ihletül foghatom "virágos" hangulatú dalokhoz. Ez a fajta lazább zenei stílusom nem igazán ugyanaz, amit a bulikon hallanak tőlem az emberek mikor Dj-ként pörgetek,de a régi elvekhez megfelelően törekszem olyan lemezlovas lenni, aki mindig megtalálja a helyszínnek és az időpontnak való muzsikát. Éppen ezért készült is két remix, melyből az egyiket Chris Drifter és MB Project készítette el a techhouse kedvelőinek, illetve készült egy dallamos house verzió melyet az öcsém, Alvin csinált. Az original verziókról úgy gondolom a nyugalmas hangulatok kedvelőinek szól leginkább.

Arról van visszajelzésed, hogy a három verzió közül melyik a népszerűbb a hallgatóság körében? Lehet, vagy egyáltalán érdemes ezt mérni?

A kérdésre egyszerű a válasz. A Drifterék remixe a legnépszerűbb, hisz pont olyan lett, mint amilyet kértem tőlük, trendi tech-es. 

Vannak szakmai visszajelzések is? Melyik a fontosabb, a szakmai vagy a közönség visszajelzése? 

Nálam nincs a kettő között különbség, hisz a szórakoztató vagy a zene iparban dolgozók is csak emberek, és ha akárkit is megfog az a hangzás, ami belőlem fakad, már boldoggá tesz.. Sajnos hazánkban egyébként sem jellemző a másikat elismerni ebben a "szakmában" sokkal inkább a másik szapulása, amibe sokan nem restek energiát ölni, ám a zene válogatáshoz és kutatáshoz annál inkább. Külföldről már visszajelezték, számomra tiszteletben álló művészek, hogy köszönik letöltötték, párat megemlítsek: Richie Hawtin,Markus Schulz és Luciano. Továbbá remélem, hogy a Snow Ritual után talán a Spring Walking EP-ről is a Spanyol éterbe kerül valamelyik dal .

Éppen erre voltam kíváncsi, hogy a számodra van-e különbség. És abban van-e különbség, hogy zenét írni szeretsz jobban vagy a pultban állni, és egy jó estét varázsolni, mint Dj?

Mindkettőnek megvan a maga varázsa,de leginkább azt szeretem bennük, hogy mindig van mit tanulni, és talán ettől lehetetlen megunni ezeket a tevékenységeket .A kettő akkor keresztezi egymást, mikor saját zenét raksz fel a puliban, és ha az emberek nem ülnek be a sarokba, akkor lehet, hogy jól végezted a feladataidat, de persze akkor 100%-os a helyzet, ha egy idegen sikolytól végig fut rajtad a hideg. :) :)

Ez valóban maradandó érzés és élmény lehet. Visszaigazolást kapsz arról, hogy jó vagy a szakmádban. Vannak álmaid a zenét illetően?

Az Univerzum fintora, hogy elmondhatom, kapok hisz más esetben már rég abba hagytam volna az egészet, mert megtisztelném annyival a zenét, hogy nem gyaláznám. Na ezt a fajta hozzáállást nagyon hiányolom a celeb dj-kből :) Csak úgy, mint más, én is kapok azért negatívat is, és ha van mögötte ésszerű érvelés, akkor el is fogadom azt. Álmok mindig kellenek, hisz azok repítenek utadon,de konkrétumot nem szabad elkiabálni sosem.

Tehát mindig az a biztos, ami már megtörtént? Attól félnél inkább, nehogy elkiabáld a rád váró lehetőséget, vagy attól, hogy valaki lenyúlná egy ötletedet avagy féltékenységből kihagyna valamiből, aminek elvileg a részese lennél?

Inkább az első állítást vallanám, de volt már olyan, hogy az ötletemet mástól hallottam vissza, szóval az e fajta traumát is megtanultam feldolgozni, és ezért igyekszem mindig valami egyedit készíteni, ahogy arra az élet vagy Slam Jr is tanított.  Tudom, hogy egyszerűbb lenne tanga bugyiban Modern Talkingot játszani, ami egyik napról a másikra világ szám lenne Magyarországon :) De az csak pénzt adna és nem örömöt....   Az ötletért pedig előre is nincs mit az egyik Valóság Show-snak! :)

Mert aki Téged ismer, jól tudja, hogy örömzenész vagy. Így a hozzád hasonló zenészeknek manapság ezért sokkal nehezebb érvényesülni, és igazi, őszinte elismerést kivívni. Beszéltünk az álmokról, mik a terveid a közeljövőben?

A Strictly! csapatért sok áldozatot hoztam már, de sok mindent tanultam is, és persze nagyon jó barátokat kaptam, így a velük való együttműködés nagyon remélem, hogy folyamatos lesz a jövőben is. Meg kell említenem Rich barátomat is, akivel azért szeretek együtt dolgozni, mert ő aztán kerek perec megmondja, ha "sok az a hang oda" :)  A lényeg, hogy őt mindig is egy vérbeli Dj-nek tartottam, és hiszem, hogy képesek vagyunk piac képes zenét létre hozni, így a közeljövőben érdemes lesz követni minket.

 Továbbá úgy hozta a sors,hogy egy tehetséges alternatív rock zenekar Intim Projekt énekese Szedlacsek Péterel cimboráltunk össze. Hejner Krisztián barátom mutatott be minket egymásnak lévén, hogy tudnánk együtt dolgozni, és milyen igaza volt. Ennek eredménye a Soft Destruct formáció lett mely magyarul "finom pusztítást" jelent. Sajnos elfoglalt emberekként lassan, de biztosan haladunk előre. Nem úgy, mint a Sopronban bázisozó Judy Simon-al, aki mindamellett, hogy tehetséges énekesnő még dalszöveget is ír, sőt az angol sem akadály neki. Nos vele Május 19-én a Skyfield elnevezésű rendezvényen mutatjuk be a Child Of Sunlight című dalunkat, melyet élőben fog Juci énekelni az "égi csatázóknak". A dal hangulatának megfelelően a nyáron fog megjelenni különböző remixekben..

Valamint, örülök, hogy a kedvenc rádiósomat Valent Lacit is megismerhettem végre az Aluljáró című vadonatúj Strictly! rádióműsorunkban, amit úgy érzek, egyedülálló lesz. Szerzői albumomra pedig ígérem, hogy még az idén vissza fogunk térni!

 NoraS

Lazulás

Amikor hét közben az utcán rohanó embereket nézem, olyanok, mint a szorgos hangyák. Rohangálnak egyik helyről a másikra. Munka, ügyek intézése, bevásárlás, otthon pedig takarítani, mosogatni, és néhány ruhát is ki kell vasalni holnapra, aztán máris este tizenegy óra van, amikor jön a beájulás az ágyba. És ez így megy nap nap után, és messiásként várják a hétvégét, amikor kialudhatják magukat, és esetleg olykor megengednek maguknak szombat estére egy kis lazulást. Néha az az érzésem, hogy manapság plusz elfoglaltságot és munkát nem azért vállalnak az emberek, (tisztelet a kivételnek!) hogy többet keressenek, hanem azért, hogy addig se legyenek otthon, és elmondhassák magukról, hogy szörnyen elfoglaltak, és így egy csomó mindenre már nem marad idejük, mint pl. a (kapcsolatukra, ha van) barátokra, és a családra, de leginkább önmagukra.

Az emberek szeretnek azzal takarózni, hogy túl elfoglaltak, így megvan a cile ha valamire nem akarnak ráérni. Csak, mint tudjuk, ha egy helyzetet sokáig ismételgetünk, előbb vagy utóbb meg is teremtjük azt. Ha én folyton hajtogatom, hogy nem érek rá, elfoglalt vagyok, akkor az is leszek, csak az nem biztos, hogy azt a sok mindent, amit csinálok hasznosan teszem-e, és sikereim, eredményeim vannak, vagy csak üres ténykedések sorát hajtom végre, de valahogy nem igazán jutok előre. Rohanó társadalomban élünk, amit a legtöbben megpróbálnak szó szerint követni, mert azt gondolják,hogy ez a jó minta, és ha széthajtják magukat, akkor előbb utóbb megbecsülik őket, magasabb fizetést kapnak, nagyobb lakásuk vagy autójuk lesz.

Rossz hírem van, mert a rohangálásból csak káosz lesz. A káoszon pedig egy idő után már nem lehet uralkodni, és egyszer csak az életük föléjük kerekedik, és az elkezdi irányítani az életüket, és az is lehet, hogy későn veszik észre, hogy a saját életük rabjává váltak, vagy rosszabb esetben észre sem veszik.
Korábban én is a rohangálós életet éltem, és hajtottam a pénzt meg a sikert, de idővel rájöttem, hogy nem éri meg az egészségem és szellemi képességeim határait feszegetni. Nem éri meg túl sok energiát beletenni valamibe, persze kivételek itt is vannak. Mondjuk arra gondolok, hogy a munkahelyemen nem biztos, hogy ki kell facsarnom magam, viszont az álmaim megvalósításában kifacsarhatom magam, mert saját magamba fektettem az energiát, azt pedig ha jól csináltam, akkor megsokszorozva fog visszatérni hozzám, és máris megvan az az energia, ami feltölt, és hitet adva önmagamban, visz tovább, és kereshetek újabb célokat.

Tehát, ha az emberek néha visszavennének a tempóból és elbeszélgetnének magunkkal, valamint visszatekintenénk, és megnéznék, hogy adott dologba mit tettek bele, és mit kaptak vissza, könnyebb lenne átlátni, hogy fejlődtek-e vagy csak egy helyben topognak a semmiben, és közben szörnyen elfoglaltak.
Az is előfordulhat, hogy olyan sokáig élnek a megfeszített tempóban és lelkiállapotban, hogy szép lassan elfelejtik ellazítani magunkat. Elfelejtik, hogy időnként el kell távolodniuk a hétköznapjaiktól, hogy messzebbről nézve a dolgokat jobban átlássák, és így más szemszögből vizsgálhatják meg, vagy elfoglalják magukat valami mással, hogy teret adhassanak az új gondolatoknak és ötleteknek. Ha valaki mindig feszült és görcsöl, akkor sosem fogja meglátni a dolgokat az igazi valójukban, mert csak egy dologra összpontosít, de a körülötte lévő apró, ám fontos dolgokat nem veszi észre.

Itt jön az arany középút. Ha megtanuljuk egyensúlyban tartani a dolgokat, és kellő időt és figyelmet kapnak a feladataink és a kikapcsolódás és az önmagunkkal való időtöltés, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk. Kell, hogy lazíts, mert ez ad teret az új dolgoknak. Tanulj meg lazítani, és sokkal könnyedebben venni az életet.
És, hogy a lazulást ki hol vagy miben találja meg, az már megint egy másik kérdés. Meditálás, zene, masszázs, futás, autóvezetés, relaxálás egy kád illatos forró vízben, olvasás, csendben elmélkedés önmagával, csodákra képes. Mindenki megtalálhatja azt a kikapcsolódási formát, ami hozzá a legközelebb áll, és leginkább kikapcsolja.

Viszont van egy visszatartó erő a lazulás gyakorlását illetően, és ez a bűntudat. Sokan rosszul érzik magukat, ha vágynak egy könyv elolvasására, mert azt gondolják, hogy nem érdemlik meg azt az időt, amit az olvasás által magukra fordítanak. Holott az a feltöltődés, ami ilyenkor éri az embert, ösztönzőleg hat a munkájára, tanulásra, a családjára, és kiegyensúlyozottabbnak fogja magát érezni.

Fektess magadba annyi időt, hogy legalább naponta húsz perc csak a Tiéd legyen, hidd el, megéri!

NoraS