2020. április 2., csütörtök

Herczeg Zoltánnal beszélgettem múltról, jelenről és egy kicsit a jövőről 2020 tavaszán


Fotó: Antal László 

Íme a beszélgetés, amit ígértem. Beszélgetés Herczeg Zoltánnal, ami több hétig készült, csak azért, mert ráértünk, mert nekem nincs lapzárta, és igényes, tartalmas, őszinte interjút akartunk készíteni. Volt időnk kérdezni és volt időnk nyugodtan válaszolni. A jó munkához idő kell, a még jobbhoz, pedig még több. Élmény volt minden perce. Minden kérdés az eredeti és minden válasz az eredeti, nem változtattunk semmin. A fotókat Zolitól kaptam, és vannak köztük olyanok is, amelyet eddig nagyon kevesen vagy akár senki nem látott. A képek a beszélgetés témájával teljes összhangban vannak, bármennyire is másként tűnik. Egy nagyon aktuális időszakban, nagyon aktuális témákról kérdeztem Herczeg Zoltánt, mégis kihagytuk belőle, szándékosan, az elmúlt hetek rémálom helyzetét. Zoli beszél a 90-es évekről, milyen volt egyetemistának lenni Magyarországon. Mesél a ruhatervezés kezdeteiről, arról, hogy ki ő ma, és szerinte mit tehetünk önmagunkért, egymásért, és a fejlődésünkért, előrelépésekért, és arról, hogy merre tart a világunk.

Fotó: Antal László 
Van egy név, amit már 15 évvel ezelőtt is szívesen hallottam. Egy név, amire mindig felkaptam a fejemet. Egy totálisan egyedi és megismételhetetlen személyiség. Egy nagyon megosztó személyiség. Olyan, mint Csernus doktor. Nem szeretek hasonlítgatni, mert nincs két egyforma lelkivilág, de ők ketten mégis hasonlóan mély benyomást tesznek rám minden alkalommal. Amikor meghallom vagy olvasom, Herczeg Zoltán, kikapcsolom a külvilágot, és csak arra figyelek, hogy ő mit mond, vagy ír vagy tervez. Teljesen mindegy, hogy a téma a divat, az egyediség, az alkotás, a kultúra fejlődése, sikeres és kevésbé sikeres emberi vagy üzleti élmények, Zoli mindig hiteles! Akkor is hiteles, ha a szavai ellenállást, vitatkozást váltanak ki a hallgatóból vagy olvasóból, mert ezzel is formál és hihetetlenül kizökkent. Meghökkentő egyéniség, és roppant figyelemre méltó.

Herczeg Zoltánnal beszélgettem múltról, jelenről és egy kicsit a jövőről
Közgáz Egyetem, Tarkarét utcai kollégium 1994.
Ezen az ágyon aludtam 6 évig 
Nora Smith: Menjünk vissza az időben egy kicsit, kérlek! Ki voltál 1992-ben? 20 évesen hol voltál, mit csináltál? Milyen volt a környezeted, mik voltak az álmaid, terveid, céljaid?

Herczeg Zoltán: A ’90-es évek eleje egy rendkívül érdekes és izgalmas korszaka volt az életemnek. A rendszerváltás után közvetlenül, tele reményekkel és álmokkal az ország egyik legmenőbb egyetemén, a Közgázon voltam másod éves közgazdász hallgató ’92-ben, egy teljesen új világban, egyenrangú felnőttek között, a tudomány világában. Elbűvölve, elvarázsolva néztem magam körül körbe, minden új volt, minden olyan vibráló, izgalmas, érdekes. Újszerű és nagyon felemelő, fennkölt érzés volt, hogy egyetemre járhattam, a tudás fellegvárába a saját erőmből egy sikeres, de egyáltalán nem könnyű felvételi után. Bár tény, hogy zűrös, zavaros korszak is volt egyben, nem volt modell a világon a kommunista rendszerből a kapitalista gazdálkodásba való átmenetről, a tanáraink, professzoraink is épp csak előttünk jártak ebben a témában. Jellemző például, hogy Sárközi Tamás jogprofesszor úr írta nem sokkal előtte a Kárpótlási Törvényt, és ezért nem is vette tőlünk túl szigorúan a gazdasági jog vizsgákon, mert nagyon jól tudta, hogy ő se tudja igazán, mert úttörő a terület. Lehet, hogy fél év múlva már teljesen más lesz a törvényi környezet, mehet az egész a kukába. Ezekkel együtt akkor nyílt ki nekem a világ: egy Szerencsről Miskolcon át (középsuli) a családi körből kiszabadult tinédzsernek a nyakába szakadt a korlátlan szabadság. Itt már nem voltak szigorú középiskolai nevelőtanárok a kollégiumban, önmagunkat "kormányoztuk", és hát el lehet ugye képzelni, hogy ez milyen lehetett egy koedukált kollégiumban. Elszabadult a "pokol", az azóta is tartó Rock&Roll korszakom tulajdonképpen ott vette kezdetét, ez az időszak alapozta meg a szabadság és a művészet, ill. a tudás iránti elkötelezettségemnek, ott még egyelőre az előbbi kettő javára. Talán az első saját tervezésű gönceim is ekkorra datálhatóak, mikor az unokanővérem nagy, fekete bundáját alakítottam át "saját célra". Ekkortájt és kb. pont ezek miatt szakítottam első, még középsuliban összejött menyasszonyommal is, ebben a kérdésben azóta se jutottam sokkal előbbe, bár az e téren azóta szerzett rutin sem elhanyagolható...

Fotó: Kilinszky Gábor 1996.
A bizonyos átalakított, fekete, női bunda,
és az elsők közül származó, csíkos naci 

N.S.: Hogy találja ki egy férfi, hogy ruhákat szeretne tervezni, leginkább férfiaknak? Nem tetszett neked az akkori divat?

H.Z.: Nem találtam ki sehogy, hogy ruhákat tervezzek, szimplán csak elkezdtem magamnak csinálni, mikor úgy éreztem, nem kapom meg azt sehol, amit szívesen felvennék. Az Anthrax volt a kedvenc zenekarom középsuliban, és amit akkortájt ők hordtak, korszakalkotó volt, legalábbis számomra. Csak hogy a kommunizmusban nemigen lehetett még Converse tornacipőt kapni, se hawaii mintás inget, se laza beach style bermudákat, így valahogy meg kellett őket alkotnom. Ebben volt segítségemre egy nagyon kedves varrónő ismerősöm, akivel közösen megalkottuk az első havaii mintás, rövid ujjú ingemet, majd az akkor trendi színes répanacikat a la Van Halen, és akkor és ott megindult valami, amit már nem tudtam, és nem is akartam megállítani. Az első saját kezű alkotásom egy holstein-fríz marhabőrből készített egyedi bőrmellény volt, amihez egyetlen cérna öltést se alkalmaztam, ezt ugyanis szegecseltem, ragasztottam és összefűztem, elképesztően jó lett. Majd az unokanővérem fekete bundáját szabattam magamra, és jöttek sorban az akkor nagyon menő és obligát bőrnadrágjaim, amelyek kivitelezőihez kalandos úton kerültem közel a rock'n'roll segítségével. Szóval ment ez magától, mint a karikacsapás, és hamarosan eljött az első megrendelőm is, egy akkori nőismerősöm kért magának egy akkor még nem kapható leggings-et, én meg megalkottam neki egy királykék kígyómintás elasztikus műbőrből. Mindez még bőven az egyetemi évek alatt...
Párizs 2000 körül 
N.S.: Te tényleg az az ember vagy, aki nem hagyja, hogy hassanak rá a külső tényezők. Meg sem fordult a fejedben, hogy ez kinek fog tetszeni, vagy kinek nem.. Magadnak csináltad, neked tetszőnek, és megjöttek hozzá a követők. Tehát, te nem tervező akartál lenni, hanem magadnak alkottál…

H.Z.: Pontosan így történt. Még most se vagyok biztos benne, hogy ez a pályám.


Fotó: Antal László 
N.S.: Szerintem mindenkinek vannak különböző korszakai. Egy ideig egy bizonyos tevékenység, munka, hivatás igenis te vagy. Beleteszed a kreativitásod, tudásod legjavát, de simán megtörténhet, hogy menet közben új vagy más dolgok kúsznak be az életünkbe és visznek el minket rövidebb vagy hosszabb időre másfelé. Azt pedig az idő fogja megmondani, hogy mi is az, amik leginkább vagyunk. Szükséges, hogy időnként lássunk bele új, más dolgokba is, és nem baj, ha időnként kicsit eltávolodunk olyan dolgoktól, amelyek a mindennapjaink részét képezték eddig. Új impulzusokat gyűjtünk, és majd kiderül, hogy hol és hogyan tudjuk őket hasznosítani.

Vallod, hogy az utóbbi években foglalkozol a politikával, vagy ezt másképp fogalmaznád?
Fotó: Kiss Áron, 2015
H.Z.: Vallom. A politika a közélettel való foglalatoskodás, és mivel én is ebben az országban élek, alkotok és adózok, ezért foglalkoznom is kell vele, mint mindenki másnak is kéne, ez állampolgári kötelességünk, nem csak lehetőségünk! A görögök idiótának (tanulatlan, érdektelen ember) hívták azokat, akik nem foglalkoztak a közélettel. Ez annyit jelent, mint semlegesnek, közömbösnek, közönyösnek lenni a saját világunkkal, a környezetünkkel, ebből következően saját magunkkal, tehát egyfajta, magas fokú igénytelenség. Bár ha egy kulturált, civilizált, magasan fejlett intelligenciájú országban élnénk, nem kéne ennyit foglalkozni vele, mert akkor az intelligens és igényes közönség, a felnőtt és érett társadalom méltó vezetőket választana magának, akik elvégzik helyette, amire megválasztották őket. Sajnos Magyarország fényévekre van ettől. Viszont mert én is itt élek, dolgozok és adózok, számomra nagyon is fontos a politika, mert utálom feneketlen kútba dönteni a nehezen megkeresett pénzemet. Magyarországon a befizetett adópénzek zöme magánzsebekben landol, a fennmaradó pénzt pedig rendkívüli gonoszsággal, aljassággal és dilettantizmussal költik el, szembemenve minden európai és egyetemes értelemmel, kultúrával, jövőképpel, haladással. Ezt nem nézhetem tétlenül. Vallom, hiszem, tudom, hogy a példamutatásnak hatalmas ereje van, ezért a pártpolitikában szomorúan csalódott emberként a civil kurázsiban, a bátor honpolgári kiállásban, a citizen erejében és tudásában, de legfőképp tiszta szívében és nemes szándékaiban hiszek. Ezért teszem, amit teszek, egy jobb országért, egy szerethetőbb, értékesebb, tartalmasabb Magyarországért, a jövőmért, a jövőnkért, a boldogságunkért, így persze saját magamért.

N.S.: Látsz változást vagy fejlődést, egyre növekvő pozitív érdeklődést a magyar emberek részéről az utóbbi 3-4 évben a közélet és a bennünket érintő politika iránt? Mit tapasztalsz, nyitnak vagy zárnak az emberek?


Fotó: Antal László
H.Z.: Sajnos a tömeg részéről nem látok semmilyen fejlődést, ők mennek a tömegmédia mérhetetlen alacsony szellemi szintű sodrával, nem gondolkoznak, nem értenek, nem ébrednek, csak butulnak és kényelmesednek a tévék előtt. Így válnak lassan életképtelenné a saját mesterséges, természettől elszakadt, már-már virtuális világukban. Egy kis mag van, akik felelősen gondolkoznak és tesznek, alkotnak, gondolkodnak és akarnak, de őket sajnos legyőzi az ostoba, műveletlen, igénytelen tömeg. A megváltás ezért csak egyéni szinten elképzelhető, a társadalom nem is akar megváltódni, mert fogalma sincs róla, hogy hatalmas szarban van. Ez az emberkísérlet így vélhetően bukásra van ítélve, az emberiségnek vége lesz, ha a Föld gondol egyet, és újra megrázza magát, ahogy az már néhányszor előfordult az évmilliók során. De az egyén mégis megváltódhat, ha lelkiismeretesen, szívvel, lélekkel, és persze ésszel él, ezt biztosan hiszem, sőt tudom.

N.S.: Gondolod, hogy a kis csoport képes lesz az apró magokat elvetni a saját környezetben és közegben? És ebből idővel lehet egy új gondolkodás, felfogás, hozzáállás, világnézet, és aztán tettek?


Fotó: Naky
H.Z.: Csak egyéni szinten működhet, mivel a tömegmédia hatalmassága a temérdek tőkével és gonosz, politikai akarattal a háta mögött meggátolja a tartalmas, érdemi, hasznos és életmentő információk terjedését. Ezért gondolom azt, hogy sajnos csak szűk körben, egyénileg, kis közösségekben lehet kellő hatásfokkal terjeszteni és megvalósítani a túléléshez szükséges taktikát és stratégiát. A profithajhász, mindig éhes, kielégíthetetlen étvágyú kis gömböcöt (óriás-gömböcöt!) csak a totális kataklizma állíthatja meg, de sajnos akkor már késő lesz, jön a Mad Max korszak. Abba pedig az addig jelentős eredményeket elérő, önellátó, gazdálkodó, életképes, zárt kis közösségek is belepusztulnak majd, mert visszatérnek a kegyetlen farkastörvények. Az ember maga a vírus, aki elpusztítja saját szent élőhelyét. Ez a keserves diagnózisom. Senki nem mond le önként ma a holnap javára semmiről, luxusutazunk, luxusautózunk, luxuskajálunk, luxustévézünk, luxusélünk, és áldozat nélkül ugye nincs eredmény.

N.S.: Hogy képzeled el a világunkat, elsősorban Magyarországot 20 év múlva? És milyennek szeretnéd látni 20 év múlva?

Fotó: Herczeg Zoltán 2020 tavasz
H.Z.: A "hogyan képzelem el" és a "milyennek szeretném látni" kérdéseket most ketté veszem, pedig ez egy kéne legyen. Szeretném, ha ez a mostani válság vagy a következő, még súlyosabbak kitisztítanák végre az ember fejét és szívét, és visszatalálhatna oda, ahonnan eltévedt: a valós önmagához, az isteni természetéhez, a feltétlen szeretethez, ami az adást, a szolgálatot, az alázatot, könyörületet, irgalmasságot és tiszteletet jelenti minden irányba saját magától kezdve embertársaiig, a környezetéig, Istenig, a univerzális valóságig. Ezzel szemben sajnos nincsenek illúzióim, a modern ember sajnos végtelenül korlátolt és ostoba lett, nem tudom, miféle kataklizma, mekkora világégés kéne ahhoz, hogy végre befejezze azt, amit most csinál: a vég nélküli fogyasztást, hihetetlen pazarlást, a mérgezést, az önpusztítást, környezetszennyezést, a (rab)szolgaságot, butaságot, folyamatos háborút, a vak, alvó, mihaszna létezést. Hogy a két opció közül melyik végzi be sorsát a Földön vagy Hazánkban, nem tudhatom, nem vagyok jós, se látó, se vátesz, de azt hiszem, megváltás egyénileg lehetséges csak, társadalmilag sokkal nehezebb az ügy. Egy ember lehet okos és bölcs, de sok általában együtt sajnos teljesen hülyévé válik. Mikor Jézus és Barabás között kellett választani a kínhaláltól megmenekülőt, minden egyes ember Jézus nevét mormolta, a tömegből végül mégis Barabás nevét hallhatta ki Pilátus. Ez, azt hiszem feloldhatatlan dilemma, nem is nekem kell feloldanom. Amit én tehetek saját magamért, hogy megteremtem magamnak és családomnak a szerény, élhető, tiszta, pozitív, egészséges és boldog, fenntartható jövőt, ezzel mutatva jó példát, hiszen ez az út mindenki előtt járható. Ahogy Apám mondja: nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Egyebekben mivel idealista mellett realista is próbálok lenni, azt hiszem 20 év múlva nagyobb lesz a szar, mint most itthon és a Földön is. Mondom, nincsenek illúzióim. Hatalmas nagy erők (pénz, politika, média) munkálnak a gonosz mellett, és az emberek önként elfogadják ezt, mert halvány lövésük sincs, mi és miért történik. Ám végül mégis csak mindig a Fény győzedelmeskedik! Csak mi ezt már sajnos nem éljük meg. Illetve igen: lélekben. Most! Ámen!

N.S.Tökéletes végszó lehetne az Ámen, de szeretném ezt a beszélgetést optimista és szeretetteljes hangulatban nem befejezni, csak egy időre abbahagyni. Mit üzen Herczeg Zoltán a mának és a holnapnak?
Fotó: Naky
H:Z.:Nincs más út, csak a lélek, a szellem útja! Az anyag csupán összesűrűsödött energia, a hullámait, a rezgéseit mi magunk alakítjuk saját energiáinkkal. Bármit elérhetsz ezzel a tudással, bármeddig eljuthatsz ebben a valóságban, az itt és most-ban. Nincs holnap és nincs tegnap, csak a ma van, most is teremtesz, most vagy aktív, mindig csak most. Közhely, a csapból is ez folyik, valahogy mégse hisszük el, mégse cselekedjük, pedig ez az egyetlen üzenet és feladat van, a mindenható SZERETET feladata. Ez a legmagasabb frekvencián működő energia, ami mindent meghatároz ezen a Földön, árad, terjed és mindent begyógyít, meggyógyít, lelket, testet, szellemet, és rögtön feláll a szentháromság, stabil az ember, stabil a világ, csak fénylik, csak tündököl, mert Isten örökkön szeret Téged! Nincs más út!Ámen! 

Herczeg Zoltán
Facebook
Hivatalos facebook
weboldal

Nora Smith

Facebook
blog
weboldal















2020. március 29., vasárnap

Aranyoskáim! - Koronavírus pozitív szemüveggel

Amikor néhány nappal ezelőtt megírtam a második cikkemet a koronavírussal kapcsolatban, úgy döntöttem, hogy mostantól csak akkor szólalok meg ebben a témában, ha nagyon lesz mondandóm vagy kérdésem, és csak akkor írok, ha olyan szögből tudok rálátni, ami még új vagy legalábbis nem lerágott csont. Nem szeretném mások szavait elemezni, vannak nekem sajátjaim.

Ami most eszembe jutott…

Az én eszem és lelkivilágom a logikus dolgokra van berendezkedve, és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Szándékosan szűrőm, hogy milyen cikket vagy videót nézek meg a koronavírussal kapcsolatban, mert sokkolódni nem szeretnék, félelemben élni meg pláne. Olyan írásokat olvasok, amelyek segítenek ezt a helyzetet megérteni, átlátni, jobb kedvre deríteni, hitet és nyugalmat adni, mert ebben a hozzáállásban hiszek. 



 Ám, vannak dolgok, amiket nem értek... 

Ha Magyarországon nagyjából két hete, aki csak teheti, önszántából betartja, hogy csak akkor lép utcára, boltba, közösségbe, amikor nagyon muszáj, amikor a megbetegedések száma, már, ha ezek  a számok valóban valósak, a többi országhoz képest alacsony, akkor egészen jól állunk. Nem értem, hogy mi alapján mondja azt olyan ember, akinek ez nem is a szakterülete, hogy a vírus tetőzése júliusra várható?!?

Ha időben kapcsolt és lépett honfitársaink nagy része, akkor honnan tudja azt előre valaki, hogy 500 db lelegeztetőgépre lesz szükség, sacc/kb egy hónap múlva?!


Ha az emberek nagy része úgy két hete otthon dekkol, most kaptunk egy részleges kijárási korlátozást, még két hétre, akkor hogyan lehet nagyjából másfél hónap múlva olyan tömeges megbetegedés hazánkban, hogy összeomolhat az egészségügy? Ebben csak én nem látom a logikát és az arányosságot? Ha nem találkozunk már két hete szinte senkivel, és most még két hétig hivatalosan is így kell lennie, akkor annak hatásosnak kell lennie, nemde-bár?  Különben mi értelme lenne az egésznek??

Azt a részét értem, hogy a magyar egészségügy és kormányunk vezetői számára a koronavírus egy teljesen új és idegen terület. Nem voltunk még ilyen helyzetben. Azt is értem, hogy hatalmas káosz lehet az egészségügyi intézményekben, és mindenhol, aminek köze van az egészségügyhöz. De miért kell riogatni? Miért kell félelemben tartani egy országot? Ha megfigyeled, azok az emberek, akik munkájukat tekintve ismertek, azt se tudják hogyan segítsenek nekünk átvészelni, jobb hangulatot teremteni, lélekben vagy akár fizikailag is segítenek, tanítják a gyerekeket az internet segítségével. Akkor az országvezetés miért néz minket hülyének? Miért nem kapunk teljes információhalmazokat? Miért megy a ködösítés, sötétben tapogatózás, pánikkeltés?



Milliónyi bejegyzés és megjegyzés került a Facebookra, hogy az öregek kint vannak az utcán, és nem is érdekli őket ez a vészhelyzet. Állításuk szerint, az országot ők építették, tehát azt csinálnak most, amit akarnak. Aki valóban építette ezt az országot, 40, 50 vagy még több évvel ezelőtt, az most vigyázna rá, mint a szeme fényére.

Ne ezt a részét vedd észre! Hanem azt, hogy sehol sem volt még hivatalos korlátozás az utcán vagy üzletekben való őgyelgésre, amikor már alig voltak autók az utcákon. Amikor két hete úgy nézünk ki, mintha ciánoztak volna. Azt miért nem veszitek észre, hogy kihaltak lettek az utcák, és csend van?! Csak a madarak csiripelését hallod, és néha egy-egy autó hangját.


Azt miért nem mondja senki, hogy dicséret illeti a magyar nemeztet és minden egyes lakóját? Mi nagyon hamar megértettük, hogy mi történik Olaszországban és Spanyolországban. Mi ezt nem akarjuk megélni és átélni. Nem megijedtünk, hanem átláttuk, megértettük, felfogtuk! Hatalmas dicséret illeti minden egyes honfitársunkat, hogy vigyázunk magunkra, és egymásra. Hetek óta nem puszilkodtunk, nem öleljük meg egymást. Már elvonási tüneteink vannak, de tudjuk, hogy mi a tét és mi a cél! Az, hogy minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal, fegyelmezetten, de szeretetben és pozitív hozzáállással kivárjuk azt a pillanatot, amikor először mehetünk le a Balaton partra kutyát sétáltatni. Azt  a percet várjuk, amikor újra kiülhetünk egy kávézó teraszára. Azt  a percet várjuk, amikor újra dolgozhatunk. Azt a percet várjuk, amikor a gyerekek újra mehetnek oviba és iskolába. Azt a percet várjuk, amikor eseményeken vehetünk részt. Azt a percet várjuk, amikor kezet foghatunk a barátokkal, haverokkal. Azt a percet várjuk, amikor újra megölhetjük egymást és annyi puszit adhatunk, amennyi a Földön sincs!


Hasonlóan gondolkodunk? Akkor köszönöm, hogy megosztod az írásomat másokkal is! :) 


NoraSmith 








Korábbi írásaim a témában: 

Miért nem veszitek észre? Ami a koronavírus mögött van


Adott egy helyzet- Koronavírus 

Nézz be hozzám a Facebook-on is: https://www.facebook.com/norapictures/

Szeretsz olvasni? Akkor várlak a weboldalamon: https://hogyanlettemnora.com





2020. március 19., csütörtök

Miért nem veszitek észre?? - Ami a Koronavírus mögött van...


Egészen egyszerűen túltoltátok a Föld lehetőségeit minden szempontból. Millióképpen jelezte és figyelmeztetett benneteket, engem is, csak én látok előre is, szóval folyamatosan kaptátok a jeleket, helyzeteket, figyelmeztetéseket, hogy vegyetek vissza! Kevesebb kerozin, kevesebb kipufogógáz, több erdő, és elsősorban lassíts már le! 


Hova rohantok emberek állandóan, még hétvégén is? Mint a hangyák, csak ti esztelenül rohangáltok, az állatok, meg tudatosan. Az állatok érzik a jót és a rosszat is, és az ösztöneikre hallgatva vándorolnak, lassítanak, visszahúzódnak, alkalmazkodnak a természethez! Ti meg túltoltatok mindent, leszartatok minden figyelmeztetést és most meg vagytok sértődve, ki vagytok akadva, hogy kénytelenek vagytok otthon ülni a seggeteken, kibaszott 14 napig.


Ezt sem fogjátok fel, hogy miért van szükség a csendre és nyugalomra.


Kiviszed a gyereket a játszótérre, ott elvan a többi gyerekkel, te meg nyomkodod a telefonodat ugyanúgy, mint három héttel ezelőtt. Te csak azt fogod fel, hogy korlátozva vagy és már csak azért is feszegeted a határokat. Honnan tudod, hogy nem vagy vírushordozó? Honnan tudod, hogy a sok hülye közül, akivel a vízparti séta alatt találkozol, nem beteg valaki? Miért nem vagy képes felfogni, hogy ha a seggeden ülnél, és lenne némi kreativitásod, hogyan foglald le magad otthon vagy a gyerekeidet, akkor sokkal hamarabb és fájdalommentesebben lennénk túl ezen az egészen, és nem tartana hónapokig a te hülyeséged miatt, hanem lerövidíthetnénk a vírus terjedést mondjuk két hétre vagy egy hónapra. Ennyit nem bírsz megtenni saját magadért, a gyerekedért és a szüleidért, a többi emberért?


Az az igazság, és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy én valahol örülök ennek a vírus-helyzetnek. Tudod miért? Mert kénytelen a Föld lassítani. Konkrétan nincs más választása. Képzelj el egy ringlispílt, ami több tíz éve csak megy és megy körbe-körbe, baromi gyorsan. Egyszer csak jön egy apró vírus, amit szabad szemmel nem is látunk, és képes arra, amire ti n nem voltatok képesek több tíz év óta, lelassít benneteket, ha akarjátok ha nem! Nem te irányítasz! 

Most fogod megtanulni, hogy porszem vagy a gépezetben, és ha jól csinálod, tehetsz a Földért. Ha pedig hülye vagy, akkor előbb vagy utóbb és most képletesen értem, de karanténba fogsz kerülni. Mondom képletesen! Egész egyszerűen nem lesz más választásod, mint annyira lelassítani, hogy észrevedd van egy Föld nevű bolygó körülötted. Nem egyedül ész itt, és a természet az úr, nem te! Kis pofám, vagy megtanulsz végre alkalmazkodni, vagy véged, megint csak képletesen értem.

Olyan radikálisan fog megváltozni körülöttünk a vírus biztonságos elvonulása után minden, hogy el sem tudod ezt most még képzelni. Le fog tisztulni minden. Teljesen meg fog állni a ringlispíl, de csak egy pillanatra. Pont annyira, hogy észre tudd venni, újraindult. De most már egy teljesen más fordulaton, sokkal lassabban. Ereje és dinamikája most is lesz, sok szenvedély és szeretet lesz benne. Aki képes lesz felülni erre az új ringlisre, egy nagyon szép és letisztult életet fog tudni élni, vagy felépíteni a semmiből. 
Aki pedig nem ül fel a ringlisre… azzal nem tudom, hogy mi lesz, legyez az ő dolga.


Most megtanulsz örülni az apró dolgoknak. Nem tetszik, hogy a szállodában nem mehetsz le reggelizni vagy vacsorázni a szobából, hanem a pincér, hatalmas nehéz tálcán viszi neked kesztyűben a kaját? Ehetsz a szobádban, a TV-t nézve vagy a teraszon balatoni panorámával. És ez baj? Más szállodákban ezért súlyos pénzeket kérnek el, ha a szobában akarsz étkezni, most meg megkapod alapból, felár nélkül, és nem tetszik?!

Biztos hallottad, hogy amióta Velencében megszűnt a turisták áradata, delfinek úszkálnak a tengerben, kacsák fürdenek a szökőkutakban. Tiszta lett a levegő. Gyönyörűen süt a Nap. Nyisd ki az ablakot vagy a  teraszt és örülj a tavasznak! Ezt vártad, nem? Ja, nem. Most már a nyár kellene, csak tudod rajtad múlik, hogy milyen nyarunk lesz.. 


Rajtad múlik, hogy mikor nyitnak ki az éttermek, Mozik, a fodrász meg a konditerem, és a többi. Miért nem fogod fel, hogy minden csak rajtad múlik? Miért nem vagy képes a magad és a mások egészségének érdekében otthon ülni a seggeden? Menj dolgozni, vásárolj be, vidd le a kutyát, de este 6 óra után, maradj otthon! Ha nem szükséges napközben jönni menni, maradj otthon! Bakker, a te otthonod, te rendezted be, szereted, nem? Akkor miért nem érzed ott jól magad? A saját kuckódból menekülsz és inkább bevállalsz egy koronavírust, csak ne kelljen otthon lenni az asszonnyal meg a gyerekekkel? Basszus, te választottad! Mennyi családról fog kiderülni, hogy csak látszat az egész. Igazi összetartása, mélysége nincs. Lesz válás a következő időszakban bőven, de ez sem baj, mert legalább ezen a téren is lesz tisztulás. 
Milliónyi ember él együtt a semmiért. Most olyan élethelyzeteket fogtok kapni, ami rá fog kényszeríteni a változásra változtatásra. Ez van!

Nagyon sok embertől hallottam már az elmúlt években, hogy, Istenem, csak lenne egy hetem, amikor nem kell csinálnom semmit és otthon maradhatok. Hát tessék, most itt van, csak tanuljatok meg élni vele. Nem ráfeszülni kell egy rosszabb vagy nehezebb helyzetre, hanem megérteni és hagyni, hogy vezessen bennünket. Sokkal egyszerűbb alkalmazkodni egy helyzethez, mint szembemenni vele. Hagyd magad, hamarabb szabadulsz!


Ne akarjál okos lenni, ne riogass, hanem maradj csendben. Halld meg, hogy miről szól ez az egész. Lásd meg a világot magad körül. Gondold végig, hogy te egészséges vagy, és ennél nagyobb kincsed nincs is. Legyél érte hálás, és azért tegyél, hogy ez így is maradjon! Segíts annak, akinek szüksége van rá, és most az egyszer tanuld meg betartani a játékszabályokat!  

NorAsmitH

Hasonlóan gondolkodunk? Akkor köszönöm, hogy megosztod az írásomat! :)

Még több ebben a témában: Adott egy helyzet ....

Olvass tőlem még többet! 


2020. március 16., hétfő

Adott egy helyzet- Koronavírus

Adott egy helyzet, így van! Vannak játékszabályai, így van! Mi pedig szó nélkül betartjuk, így van! Figyelünk a fejleményekre, így van! De annak nincs semmi értelme, ha félelemben, rettegésben éljük meg az adott helyzetet, melyet egy apró vírus okoz a Földön és az emberiséggel. 

Figyelj oda, tartsd be, légy körültekintő és figyelmes, de a maradék időben tereld el a figyelmedet az adott problémáról! Kapcsolódj ki otthon vagy az erdőben, mezőn, réten, mert a friss levegő jót tesz, és ott kevés emberrel találkozol. Igyál gyakrabban, hogy a torkod sose legyen száraz. Most jöhet a sok forró tea és forralt bor időszaka, mert a télen úgysem volt erre idő. Most van! Olvass el végre olyan írásokat, könyveket, amelyeket hónapok óta halogatsz.

 Nézz filmeket, sakkozz a gyerekkel és beszélgess is vele, mert most végre van rá időd! Készíts vacsorát maradékokból, legyél kreatív és használd el a hűtőből a felhalmozott élelmiszert. Kezdd el megvarrni a hónapok óta félretett szakadt ruhákat, ültess fűszernövényeket a konyhaablakba. Tanuld meg elfoglalni magad! Tanuld meg lefoglalni magad! Tanuld meg a szabadidőt hasznosan eltölteni, mert erről is leszoktunk. Kezdj el nyelvet tanulni, amit évek óta halogatsz. Ha most elkezded, a vírus elvonulása után is lesz időd, hogy olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek fontosak, csak nem volt rá eddig időd. Időnk mindig arra van, amire akarjuk, hogy legyen. Most megtanuljuk, hogy az időnk a miénk. Most megértjük az idő lényegét, jelentését és jelentőségét. 

Amikor van egy helyzet, amin mi változtatni nem tudunk, sokkal egyszerűbb, ha feltesszük a kezeinket, nem azon hergeljük magunkat, hogy elapadnak a bevételeink, hanem meg kell tanulnunk igazán és valóban értékelni azt, amink van. A szar munkahelyünket, amit annyira utálunk, és hetente akarunk felmondani. Mi sem természetesebb, mint  a konditerem, szolárium, fodrász, műkörmös, most ez sem lesz egy darabig. Jöhet megint az otthoni kozmetika, és rájövünk, hogy mennyire értékes az ő munkájuk a számunkra. 

 Most megtanuljuk, hogy mennyi szemét, önző ember van, akik kirabolják a boltokat full fölöslegen, és a többieket megfosztják attól, hogy legalább egy kiló lisztje lenne otthon, hogy pár szem palacsintát tudjon sütni a gyerekeknek, akikre otthon vigyáz. Most megtanuljuk igazán és őszintén és mélyen értékelni mindazokat a dolgokat, amelyek létezése nélkül összeomlunk, leginkább lelkileg. 

Tudod te, hogy milyen volt az I. vagy a II. világháború? Én sem. De azokban az időkben tudtak fegyelmezettek lenni az emberek, és minden szabályt, intézkedést betartottak (majdnem). Mi meg ma azt se tudjuk hogyan menjünk szembe minden korlátozással, már csak azért is, ahelyett hogy mindenki lenyugodna a picsába egy kicsit, és örüljön, hogy még él. 

A magyar mentalitás velejárója  a túlaggódom, túlspírázom, túltolom, és folyamatosan beszél! Hajtja a semmit! Megmagyaráz, kimagyaráz, sokkol, befolyásol, megvezethető és nagyon könnyen megfélemlíthető. Itt egy helyzet, ami lehetőséget adhatna arra, hogy bebizonyítsuk, a magyar nem ilyen! A magyar okos, fegyelmezett, gondolkodik mielőtt lépéseket tesz, és még a felelősséget is vállalja  a tetteiért. A magyar segítőkész, kedves, önzetlen, barátságos, megbízható és tele van őszinte szeretettel, tisztelettel. 
Ülj le egy csésze meleg tea mellé, gondold ezt végig, és utána olvass el nálam legalább 5 írást, Elhiszed nekem, hogy utána sokkal jobban fogod magad érezni? 



Igazából én azt nem értem, hogy miért kell egy vírusnak átszelnie az egész világot ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyire elhanyagoltuk a mindennapi higiéniát. Miért kell vírus őrületnek lennie ahhoz, hogy az éttermek, és minden kiszolgáló tevékenységet folytató vállalkozás folyamatosan használjon fertőtlenítőket? Ez alapból miért nem így van? Egy postás naponta mennyi bacilussal és egyéb rossz nyavalyával találkozhat? Egy étteremben nem csak a konyhán lehet szalmonella nyár közepén, hanem hozhatja a vendég is magával, máshonnan. Miért csak most kezdünk el fertőtlenítőket használni? Azon gondolkodtam az elmúlt napokban többször is, hogy csoda, hogy eddig nem pusztítottuk ki magunkat.  Csoda, hogy még élünk.  A  világméretűre nőtt járvány miután elvonul, és tisztává válik a terep újra, szép lassan el is fogjuk felejteni a fertőtlenítést és ugyanabban a bacikkal teli világban fogunk élni, mint korábban?? Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy szándékos vagy természetes járványról beszélünk, az a fontos, hogy mit tanulunk meg belőle! 

Vigyázni magunkra és a környezetünkre? Következetesnek és előrelátónak, logikusnak lenni? Segíteni mindenkinek, ahol és amikor csak tudunk? Betartani a játékszabályokat annak ellenére, hogy nem értünk velük egyet? Tisztaságban élni? Annyit vásárolni, mennyire valóban szükségünk van? 
Szerintem mindenkinek más a tanulnivalója ugyanabból a helyzetből. Mivel különbözőek vagyunk, vegye fel mindenki azt az inget magára most, ami az övé. Öltözködjön fel, és maradjon is úgy, de csak azután, hogy fertőtlenítette  a kezeit! :)

Hasonlóan gondolkodunk? Akkor köszönöm, hogy megosztod az írásomat! :) 

NorAsmit

Még több ebben a témában: Miért nem veszitek észre? - Ami a koronavírus mögött van..
https://norapicture.blogspot.com/2020/03/miert-nem-veszitek-eszre-ami.html

Olvass nálam még többet :  HOGYANLETTEMNORA.COM   https://hogyanlettemnora.com

2020. február 19., szerda

ELKÉSZÜLT a Hogyanlettemnora.com- a szabadidő hasznos eltöltése, nálam

 És kész!

HOGYANLETTEMNORA.COM 

Egy weboldal egy könyvről. Egy könyvről, ami az életről szól, őszintén. Igazi történetek, melyek neked is segíthetnek vagy megoldást adhatnak élethelyzeteink és feladatainak útvesztőjében. Könnyebb úgy megoldani, feldolgozni és túllépni helyzeteken, ha tudod, hogy rajtad kívül mások is jártak már ebben a cipőben. 

a weboldalra itt tudsz látogatni  https://hogyanlettemnora.com


Hónapok tervezése, hónapok munkája, hónapok feszültsége van ebben a weboldalban, millió ajtó, ami mindig az orrom előtt záródott be. 

Lépésről-lépésre összerakni, összeállítani elemenként egy weboldalt, úgy, hogy nem értesz hozzá, nem egyszerű feladat. 

Hatalmas feszkó minden egyes nehézségnél és a türelem brutális tanulása. 



A felület nagy része szinte pillanatok alatt összeállt, gyorsan tudtam vele haladni, és rendkívül látványos volt. Aztán amikor a technikai részét kellett volna hozzátenni, ott megállt a világ! Nem vagyok informatikus, nem értem a programozást, milliónyi beállítást, apró, de annál fontosabb dolgok elhelyezését, beillesztését. 

Elvileg egyedül alkottam, de ez így nem lenne igaz. Voltak, akik nem akartak segíteni, voltak, akik válaszra sem méltattak, volt idegen, aki szeretett volna segíteni, de meghaladtam a tudását, ÉS! voltak, akik nagyon szívesen segítettek. 

Megint és ismét csapatban dolgoztunk, és a végére minden úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Köszönöm a legapróbb véleményt, ötletet, tanácsot, támogatást, biztatást, segítséget MINDENKINEK!


Ettől a perctől nyitva vagyok! A nap minden percében, a reggeli kávéhoz, vagy ebédidőben. Olvasgass nálam vacsora közben. Olvasgass nálam utazás közben a buszon, metrón, villamoson, vagy a felhők fölött. Olvasgass nálam egy padon ülve a parkban, Olvasgass nálam bármikor, ha van öt perced, pasik a WC-n ülve, csajok a szoláriumra várva, és amikor éjjel nem tudsz aludni, BÁRMIKOR! :) 

Égi segítőim, íme az alkotásunk! 

Ha azon gondolkozol, hogy készítesz magadnak egy weboldalt, ami nem kerül csilliókba, de a vállalkozásodat, munkádat, hobbidat szeretnéd megmutatni és elérhetővé tenni nem csak a facebook felhasználók között, hanem mindenki számára, keress bátran, szívesen segítek! 
Minimális havi díjért olyan weboldalad lehet, amit te kezelsz, te frissíted, akkor, amikor időd és kedved van hozzá. Nálad fut be minden adat, statisztika, üzenet, kérés, megrendelés. 

Tizenöt évvel ezelőtt milliónyi weboldal létezett, melyek teljesen személyre vagy cégre voltak szabva és formálva. Az oldal dizájnja, elrendezése, menüi megadták a tulajdonos KÉPÉT. Képet kaptunk róluk. Ma a facebook segít abban, hogy ingyen felületed legyen, de minden oldal ugyanúgy néz ki. Nincs keresőoptimalizálás, hogy rád találjanak azok az emberek, akiknek szükségük van mondjuk a termékedre, szolgáltatásodra. 


A weboldal az enyém és a tiéd, szabadon és kreatívan pakolhatjuk ki magunkat a kirakatba. Saját kirakatunk van.

A facebook oldalam természetesen marad, www.facebook.com/norapictures az is én vagyok. Jól megfér a kettő egymás mellet, vagy kiegészítik egymást. A saját weboldal egy plusz lehetőség arra, hogy minél többen lássák a kirakatodat :) 

NoraSmith 

HOGYANLETTEMNORA.COM https://hogyanlettemnora.com


2020. február 7., péntek

Szépen bánj a lányommal "kishaver", különben eláslak!

 Jókat szoktunk szórakozni azon, amikor a lányos apák már a gyerkőc megszületésének pillanatától különböző fegyverarzenált sorakoztatnak fel, no persze inkább csak fejben, hogy megvédjék a kislányukat a pasiktól.


Mindig így volt ez, de az utóbbi években egyre gyakrabban látok ilyen jópofa, de kőkemény beszólásokat apukáktól, én pedig elgondolkodtam ezen egy kicsit…..




Apuka végigcsajozta az életét mielőtt gyermekének anyukájával találkozott volna. Átvert, kihasznált és visszaélt helyzetekkel, olykor egy perc alatt pattintott le egy-egy csajt. Vagy használta őket egy ideig, aztán, amikor kötődni kezdett volna a lány, már menekült is a pasi. Mire egy férfi eljut ahhoz az állomáshoz, hogy apává váljon, van a háta mögött jó pár kaland, és helyzet.


Azt ne mondja nekem senki, hogy minden apa minden helyzetben úriemberként bánt és viselkedett minden nővel!


Szóval, a férfiből apa lesz, és azonnal kardot ragad, hogy az ő kislányát egy pasi sem bánthatja meg, vagy beszélhet  vele csúnyán és tiszteletlenül. Tényleg??? Cuki ez a hozzáállás, és vonzó a lelkünk számára, de esély sincs arra, hogy legyen olyan kislány, akit mostantól soha egyetlen pasi sem fog kihasználni, megbántani vagy rosszul bánni vele.




A lányos apák addig hordják a képzeletbeli kardjukat, míg a lányuk el nem kezd pasizni. Ugyanis, ha a kardot igazából akkor kezdenétek el használni, amikor a pasik színre lépnek, lenne műsor és felnégyelés igen gyakran.

Most akkor mi van? Az apák belátják idővel, hogy nem tudják lányaikat megvédeni minden szélhámostól, vagy időközben eszükbe jut, hogy ők ugyanilyenek voltak fiatalon?

Van egy kislány, akit megbántott a pasija, mondjuk lelépett a kislány barátnőjével. Kislány hazamegy sírva, elmeséli apukának. Eleve a lányok az ilyet nem mesélik az apjuknak. De legyen, elmeséli apának. Hányszor hallottál már olyat, hogy ezek után apa, feláll a foteljéből, felveszi a bőrdzsekit, farmer, bakancs, kimegy a garázsba, leakasztja a láncfűrészt a falról, felpattan a Harley-jére, és meg sem áll Pistikéék házáig?! Leszáll a motorról, kezében lóbálja a láncfűrészt, becsenget, Pistike apukája ajtót nyit, ott áll Pistike is, és a kislány apukája szó nélkül nekiküldi Pistikének a láncfűrészt!?!?
Naponta lenne tele a tv híradó, hogy a rossz bánásmód miatt a mai napon 500 apuka vett revansot, mert szarul bántak a lányával. Valahol vicces ez, de mégsem az!


Lány létemre mondom azt, hogy apukák! Van a gyereklány születésétől kezdve 15 évetek arra, hogy megtanítsátok a lányaitoknak, hogy mit tehetnek meg velük és mit nem. Mit jelent az, hogy egy nőnek tartása van. Hogyan szűrheti ki a szélhámos pasikat és honnan ismerszik meg a jó fej srác? Hogyan bánik egy férfi a nővel. És arra is tanítsátok meg őket, hogyan kell a férfiakkal bánni. Neveljetek, karakán, vagány csajokat, hogy két keresztkérdésből levágjon egy pasit. Tanítsátok meg őket arra, hogy ne elégedjenek meg a jóval, hanem a legjobbat válasszák. Tanítsátok meg a kislányaitoknak, hogy mitől lesz jó egy csaj. Tanítsátok meg őket szeretni, és elfogadni. Törődni, gondoskodni és őszintén hinni, bízni.



Ha ilyen útravalót adtok lányaitok kezébe, sosem lesz szükségetek a láncfűrészre! :)

NoraSmith 

Megoszthatod az írásom linkjét, ha tetszett. 

Nézz be hozzám a facebookon is: https://www.facebook.com/norapictures/


Szeretsz olvasni? Akkor várlak a weboldalamon: http://hogyanlettemnora.ukit.me/